2017. október 19., csütörtök

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (41.)








egymáshoz bújó
félelemszagtól csípős
illatú a köd

*

zárkózott hajnal
rácsai a fák - 
kilátástalanságban

*

viseld sejtelme
nyirokruháját - ez is
az egyik bőröd.

*

végigborzonghat
rajtad is a fák
levélvesztő igéje







2017. október 18., szerda

Sámán







Van ez a dolog, hogy most itt ülök
- mondom a barátomnak akivel a kertjében ülök -
és az előbb elkezdett nagyon keményen fájni
az a lábam, amelyik nem szokott fájni.
A jobb lábam, ami nincs beharisnyázva -
éreztem benne egy szúrásszerű fájdalmat,
amit annak a csodának a segítségével
ami össze tud állni egy ilyen kertben
- mondom a barátomnak, akivel a kertjében ülök -
át tudtam helyezni úgy a másik lábamra
hogy azt mondtam: gyerekek nem kell itt
feltétlenül azon a csatornán keresztül feljönni,
ott nem kell erőlködni
gyertek fel a másik csatornán, mondtam
azoknak a testi  energiatartalmaknak amik föl akarnak jönni -

Mert amikor belégzel 
csinálsz egy ilyen hihetetlen tölcsért amivel fölengeded
hhhhhhhh kilégzés eltávozik fölfelé ami oszolni szeretne -
neki az a dolga hogy fönt
valamilyen szinten elegyedjen
és képezzen akár egy ilyen... 
hordalékos lerakódást a másikban
a másik közegben
a szellemiben -
így éljük meg bennünk a növényi részt.

Na... most én azt mondom hogy ezek
akik jönnének nekem a fájó lábamon 
ne ezen a lábamon jöjjenek -
ott a másik lábam,
teljesen üres csatorna
egy autópálya - lehet rajta jönni
(amelyik egyébként harisnyában van, mert
nincsen benne mélyvéna,
tehát azért annak is megvannak a trükkjei -
de valamit át tud venni
és ez a valami most pont elég...).

És ez a Sámán.
Ez a jelenlét,
amelyik tudja, hogy miért lélegzik,
amelyik tudja, hogy csatornát nyit a világmindenségbe
és amikor el akarja vinni a többieket, 
amikor el akarja vinni a törzsét,
akkor ebbe akarja elvinni a többieket.
Akkor ezt szeretné megosztani a többiekkel,
ezt szeretné szétszórni,
ennek a csírácskáit elültetni
és berakni a helybe ahol megőrződik
- mondom a barátomnak, akivel a kertjében ülök -
és ahol sokáig tart még a különböző 
együtt megélt eseményeken a hatása:
van ahol több derűt teremt,
van ahol több figyelmet.


Ez a Sámán.
Amikor átszakad
az elzáródás ami a lábadban van.
amikor egyszer csak az a vérrög
elindul, végre elkezd görögni fel -
a befeszült addigi vér végre nyomja
aztán valahol, egy kanyarban odapréseli az érfalhoz
és az elpuhuló részeiből leszed amennyit csak tud
a végén ott marad, amit már nem tud, 
lencsényi érfal vastagodás -

ezt tudja a véráram és
ezt kell neki megköszönnöm.
Nem kívánhatok tőlük mást (legőszintébben!)
a rögbontóktól nem kérhetek mást
minthogy pont annyian legyenek elegen
ahányan vannak
- mondom a barátomnak, akivel a kertjében ülök -
a teljes odaadásukat szeretném
és ezt szívesen adják.

Ez a Sámán.
Amikor így éled át azt
ami a világ körülötted -
és ami te vagy benne -
és ami a fájdalom benne -
és képes vagy átadni másoknak is
milyen szerinted a világ és ők
milyenek benne. -

de azt nem mesélem el, hogy ez a rög
ez az útakadály miből lett, meg hogy
milyen egyéb energiatartalmai vannak,
mert itt ülnénk estig...





2017. október 17., kedd

Me too







Mi itt mind szolidaritást vállalunk
veled, akit megerőszakoltak
veled, akit elvittek akarata nélkül
szerben mámorban vittek a szertelenségbe
veled, aki egy más állapotban nyerte
vissza az öntudatát
veled, akit mert szólni tiltakozni mert
akit többször és előre megfontoltan megütöttek
veled, akinek megmondják ez van kiszoptad
nyeld le mit reklamálsz
veled, akinek rövidebb volt a kelleténél
hosszabb volt a kelleténél pont akkora volt
veled, akit kiforgattak a formájából
a méltóságából az illúzióiból a kis szaros életéből

veled mi mind szolidaritást vállalunk
felháborodottan a képernyő előtt
megtesszük amit lehet.

Mi itt mind szolidaritást vállalunk veled.



***



Amikor egyszer a macskám megütöttem
mert nem bírtam tovább ideggel
hetekig bizonytalankodott hogy
elfogadja e ugyanabból a kézből
az ételt

hetekig bizonytalankodott az érintésem alatt
a belegöngyölt bűntudat rétegeit
kelletlenül borzongta vissza.

A kedves ölét kereste onnan
vetett rám csalódott lapos pillantásokat
aztán egy nap mintha mi se történt volna
nyom nélkül engesztelődött.

Hetek bizonytalankodó ölelésfogadását
élezte egyetlen indulatos mozdulat
az állati részünk nem tud
mit kezdeni ezzel a többlettel:
sem az indulathátterű agresszióval
sem az engeszteléssel nem tud mit kezdeni -

ahogy az emberi részünk sem tud mihez
kezdeni ezek hiányában.



***



A gátlástalanságot ütni titkos élvezet
mert a levetett határok biztos tudatában
nem volt nem lesz nincs
lelkiismeret furdalásod.

Szeretünk a kiderüléstől kijelölt
bűnbakra mutogatni
szinte hiányzik a véletlenszerűen
kupacból kiválasztott kövek
élének tapintása a kezünkből ilyenkor.

Pedig ez csak a történés szomorú kivétele
a nekünk vetett konc:
egyfajta kéjes áldozat
ahol elővezethetjük az állati részből mindazt
amivel az emberi rész amúgy
nem tud mit kezdeni -

sokkal nehezebb volna nem hagyni
családtagnak szomszédnak barátnak
hogy kiélje másokon a maga
emberállat frusztációit
rajtad, akinek rövidebb a kelleténél
vagy hosszabb vagy pont akkora
aki pont ott voltál kéznél rosszkor rossz helyen -

Mert csak akkor nem ütöd meg a macskát
amikor ott van a kezed ügyében.





2017. október 16., hétfő

Áramlatban

azt hiszem, csak a dallamra figyelek, ami átlüktet a történeten,
az megmarad, mint amikor az ember éjjel fáradtan lehunyja a szemét,
és feltolul az előző éji álom, de nem a történet, meg semmi megfogható,
hiszen már akkor sem emlékezett, csak valami hullám, igen,
ami ismerős, amibe jó lesz újra beleereszkedni, hát így,
(Szilvási Pál: Születésnapodra)





megülni valahol
ez alkati kérdés, talán csak ennyi
a titka.
korallmód betölteni az adott helyet
ahova gyökereztünk.

tudom, hogy az áramlat elvihetne
ha hagynám.
de jobban izgat, mit hoz,
mint hogy milyen
mélységek fölé sodorhat.

ide gyökereztem -
ezek a vállalt közelségeim.
ezeket az ízeket keresem
halacskabőröd hajlataiban.

megülni valahol
ahol hullámzásaim lehetnek és nem 
történeteim.
(a végén úgyis elsodródunk
valami elhalt elragadtatásba).







2017. október 15., vasárnap

Október. Igaz.







Igazad van. Fogod,
fegyvernek látszó tárgyat -
igazad van... Fogod?


Ez a mai napfény is 
attól él (éltet),
hogy elengedem.








2017. október 14., szombat

Madárlátta





Elfüggönyözött erkélyajtónk mögött
két méterre tőlem esznek -
jó volna ha kiépülne egy ennél kerekebbre
simogatott bizalom,
de ahogy visszaemlékszem édesapámra és a gerlékre
akik a végén a keze mellől, a korlátról csipegettek
ehhez idő kell.

Széncinegék. Úgy csodálkoznak rá az
erkélyen felejtett tárgyainkra
mint a gyerekek.
Van benne félelem is, ha a tegnaphoz képest
a tárgyak esése változik -
de ahogy visszaemlékszem édesapámra és a gerlékre
hamar megtanulják, hogy veszélytelenek a mozdulatlan
kint felejtéseink.

Az első lépéseken már túl vagyunk
mert egyikük az erkéllyel szomszéd
konyhaablakunkon át lesett ma reggel,
otthagyta a kaját,
de ahogy visszaemlékszem édesapámra és a gerlékre
ez a szükséges legelső lépés. Amikor kíváncsiak lesznek rá
hogy hova tűntem.








2017. október 13., péntek

Vetület közlekedőben






közlekedőben
idegen láz mellett ülsz -
(jaj. nehogy elkapd!


közlekedő
fertőző részecskékkel
az aurád nyitná.


melletted ülő láz-
lázadások fémíz
lepedéke. nyelsz.


jaj csak nehogy...
nincs most idő a lázra.
tartsa meg magának!


közlekedni minek
szorul melléd ilyen
bacilusgazda?


idegen láz-íz -
miért nem fekszik otthon?
bezárod magad...)


pedig terhéből kínál
emberségnyi részt -
elbírnál vele.







2017. október 12., csütörtök

Rózsafüzér







Nagyanyám rózsafüzére lóg az asztalom felett
egy érintés nyomát őrzöm rajta
szelíd tárgy - magától nem akar semmit
nem akar többet annál, mint amit jelent:
a testtel is fohászkodó imát.

Egy érintés nyomát őrzöm rajta
a testem nem a kövek görgetésével imádkozik
vagy nem ezeknek a köveknek
hegyre görgetésével -

Ez egy szelíd tárgy: nem éles, nem hegyes
a köveit nem dörgölték fegyverré rajta
elviseli hogy egy érintés
emlékének hordozójaként őrizgetem.

Nagyanyám rózsafüzére lóg az asztalom felett
egy érintés nyomát őrzöm rajta
amit neki jelentett: a testtel is fohászkodó imát.
Szelíd tárgy - magától nem akar semmit
nem akar többet annál, mint amit
nekem jelent.

Szégyellem magam helyettetek
ha az őseitek hite által
érintése által csiszolt kővel
ha a legszentebb szóval is csak
átkozódni vagytok képesek!







2017. október 10., kedd

Veled







veled vetkőzöm le az éhet
hogy ne sziszegjenek körbe a szelek
kontrasztban a zuhogó fénnyel
mégis - a kontraszt ugyanazt jelenti:
éhesek vagyunk és
amíg éhesek vagyunk visszajövünk
ide, szélsuttogásba és
szivárgó fénybe
valaki más terített asztalára -
jó lenne látni, ki az a valaki más
aki minket tekint az éhe
fűszerezett áldozatának -

veled vetkőzöm le az éhet
este - hogy aztán reggel magunkra igazgassuk
egy napra jó lesz még ruhát -
nem akarsz semmi mást tőlem
csak ezt az éhet
amíg éhes rád valaki addig létezel -
ez majdnem ugyanazt jelenti
mint amikor a párnád hajlatába suttogom:
amíg éhes vagyok rád
addig létezem.

veled vetkőzöm le az éhet
és amikor éppen mind a ketten
elteltünk a másik szeretetével
máshol vagyunk -
egy dimenzióban ahol az éhség
sem bennünk
sem a ránk terített fényben
sem libabőr csókos huzatban
sem a ránk mosolygó istenek tekintetében
nem létezik -
veled vetkőzöm le az éhet
egyszer le kéne vetkőznünk igazán.

és nem úgy ahogy a csontok
emlékeznek az utolsó
légből harapott falatokra.








Zen-fotók: Sárosi Ervin (25.)








elfátyolozott
vízjárta égre ragyog
a felkelő nap

*

kaptál egy kócos
hajba túró érintést
az őszi dacból 







2017. október 9., hétfő

szösszenet





csak úgy (különben)
nem különb. külön sem.
csak olykor úgy kerek
mint a gömb:
nemcsak vetület
de ki is tölt egy térrészletet.

csak úgy (különben)
nem különb. de jól van.
ha a szemedben sótlan -
nem járt a szádban:
nem tudhatod, az íze
milyen hiány avagy miben hibátlan.

csak úgy (különben)
nem különb. de játszik.
vagy csak játszik:
oly komoly.
pályát virágzik
az ajkain egy rejtőző mosoly.

csak úgy (különben)
nem különb. külön sem.
amolyan kétnapos leves
sós, paprikás:
nagyi főzte
módon marad különleges.







2017. október 8., vasárnap

Beszélgetés lehántott kéreggel





John Ashbery: 
A fák

Ez bámulnivaló:
úgy sorakoznak, mint hogyha a szó
nem volna más, csak némajáték.
Véletlen találkozásképp

ma reggel, távol
a jóvá nem hagyott világtól,
te meg én, egyszerre csak
amit a fák állítanak,

azok vagyunk: két szomszéd,
kinek a pőre ottlét
is jelentés, hogy nemsoká
egymáshoz ér, szeret, kimagyaráz.

S jó, hogy e szép szimmetriát
nem költöttük, míg körbezárt
a csönd, amit belaktak a zajok
s a vászon, amin fölragyog

mosoly-kórus és téli reggel.
Útvesztő fényben lengetik fel
hallgatást öltött napjaink
önvédelmük hangsúlyait.

(Fordította: Gergely Ágnes)





shizoo:
A hántott kérgek

Ne lássa senki:
hogyan hevernek, hogy tudnak pihenni
a másra figyelő fecsegésben.
Hiszen nem jöttél mégsem

ma reggel, itt
a jóvá hagyott világ megalkuszik
a hiányoddal, s egyszerre csak
tényleg: pusztán kéregszavak,

lehántott héjak itt, te pőre
hiányodban heversz akár a fa bőre,
kis mellébeszélés-
gazdag hántott különélés.

S jó, hogy bár egy mintán
követlek, egy képzeleti hintán,
a tűzben pattogó kéreg
csendje, akár érbe dúsult méreg:

valódi. Őszi csendben
fényvesztő úton jelentem
a fecsegést. Nem véd.
A mellébeszélés is jelenlét.








 (ez a mintakövetés, az ilyen ujjgyakorlat az egyetemem. jó, ha van mögötte élmény - akkor talán nem pusztán tanulási folyamat...)

2017. október 7., szombat

Szelektált magvak






Időnként elképzelt
interjúkérdésekre fogalmazok
válaszokat előre a fejemben -
eddig még mindig
sikerült ilyenkor kiröhögnöm magam.

Hiszen a a válaszok úgyis
madáretetőből kisodort,
elpotyogtatott magok,
amiket a cinkéknek tettünk ki ugyan,
de nekik nem ízlik -
kisodort potyadékok az elképzelt válaszaim,
szemét az erkély linóleumpadlóján.

Úgyis a galambok csipegetik fel
amikor nem vagyunk itthon,
hiába zavarjuk el őket amúgy,
mert amúgy mindent mindig összeszarnak.

Időnként elképzelt
interjúkérdésekre fogalmazok
válaszokat előre a fejemben -
de úgyse az kérdez és nem azt amit elképzeltem;
úgysem dönthetem el, ki kapja
a kitett magvakat.

Még jó, hogy még sikerül
legalább kiröhögnöm magam ezért.








2017. október 6., péntek

Tócsák


Szerdahelyi Péter fényképei





bármerre nézz
ott színlik a világ -
míg meg nem töröd tükrét











a nedvesség éltet
és ami él: meghal -
mind felszáradunk


*


nincs léted mércéjén
külön jelzés a szépre -
de lásd és éld.







2017. október 5., csütörtök

Történelemlecke tanácstalansággal


Kép: Forbes Magazin




aztán megkértük a saját
erőszakos barmainkat hogy
védjenek meg a szomszéd
erőszakos barmaitól -

még azt is elhittük nekik hogy
a szomszédot csak úgy legyakni
nem bűn -

hulljon a férgese.

de aztán a tolvajaink kilopták
a zsebükből a kamra kulcsát

jelenleg is őrzik - talán ezért
hisszük egy ideje azt hogy
egymást ügyesen kifosztani
nem bűn:

nincs semmije - annyit is ér.


még nem látszik ki jön -
kit hívunk majd a legközelebb
elitnek.






2017. szeptember 28., csütörtök

Beszélgetés módszertanról (aggodalommal és lábjegyzettel)


Szőke Imre Mátyás verse (forrás: szöveges kontent)





folyamatosan
vagdosod magad, hogy
kibuggyanjon a vers


kár a szóért*
magad minden kimondott szóval
abbahagyni








*tudom, Krisztián,
szerinted kizárólag
csak így érdemes

2017. szeptember 22., péntek

haiku-slam


A 23.-24. haikut provokáló kép, Birtalan Zsolt munkája
(a 28 felhasznált versből eredetileg 6 haiga - azaz képre készült haiku...)







Gyűjtöm pördülő kerekem alá utam – mint szívbe csendet

kapaszkodj belém föld – ne táncoljam szennyes porörvény röptét

aki csobban, nem látja milyen rajzot vet tőle a hullám

fényzuhogásban hullámzó aszfalt dobál zátony éj felé



A város megnyílt nekem, de nem az öle hanem a gyomra.

Szerencse? Ugyan! Képzeld, rólam lepattan a galambszar!

Az baj, mikor a rutin minimumtávolsága lesz a Maraton.

A kedves alszik mire hazaérek, álma partján ücsörgök.

Nem fér bele több – én azért rátöltök, csak így csordulhat túl...



Szia! Útkereső vagy? Te is a könnyebb utat keresed?

Átölelnélek – de ehhez előbb el kell engednem magam.

mennyi bódulat fér egy ennyire kiterjedt szerelembe?

lecsukja szirmod íze a látvány partján dédelgetett fényt!

nem érzem magam: szégyent vagy elégtételt - téged érezlek...



Gyűjtöm pördülő kerekem alá utam - mint szívbe csendet

rémálomkanyon felett egyensúlyozom néhány mondaton

foglalt a kezed – nem lehetsz hangya, tücsök egyszerre, tedd le!

minden varázsszer elfojt - tanulj meg nélkülük lélegezni

nem volna könnyebb látni és elhallgatni csak úgy a szelet?

úthálózat főütőerén áramló – vajon kit alkotsz?

miért feszül benned, hogy valami nálad nagyobbat mondj ki?



Gyűjtöm pördülő kerekem alá utam - mint szívbe csendet

roncskompország vén, imbolygó deszkáin pucsít a kóbor élet

konzumbolylakó – tömegcikk-istenségek völgyében járok;

harmincszoros terhem alá tegelt falfirka, óvj meg engem!

így viszik kincsként maradék színed a feketülő évek

labirintus az idő, hiába mérem – máshol jársz benne

nem nyitok vitát – elég becsukni a nyitva hagyottakat.

de ha már kudarc, legyen a legeslegszebb kudarc a környéken!







2017. szeptember 21., csütörtök

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (39.)









valami tisztább
üvegen át nem lenne
ilyen a búcsú


vöröslő levelével
a szőlőtől
köszön el az ősz.







2017. szeptember 20., szerda

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (38.)








ódon csend érlel -
illatod árnyalja az
idei őszhöz

*

szőlőíz kacagását
lúdbőrző látvány -
téged ízlelget





2017. szeptember 19., kedd

Szégyen


György Erika képe




kiállítottak -
most háttal állsz,
védtelenségbe alázva

*


kiállítottak -
azon töprengek, hogy mit
követhettél el









2017. szeptember 18., hétfő

A felfázás mitológiája






kinevezett a lehűlés -
a párapárnás hajnal vágta hasadékot igazgatod
a derekadon.
magad hasítottad, hogy hozzád férjenek
a jelenlét hiányán babráló kis kezecskék.
épületestül nem
ezt a tervrajzot mutogatod, de
nekik ez került kézügybe -
leépítenek ezek az elszalasztott pillanatokban
éleződő vágyak.

kinevezett a lehűlés -
ezt minden ősszel megtapasztalod.
a nyár tűri a habozást,
a sebszélek mentén süvítő éheket -
magad hasítottad, hogy hozzád férjenek
a jelenlét hiányán kinyíló képzelt testek.
épületednek nem erre a
horrordíszlet szárnyára vagy büszke -
ezt az igazgatóságot kizárólag
félig nyitott, elképzelt ajkak lakják.

kinevezett a lehűlés -
és megint betöltöd ezt az igazgatói pozíciót
ha már a hasadást
képtelen vagy betölteni a derekadon.
igazgatod a jelenlét hiányát eltömő párás
ott sem levések mentén hasadó
anyagot.
a párapárnás hajnalba képzelt testek
jelenlét-hiányon ki-be járó
csípős lélegzetében.







2017. szeptember 13., szerda

Szeleken mereng


Chiara Bautista képe (itt csak illusztrál, máshol beszél is)




Alám nyúlhat és
felkaphat más is -
nemcsak a fullasztó szél.

*

alám nyúlhat és
emelhet más is -
nemcsak az illatos szél








2017. augusztus 28., hétfő

Készletsöprés megint

Még tart a versszünet, amit a kötet összeállítása követelt ki - sokat számít, hogy a reggeli vers születés-idejében is válogatok, nyomtatok és csoportosítok, viszont időről időre kitüremkedik belőlem a szó, jobbára a megosztón. Ezeket újfent ideje volt összesöpörni ide, a blogra, úgyhogy most (mint egy akciós polcon) az összes utóbbi napokban született agymenésem idepakolom.

Visszalapozok, és ahogy jönnek... most úgyis ez a visszalapozás van. Eljött az ideje - hogy lássam, a sok szóból kerekedik-e bármi. Kikerekedik-e. Kerekedik...

Slamre, egyéb eseményekre továbbra sem marad idő, energia - de augusztus 31.-én kivételt teszek majd, elmegyek a klubba. Nem versenyezni. Hanem elmondani egy verset a kötetből, ami biztosan benne lesz. Kicsit hosszabb, mint egy slam - nem férne bele az időlimitbe (és nagyon nem akaródzik húzni belőle, mert úgy érzem, valójában egy szóval se hosszabb a szükségesnél). De erre találták ki az Open Mic-et... és  igen, ez azt is jelenti, hogy abban a szövegre élezett közegben is elkezdem reklámozni magam...

Nagyon sok ötletem van... hallani fogjátok őket. De addig is...





Egy Megjegyzés egy Igen Bátor Vershez

Németh Zoltán verse a Szöveges kontenten


ha csak a sejtek
elkopását számolod
hét évente hullsz






Varga Zsoltnak 
A Napfivér, Holdnővért nem láttam, csak hallottam, hogy kicsit nyálas. 
A szentimentális Szent Ferenc rajongóknak biztosan tetszeni fog...



a legízesebb dolgok
nyálasak - hisz a 
szádba veszed őket






Békakirályfi


Junichi Nakamura képe



csak úgy záporoznak rá
közegében a
zuhanó csókok

*

fájni tanít az 
ekkora távolságból
hulló szerelem








Fasori korlát


Hauer Lajos képe



lépéshelyeken
lesheted korlátaid
szép mintázatát

*

elválasztások
rácsrajzán pajkos 
felvágyódás szökdécsel






2017. augusztus 24., csütörtök

Vadmurok


Sasa Gyökér képe






ellentmondást nem tűrő
szerelmed hullámtaraján
sodorsz 







Ellenpontnak egy gyönyörű Vadmurok-vers, Will Carlos Williamstól, olvassátok!

2017. augusztus 22., kedd

Zen-fotók: Kiss Marianna (28.)











a tágabb értelemben
vett mindenséget
ellenpontozom

*

bátran tévesztek...
a hullámmorajt
úgyse zavarom össze

*

együtt rezegni
a legbátrabb tévesztés:
elejtem az ént

*

te döntöd el, hogy
beleoldódás leszek
vagy vadászzsákmány









2017. augusztus 16., szerda

Meskete (-képek)





bújócskajátékot
játszanak velünk a
szüleink, Jancsi?






özön-rönk messze
bújtattak el maguktól
minket, Juliska






most játsszuk azt, hogy
valamilyen ösvényen
hazatalálunk






hazavesződés
úgyis, Juliska... minek
vesződnénk vele






ebben a mesében
kénytelenek leszünk
kiélesedni





...vagy akarod?
magába szippantson
az éhes erdő?





az is egy ösvény
a fák gyökerébe
belegabalyodva...




játsszuk azt: az erdő
nem két éhes gyerek
éhére éhes




puszta földön áll
abból áll ki minden
árvává tesz úgyis


*


(Jancsit és Julist
rejtsd el, Sehová, fény -
tetteik elől is...

Jancsit és Julist
rejtsd el elveszésbe
jövőjük elől is.)





2017. augusztus 13., vasárnap

Férges alma





nem a térdeplőt énekelem
de alattunk zokog az ősidő,
bányák gilisztajárataiban
a millió éves halottak hiánya -

a szent-helyeink jobbára temetők
voltak. temetők. voltak.

nem a térdeplőt énekelem
de kizabáltuk magunk alól
a meghittséget és a békét,
érzed milyen kopáran üres
a millió éves kiürült temetők fölött
a gyorsuló szaporodás múlthullató
zakatolása?

a sisere-hadállás-foglalás?

nem a térdeplőt énekelem
de a liget ahol arcon csókolt a fény
két széllegyező leveles ág közt
elmúltakat suttogott a
rám száradó érzéketlenségbe -

téged még sosem fojtogatott egy táj
érzetén a sírás?

nem a térdeplőt énekelem
de a zakatolásunk gyilkos idejében
bányák gilisztajárataiban
a lábunk alatt csak az üresség hallgatása -

ahonnan az elégetett halottak
dühe menekítene az egekbe
vinné a dúlt idő elől a
semmit a semmi űr-hidegébe;

nem a térdeplőt énekelem
de alattunk sír az ős harag
ami ős volt de mitőlünk haragszik
bányák gilisztajárataiban
a kongó, üres hiány:

a szent helyeinket az álmuk rajzolta
és a robbanásig gyorsult égés harsogása
                                 idegen nyelven álmodik.







2017. augusztus 1., kedd

Készletsöprés

Még tart a versszünet, amit a kötet összeállítása követelt ki - sokat számít, hogy a reggeli vers születés-idejében is válogatok, nyomtatok és csoportosítok, és persze az előre elképzelt ütemhez képest így is le vagyok maradva... viszont időről időre kitüremkedik belőlem a szó, jobbára a megosztón. Ezeket ideje volt összesöpörni ide, a blogra, úgyhogy most (mint egy akciós polcon) az összes utóbbi napokban született agymenésem idepakolom.

Visszalapozok, és ahogy jönnek... most úgyis ez a visszalapozás van. Eljött az ideje - hogy lássam, a sok szóból kerekedik-e bármi. Kikerekedik-e. Úgy tűnik, igen...

Slamre, egyéb eseményekre továbbra sem marad idő, energia - de augusztus 31.-én kivételt teszek majd, elmegyek a klubba. Nem versenyezni. Hanem elmondani egy verset a kötetből, ami biztosan benne lesz. Kicsit hosszabb, mint egy slam - nem férne bele az időlimitbe (és nagyon nem akaródzik húzni belőle, mert úgy érzem, valójában egy szóval se hosszabb a szükségesnél). De erre találták ki az Open Mic-et... és  igen, ez azt is jelenti, hogy abban a szövegre élezett közegben is elkezdem reklámozni magam...

Nagyon sok ötletem van... hallani fogjátok őket. De addig is...







Kertben
áthoztuk ajtód, csukódás-hangját,
jogfolytonos a pince

áthoztuk a csukódás hangját -
jogfolytonos a pince





Balkon

nem mesélsz róla
két lépés kerted
hogyan marad végtelen





Fajta

a gyűlölő, és
a gyűlölt - megszólalásig
hasonlítunk




Egy ambrotípia alá

fotó: Baráth Gábor



sátoros nyarak
régi, belakott fénye
bujkál szemedben





Ophelia

Dallos Emese képe



most teljes vagy
egy lélegzeten a
környezeteddel






Alkonyodik

saját



azt a fénylést
hívják az angyalok
lélegzetének







Lakat
          Vidákovich Istvánnak

ezt az apámtól kaptam
úgy, hogy elárulta a kódját.
Neked én úgy adom,
hogy nem árulom el.



2017. július 25., kedd

Gyökérzet


Süveg Márk: Transtevere








ez a kétfelé
gyökeredző lényből az
a fél, amit látsz


*


gömb anyagcsomónk
határtalanba hajtó
kapaszkodása -

csillagáramok hullámát
sajgó léggyökérzet


*


ez a kétfelé
gyökeredző lényből az
égmarkoló fél










van egy kapcsolódó meglátás - Joanna Antosik képével, haikuval, verssel

2017. július 21., péntek

2017. július 3., hétfő

Szünetjel

Kedveseim, eljött a pillanat, mikor minden energiám a készülő kötetre kell csoportosítsam. Úgyhogy megtöröm a reggeli vers-áradást, mert ezeket az ébredésben is legtisztább pillanataimat is oda szánom eztán: a válogatásra és összeállításra. 1700 szövegből kellene kiválasztanom mindazt ami maradék nélkül készen van, ahhoz az ívhez - koncepciónak nem nevezném - amit érzek bennük, mindezt egybe kell szerkeszteni, lesz vele munka elég...

A különböző megosztó felületeken eztán konzervet kaptok reggelire, olyan versezeteket, amelyek nagy valószínűséggel helyet kapnak a kötetben. Nem állítom, hogy ezt a csendet nem töröm meg olykor, ha nagyon kikívánkozik valami - de akkor is ez lesz az 1912 novembere óta működő Irodalmi szabad rablás blog legverstelenebb nyara. Azért a megosztásokon át remélem valamennyire követhető lesz ez a folyamat is - ahogy szembesülök vele, mit és hogyan éreztem fontosnak az utóbbi öt év reggelein. Remélem követhető lesz, avagy teszek róla, hogy az legyen...

Tehát ezt a képet és haiku-párt (a ma reggeli képáradásból egyet, s amit rávetített a figyelem) nem búcsúzóul osztom itt meg veletek:


French women pours a hot cup of tea for a British soldier fighting in Normandy, 1944
(photo: History's Cool Kids)



ilyenkor teázunk -
ebben nem akadályoz
egy kis lövöldözés


*


soha ne becsüld
alá a megtartó
szokások erejét






2017. július 2., vasárnap

Pride slam


Stekovics Gáspár képe




Nyújtózol felénk
léptünk imbolygó végén -
szia, végtelen.




Végig kellett gondoljam ezt.
A Pride első blikkre a melegekről szól, meg az elfogadásról meg a kisebbségekről
hogy legyen mit elfogadjon a többség.
A másságot: ha valaki leszbikus, vagy meleg és ezzel kevesebben van.
Vagy úgy van kevesebben itt, hogy a bőre színe más, cigány az illető,
ha úgy tetszik jobban: roma -

vagy idetévedt kun, jász, sokác...
vagy idetévedt arab, kopt, perzsa, afgán, etióp, kenyai, és így tovább...

vagy csak másképp gondolkodik, szabadon szívna, más a testképe és
viseli is magán -
szóval ez arról szólna, hogyan kell a többségnek a kisebbséget elviselni -
rád van varrva a másság, szívem...

Végig kellett gondoljam ezt, mert keresztény heteroszexuális fehér férfi vagyok, úgymond a többség
kábé fele -
még csak nem is vagyok zsidó...

Szóval én volnék a többség. Úgy kell rátalálnom az érzésre
amit a kisebbség érez!

Nem nehéz. A világ népessége jelenleg hétmilliárd-ötszáztizenötmillió
kilencszázhatvanezer-négyszázhuszonöt-hat-hét-nyolc,
harmincnyolc-századmásodpercenként egyel növekszik,
ez másodpercenként majdnem három ember.
És ennek alig tizenöt százaléka keresztény és fehér és férfi
és a számom egyre fogy.

Naná hogy fogy, én vagyok - avagy a rasszom - a nyertes,
és a nyertesből sose ömlenek az utódok.
A vagyont nem esik jól apró darabokra tépni
vagy eldönteni hogy a jussom kinek jusson kinek ne jusson...
Inkább nem szülök - azaz hát nem szülnek a nőim -
vagy maximum egyet...
Nekem sincs gyerekem...

Így viszont én valójában egy kisebbség vagyok, amelyik folyamatosan úgy viselkedik
mint egy többség.
Félő, hogy mindig is kisebbség voltam - már hogy a rasszom mindig is kisebbség volt -
csak a legsikeresebb, mivel belőlem hiányzott
a legtöbb gátlás, fék, imádtam a bűnözőimmel hódítani
az Új világokat, egyáltalán sose tudtam - mármint a rasszom
sose tudott meglenni a terjeszkedés nélkül.

Lehet, hogy valójában folyton kisebbségek vezetnek bennünket
- a saját rasszomon belül is -
a leggátlástalanabb kisebbségek, ezért félnek, ezért gyűlölnek
ezért keltenek indulatokat ha tehetik, hogy féljünk és gyűlöljünk, mert kevesebben vagyunk és a kisebbségek vannak többen - pedig ha mindenki más, mármint abban az értelemben más, valamiben más, érted - akkor
úgy logikus, hogy valójában senki se más...

Szóval én vagyok a győztes - avagy a rasszom, a vallásom, a nemem, a heteroszexualitásom a győztes -
de ettől még csak egy kisebbség vagyok aki
a fenyegetettség pózában tetszeleg -
holott önös érdekből nem szaporodom túl,
egy kisebbség vagyok aki viszont a fenyegetettsége érzésén és az ebből fakadó
félelemkeltésen túl nem szereti, ha erre emlékeztetik.

Én vagyok a nyertes. Minden empátia nélküli nyertes
kisebbség vagyok. Számszerűsítve
csak egy uralkodó kisebbség -
a végtelennel szemben imbolygó lépéseim végén.






2017. július 1., szombat

Teljesség-átiratok (51.)


Victo Ngai: Cobol BrainDrain (Computerworld 2012, may)






Jóslás a trágyaözönről
Minden megnyilvánulásod, mely szépen, üdén, szabadon kibontakozik: ajándékod; miden megnyilvánulásod, mely mohóságodtól bűzlik: ürüléked. Bármelyikünkből sokkal több salak fakad, mint adomány, s ez ellen nincs más segítség, mint hogy salakunkat eltakarítjuk; ehelyett az európai ember kezdettől fogva és mindinkább, ürülékéből rendszert, törvényt, erkölcsöt épít, amit fegyverrel, pénzel, hatósági pecséttel rangos testülettel őriz és mindenkitől megköveteli, hogy e bélsár-palotákhoz és ünnepélyes ganajszobrokhoz igazodjék. Ezek folyton repedeznek, omlanak, általános bűzt és viszketegséget terjesztve; s egyre több, frissebb, puhább ganajjal kell toldani-foldani őket. Lassanként az emberiség egész ürülék-metropoliszt emelt maga fölé, mely most, a huszadik században ráomlott a gazdáira. Ahogy valamikor az eget ostromló óriássá nőtt emberiségre tűz- és víz-özön zúdult, most a ganajimádóvá törpült emberiséget utolérte a trágya-özön. Évszázadokig nem lesz egyéb, mint fojtogató bűz, mocsokban evickélés, háborúzás durrogó, rotyogó, trágyaszagú fegyverekkel a régi fényes fegyverek helyett, míg a ganaj-kor embere ki nem pusztul. Aki az egész földgolyóból pöcegödröt csinált, most belefullad.
Mit lehet tenni a trágya-özön ellen? orrunkat befogni, semmi egyebet. Mert aki valamelyik ganajtornyot le akarja bontani, csak egyik helyről a másikra hordja és közben maga is szaporítja a rondaságot. A trágya-özön magától fog lefolyni, lassan, míg a trágya-korszak embere az utolsóig bele nem fullad. Aki bármilyen iránynak, rendszernek, emberi kigondolásnak szívvel-lélekkel behódolt, azt elborította a trágya-özön; aki a tiszta érzést, szabad látást, örök mértéket őrzi, bárkában lebeg a trágya-özön felett. S ahogy a vízözön után megjelent az égen a szivárvány, jeléül, hogy vízözön nem lesz többé: majd megjelenik az égen a tiszta fehérnemű, jeléül, hogy trágyaözön nem lesz többé.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)







Érpatak modell-egén
feldübörög a
Red Bull Air Race







drónná alakult repülésünk kézivezérel
lenn a tömeg néz apu végy ezt apu végy azt
ott fenn a pilóta de sejhaj itt lenn a pilóta
tápáramköri-emberiségtest látványt izzad
hallod az égés fenn füstcsíkforrásból hogy dübörög?
drónná alakult repülésünk fentről kameráz
nézd milyen aprócska az a kis kék pötty ott lenn az vagyok én -
az vagyok én az vagyok én ott néz nézd ott pont nézed ahogy nézek!

drónná alakult repülésünk trónján ott lebeg apu fenn
apuszükségletnek kell mit tehet apuszükséglet nem száll le
dolgát teszi apuszükséglet vesz fagyit és kólát
tápáramnemköriapu nézd hogy kerüli a bóját
lenn pitykében a pitykék pitykéznek a pitykefalatkán
mit tehetünk nézünk ez ma a show
Red Bull-t nem Hellt inkább mer' az olcsóbb
az vagyok én nézd az vagyok én hogy nézek!

beleszürkül reggelre az ég is
feldübörög a gép és pittyegnek a gépben a nullák
égostrom ugyan ég és tér rég nincs csak a frontok
csak a folyvást ellenséges égéstérátvonulás
drónná alakult repülésünk trónján apu fenn
nézd meg a híreket édes - apu mit üzen
nézd milyen apró ott az a kék pötty az vagyok én
az vagyok én az vagyok én ott nézek nézd pont nézed ahogy nézek!






2017. június 30., péntek

2017. június 29., csütörtök

Zen-fotók: Brett Walker (3.)










érintsd meg arcán
a számolatlanul telt 
idő nyomát is


*


annyi mindenről hallgat -
jó volna együtt
hallgatni vele









2017. június 28., szerda

határaim








nézed, ahogy levetem
napszemüveggel
a darabka ént


kísérőzene nélkül
úgy tűnik
filmszakadás fenyeget


aprózódóban
hanyagul otthagyott
apró az asztalon


ha kimentem a
divatból, vessetek a
mókusok elé








2017. június 27., kedd

Zen-fotók: Sasa Gyökér (30.)


The Ballad of the Sad Café
April, 2015





megpendül szinte -
sokat szaggatott
vénséges bádoggitár?


*


távolságtól
cserzett hangsor - kilóg a
kakofóniából


*


nem pendül meg - tisztes
méltósággal viselt
figyelmedben sem?


*


kihallik így is -
dallamot éleszt
a csöndje balladája