Búcsú

Kedves követők, olvasók, drága barátaim!

Az Irodalmi szabad rablás blog a mai nappal bezár.

Ebben a bejegyzésben elolvashatjátok, miért.

akit továbbra is érdekel, min ügyködök, kövesse, olvassa a 

Műhelynaplót!

U.i.: Időközben (január 31. van) megszületett a vers, ami méltóképpen zárhatja le ezt a blogot. Íme:



Díjakrul és Könyvekrül

Van egy díjam. Egy kevéssé ismert költő-író
nevét viseli. Megkaptam és kaptam vele egy könyvet.
Ettől még nem lettem költő.

Ugyanez a marginális kör, amely az országos
bolthálózatokból hiányzik, azóta
kiadott tőlem egy másikat is.
Megtiszteltetés és kirekesztődés -
a másodiktól sem lettem költővé.

Ti tennétek költővé, csak
nem láttok. Mert a megosztó
megosztó tartalomnak tekintve a betűim
oszthatatlanná tett.

Így lettem egy és oszthatatlan.
De még mindig nem vagyok költő.

Van egy díjam, két könyvem,
amit pár száz ember -
érted, párszázas ajánlat -
de a rokonaim, a barátaim és üzletfeleim
nem tesznek költővé.

Nem vagyok költő -
de tudod mit?
Ez most már maradjon is így.

shizoo

Beszélgetés könyvtár-háttér előtt

Juhász Annának

Takács Zsuzsa: Könyvek, kedveseim

shizoo:

Kínzóim, drágáim

Kínzóim, drágáim, mikor

lesz elég? Simogatlak benneteket

a polcokon. Igyekeztem úgy ölelni

benneteket, hogy ne irritáljátok 

egymást, és ezzel engem. Féltékeny

gerinccel lesitek a második sorból

az elsőt, amíg elfelejtelek benneteket -

hogy hol is a helyetek. 

(Mesékben alszunk. Bár szemhéjunk

mögül nem apad a sós lé.)

Kínzóim, drágáim, 

kinek adjalak oda benneteket?

Közjáték (7.)

Mit szólnátok, ha a létösszegző költemények mintájára

évösszegző versekkel zárnák 2019-et?

Formai megkötés most sincs, engedjétek el magatokat!

Éves kirakás

Ezt a vetést nem hívod számvetésnek

bár a Bolond felülírta végre a Kardok Hercegét,

ő a legerősebb, mert vagy nincs száma, vagy

az összes szám az övé - bár amúgy

az sem egy nagy szám.

Nem nagy szám, hogy vállalkozol

megint rá, hogy a forgalomban legyél

kitett gyerek. Odaadod magad a télnek -

odaadásban mindig teljesebb az, akinek

egyebe sincsen.

Nem nagy szám, a mások éhébe hordott

tápanyag illata beivódik az ízületeidbe;

ízlik, hogy vénségedre képes vagy elgurítani

két keréken a napi százast.

Nem nagy szám, hogy a feleséged

egészséges. Hogy a kapcsolatotok

továbbra is különleges, akkor is, ha nem azt

kaptad tőle, amiért jöttél.

Nem tudtad, hogy ezt is lehet

akarhatni. A takargatni valóidat

kitakargatta. Mégse fázol. Sőt.

Nem is értem, miért kell a tekintetek magvetése,

hűséges vagy, meg rájönnek úgyis, hogy

csak a szád nagy.

Nem nagy szám, kijött egy versesköteted, de

miután árnyékba álltál, nem esik rá túl sok fény,

hiába tartod a kezedben. El kéne engedni, mert

tele van vele. És tartani kéne, ahogy

levele fosztott ág a szürkülő eget.

De ezt már megírtad haikuban:

"foglalt a kezed

nem lehetsz tücsök, hangya

egyszerre - tedd le"

azóta is mind a kettőt. Tartogatod.

Szóval idén malacod volt, elkerült

a nagy számok törvénye. A törvényszék helyett

ülj a foteledbe, vegyél egy

nagy levegőt, meg egy könyvet, és fújd tele

ragacsos cetlikkel, hogy amikor

írsz róla, emlékezz. Mert azért

írsz róla, hogy emlékezz rá.

Mint ahogy azért írsz, hogy emlékezz.

Törvényre, székre, szokásos fosztatásra.

Azért vetsz, hogy arass. És hogy meglásd,

mikor vezetik be megint az utolsó

éjszaka jogát.

Magyarázat

Stekovics Gáspár - az egyik leg... 

Meg kell osztanom veletek, min jár az agyam. Min kellett gondolkodnom.

Ahogy a blogomra látogatók már tudják, mintegy hónapja újra letiltotta e blog URL-jét a facebook. Valaki(k) feljelentett(ek), hogy a bejegyzéseim sértik a közösségi elveket. Szervezett támadás volt megint, azaz rövidebb, mint tíz perc alatt a facebookos oldal több, mint tíz bejegyzését jelentették, válogatás nélkül, visszafelé haladva az idővonalon. Erre az automata mindig úgy reagál, hogy magát az URL-t tiltja. Bár most a folyamat közben is tiltakoztam, és azóta is - amiben amúgy többen vettünk részt, nagyon köszönöm azoknak, akik megpróbáltak innen tartalmat megosztani -, nem vezetett eredményre. Így mintegy 2600 bejegyzésem vált immár tartósan láthatatlanná, a megosztásaikkal együtt, illetve az összes megosztás, amit ti követtetek el innen. Ez a harmadik alkalom, és ez nyúlik a leghosszabbra eddig.

Szembesülhettem vele, hogy hiányzik a közönség - hiszen mára az olvasások java része a megosztóról érkezne. Eddig sem voltatok olyan haj, de sokan, de most összesen hét-tíz embernek írok - ez a bejegyzés is elsősorban hozzájuk jut el. Válságba lökött ez a gesztus, és erre rétegződik, hogy mintha az idővonalamon is egyre kevésbé látnám azokat, akik inspirálnak. Külön rá kell keressek ismerősökre, és gondolatokat provokáló oldalakra. Néha elfog az érzés, az sem véletlen, hogy amit látok (amit a megosztó automatikusan látni enged), az kizárólag reménytelenséget áraszt. Szóval itt maradtam reakció és inspiráció nélkül. 

Érdekes, hogy ebből a helyzetből is lehet profitálni. Bátrabban kísérleteztem. Csak slendriánabbul is - a maradék műgond is kikopott időközben a reggeli versekből. Ezt tegnap vettem észre, mert egy számomra igen fontos témát ott ragadtam meg, ahol értem (nem az üstökénél...), megírtam, sőt, meg is osztottam, amikor ráébredtem, hogy ez nem lesz jó. Nagyon nem lesz jó. Nem letudni akarom az életem, hanem élni - itt is, ezen a szófosó oldalon, amit 2012 óta (néhány rövid megszakítással, de) tényleg naponta dédelgetek. 

Érdekes, hogy mostanra érett meg bennem, nem szükséges ez a feszes rend, nem feltétlenül kötelező ez a szigorú ritmus. Kellett, mert szétfolytam előtte, kellett, mert fegyelemre szoktatott, mert rákényszerített, hogy műveljem a kertecskémet. Iszonyú vállalások születtek így, hogy mást ne mondjak, az Égösvény, vagy a Négy Kvartett (tényleg négy nap reggelén megírva az aztán alig módosuló verziót). De túl kell ezen lépni, mert egyre több megragadó élmény ér, amit kár így a világba engedni. Megérett rá az idő szerintem, hogy (nem lazítva a reggelek versalkotó fegyelmén) rászánjam amit kell, arra, ami valóban mélységesen felkavar - és hagyjam úgy leülepedni a szavakba, ahogy a legjobban esik. Tart amíg tart, érik, amíg érik. Mostanra értem el oda, hogy megtartsam több napon át a fókuszt - legalábbis remélem, jól érzem.

Úgyhogy nem lesz mindig napi vers, eztán, ami még inkább szűkíti majd a követő kedvet - de ezzel most tudatosan kiegyezek. Majd megoldom... lehet, hogy másik blogot csinálok. És ott folytatom. Eldöntöm ezt még. Ami biztos: tényleg hagynom kell, hogy eztán a maga ritmusában szülessen meg a szó arról, ami foglalkoztat. Időt kell adjak magamnak az inspirálódásra, az olvasásra, a nézésre - a klasszikus módon: lecsatlakozva az elektronikus elme irritálóvá vált áramáról, sokkal több könyvet olvasva és filmet megnézve. Mert ez az áramlat, amibe most is beleírom a szavaim, elejtett, lenyomott a fenékre. 

Úgyhogy, kedves névtelen feljelentő, valójában köszönöm, hogy rákényszerítettél: gondoljam végig, mit is csinálok és miért. 

Boldog Új Évet Kívánok minden kedves idelátogatónak!

Update: azóta megszületett, jelenleg (2020.06.15.) 107 versjellegű bejegyzéssel fut és olvasható a

Műhelynapló

(jelzem, a megalapítása után alig öt nappal ezt is jelentették és eltávolíttatták a megosztóról... tehát csak a google által elérhető)

szünet

Pauza jön. Gondolkodnom kell.

Boldog Új Évet Kívánok!

a vadak identitása

olvasnivaló a vershez

egy jótékonysági vadászaton, ahol a
róka szerepét osztották rád, jelmezre
nem futotta, egy rókafarok volt a
nadrágodra kötve, kutyafüle, szemből
nem is látszik, hátha mégse lőnek
ezért üldögélsz itt a bokor alatt, ahol
én, levettem az agancsom, mert
nyomta a homlokom, szóval ott, a
bokor alatt elbeszélgettünk a kultúráról,
te Pókember-rajongó voltál én meg
odavoltam Potterért, meg a Capitu-
latusért, hiszen olyan jó volna ezeket a
zöldbe öltözött urakat is egy laza
pálcasuhintással lefegyverezni, és
te persze, hogy kijelentetted: a kilőtt háló
erre legalább annyira alkalmas, bár
az unokáink enni kapnak ha ezek
kiterítettek, úgyis, hiszen mi mást
tehetnének, két éve lőtték ki az utolsó
vaddisznót, azóta nincs más csak mi,
még kóbor kutyák se, megbeszéltük,
hogy miért nem illünk a magyar nép-
mesékbe, nem kár értünk, ennyit is
érünk, nem vagyunk része a kultúrának
és mi mást tehetne két kisnyug-
díjas, mint hogy jelentkezik a soros
jótékonysági vadászatra, aztán még
megbeszéltük, hogy jobb esetben nem
golyós, hanem sörétes, mert akkor
lehet, hogy meg se hallod a csattanást,
hiszen a hang a golyóhoz képest is
késve érkezik, de az nem roncsol
annyit a szerveken, van időd konsta-
tálni, hogy eztán se Pókember se
Harry Potter, csak a néma csend, jobb
észre se venni, hogy mikor

betelvén

eltelő idő -
felkiáltójelből
kérdőjellé görbít


idő, ha betelt:
kérdőjeled gondolat-
jellé nyújtja ki

harmadnapján

a másik szobá
ból csak a sorozatok
ból csak a hangok tónusa a beszéd
ből csak a hangsúlyok a szavak
ból csak a hangulat a hangulat
ból csak a szinkroné - és nem vagyok antiszoc

kávézgatunk anyámmal ivott a jó öreg kávéscsészé
ből hál' istennek jól bírja a mikró
ból ahogy kiveszi  rögtön kézbe vehetni - zserbó vagy tej a hűtő
ből kell egy kis változatosság legyen pogácsa

ez most jól sikerült kiszerettük egymást a feszültség
ből ami elfogott az ünnep
ből - nem érzékeltél semmit a harag
ból amit valójában érzel

a másik szobá
ból csak sorozatok, de nem baj nincs eleged a karácsony
ból nincs eleged