Alagút

szabadversben

nap mint napi infernó -
mozdulatlan utazás -
lépcsőzés az örökig ismeretlen ugyanabban -
vájatjáró távlattalanság amit a reklámplakátok
                    evolúciója nem tör meg inkább kihangsúlyoz -
a hely ahol akárki vagy
                    egy idő után inkább befelé se nézel -
viteted magad nap mint
                    napi rutin ótvaros közönyében -
felásott réteges most is lerakódó
                     múltzagyban zötykölődsz -

nap mint napi távolságlopás
az isten ege alatt való alávaló városdugulás őrjöngése
                     ellen nyitott csatorna -
látvány híján eldugult szemmel eldugult zenefüllel -
vagy bámulva valami hozzád alig érő hírt újságlap
                     képernyő telefon érinthető felületén -
bármi
                     tartson távolságot az érzéstől hogy megzabált
                     egy csőben előre rángatódzó csikorgó rozsdás
                     ipari fémgiliszta.

***

nap mint nap végül minden közönybe fordul
a hely jelzés lesz, nincs is ott, nem létezik, sőt
utazás közben szinte te sem létezel, a számos
lehetőség közül: aggodalom, zaklató cipelt
gondjaid sereglete, megosztó megosztások, hírek,
az ingyen kezedbe kéretőző szósaláta helyett
a kikapcsolódás arra a létszakaszra amíg elnyel
a mélység érzete.

itt ritkán ragyog fel a mosoly és leggyakrabban
nem ide ragyog, mint a lányé aki mögötted
a mozgólépcső összsúlyaink felrángató mázsái
között ezt a mosolyt a kezében tartott távolságnak
viseli.

ebben a távolságokat töpörítő, zsugorító
tömegutazásban úgy utazik, hogy láthatólag
nincs itt, arra és csak arra gondol akivel-akihez
éppen a távolba beszél.

így tart a távolságba távolságot egy mosoly,
a helyen, ahol az emberek, ha tehetik a nyitása óta
nem néznek egymás nyíló szemébe
nyíltan.

szonettben

csíkhúzó irányok megnyúlt közönyén túl
fénycsíkok közt csukott szemmel utazó
zajban verdes visszhang a füledig a szó
kezed alatt korlát gumijában csikorog-szúr

hogy pontosan hol vagy. mégis: lényegtelen
befelé alszik mind - téged távol nevettet
a mozdulatlan lépést magadról levetetted
mást lát maga előtt az értelem s a szem -

táguló világba nevetsz. közönyén túl
fénycsíkok közt telefonba fut a szó
képzelt arcba néz és mosolyog az utazó.

hogy pontosan hol is vagytok - lényegtelen
valójában bárhol hangszeglet lehettek
hisz én se hallom míg értelmezem...

intermisszióban

nap mint nap. szemek lukába ájult gépi fény.
befelé lefelé fölfelé. földszintig mélypontig vissza.
biztonságföldszint. ipari mélypont. moccanatlan
zakatolás egy helyben. kattogó húsáru-futószalag.
nem értik. érzik. borzong a bőrükön a hol és a mikor -
látsz engem? látlak téged. az érettség sehol nem
csukja be a szemét. mindegy neki a hol. vezess
poklok hétköznapi bugyraiban Vergilius.



haikuban:

ezért a mélypont
ünnepélye: innen csak
felfelé vezet.

képek: Polgár András