Beszélgetés mikrózott Makrokozmoszban

Pethes Mária képe

Pethes Mária:

Makrókozmosz

tágul és zsugorodik a kozmosz 

a távcsőben az űr végtelen 

temetőjében kihunynak 

és születnek új bolygók

lidércnyomásos álmok 

léggömbje pukkan 

a hold ezüst porát 

felsöpri a hajnal

holt kráterek várják az embert

akit a mesteri módon megfogalmazott 

hazugságok igazzá bűvölnek 

aki képes megteremteni egy élhető világot 

megfejteni a véletlen találkozások 

üzenetét és legalább 

a róka álmát megszelídíti

mint megbízható évszak levelei 

halotti leplek suhogása jövendöl 

a fényben fürdő lényről 

akit a fennenvaló saját képére formál

ő az akinek lába eltapossa 

a sötétséget napkeltében induló 

repülőgépek karcolják az égre 

vágyai térképét

arcára tapasztja ujjai tíz 

beazonosítható holdját 

hogy ne lássa 

milyen lassan őrölnek az értelem 

kerekei a tejút fehér tejét issza 

villámlások vak szünetében

lehajtják fejüket magukba néznek 

a teleszkópok és ahogyan télen a havat 

eltakarítja a gondolatokat a nap 

de a test nyilallása 

megőrzi a lelki fájdalmakat

elúszik az idő 

tengerén a megmentő 

hajó a kapitánynak pont elég 

bizonyíték a föld formájára 

a horizont homorúsága





shizoo:
Kicsiben

maradj meg mozdulatlan
nézésben amíg körülötted
meg nem nyugszik az imbolygó
elvetemült táj

ez a tűzijáték csak a két
alapvető réteg között fennálló
felületi feszültség látványos
nem is veszélytelen szerelme

most úgysem látszik az
elérhetetlen anyagcsomók fel
zuhanni csábítása
élhetetlen gáz és porgömbök keringnek
a magunk lakhatósági zónáján kívül
akár a villámlás drótokba csavarva
úgy megfoghatók

eltaszítottuk magunktól a lassú
légzés világfatörzzsé növekedését
halotti leplek hulló levelek
ősz törzsek alá fekvése csábítását

lépéshelyeket követeltünk ott
ahol a lépés kizárólag dicsőség
villámok dörgő erejével tolattuk
fel magunkat erőszakkal meztelen porig

formáló manipulátorujjak végei tartják
az arcunkra tapasztott kétségbeesést
kísérleti fázisban piacra dobott
nem rendeltetésszerűen használt
szemellenzők

csak a kilehelt pára rejti jól
a test végetlenbe tartó
kivédhetetlen zuhanását
a zuhanás csak a villámlás megvilágító
fényének szünetében szünetel

mikor felhős felettünk az ég
időlegesen eltakarja a vágyainktól
beszennyezett hiányok
által fényszögekkel kivert
sérült hiányos kupolát.


*


isten öléből
kivetve végetlennek
tűnhet a tükröd