2013. augusztus 5., hétfő

Mérlegel




Ez majd nem fér bele.

A kudarcarányra is ügyelni
kell - a mérlegvonáshoz
szükséges józanság mondatja velem
előre:
ez majd nem fér bele.

Az arányosan elhagyott
a mérlegnek ugyanúgy a része -
mert minden úgysem.
Ami kipotyog
itt-ott, jelentéktelen szégyenek,
józanodások, az "elzeng mint
harang és cimbalom",
a becsukódó ablak sóhajtása
a vulkán festette alkonyatban,
a "megint éhen halunk" és
néhány születés
nem véletlenül nem
a mérleghez tartozik,

s ez sem fér majd bele.

Mint ahogyan ez a róla szólás sem,
nem lesz része például semminek,
az életrész dokumentálódása
de legalábbis ez a szelete
nem ízelődik szervesen.
Az életrész nem életmű -
a veszteséges működésben a
maradék megtartásakor
elkél a szigor, és előre látom:
ez majd szintén nem fér bele.

Akkor sem, ha valójában
ez is, az is
egy véget megér-
ne.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése