2018. szeptember 6., csütörtök

Lelet






Amit neked találtam, azt
megint nemigen csomagolhatnám be
a rengeteg rétegbe, aminek
minden porcikája felesleges, de
olyan jól esik bíbelődni a
szalagokkal, zörgő papírokkal.

Amit neked találtam, az
megint csak úgy ott hevert, és
észre sem vette, amikor
keresztülgurultam rajta.

Amit neked találtam, az
teljesen egyedi, bár tény,
nagyjából hasonló szerkezetű és
állagú változatait e pillanatban is
millió-számra fedezik fel.

Amit neked találtam, azt
most nyomom a kezedbe, pedig
nem vagyok kézügyben és
kézügyeket illetően amúgy is
kétbalkezes lévén ez nem is baj.

Amit neked találtam, azt
nemigen lesz módodban mutogatni,
ahogy egy táskát, cipőt, jegygyűrűt,
medált, karkötőt, de akár
kettőnk génkészletéből mixelt
növekvő pocakot.

Amit neked találtam, azt
nem oszthatod meg az instán -
s most, hogy a tiéd, többé
ne is beszéljünk róla. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése