2019. október 23., szerda

erdőnyi költő


Kovács Tímea képe





egyetlen 80 éves fa
háromszázötvenezer levelet
küld az ősznek
és mindegyikben
másképp fogalmaz

az erdő szavain sétálsz
artikulált utolsó
kilégzések szőnyegén -
értse a lábad


*


a hullás szent - ha
üres szirom, ha teleírt
őszi levél







2019. október 19., szombat

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (74.)


10
11




hervadás gazdag
ízeit ugyanúgy
hordozza az érés


színében fürdik
leszakítva is érik
tovább az alma



 




2019. október 18., péntek

Leértékelt áru


forrás






Azt hiszem, engem szeret az Úr, mert
sokszor vagyok alázatos -
azaz elfogadom, ha megaláznak.
Vagy nem is tudom. Ők úgy érzik,
engem aláznak, én úgy érzem, hogy
a saját félelmeiket.
Vereségmentesen telő idő nincs, mert
az idő telése maga a vereség -
szerintük. Ezért élnek gyorsan.
Nekik egyfolytában az autópályán
száguldó Mohács kell. Úgy érzik,
kiesik, ha nem sietnek.
Micsoda? Honnan? Nem tudom,
bár egy részben én is ők vagyok,
és ők is én.
Máskülönben ezt a nagyon keveset
sem érteném belőlük. Ezt a
téliszalámivéget.
A hirdetését leértékelve láttam meg egy
képen egy megosztó felületen, és
összefutott a nyál a számban.
Azt hiszem, engem szeret az Úr, mert
a végében legalább annyi zamatot érzek,
ha nem többet, mint a közepében.
Ahová ők folyton betalálnak. És mégis,
őket is szereti az Úr. Bár jobban szeretnék
saját magukat önmaguknál.








2019. október 17., csütörtök

Beszélgetés elköszönők közt


Kovács András Ferenc: Bohócöröklét (Magvető, 2011)







Henrik bohóca búcsúzik

A Teremtéshez, és úgy általában
az Óceánhoz sincs semmi közöm se,
mólón sose lógáztam a lábam
sem föld-, sem ég-, se vízillat közösbe,
a Jóreménység csak naivitásom
foka, fakult hajók, ahogy a valóság
fosztja őket, szenny-mennyóceánon
az ég nem fújdogál papírvitorlát.
Nem úgy gondoltam egykor: élni kell,
s hogy így magához ízel otthonom,
nem rólam szólnak tékák, könyvsiker,
fejembe zárva zúg kolostorom -
       egy befelé morgó, méhkas Ezékiel,
       a küldetés lüktet, hogy végre küldjem el.







2019. október 16., szerda

Zen-fotók: Vidákovich István (5.)







árnyékvirágok
pont annyi fényben, ami
növeszti őket


dédelgesd apró,
néhány lépésnyi erdőd
tündér tűnődés











2019. október 15., kedd

szótárazás






várj! kitalálom!
holott egyszerűen meg kellett volna tanulni.
csak tanulni kellett volna.

amit kitalálsz, az úgyse koefficiens
(ahol az effició az okoz, a facio a tesz,
mint efficiens ható - na látod
kiderül a nyelvből miért a hatás
volt a fontosabb)

amit leírsz, nem felel meg a valóságnak
csak felel a valóságra, az állandóra,
ami a meghatározza például az
anyagod hőtágulási mértékét.

ahogy a hallgatóban nő meg az
elmesélt történettől a világ és
benne te -
pedig sose tágultok ugyanúgy
az elmesélt szavaktól.

az irodalom hazudik.
olykor tényleg elég a hallgatása,
hogy megnőjön benned az értelem,
világítson sötét tárnál mélyére bújva.

de a legtöbbször a hallgatóban másképp
tágul az elmesélt történet, mint a mesélőben.
várj! kitalálom
a világot neked, magamnak.
mindig ez a sorrend.

pedig egyszerűen csak tanulni kellett volna.





2019. október 14., hétfő

Búcsú






Egy tisztelet maradt, a távollevőé. Vannak szerepek
amiből kifogysz. Ahogy a választások utáni napon
leginkább az elhulló levél szavakat söprögeted. Nem
veszel részt, akkor sem, ha részt veszel. Az egészére
tartanál igényt - pedig az is pánikbetegség. Nem látta
senki, de ma rommá forgácsoltad a reggeli verset, mert a
sötétedésig kerested, hogy mit mondtál volna. Csakhogy
mindegy, mit mondtál volna, ha nem mész el.
Márpedig nem mész el. Hiába szereted az embereket
abban a magát feszítő közösségben, önmagad már
nem tudod szeretni ott. Lassan rád csukódik ága font
szép rácsa mind a légnek. Magadtól idézel, ami
ebben a helyzetben különösen gyökérség. Egy
tisztelet maradt - már neked, és ez a tisztelet a
távolmaradás. Mindattól, amiről azt hitted, arcot,
viselhető arcot ad, marconábbat a képbe lógó
elektronikus harsonától, mint amit az egyszerű
és megkerülhetetlen tükröződések tárnak fel. Nem kell
más arcot kapnod, mint amivel az évek ajándékoztak.
Nem kell közönség, se fej, sem írás, a szavak sem
kellenek, csak ha kifolynak maguktól, ahogy a
ködfoltok folynak a napkelte alá. Úgy írj verset,
mintha bevizelnél. Az élmény önmagában elég nedves,
nem kell hozzá, hogy szagolják is. Kicsurrant belőled
a siker. Cserélj pelenkát. És érezd azért a távol lévő
nem szűnő tiszteletét azok iránt, akiket meghallgathattál,
megcsodálhattál, akik a barátjuknak neveztek.
Sosem voltál jó barát. Látod, így okoz csalódást az,
aki nem akar többé senkinek ilyen csalódást okozni.









2019. október 13., vasárnap

Zen-fotók: Kiss Marianna (31.)


Reitter Ferenc utca



Valami tükröt.
Rozsda alól. Valamit tart.
Aztán elejti.


Egyszeri iparosodás
városszélét
rozsda harapja.


*

Félig felhúzott
vasszoknyád mögött lüktet -
valami élet.









2019. október 12., szombat

Beszélgetés rókabőrben


Simon Márton: Rókák esküvője (címadó vers) Jelenkor, 2018






A rókák lakomája

Amikor áttépsz előtte a zöldön miután kért,
és nem adtál, és az utánad szórt áldás a bőröd
alatt, a bűnevés tovább pattog az erek haldokló csomóiban,
hiába tekered, mintha állnál, már piros, na, az rókák lakomája;

amikor megint nem öleled, mert a kezed egy
másik ösztönnel van tele, társaság morajában vagytok
mélyülő csend, és a szemében eltört cserepek
vagdosnak össze, az bűnevés, az a rókák lakomája;

amikor egy nevet sikoltasz az erdőn, több százezer
fa évgyűrűibe ütve egy rozsdás vasszeget, küret
gyanánt, mintha a közös gyermek esélyét tépnéd
a madarak torkából, az elnémulásuk a rókák lakomája;

ahogy nem kell neki a falat, amit te a
tömegszállás éjszakáiban neveltél, félretolja,
mócsing, szégyenkezik a tányér szélén és
lassan üvegesre hűl rajta a szaft, na az rókák lakomája;

amikor a melletted ülő vírusai felkúsznak
a torkodon, megül a füledben, betapadt
sláger, hogy szólj rám ha egyszer véletlen
megöltelek egy másik életben, az bűnevés, na, az az;

amikor halom hasított fáról kellene
mesélned sínek sírása felett és
balta vagy, mókusok, harkályok kétségbeesése,
az bűnevés;

amikor le se kell szállítaniuk, magadtól ugrasz,
nem maradsz Chihiro testemlékeinek vonatán,
a fülkében, ahova fölengedtek - mert
nyitott szemekre hulló rögök kísértenek;

az a csillogás a Ligetben, amiben árnyék voltál.
Az elpöckölt csikk a mondat végén.
Tengerhang. Amit soha. Tenyeredbe merített arca.
Nyelv. Ami kizárólag szóközök csöndjéből áll.








2019. október 11., péntek

Ragozás









nem hiszem el az én hazád
ez itt nincs többé jelen jele
ezek itt egymásra hányt múltak
zsebbe nyúlkáló ideje
én a tied, te az övé -

vörös csillagot nyaló pekingi pincsi
és az én hazád birtokos szerkezet
földbirtokos szerkezet
jobbágytehénkepopsi légel
csabaösvény tejutat savanyítót -

hányingerem van mitőletek
kiszakítanék egy éghelynyi ágyat
ahol ölelnék de bekiabáltok
az ablakon is hogyan csináljam
vagy csak együtt nézzük a streamen -

nem hiszem el az én hazád
nem ilyen lovat akartam hogy
gerincen taposson
rohadt gyilkosok vagytok
rohadt gyilkosok vagyok

csak mert itt élek közületek
adósrabszolgája kiélek
ahogy kiéltek az arcaitok
török gyerek megvágta
magyar gyerek helyesli

ez itt plakátra égetett seb
ezért élt túl a nagyapám
vagy azért élek én is túl
bőségesen mert valójában
én is ti vagytok?








2019. október 10., csütörtök

Beszélgetés bizonyos szempontokból


Orbán Ottó: Helyzetünk az Óceánon (Magvető, 1983)





Szegényen az ember

Szegényen az ember alapjában egyre viszonylagosabb, mert bizony hogy aggat, sőt egyre több ágra aggat díszeket az előre gyártott elemekből, legyen az műanyagpalack, vagy helyén való szavak a monitoron, és ugyan nem tart, de meghallgat minden ünnepi szónoklatot, egy Zeti Gyüttment Rendszer katonája, lelki szegény, beszédfogyasztó. Szegényen az ember kizárólag gazdagon akar lenni, egy étkezésig, a következő vacsoráig legalább, bármelyik lehet az utolsó, égi király fia úgyse jön el, úgyse mond se igét, se nevet. Szegénynek lenni így egy KFC-s rendelés ételfutárral és plazmatévé a vetetlen ággyal szemben, teli hamutartók, villanyóráról lebűvölt plomba és egyéb temetetlen testek között a most jó. Ez az oroszlán felzabált és most emészt. A végén úgyis kiszarnak. Az elfogyó fogyasztó mámorában nincs morál, hova tartás, se lefelé, se felfelé, ebben a valóságsóban nem laknak történelmi távlatok, a pillanat csak önmagával összevethető. Persze vetetlen marad, az ölelések tündéri látszatát kéken derengő koituszokra cserélte egy sokkalta nyersebb testbeszéd. Szegényen az ember egy olyan világban, ami nem érzi magát szegénynek, már nem hordoz semmilyen utalást a márkaneveken kívül. A neveken belül is csak a neveket. Mert szegénynek lenni nem ostromlott erőd, csak kiürül, mint a ketchupos üveg. Hova vonulnál, amikor már tegnapelőtt levetett magáról a megbokrosodott föld, és úgyis minden egyre rosszabb lesz, amíg tapogatózva el nem sántikál veled a pillanat a Szent Mihály lovát ropogtató szociális kemencéig. 










2019. október 9., szerda

Beszélgetés kordonok mögül




Kemény István: A királynál (Magvető, 2012 - címadó vers)






A király helye

Tudom, hogy ott, a felállított tribünön, uram,
majd előbb vagy utóbb, hiszen itt az ideje,
megjelensz a válogatott híveid előtt, hogy
évet értékelj, vagy beszédet mondj az ünnepen,
és hogy esélyem sincs közel kerülni hozzád,
szót váltani veled, aki konvojok vélt biztonságában
suhansz a szirénaszóban, szküllák és kharübdiszek
között, csak a helyedre vetek egy pillantást,
a helyeddel beszélgetek, az egyik helytelen,
a számtalanból, akit más ízek szocializáltak,
hadjáratok markotányosnőinek cselédje,
de ugyan mit is mondhatnék a helyednek, amit
ne tudnál, vagy ne tudnál hárítani és
mit is mondhatna nekem a helyed, amikor a kérdést,
hogy mit üzen a Peremre, ahonnan látszik
a hiány valóságos mérete, az azonos nyelv
fonémáinak ismeretében se kódolnád ki,
az akadékoskodást az alapzajból, amit nem
különböztet meg semmi az ütemes tapstól,
csak zsongás, ami megelőzi az előadást, a Sokaság
ajkaidon csüngő figyelmében egy csepp nyál.








2019. október 8., kedd

Skandallum







Legvégül minden réteg elfakul és
ami marad, abból kell kikövetkeztetnie
a régésznek az egykori színeket.
A csontokból nem tudod meg, milyen
családapa volt, kurvázott-e és
bepúderezte-e az orrát bizsergető
érzéktágítással.

Röpke kis semmi idő. Néhány ezer év
és ezt a nyelvet sem kódolja már ki senki -
utánunk nem maradnak kőtáblák.
Értelmezhetetlen jelek se leszünk,
amelyek nem jelentenek. Egyfajta
esztétikai élmény se leszünk, amit
nem kódol ki senki.

Persze most csak a pillanat számít,
amiben ledől egy bálvány és
amiben összeporoz a dőlés robaja.
Következmények nélkül, hiszen
ő is csak egy következmények
nélküli ember, ahogy én is
erre szövetkeztem

ebben a relációban. Az előzmények
törlése az egyetlen realitás, akkor is
ha minden mindig visszajön.
Nem lettem családapa és nem lettem
hűtlen egyetlen vállalásomhoz sem -
de olyan kevésen múlt. Az árnyékaim
ott vannak a képen.

Mindazonáltal baszd meg Zsolt,
meg bassza meg az összes párttársad,
és bassza meg ez a feledékeny
társadalom önmagát. Mert megint
sikerült valami maradékot a
romlás cserepében érzéketlenségig
rohasztani.







2019. október 7., hétfő

Zsé generáció







Hozzászoktam a lassú és jelentőségteljes képernyőérintéshez
úgyhogy mindig rácsodálkozom a belenőtt akrobatákra.
Ahogy a buszmegállóban a sorból félrelépve állsz a három ujjal
egyensúlyozott telefonnal - kettővel a pohárka kávét
tartod alatta ugyanabban a kézben. A bontatlan dobozról a zsugorfóliát
a fogaddal húzod le, szájjal nyitod ki, harapod ki az alufóliát,
nyalsz ki egy cigit és gyújtod, közben folyamatosan
görgetve, homlokodhoz döntött készülék alól kortyolva, egy
pillanatra sem esve ki az interaktivitásból. Egyszerre lenyűgöző
és nevetséges. Abban a jelenlétben nem látják a popsira a
megfelelő helyeken szemet vonó feszülő nadrágot, a bimbók
vékony blúz alól sejlését - vagy ki tudja, talán az előbb
lőttél magadról egy szelfit és épp a reakciókat szortírozod.
Az egész egyszerre lenyűgöző és nevetséges, mert hiszen
nem vagy itt és minden kitalált módszerben teljesen itt vagy,
ahogy nem kellett leraknod semmit, egyik élvezetet se -
pont elég volt hozzá a kiterjedésed. Ebben a testüzemben is
kifogástalanul működnek a perifériák. Miközben ellenőrző pillantást vetettél
az elektronikus táblára, belefér-e a slukkok kimért szakmánya
a várakozásba, és egy ujjal válaszoltál valamire, amit nem látok.
Harkálymód kopogott a kapacitív felületen a műköröm.
Közöm sincs hozzá, csak közben arra gondolok, hogyan kávézok és
cigarettázom én. Hogyan adom meg a módját. Merthogy ebben
a látványos és nem a látvány kedvéért bűvölt akrobatizmusban
te csak az élvezetek csontvázával keringőzöl - hiszen automatából
kicsorgó nem is érzed az ízét löttyöt kortyolsz, cigarettázol a
hatás kedvéért. Nem tudom, hogy az interaktivizmusod mennyire
egy szükséglet kielégítése. Így aztán egyszerre váltál irigylésre és
szánalomra méltóvá a szememben - habár, ugye, ki vagyok én, hogy.






2019. október 6., vasárnap

Beharangozó


Haller Szabi képe



Ahogy plakáton a bajnoké - a tekintet már megvan.
A többi ring, kesztyű, fejvédő, hajnalban kelés,
erőnléti edzések, iskolázás, amíg
a mozdulatok a reflexeid közé épülnek.
Hogy egyszer te legyél az egy a millióból -
plakáton. A bajnok.


kiverekszed-e
magadnak böszme kesztyűd
mögül a híred?





Aki teheti, nézze meg!


2019. október 5., szombat

Túlfut







A nyugati téri mekinél találtam a földön
egy indián módra csavart álomcsapdát.
Jópofa kis öntött bicikli lógott róla.
Először csak felvettem a kerekek útjából és
ráhelyeztem a kiülőrészt övező kőperemre.
Aztán amikor másnap újra odasodort a
mások kényelmes éhe, csak ráakasztottam
a kormányra - hátha.

A kiszállítás végén észrevettem, hogy a
létemhez nélkülözhetetlen tárgyat
amin az egész világ és a rendelések
csörgése tolakszik, ott felejtettem
valahol. Otthagytam a pulton a
mekiben - gondoltam, inaszakadtan
tekertem hát vissza a saját
rabságom elektronikus láncáért,
hiszen nélküle nem vagyok csak
egy szem.

Persze nem ott volt, hanem ahol az ételt
átnyújtottam, a recepción. Kétszer tettem
meg hát ugyanazt az utat - de közben
azt a kívánatos kötést visszaraktam a
párkányra. Talán hiba volt.
Talán más is rákíván és
talán későn veszi észre, hogy ebben
a csapdában a hittel kötött gazdáján kívül
bárki felé rosszindulatú az álom.

Túlfutó ingerek között szlalomozva
ne akard, hogy bármilyen testet kapjon
a magadén kívül a forgalomnak
kitett védtelenség.








2019. október 4., péntek

a zsebtolvaj







olyan mindegy, hogy maguktól adják
vagy te veszed el. látom a kezed
ahogy a forgalomba dermedtek közt
turkálsz a zsebekben. túl fiatal vagy
ehhez a megjelentett bűnhöz.

nem akarnak elfogyni az autók
pedig inalnál. minél messzebb
a tetthelytől. ahol a napi betevőt
szerezted annak, aki - bár túl
fiatal vagy - naponta beteszi.

ügyes vagy és gyors de ez a
menekülés most nem sikerült -
hiszen látom. és látom, hogy
látod és zavarban vagy, amiért
mégsem csinálok semmit.

mert egy külfölditől, aki tán
észre se veszi? vagy mert a
számonkéréshez vagy túl fiatal
nem a bűnhöz? valamit tőlem
is elloptál, Éva lánya.

csak nézlek. a másik oldalról
is néz, aki naponta beteszi -
akihez inalnál. egy szörnyeteg
birtokos eset szemtanújaként
most mégis én birtokollak.

amit szereztél az a tiéd, de
ez a pillanat, amit tőled szereztem
most már az enyém. elvettelek -
a másét. belegyűrtelek sokat
látott szembogaramba. és viszlek.







2019. október 3., csütörtök

Mindennapi kenyerünket







És akkor telipakoltam készétellel a hátiputit,
az étkezdében csak adták a dobozokkal rakott szatyrokat;
a vége most sül - vakartam a fejem
alig bírtam aztán ráhúzni a cipzárt -
na, hova visszük! Igen, abban a város peremén
frissen összeparkolt utcában építkeznek.
Biztosan a munkások. Viszem a Vénasszonyok Nyara
Kapitalista Brigádnak az ebédet -
szóval úgy képzeltem, ez itt, a hátamon nem
egyemberes feladat.

Ehhez képest egy szem trikós, mezítlábas fickónak
adtam át, az egyik frissen összegányolt elegáns tömb
nyolcadik emeletén. Végigvágott rajtam - ez egy
Gyíkember. Programozó, aki a szórakozást is
ugyanabban a virtuális ketrecben hajszolja.
Konzolvitéz, FPS-mester a szabad idejében, vagy
valós idejű stratégiai játékokba bújik, amikor
nem a feladatba. Szinte láttam, ahogy a heti betevőt
a fagyasztóba pakolja a süket csönd ülte lakásban.
Hogy aztán időről időre a mikrohullámon
lovagolva nyerjen valamit vissza a
rommá dermesztett frissességből.
Mert naponta rendelni... kinek van arra ideje.

Előítélet - persze. Mert lehet, a lakásbelső
csöndje, a félig öltözött srác mögött kirobbanó
feszültséget rejt. Lehet, hogy Lepkegyűjtő.
Különböző méretű ketrecekben sírnak,
könyörögnek, esnek apátiába a begyűjtött,
éhe rabságában vergődő pillangók.
Lehet, egy magán-börtönszigetre nyílt
az a sokzáras, modern biztonsági ajtó -
ahol a betöltött éhek laknak, amíg be nem telnek
teljesen. Fogalmam sincs - persze. Lehet, ez a srác
a madám, és ott hátul kuncsaftra vár
egy bordélynyi, romlandó szépség - mindenki
a maga frissen tartó módszereibe bábozódva.

Lehet, hogy csak egyszerűen feljön a család,
amihez kötelező a terített asztal - és főzőcskézzen
akinek hat anyja van és egyik sem ér rá. Szimplán
vendégül látja a kollégáit, mindjárt érkeznek és
hozzák a bort. Feljönnek a barátai, hogy
megnézzék, milyen a Volt egyszer egy... Hollywood
frissen letorrentezve, eredeti nyelven a tegnap
felszerelt projektoron, vacsorával tálalva.
Mit tudom én. Honnan tudom, hogy üres volt
a lakás? Lehet, egy jól összeszokott gruppen
résztvevői készültek, rendezgették a tárgyakat,
a szobát, az öröm ízét előre, feszültség-teljes,
összehangolt csendben. Mert megjött az étel,
enni kell, de utána jön a lényeg, a felszabadult,
órákig tartó dugás. Jézusom, de mocskos a fantáziám.

Mindennapi kenyerünket. Add meg. Nekünk ma.
És bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek. Vagy hogy is?
Egy biztos. Nem így.










2019. október 2., szerda

Beszélgetés nap mint nap (véletlenül) belefutva


forrás: Szöveges kontent





'45 február

Ahova rendre megérkezel a tekergés végén
úgymond a dolgod tenni, egy jeltelen temető mellé.
A fáradtság teszi? Mintha magad
csókolnád tarkón. Az omladék alatt,
ahova nem ástak le, a park alatt, ahol az avar
gyöngéd kupacai rohadnak -
a szomszéd telekről csókol hidegével
az el nem gyászolt csontok birodalma.

Mint egy Szardanapal. Vitted magaddal az
összeomlásba a nőket,
kihűlt szerelmet, anyát, lánygyermeket, cselédet,
az aktuális szeretőd. Minek élnének, ha halott vagy.

A lakásokból kiszűrődő jelenbe
télvégét dobogtál. A mellkasodban.
Pedig nyár volt, néhány hosszú és forró,
esőtlen, száraz nyár. Könnytelen.
Elhagyod a holtakat. Tovább tekeregsz.
Markolásszon össze mást az ismerős
érdességű lehelet.








Csordás Kata (szerintem zseniális) verse által megidézett (komplementer) élményt egy másik, bőbeszédűbb versnyelven egyszer már megfogalmaztam.

2019. október 1., kedd

reggeli töredék








Lassan ránk kerül megint a félregombolt orosz ing
és a hatóságokkal való együttműködés megtagadása
is megnő, felhőzet a város felett, ködbe vonja a hidakat.
Még gyakorlatoznak a szabályszegések a szabályok
betartásának érdekében, de a félelem íze
az már pontosan olyan, mint gyermekkoromban.
Hogy ma nem felelek. Meg. Pedig tanultam
nyitottságot, meg az asztalon ez egy európai órarend -
szóval elvileg még nem különbözhetne tőlünk
a gyakorlatilag. De úgy érzi: különb. Mert tisztábban
és őszintébben magyar, mint amennyire ember.
Nem érzi benne az iróniát, hogy a félregombolt ingben
egy provincia érrendszerében sejt - és arra büszke,
amibe nagyapái belehaltak. Valahol valakik ezt
a nem tudom mit is elrejtik majd a láthatóság
peremének bugyraiban - nem tudom, mit
reméljek; hiszen felmerül. Hogy ahogyan a cár
fiúcska birodalmában, ezekért a szavakért akár
elsodorhat egy sajnálatos, nem véletlen baleset.
Persze. Tudom. Nem vagyok én annyira fontos.
Fontos a csend. Ami zaj. Egy alapzaj, amiben a
madarak tökmindegy, milyen renitens dalt énekelnek.









2019. szeptember 30., hétfő

vontatmány







igen. a lomb ragyog.
nem úgy, ahogy a Szuglói körvasút soron a
közeledő tehervonat fénye.
ez a ragyogás a dübörgésé, ami lassan
felkúszik a gerinced mentén.
a sínek előre, magas hangon rezegnek.
aztán eléd kúszik a mozdony,
ahogy harsogva égeti az egykor
nőtt és kőbe préselt, olajjá munkált ágakat.
mögötte negyven vagonban
elmászik előtted a halott erdő.

igen. a lomb ragyog.
mennyi szálfa fér egy tehervagonba?
huszonnégy-huszonhatot számolsz
csak ami lekötözve kilátszik.
száz? kétszáz? egyforma hosszúra vágott
hasonló törzsek. a
testük egy helyben állva megcsontosodott
de nem bírta el az acél harapását.
számolatlan tömegben évgyűrűk vádolnak a
közvilágítás helyiérdekű félsötétjében -
előtted negyven vagonban
araszol a halott erdő.

igen. a lomb ragyog
ha megfelelő szögben éri a felkelő
vagy a lenyugvó nap.
itt és most félig sötét van. a sínek
utána magas hangon sírnak.
áttolod a megnyílt átjáró
elhalkuló sziszegésében a magad kerékpárját
ez is megcsontosodást visz
és hiába képzelsz mókuskarom-
érintést, madárdalt, fészket hozzá.
kerekek, párban. valahova tartanak. akár a döbbenet
gyászos tonnáiban a halott erdő.







2019. szeptember 29., vasárnap

Közjáték (3.)


megadott szavak: BOKOR, HŰVÖS, GYOMLÁL, KENDER, ÁRNYÉK










Bokáig hajol, mert veteményest gyomlál,
bokorból nézem ívelt fenekét -
a puszta föld ölel, jaj, hűvösebb a gyomnál,
pontosan tudom, hogy mérő szeme kék,

és azt is, hogy nem néz, csak kenderkóc kölöknek,
árnyékban érő ágyékom hogy ég -
a farpofái éhes képzelgésbe löknek,
markommal mímelem izgő-mozgó ölét...

Magmandragóra hull hűvös bokor tövében,
örömbe gyúlva egyre részegebb -
gyáva-ostobán, de körbenyalja éhem...
és érzi, tudja, persze. Mert persze: észrevett.








(remek példa arra ez a játék is, hogyan hordoz, és hogyan nem hordoz alkalomadtán egy beleélés valóságos tartalmakat...)

2019. szeptember 28., szombat

Rácsodálkozás: Andrea Kowch (10.)


"High Tide" (2016), 8" x 8", Acrylic on canvas





dögöt a dögnek.
kívül-belül vicsorgó
hullámverésben.


legalább ezek.
marakodó agyarak
kézhez szoktatva.


*


ez itt a dagály
kézből etetett, nyers,
hideg vacsorája.









2019. szeptember 27., péntek

Klíma-slam

nagyon máshonnan nézve, a klímakatasztrófáról, avagy
mit kellene és mit lehet tenni







tusfürdő, hétféle. sampon, háromféle.
hajbalzsam. kézkrém. pakolás.
lábkrém. gyógynövényes kencefice.
borotválkozás előtti és utáni arcszesz.
spray. egy másik. arctonik. arcradír.
alapozó. sminkkészlet. stift.
lóbalzsam, gél. lábgombakrém.
first. second. thirty in one.
fogkefék. fogkrémek. szájöblítő.
      és még hatszor ennyi fiszem faszom.

mosószer. fehérre. színeshez. öblítő.
      mosószer, öblítő külön a technikai ruházathoz.

zuhanyfüggöny. kilépő. műszálas törölköző,
hajkefe. fésű. hajszárító teste, mosógép teste.
      mi a lófaszt keres itt egy ketchupos üveg -
és még sorolhatnám, mert ez csak a fürdőszoba volt,
úgy,
hogy a felét kihagytam, mert azt se tudom, micsoda.

a konyhába már be se merek menni.
ezernél bőven több olyan tárgy,
amiből műanyagszemét, vagy egyéb
veszélyes hulladék válik, amikor
kiürül, elavul, elromlik.
a szent műanyagkorszak eljövetele előtt
ez mind súlyos luxuscikk volt.
az elit kiváltsága. mint a parfüm
tizenixedik Lajos udvarában.
muránói üvegcsében. leparafadugózva.

a polgári (mondjam úgy, tárgygazdag) életrend
ma a századokon át társadalmon belül elkülönült
(mondjam úgy, gazdag) életrend mintájára épül.
mindenki ezt akarja. ezt a színvonalat.
konzum, meg konfekció, meg guccsi a
27. számú áruházból a Kőbányai útról, de
ez az életszínvonalunkhoz mára elengedhetetlennek
érzett minimum.
tömegcikk, szakmányban gyártott ipari gagyi,
fogyasztónak kitalált pénztárcaapasztás a
szépségipar, meg a higiéniaipar -

mint a teljes betegségipar,
szóval ipar.
iparkodj beszerezni a legújabb
tégelybe gyömöszölt megváltást...

ugyanez a táplálkozásra. húst eszünk hússal
amit nagyapáink egy héten egyszer: vasárnap.
ha jutott.
csirkecsirkecsirke disznódisznódisznó marhamarhamarha
marhasok metán a légkörben, mert a nagyüzemi marha
egyik végterméke a marhafing.
ez luxus, akkor is,
ha a KFC ótvarkodja össze.

nézz körül a zöldségespulton. teli vagyunk ideszállított
egzotikumokkal, amihez amúgy századokon át
csak egy kiváltságos réteg juthatott.
a gyarmatáruboltból.
nem jutott a népnek banán,
se mangó nem nőtt almafán,
baszhatta a hun, a gót, a szarmata
nem volt gyarmata.

ugyanez a vízhasználatra. percenként több ezer
afrikai család teljes vízigényét csurgatjuk a lefolyóba,
hogy ne átmelegedett löttyöt igyunk a panelban.
a bepalackozott szénsavas kiürüléseket szóba se hozom,
most rendeltük hatosával házhoz a tescoból.
ott a nap-mint napi zuhany,
amit minden gátlás nélkül forgatunk vissza
a beleoldódott bőrtisztító mérgekkel
meg a mikro-műanyaggal együtt.

ott a fűtés. meg a hűtés. kikapcsolod, bekapcsolod, kész.
csőhálózatokba font cselédek szelleme rakja
az otthon radiátoraiba a tüzet.
ez a hálózati szolgálólány meséje.
akit aztán te szolgálsz a számlával, a késedelmi kamatokkal,
meg a visszakapcsolás költségével.

az úgymond fejlett államok polgárai úgy élnek,
nagyon széles körben, ahogy egykor
a legszűkebb, kiváltságos rétegeik.
globalizálódott a társadalmi piramis...
és erről önként, itt, a győztesek világában
nagyon kevesen fognak lemondani.
mert a tusfürdő nem karcolja a bőrt,
ahogy a mosószappan.
mert egy forró nyári napon tényleg nincs jobb,
mint belecsobbanni a több ezer liter
édesvízzel töltött medencébe.
és mert a tökéletesen elkészített steak
valóban finomabb, mint a búzadarakása.

és akkor az általunk gólemmé növelt nagy rendszerek
önfenntartó ösztöneit még bele se számoltam.

amiről beszélek, az az életmódunk károsanyagkibocsátása.
és igen. önként én se szívesen mondanék le róla.
na és te?
és te?
és te?






Zen-fotók: Stekovics Gáspár (73.)


09
24





égoldó víz, föld-
oldó ég valószínűtlen
valóság-arca


alkonybáb. lábad
lógathatod a megnyíló
 végtelenbe








Boldog születésnapot kívánok, kedves fényköltő!

2019. szeptember 26., csütörtök

Kínos






Kínos érzések nélkül nincs katarzis.
Pont ez izgat. Jól vagyok. Amúgy.
Szeretnek és szeretek. Van vizem és
van borom is - és jogomban áll
bele se inni. Ételre nincs gondom,
csak örömem. Fedél van a fejem felett,
és nem zavar, hogy berendezkedtek
a fedél fölött is - ahogy én sem
gyakran zavarom az alattam lakót.
A megtett méterek nem csavarodnak
a kelleténél jobban a kerekemre -
letekeredő csavarok és eltört
sárvédőpálca azért nem feszít
a sorsomra drámát. Ami gondom,
az oldható, ami kötés, az megtart.
Oda vagyok csavarozva egy
foszlásra ítélt élethez, de még
nem rozsdásodtam oda - közel
jár, ahogy a bal öklömhöz a taxi tükre,
vagy a jobbomhoz a korlát,  de
még nem ért ide, ahogy
majd elvétetik, ami megadatott.
Most még minden oldható.
Vagyis - annak tűnik. Hagyom, hogy
tűnjön. Mondd, költő barátom,
hogyan lesz ebből, kiejtett szavakból
elkapható, megragadó figyelem? Hiszen
valójában a megelégedést kéne
magyaráznom, ahogy egy elkúrt
egykori eminens másodikos magyarázta
a kínos középiskolai bizonyítványát.









2019. szeptember 25., szerda

a költő hazudik







amikor az ismeretlen csarnok ismeretlen
hentespultjához léptem, az a
lecsókolbász szinte kiabálta felém, hogy
egyél meg!

ránézésre is egyből olyan volt, látszott,
hogy ő még az a régi, tartósbékebeli,
hogy az azóta született előírásokra és
adaléki tilalmakra fittyet hányva
nyerte a beltartalmat -

összefutott tőle a nyál a számban.

aztán beletunkoltam a felvizezett mustárba,
ami szétfolyó tócsában terjengett a papírtálcán,
haraptam a kétkilós vekniből szelt
ropogós héjú szelet kenyérből és
a számba vettem ezt a szentségtelen ostyát -

teliszaladt a szemem is könnyel.

mert ez volt a gyermekkor íze -
látod, nemcsak a körénk nyomorodó
társadalmi szerepek tudják a régi kottát,
rezsiharctól békemenetig,
de akad legalább egy hentes a városban,
aki visszahozta azt a felejthetetlen,
semmire se hasonlító zamatot,
ami több, mint
elviselhetővé tette ezt a csórókaját.





2019. szeptember 24., kedd

Beszélgetés elsötétítéskor


Kemény István





Hálnak az utcán. Neked útakadályok
meg a padokra telepedést is összefoltozzák -
pedig jön a hideg és itt van a hideg.

A hajnali misére nem megy be a férfi
mert nincs mi szót váltson az ott lakóval.
Az összes égbolt sötét, nemcsak a keleti,
jó érzésű ilyenkor a kutyát se -
de tény. Téged se. Kutyát se érdekel.

Ez a jelenet maga a reggel
ahogy a járdán ívet adsz a
nyomvonalnak az alvó körül.
Nem ébreszted fel. A szavakkal
egyiket sem ébreszted fel.

Mindegy, hogy mit borzong, aki érti.
Hiszen ti mind hazagurultok,
kényelmes ülés, menet és eljövetel közben.
Fűtött. Túlfűtött. Szellőztetni kéne.






2019. szeptember 23., hétfő

őrizetlen szavak







érzékeled a rád borított búrát,
ahogy a helyesírásellenőrzés nem tud
mit kezdeni a hosszú úval.
valahogy elfogyni látszik az inspiráció
a megszokott felületekről -
felületessé váltak.
kipukkansz, ahogy egy véleménybuborék
ha találkozik a sínekre tett valósággal.
tudják, hogy kihez beszélsz.
a halottakhoz. akik már
nem akarják megkérdőjelezni a hallottakat.
eddig, és ne tovább. még ha az élet
elkomoruló távlatait nemcsak
ősznek hívják, akkor is -
neked az ősszel van dolgod, amíg tart.
mert a csigavonalban nyomvonaladba
hulló levelet nem tudja semmilyen
automatika leszabályozni, ez egy
szelíd, természetes spirál -
hagyd, hogy inspiráljon.

érzékeled a rád borított búrát,
az összes rendszer azt szeretné veled
elhitetni: egyedül maradtál.
egyedül a lehulló levelekkel.
egyedül a többes számmal.
de akihez szólnál, az
úgyis eléd szórja tanúságtétele
kétségtelen jeleit.
egy hallomásokból és látomásokból
faragott szentségtelen szentség
szeretné, ha befelé osztódnál.
olyan dilemmákra, amivel nem tud
mit kezdeni sem az október,
sem a március. még ha a léted
szabályozó algoritmusok el is
hitetnék veled: most épp sokan vagy,
valójában tényleg sokan vagytok.
csak egyre kevesebbet jelentenek a
sok hibával gépelt, utólag
helyesírás-ellenőrzött
és mégis őrizetlenül hulló szavak.








2019. szeptember 22., vasárnap

Ferdítés ősszel és fenyővel


Pine Trees at Yudanaka Hot Spring - Shiro Kasamatsu (1950)



Uesima Onitsura haikuja:
suzukaze ya
koku ni michite
matsu no koe



Gaby Greve angol fordítása:
this cool breeze -
the empty sky fills
with the sound of pines



shizoo ferdítése:
hűvös szellőben
az égűr megtelik a
fenyősóhajjal



*



első benyomás-haiku (a képre):
telihold festi
őszülőre ágad-bogod
Fenyő Apó








2019. szeptember 21., szombat

Háttértelevíziózás*






Mindig meglep, hogy van, aki ragyogónak lát,
mint egy nőstényének illegő paradicsommadarat
holott annyi bájt érzek magamban, amennyi egy
beszívott lajhárban lehet - lassított felvételnek egy
nem túl kifinomultan kamerázott természetfilmben.

Olyan vagyok, mint a pedagógustáska alja,
amit csak az év végén takarít ki a megkönnyebbült tanár,
tartalék harisnyához kövült cukor-vész-zsemlét
és az elveszett dolgozatokat összekenő kihasadt
tégely kézkrémet lelve az ásatás közben.

Szóval mindig meglep, hogy milyennek lát egy
teljesen más látványon szocializálódott szem -
mintha a tükörképem tényleg hazudna,
mert kétszázezer éve szunnyadó vulkanikus tevékenység
bazaltjának látom, de ő a kitörést:

a vaskos lávafolyamot, ami kitölti az éhes völgyeket.
Lenyűgöző, változékony formát lát, olvadt kőzetet, ami
még csak most formálódik, rendeződik,
most hozza létre a megkövülés egyedi pilléreit.
Megválaszolatlan kérdésnek tekintik a vulkanológusok,

hogyan lehetséges ez a geológiai csoda. A magma
vulkáni tevékenységének teret adó pedagógustáskában
való útkeresését az extrém hő ellenére kibírja a szövet -
és bár még izzik, mgtelepedhetnek rajta egyedi
gyönyörű fészkeikkel a paradicsommadarak.

Lásd - ezért nem érdemes háttértelevíziózás közben
vírusként terjedő verset írni, aminek van hatása:
leginkább értetlenséget vált ki. Hogy mi a rossebet
akart valójában mondani a láva. Az ázsiai dzsugelekben
milyen történetek rejtőznek a lecsöpögött, izzó betűk tollai alatt.








*ez itt a pillanat befogadás-kísérlete automatikus írásból formált, értelmesnek tesző mondatokkal

2019. szeptember 20., péntek

Ételfutár - slam








Ételfutár vagyok. Az éhetek szolgálatában 
megtett méterek rabszolgája.
Látom, ahogy nyeldekeltek a jóllakás előérzetétől.
Nekem csak annyi a dolgom, hogy kézügybe vigyem a jó étvágyat.
Csak egy összekötő kapocs vagyok a nyálcsordulás és
beteljesült hasak feszülése közt.
Barlangjaitokba hordom az elejtett zsákmányállatot,
ízlésesen kizsigerelve, steril szennybe tálalva, amit kidobtok.
Üvölt a hátamon célszerűen kialakított csomagolásból a csomagolás.
Ez a magány házhoz szállítása, kalkulált szemétbe csomagolva.
Szerintem Ítélet Pajtás külön felrója majd,
amiért ennyire szemérmetlenül élvezem
az éhetekbe csomagolt feladatba csomagolt városátszeléseket.

Kivéve, amikor Bizonyos Helyekre vet így a sorsom.

Mert kivihetetlen tervektől zsongó helyekre viszem ilyenkor,
az éhedbe a bizonyosságot. Vannak ilyen helyek.
Ki se teszed a lábad az annyi munkával szabadon választott cellából.
A rácsot csak annyira nyitod ki, hogy beférjen az
egyen-zacskóba gyömködött klasszik kosár,
kiférjen a köntös alól előbuggyanó kezed -
látom a szemedben, hogy már annyiféle kosarat kaptál,
hogy egyre megy, mennyi tartósítószerrel kivitelezték ezt a frissességet.
Nem látom, ahogy kicsomagolod, megterítesz-e a saját örömötökre,
vagy csak betoljátok, papírból, zacskóból,
állva, ahogy az álmok hercegei halnak.
Nem látom, ahogy a kiutad se - még jó,
hogy amerről jöttem, lépcsőház, udvar kopott sötétségében én azért kitalálok.

Kitalálok neked egy másféle kudarcot.
Ahol nem rendel az éhed, a férjed nem éjszaka jár haza,
zsebében a nem kérdezed, hogy szerezte betevőjével,
nem vet gyanakvó pillantást a melegen tartó táska alatt roskadozó ételfutárra:
járt-e odabent. Is.
Hiszen ahogy Allah nevében kell, fejkendőben,
de egy szál köntösben,
zuhany alól vetted át a stafétát,
amit egy fáradt alkalmazott ütött össze oda se nézve,
egy fáradt pénztáros ütött ki a gépből
és egy ütött-kopott biciklin tekergett idáig.
Nem tudom, mit keres itt ennyi ütés, amikor csak enni akartál.

Remélem, rögtön ettetek.
Mert a saját párájában szivacsosra ázott sült krumpli, a kihűlt burger
olyan, mint a szerelmesek éltek-haltakja
boldogan nélkül.

Remélem nem a ti ablakotok
dobálta a Bizonyos Helyek éjjelébe a tehetetlen dühöt-
fájdalmat szüremlő hangokat.






2019. szeptember 19., csütörtök

Ferdítés nyári harangszó emlékével


Shiro Kasamatsu: Temple Bell (1940s)



Josza Buszon klasszikusa:

suzushisaya
kane o hanaruru
kaneno koe



Earl Miner angol fordításában:

coolness!
the sound of the bell
leaving the bell



Terebess Gábor fordításában:

hűvösebb a nyár
harangból a kondulás
ha kiszabadul



shizoo ferdítésében:

 ősz hűse rezget
mikor kondulás borzong
ki a harangból




*



első benyomás-haiku (a képre)

ekkora hangot
érdemel hegyünk - ha már
akkora szellem





- a harang lakhelye -
Front of Engakuji Temple in Kamakura - Shiro Kasamatsu (1953)



2019. szeptember 18., szerda

hangot







van, amikor megtalálod a hangot
és van, amikor nem
éjjel olyan emlékbe forgatott a kíváncsiságod
amikor nem is találhattál hangot
a hangembernek ezt a legnehezebb
hogy van, amikor nem is találhat hangot

amikor a gátlástalanság kerül hatalomra
hiába keresed a hangot
a hang emberének ez rosszabb a halálnál



megaláztak és megnyomorítottak és
nem találtad hozzá a hangot
az artikulátlan sikolyon kívül
nem maradt a torkodban hang
amikor pondróvá tettek a saját érdekedben
milyen érdekes, nem?

amikor a gátlástalanság kerül hatalomra
minden a te érdekedben történik
az is, amikor pondróvá tesznek



a füledben ül az a hang, ami nem hang
amit kiadtál, amit kiadattak
mert a legfőbb szentséget, amit ismersz
a tested kitették annak a szertehulló
sejtekben gyönyörködő akaratnak
amelyik nem ismer irgalmat

amikor a gátlástalanság kerül hatalomra
a játék része könyörögni
és gyönyörködni a könyörgésben



ezeket a szavakat ismered
meg azokat a hangokat is, amit kiadtál
micsoda versbe forgatott Urad
milyen ocsmány elbeszélő költeménybe
és látod, még most is
ebben a felmért kudarcban

amikor a gátlástalanság került uralomra
te még mindig a kijáratot
a szökést: a hangot keresnéd







2019. szeptember 17., kedd

Hol az ajka


Johann Gosselet - nézzétek




Társadalom Baby, merre cibál ma futásod?
Vastagodóban a léted méregető nyugalom. Hol
lelsz értelmet a kínnak, szálak útra varázsló
kényszereit aki tartja, érted foszt-e magadtól?
Érted a Gólem létmérő vakulásait érted?
Nem lát, mert a teremtmény tőletek-általatok vak,
nem láthatja, ahogy bőröd alatt te se látod
éj-teli sejted. Nem. Ez a szóbő verslocsogás sem
bújik a bőre alá. Mert nem tudod azt, hol az ajka -
hogy hova tette a Mágus Mindegyiktek a lelket
fenntartó, írt pergamenét, mindazt, mi a testét
létre deríti e romló, konzum-idő agyagából.
Bús düledéked, Társadalom Baby, megállna:
kék bolygót uraló, százszor szent Szennyhatalom. Mert
önmaga unja magát, indusztria-végi csikorgást -
hull az eső, hull, hull, sava mar, bekenetlen a géptest. 








2019. szeptember 16., hétfő

shopping








meglepett vele
hogy magára próbálna egy
szomorú szemű sovány bölcsészlányt

de aztán nem tetszett neki a
blúz szabása
nem állt jól a nyomat a mellein

minden elégedett
duckó emberben ott lakik egy
szomorú szemű kis gizda
és ki szeretne jönni

néha csak könny formájában talál kiutat

amiért nem talál magára való
kellően provokatív és vagány felsőket
ebben a soványra méretezett
konfekció-bőségben

ha a választék nem neki választékos
hajlamos nyersebben fogalmazni a
kellően átsütöttnél

meglepett vele
hogy végül olyan őszi színekkel
gazdagon rakott blúzzal jöttünk ki
amin a megfelelő szögből azért
átsüt a nap






2019. szeptember 15., vasárnap

Ferdítés az éj tejét kóstolva


'Nara at Night- Sarusawa Pond', Tokuriki Tomikichiro (1940)





Mirela Brailean haikuja:

water snakes -
blinking between shores
the Milky Way



shizoo ferdítésében:

fény-vízisiklók -
szemrebbenés a partok
közt kortyolt Tejút



*



első benyomás-haiku (a képre):

nem kap ma mélység
fények Tejút tükrébe
szórt csalijára









2019. szeptember 14., szombat

hitetlen reggeli imája

Skublics Máténak






és a fényesség megcsókolja a földet
ahol lakom. hiába tudom, hogy az alattam forgó
jelentéktelen golyó forog egy
szintúgy jelentéktelen méretű izzó gömb körül
a mérhetetlenbe vetve. ebben mégis
ugyanúgy van valami szentség, mint
a madarak felhabzó énekében.
valahol a távolban, a számomra mérhetően
hatalmas golyó túloldalán, a lélek sötét
éjszakájában is egy egész kultúra hiszi
hogy a hegyek irtózatos tömegére kapaszkodva
az imája tartja az eget. ezt hiszik itt is a hívek. hogy
a mennyboltot tartja a suttogott fohász.

tegnap velük ünnepeltem. hétköznapiak
voltak, mint aki tudja magáról, hogy bűnös.
mégsem a bűntudat, hanem a tartás
volt szép bennük. az eget gondolattal,
szóval és cselekedettel tartás.
valaki közülük itt a közelben most is
hálát ad, hogy felébredt. ebben
ugyanaz a szentség van, mint az ég madarainak
territóriumot jelző, egymást riasztó énekversenyében.
a fényesség megcsókolja a földet, teszem
a dolgom, megszólalok. ma reggel
bocsánatkérés lettem, a reményeink
mennyezetet tartó fohászát suttogom, pedig
én sem tudok mást, mint a madarak:
riogatni a felénk özönlő fényességes életet.







2019. szeptember 13., péntek

Zen-fotók: Walton Eszter (15.)


Hó, Farkasrét (3.)




kivehető.
emlék kövén a kőrejtek
hótakarója.


ezt a kertet
télen is a felejtés
emléke lakja.








WALTON ESZTER QUO VADIS?
– FOTÓKIÁLLÍTÁS –
JÓKAI KLUB - SZEPT 3 - 28. -Megnyitó szept 13-án 16.30 !

Gyertek el a megnyitóra

2019. szeptember 12., csütörtök

Esti mese a Kolóniából


kép: Wikipédia






Kivihetetlen tervektől zsongó helyekre viszem olykor -
az éhedbe a jóllakottságot. Vannak ilyen helyek. Ki sem
teszed a lábad az annyi munkával szabadon választott
cellából. A rácsot csak annyira nyitod ki, hogy
beférjen az egyen-zacskóba gyömködött klasszik kosár,
kiférjen a köntös alól előbuggyanó kezed -
látom a szemedben, hogy már annyiféle kosarat kaptál,
hogy egyre megy, mennyi tartósítószerrel
kivitelezték ezt a frissességet. Nem látom, ahogy
kicsomagolod, megterítesz-e a saját
örömötökre, vagy csak betoljátok, papírból, zacskóból,
állva, ahogy az álmok hercegei halnak. Meg a fák.
Nem látom, ahogy a kiutad se - még jó,
hogy amerről jöttem, lépcsőház, udvar kopott kanyar-
gásában én azért kitalálok.

Kitalálok neked egy másféle kudarcot.
Ahol nem rendel az éhed, a férjed nem éjszaka jár
haza, zsebében a nem kérdezed, hogy szerezte
betevőjével, nem vet gyanakvó pillantást a
melegen tartó táska alatt roskadozó ételfutárra:
járt-e odabent. Is. Hiszen ahogy kell, fejkendőben,
de egy szál köntösben, zuhany alól vetted át a stafétát,
amit egy fáradt alkalmazott ütött össze oda se nézve,
egy fáradt pénztáros ütött ki a gépből és egy
ütött-kopott biciklin tekergett idáig. Nem tudom,
mit keres itt ennyi ütés, amikor csak enni akartál.
Remélem, rögtön ettetek. Mert a saját párájában
szivacsosra ázott sült krumpli, a kihűlt burger
olyan, mint a szerelmesek éltek-haltakja
boldogan nélkül. Remélem nem a ti ablakotok
dobálta a Kolónia éjjelébe a tehetetlen dühöt-
fájdalmat szüremlő hangokat.








2019. szeptember 11., szerda

Kérdés és válasz






Embertermészet
paródiája, ha pont
kitöltöd magad?

Hogy egésszé légy,
azt tanítás és érzés
egyként akarja.


*


Egészül-e az
éhség a kifinomult
jóllakottságban?


Úgy elteltél, úgy
jóllaktál, hogy már nem fér
beléd a világ.






Egy kötelező olvasmány, józan hang az őserdőnyi vita lángoló sűrűjében.

2019. szeptember 10., kedd

eső időben








a kaland valahol monoton lihegéssé lesz
ha már nem szálazódik önmagává benne
egyetlen elem sem - mi történt semmi
mondom este a kedvesnek mert kitörölte
belőlem a reggelt a délelőtt a délelőttöt
a dél a delet a délután ebben a mindent
összemosó kurva esőben

de tudom hogy a megtett méterek rajzát
mint egy pókhálós padlássarkot a pázmándi
nyarak összefolyó napjaiban a csontok
ízületi kopásában hordom hogy a
legváratlanabb pillanatokban zuhanjon
ki a testemből a kiszabott idő felmart
gyönyörű forgácsa

a kaland nem a pillanat ahogy rögzül
nem tudsz úgysem beleállni a következő
lépés egyensúlytartásától az egybe hanem
ahogy egy teljesen máshol és máskor
felhabzó folyamat áztat a fájdalomig
édes lélegzet hőjétől sem száradó
esőcseppek záporában







2019. szeptember 9., hétfő

Seymour: An Introduction

J.D. Salinger tulajdona







Egy csaknem felszabadult teherlevetőt mutatnék
be nektek a mai alkalommal,
aki már nem akar nagyot mondani, hanem
cselekedte: nagyot mondott. Nem biztos,
hogy távcső nélkül is nagynak látszik, amit
mondott, hiszen olyan messze van. Egekhez
dörgölődzik és ettől valószínűtlen ízt
kap a látható hálószobája. Az összegyűrt,
tagadhatatlanul cserére szoruló ágynemű
kupaca alól kiszellőztethetetlen csomókban
terjengő, feleségkeresésben és találásban
egyformán tálalt magányról például képes volt a
Jupiter rétegfelhőzetének távlatában beszélni -
azért ehhez pofa kell.

Csaknem felszabadult, mert lám: itt pöttyözi
össze a virtuálist a konszenzusos jelekkel, amit jelent -
mintha jelentene valamit az, hogy jelent valamit.
Így a kényszerbetegek viselkednek, meg azok, akik
nem találjak a dolgok magukhoz mérve
pontos méretét - például soha nem vettek maguknak
se nadrágot, se pólót, mert vagy kaloda,
vagy lötyög. Jupitert tudnának venni maguknak,
mert azt a távlattal gazdagon terhes méretet
bezzeg ismerik. Csak nem férne az életükbe,
ahogy a madárdal, vagy a termések pörgő
élettér-keresése se. Bemutatnám nektek azt a
felszabadultságot, ami a legjobban hasonlít
egy testben megélt vágyaktól beteg fanatizmusra -
hogy miért? Szerintetek miféle kislányjáték
a banánhalosdi?









- Anno szép komótosan összefoglaltam ezt a Könyvvizsgálókon, ha valaki kíváncsi. Ez most amúgy a kíméletlen egyszerű történet vessző fél oldal, Márk változat...

2019. szeptember 8., vasárnap

Könyvbemutató

Jakab Istvánnak

Piliscsaba, Kiskopár, 2019.09.07.





ott lesznek Rótt körök, ahol a jég olvad alólad

a botrány hétköznapiságát izzadnád magadból

visszarántanád a programozót az emberszagba



a saját életed körét járod világ tükrének

ógörög lélegzet borzong sorsod tarkóján

neked is van fogalmad a bűnevésről

jönnek feléd a múltad sétáló halottai



szellemiséged bevonzza a szatírát a tragédiába

fontos mondataid az útról nem véletlenül lökdöste le az ördög

leszárítod a verejtéket a mester követőjének rémálmáról



ébreszteni úgyis csak aki amúgy is

de legfőképpen megmaradni annyinak, amennyit elbírnak a szikár, kenettelen szavak






2019. szeptember 7., szombat

Közjáték (1.- 2.)





1. Ötszavas
megadott szavak: CSIRKESZÁRNY, ÁPORODOTT, HAJLONG, LAPÁT, TÉRDELVE



egy Netpincér reked város-zajon
a táskájában rántott csirkeszárnnyal
szárnya nincs és mégis szinte szárnyal-
ná ha nem fogná a forgalom;

előtte hajlong útszéli madárdal
az áporodott, füstös levegőben -
amit beszíva földhöz ragad ő, nem
emelkedik fel, rántott csirkeszárny-dal,

imára hívna köznap-törtetőben
de térdelve nem gurul a nőnem,
kancáján éppen ételt hordana -

jóllakottságba még egy lapáttal,
az egyirányú utcában se háttal,
egy új kintorna nyígó dallama...





2. Kezdősor
"Elment a vonat. A peron kihalt." (Kiss Judit Ágnes)



csaló verzió:

Elment a vonat.
A peron kihalt - hisz már
én se állok ott.



csalás nélkül:

Elment a vonat. A peron kihalt.
Csak esőcseppek táncolnak velem.
Elejtett, nedves állat a peron,
sínszálak közt a távolság rokon
tőled és tőled - újragondolom,
hogy melyikőtök miféle part,
s milyen döglött lény az életem.

Mert két irány borong a vágyakon.
Csak esőcseppek. Mégis, milyen érzés
engem szeretni. Főleg ha ketten.
Nem tudva, a másik milyen szerepben
és milyen nemérkezésre retten.
Cseppek borzongó éle vág nyakon,
szelíd, nedves bakó, gyengéd kivégzés.





(remek példa arra ez a két játék, hogyan hordoz, és hogyan nem hordoz alkalomadtán egy beleélés valóságos tartalmakat...)

Zen-fotók: Haller Szabolcs (12.)







levegő zengjen
világéj-alapítás*
démona ellen


tág és szelíd űr
rezegtesse a testét
karcoló hegyet













*Szépséges, szűrt éjalakítást szórt, lihegett az
enyhe esőbe az álom - tudtam, hogy ez egy verssor,
hogy soha nincs, soha nem volt, hogy nem lesz soha készen.

2019. szeptember 6., péntek

Dramaturgia







Elcsíptem. Hogyan vesz ki az elképzelt szerep,
a becsípődés a pillanatból. Amikor a nem félek
adja át a helyét - udvarias utas - annak, hogy mégis.
Pedig nem félem a halált. Kicsit
tartok a fájdalom méltóságfosztásától, de
ennyi. Nincs méltóság záróizmok nélkül.

Nem tudom, ki hogy van vele - hogy lehet-e
ugyanígy fejben előre megírt
mártírszerep a hajléktalané, az ellenőré, a
vezérigazgatóé. Nem tudom, ki hogy -
de eztán majd figyelem a hamis hangokat,
ami odacsípett. Amit elcsípve odacsípett egy
igazi barát, akit alig ismerek.

Jézusom! Hogy a toszba szerethetünk bele
ennyire a magunk elképzelésébe! Lehet,
neked se ártott volna egy haver, aki
megcsipked csütörtök éjjel. Hogy ne legyen
akkora a péntek. Méltóság szigetén
egy felvállalt szerep alárendelt rabszolgája
tőle, póz lettél - cipeled is a hátadon
az összes kegyhely főhelyén.


*


Egy fiúra gondolok, egy jól nevelt fiúra
akin vastag kabátként lóg a kánikulában is:
viselkedik. Azt hiszem elcsíptem
végre, hogyan szeretett bele a költőszerepbe.
Ez nálunk vesztes, tragikus, dráma -
ez helyi sajátosság. Csakhogy folyamatosan
izzad a kabát alatt és ti érzitek a büdösét.

Olykor végre tényleg meztelen, csak
sokszor nincs módja zuhanyozni. Felkapja
a hullám, és ejti. A hullám lesz tőle büdös,
nem a keresztvíz. Nem csoda, ha leszedik róla.
Pillanatról pillanatra kínálja az élet - de a
pillanatnak nincs dramaturgiája. Nem ül a színpadi
árok szélén a súgó, pedig rendre
rögtönözi a szövegét. Kilóg a szerepből.

Jól nevelődésből hasított deszkákon gyermek
ma is, pedig megütötte a dér a fejét.
Csak a mámorban önmaga - mintha
drog kellene a hétköznapisághoz. Egy
fiúra gondolok, aki a szerepbe szeretett,
és kitakarva magát sem veti le a pózt:
egy rosszul írt darabban epigon.


*


Nem tudom, hogy kell viselkedni, ha
az ember győz. Sehogy se kell, mondod,
és én bólogatok, okos, fájdalom-teli tekintettel.
A szerepben maradva. A győztes nem
sajnáltathatja magát - főleg nem
azokkal, akiket megvert.

Pedig annyiszor szedett volna ki
ebből a másik valódi íze. Talán
ezért lakják a múltam elképzelt testek -
a szerep ragaszkodik önmagához.

Most se higgy nekem. Lehet, hogy ez
a hosszú, lassan érő, kimódoltan
keresetlen szótömb is csak egy
odacsípődés, egy újabb bátor színi
vetkőzést imitáló színészé, akit
a szemed láttára sminkelnek meztelenre
jól szabott, öltöztető szavak.







2019. szeptember 5., csütörtök

Házi feladat

avagy írjunk posztmodern dekonstrukciós szorongásverset






beleírni a versbe a szót, hogy szintetikus.
csak mert tetszik a ritmusa. szintetikus szerelem
például. szintetikus lépések koppannak a
károkozás kapujában. valahol bele kellene tömni
hogy addiktív. ez is egy olyan idegen szó -
bele kell írni a versbe.

mire gondol a költő?

leginkább arra megint hogyan
baszta el. ez egy külön lírai kategória lenne
a saját eszméletkánonjában: az elbaszásvers.
mert szublimálja a vágyait, mintha a megélésen
és elnyomáson túl bármit lehetne
kezdeni velük.

valamint kell bele társadalom
ízfokozónak.

van egy önképe. szeretne addiktív lenni
de szintetikus. amit szublimál a
hőhatás, horribile dictu a láz -
kimarad a folyékony halmazállapota.
gőzzé válik, fájni kezd.

beleírni a versbe, hogy elbaszásvers.
a félreértések elkerülése végett.
holott ez is csak párolgó kannás-bor kanna.
pedig ezt, ami félig üres
szerette volna picit még
lóbálni a szakadék szélén.