Én-lény gyümölcsét teremjék
óhajtja egy gyönyörű mondata végén
Rudolf Steiner - tudod
elfogott egy sajátos rémület,
amikor felismertem, hogy a
benned fodrozódó rémületek
ugyanúgy hullámoznak mint a
macskánkban fodrozódó én-lényni akarás.
lélekalapokban termőn
az Én-lény gyümölcsét teremjék
óhajtja egy mondata végén az egyik
legelengedettebb európai Én-lény - tudod
eszembe jutott a szavakról, hogyan gömbölyödött
a macskaságon túl és emberségen innen
a kettő és kettőnk közé e rád
minden tekintetben annyira hasonlító
kis én-lény.
hogy isten-adományok érlelődve
lélekalapokban termőn
az Én-lény gyümölcsét teremjék
vágyja nekünk egy tágra nyitott európai - tudod
elfogott egy sajátos rémület: mi
húztuk ki az állat gondolatlanságából
meggondolatlanul kihúztuk, ahogy
a kényeinkhez szoktatta a maga kedvét -
macska volt, pusztán macska
és te lettél belőle: kétségtelenül Én-lény.
a szellem-ajándékot a bensőmben rejtsem el,
parancsolja erősen sejtésem,
hogy isten-adományok érlelődve
lélekalapokban termőn
az Én-lény gyümölcsét teremjék.
nekünk ezt nem sikerült, elrejteni a szellem
csábítását - és látod, nem kellene
zavarba jönnöm tőle, hogy az időben
egyszerre kapom azt ami időtlenben
egymásból érik: az én-lényére éhes állatot
és a belőle lett gyümölcsre éhes
kétség nélkül Én-lényt.
tény - most látom igazán
amióta felbomlott az egy-idő
most látom igazán - amióta a macskánk
a maga lelki nyugalmába távozott.
mintha egy fényes
égitestet szeretnél
felhőbe rejteni
*
a szellem ajándék
napját - de nem stimmelnek
a méretek
*
mégis - mindkettő
egyszerre izzó ige
és atomi tűz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése