2018. június 30., szombat

Teljesség-átiratok (75.)


Laszlo Kestay: Gateway to Hell (Hawaii)



Az alap-réteg
Szállj le önmagad mélyére, mint egy kútba; s ahogy a határolt kút mélyén megtalálod a határtalan talajvizet: váltózó egyéniséged alatt megtalálod a változatlan létezést.
Legtöbb ember azt hiszi, hogy halálakor megsemmisül, vagy majd testtelenül él tovább a térben és időben. A halál nem megsemmisülés, nem is tovább-élés; a halállal szétmállik mindaz, ami az embernek időbeli, változó része: a test, az érzés, az értelem, az egész személyiség; és meztelenül marad az alap-réteg, melyben változásnak, keletkezésnek, pusztulásnak lehetősége nincsen.
Az embernek nem a léte, hanem a külön-léte szűnik meg. A mai ember alig tud különbséget tenni önmaga létének és külön-létének megszűnése között: önmaga létét külön-léte nélkül, teste, érzései, tudata, időbelisége, változékonysága nélkül csak ájulás-szerű, mélyálom-szerű állapotnak képzelheti. Pedig a külön-létből a személytelen, valódi létbe átjutás nem lecsökkenés, sőt végtelen felfokozódás; nem mélyálom, inkább az éberség teljessége, melyhez képest a legéberebb életbeli állapot is csak káprázó tétovaság.
Aki leszáll saját alap-rétegébe, ilyenkor maga mögött hagy minden életbeli érzést, minden gondolatot és lehetőséget, s ott van, ahol majd halála után, az időtlenben, változatlanban, ahol nincs többé „én” és „nem-én”, hanem mindennek mindennel azonossága, tagolatlan végtelenség. Nem ájult sötétség ez, hanem fényentúli ragyogás, tett nélküli sugárzó működés, érzéstelen teljes szeretet; örök változatlanság, mégsem megdermedés, hanem változásfelettiség, melyben minden változó is bennerejlik, akár az ébrenlétben az alvás lehetősége.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)





ma akármit
csinálok... holnap bármit!
(micsoda különbség...)

ma akármit
csinálok - holnap semmit...
(micsoda különbség?)





amikor minden vonatkozás
éberen sem észlelt okok
kimondott szavak és döntések
valódi teljese
az összes egyszerű
rajzú helyzet mögött
lüktető egész zuhan rád:
az éberség teljessége -
akkor nem moccansz
levegőt se veszel
ájulás helyett 
mélyálom helyett
elfoszlásig tehetetlen
cselekvésképtelenség nyűgöz -

ez nyilván nem alap-réteg
de minden megragadó
köteleződésed a
tett nélkül sugárzó időtlen
következmények hálójában -
amikor megérzed a
nyomorult megesések
valódi súlyát -
minden változó benne rejlik
minden idő és hiánya
az összes elfoglalt terek:
az éberség teljessége
az összes megélt és
nyilván elrontott pillanatban
amit egyszerre rád zúdít
a külön-létből szakadás -

jobban esne ha a Halál akár
tényleg egy fiatal nő képében
égne a retinádra -
ha ezzel a szégyen-teli 
szembesítéssel nem
maradnál magad nélkül se
szálegyedül -
aki ezen az együtt látott
rémületes teljességen 
végigvezethet odáig ahol 
semmit nem engedsz el
de minden elenged -
ahol a többi alvajáróként
összetapogatott álmában is
ahol nemcsak a tiédben rejlik ott
a felébredés lehetősége.





Neil Gaiman: Death



2018. június 29., péntek

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (48.)


Salföld (tó)



loccsan lakója,
gólya-étkezésig tó -
aztán csak tó(csa)

*

kövült keréknyom-
fosszíliába
kihalási esemény

után 'millióban mit
delirál az utókor?

*

pillanat loccsan
kijárt keréknyom
alkalmi tava színén





2018. június 28., csütörtök

Félszerzetek

Prágai Tamásé




Amiből egyre kevesebb van: az idő.*
Még meglévő időd rád száradt
maradékát cincálja rólad feladat,
túlóra, főnök -
A beszakadófélben lévő időhidakon
tolonganak éhek, kötelmek, tartozások;
közműveikbe drótoztak a szolgáltatók
és te szolgálod őket -
Tartásod kevesét, azt a keveset
tékozlod, amit nem oszt be az előre
felélés -
De ez neked jár, ennyi
időzített ketyegés kötelékében
jár neked ennyi pazarlás -
Egyre kevesebb tékozolni
valódtól maradsz úgymond ember -

Nem a pénz kevés - mert az idő pénz.
Napod beosztható részére vállalod túl
saját magad kergető magad -
Fürdesz a látszatában, hogy ugyanúgy
megy minden, mint azelőtt,
ez egy teljesen önkéntes alapon
tervezhető rabság -
De kiszalad a markodból, egyre több
késedelmet, mentegetőzést, sőt,
szégyent vállalsz -
Ebből a bekerítésből, amibe előre
belehátráltál, csak baltával
tudod magad kihasogatni -

Ki kell és ki lehet lépni.
El kell engedni az áram elektromos
ízét a szájban -
Fürdessen azonnali elérhetőség hiánya,
dolgozzanak meg érted a barátaid -
Viseld, hogy megnő, fárasztó, egész napos
programmá duzzad felhúzni a
napba feszített tiszta vásznakat -
Hogy a fagy csókjaiból is csak
baltával tudod magad kihasogatni -
Minden korty vizedben lakjon ott
a világ gyülemlő, összes
szomjúsága -

Miket beszélek... toronylakóként fél-
szerzetként szerzett barlangom tárgyak
zsúfolásig halmozott igézetében -
Elutasítani a társadalom ránk
halmozott kényszereit, igen -
Bár én a szabadság kényszerei elől
szöktem a kötelmeimbe Pázmánd
szőlőszagú dombjairól, ahová te
szerzetességed vállalni érkeztél -

Elhagyott helyek kötnek össze, és
az elhagyás ellentétes iránya
választ szét -
Te elengedted a tartozásaid -
Nekem se lesz egyéb választásom.











*A dőlt betűs részek Prágai Tamás Félszerzetek c. esszéjéből valók

2018. június 27., szerda

mama mozija







a reggel mire dél lesz
megtanul összesűrűsödni és már
nem is lesz reggel

nem pazarol energiát a visszatekintés
összegző gesztusára

amíg estévé nem válik
amikor maguktól tülekednek a nyitóképek

zárás környékén a megélt felületesség
vetítővásznára tolul a
befejezhetetlen film

látom a szemedben hogy nem
engem látsz hanem azt a
ránk nem is emlékeztető fiatalt
akire emlékeztetünk és
akire nekünk nem lesz
módunk emlékezni

a reggel mire este lesz
ez a vetítés az egyetlen igazi örömed
minden egyéb nyűg:

későn érkező nézők vásznat takaró
árnyalakjaként esetlenkedünk a
retinádon.







2018. június 26., kedd

Beszélgetés előérzetek ürességében


Nagyatádi Horváth Tamás: Mártírok hava
(Szürkület versei - Cédrus Művészeti Alapítvány, 2018)






shizoo:
Látomás


Kövek közé préselte a hagymáz
a minap. Cellaajtó csukódott rá,
ismerős helyen, a Terror Háza
kirakata mögött máig működő

önkényuralmi térben. Járt már itt,
hűtötte hörgés itatta téglák közönye.
Elvették mindenét. Szál műtősköpenyt
vetettek libabőrös meztelenségére...

Aztán egy stadionban vártak, míg
közömbös senkik személytelen
kötelemtudata kijáratot nyitott a
szálanként egyedül vacogó masszának -

földbe szivárgásba lökte a minap
az éjszakája. Minden méltóság
nélküli bomlás rögveceként meredt
közömbös kövek kavicsszemébe.







2018. június 25., hétfő

Fosszilia






Vázak. Csigák. Milyen, ha a csont
maradékára aggatja a reggel a
pillanatnyi teljesség nevét. Csigaházak.
Kiválasztott mészvázak kőbe szorultan -
avagy a lenyomatuk amit a kicsapódó
mész tölt ki. Figyelem fókuszába helyezett
egykor. Kitölthetetlen űrlap az
idő hártyáján. Valaki megemel egy
szárnycsapásnyi levegőt. Csak
egy szárnycsapás az nem emel, csak
a szárnycsapásnyi levegőt. A vétel
kifogástalan.

Vázak. Csigák. Egy ismeret. Meg
még egy - együtt megszülik a kétely
kifújt levegőjét. Kiválasztott nyomokra
válogatás nélkül hulló fény. Ez itt
feltolult tengerfenék -
egykor a sötétség boldog, homogén
figyelmetlensége rejtette. Nem akart
magára írni semmit. Szépsége nem látszó
tény volt, emelhetetlen. Most kitett,
elkopófélben leledző lelet. Ha
egy reggel arra ébredek, hogy
beszélnek a kövek, akkor
te se hallgass.






2018. június 24., vasárnap

2018. június 23., szombat

Teljesség-átiratok (74.)


Roger Salucci: La cravate-serpent



Párbeszéd
„A jázmin gyengéd-e, vagy bennem van-e a gyengédség, mit a jázmin felidéz? A kökörcsin alattomos-e, vagy bennem van-e az alattomosság, mit a kökörcsin felidéz?” „A külső és belső lényegében ugyanaz.”
„A porszem kicsiny-e, vagy bennem van-e a kicsinység, mit a porszem felidéz? A hegy nagy-e, vagy bennem van-e a nagyság, mint a hegy felidéz?” „A külső és belső lényegében ugyanaz.”
(Weöres Sándor: A teljesség felé)




két méretet ismer:
csillagot, magot -
köztük a mekkora.





A nyakkendő kígyó-e, avagy
csak bennem van a kígyó,
amit felidéz?

Az ünneplés kényszer-e, avagy
csak bennem kényszeredik,
amit megidéz?

A képzelet magtánca éhem-e, avagy
csak csírájában hurcolt képek, 
amiken felidézlek?

A telihold körül párafirkálatok
elmondják-e rólam, avagy 
rá se bagóznak, hogy
éppen kit idézek?

Egy vékony határon innen, avagy 
onnan -
milyen tekergés cincál a
test-vetett magomban?

Egy létet őrölünk vörös
létlisztté, avagy
számosra bomlik a mindent
megőrlő malomban?

A jázmin gyengéd, avagy
a belém szivárgó védtelensége
sugallta képzet?

Lelkemből vágylak, avagy
csak a kígyó pillant rád ágaskodva,
ha nézlek?

Hatalmas vagy, avagy
csak mérnének a beléd
kapaszkodó, illeszkedő magok?

Tükröződést látok-e szemedben, avagy
egy belülről fénylő,
tényleg parányi csillagot?









2018. június 22., péntek

Beszélgetés bűntudatokban (búcsúzó)

füvek fák nevét nem tudom
s az ismeretlen csillagok
tekintetével magamon
úgy állok itt e délbarokk 
éjszakában mint akinek 
már halottai sincsenek

(Kányádi Sándor: A folyók közt) 







1.

szakadatlanul szakad
jó lenne tudni kit sirat
beisszák gödrös partfalak
füvekben nincsen áhítat
csak szomjúság akár a sás
özönnövénység közönyét
egy létbe lassult robbanás
magszóródását lepi ég
sótlan könny szomjat olt ez is
egy fuldoklásig tévedés
a pro a kontra mérgezi
a kortyolás ezért nehéz
reggelt így félre hallani
mintha történne valami


2.

ne volnál többé ne minek
megsebző égből sav a kedv is
a párák arcát lesi meg
érti bévül mitől nedves
nem bújsz istenedhez itt
mert te voltál a tőle el
viseld következményeit
ha voltaképpen nem hiszel
hanem tudsz itt az alkalom
hogy úgy moss kezet mint aki
örökbe csúfult egy úton
kereszthalálát görgeti
közönség nélkül mintha csend
az utolsó is hazament


3.

az igazi még hátra van
esőlesőben öntözötten
talán lesz arra is szavam
ha már előre megfürödtem
és ünneplőben füstlesek
de ennyi pára úgy lenyom
fehér ing pernyeszürke sár
tapad kimosdott vállamon
tudtad előre ahogy én
ezt a terhed sutba vágom
szakadatlan szakadó
és mégse térdeplő káin
tudom hogy őt siratod
hogy ki él és ki halott


4.

nincs szavad ablak a vaknak
erre nincsenek szavak
minden polcon hátraraknak
néhány évszázad alatt
azt se tudják milyen jelek
milyen igéket csomagolnak
tudod hogy elfelejtenek
a mádra hártyát von a holnap
szakadatlanul szakad
kimondás bűvös kényszere
ha van ha nincs az ágakat
új vonzás rügye lepi be
és levelén az erezet
se rejti neved s nevemet


5.

cseppre cseppek kopogás
egy másvilági diadalmas
beszéd üzen hogy felemás
igét ne mondj ki inkább hallgass
hogy kárhozol vagy üdvözülsz
azt innen nézve nem tudom
dacból eredt új rügy feszül
a félbecsonkolt ágakon
s megérinti a homlokom
eső után a fény kezem
a bélyeg amit emlegettél
fehér ingében bűntelen
kegyelmet kívánok neked
bármi öröklét helyett.


6.

hiányod első napjaiban
                   (magánhasználatra)

cseppre cseppek gödölye
nincsre jobb ha nincs szavam
eső hull kellett jönnie
veled nincs több a semmi van
voltál ki voltál valahol
a nem remélsz a könnyű rest
nem lenni többé lakatol
rám is kísértetiest
káromkodáshoz nincs erőd
imádkozáshoz nincs imád
jogomban áll mint levegőt
feledni emlékezni rád
           aztán majd engem is feled
           ami végül - ami veled









2018. június 21., csütörtök

Titokzatos sziget

Kemény Zoltánnak, köszönettel

Csontváry Kosztka Tivadar: Titokzatos sziget (1903)




Ennyi helyet hagy
a Vihar a Szentiván-
éji álomnak.

***

(Kállay Kotász Zoltán szavaival)

Ünnepet vetülsz -
de a naturália
ledob magáról.

*

Szél-tépett Cédrusok
alatt csukd össze a
könyved, Prospero.







2018. június 20., szerda

Expedíció







fecskék lubickolnak az
égalkatú bogárlevesben
a hőben pörgő-forgó muslicák
gondfelhőzetén át gurulok:
sűrű és tagolatlan élet
zárványa -

akár a vízen pattogó
kavics repülés közben
hullámokat vetek a teljes
és hiánytalan levegőbe
hagyni kéne ezt a repülést is
ülepedjen -

nem a teljesség felé de
a teljességben
csaknem teljességgel
érzéketlenül -

a víz felett vakító
teljes közönyével lüktet
az anyányi nyár
felhőtlensége -

észre kéne vennem a
kerekem alól félrehajló
füvek nyíratlan bátorságát
a hangyabolyból áradó
gond rágóinak kapaszkodását
a gondtalanságba -

megint egy teljes világot
úsztam meg ahogy a
kapuban panelpartot érek -
pedig ugyanazt a bogárleves
levegőt szívom a hétszer
négy fal között is.







2018. június 19., kedd

Teljesség-átiratok (73.)


Roger Salucci: 60. Nuit mysterieuse



Genesis
A lámpa nem látja önmaga fényét. A méz nem érzi önmaga édességét.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)





igében gázolsz -
mert az ige testté lőn.
a teste: írás





árnyékvilág-árnyéknyomod viszed
árnyékvilág-zsákjában minden-jót
eget fedő pára-szelek rajza alatt
árnyékvilág-árnyék nyomod marad

páraárnyék-szelek szemrése tűzgolyó
árnyékvilág-pisla lámpafényes éj
fordultában olvasatlan csukod be a könyved
hunyd le szemed
                 a sötétben úgy olvasni könnyebb

árnyékvilág-árnyéknyomod haza
hazáig követ majd becsukódik
eget fedő pára-szelek rajza alatt
álom-árnyékba ringatod magad








2018. június 18., hétfő

Rácsodálkozás: Kobayashi Kiyochika (1.)


Fireflies at Ochanomizu - c. 1880.





Lámpások örvény-
táncában gyújtott lámpád:
egy a sok közül.


Jól látható, hogy
csak fényköröd látod - a
 rajzásukat nem.

*

Takard el lámpád -
vigyen a sodrás, fényük
örvénylő tánca.








2018. június 17., vasárnap

Zen-fotók: Sasa Gyökér (43.)


Willow | water - June 2018




képzőművész szél
formázza fűz-ág ingó
tükröződését


vásznat és fűzfát
így kellene - egyszerre
ingva ringatni


*


Teremtő gesztus

képet, képzetet
így kellene egyszerre
létbe ringatni







2018. június 16., szombat

Mítosz (slam)








Álmomban Kim Jong Un lányával táncoltam
vár rám egy sziklafal, toronyház méretű
Kim Jong Un lányával táncoltam álmomban
elgondolkodtam én, az ember mér' tetű

persze azt se tudom, hogy van-e lánya...
Észak-Korea innen nézve csak egy mítosz
nem hiszek benne...

Persze nemcsak Koreában, világszerte tudatosan folyik az eddigi diskurzusok alapját képező közmegegyezések, tények felbontása, és egy aktuális követelményekhez igazított mítoszrendszerrel való behelyettesítése. Értsétek már meg! A miénk sem egy logikusan felépített demagógia, igazságmagvakból való lóugrásos elrugaszkodás! Túlnő a fasiszta retorikán, a teljes spektrumból, a Horthy-éra közbeszédétől a késő Kádár korig vesz át adaptálható elemeket. Nem logikus. Mítoszrendszer. Tele lehet ellentmondással, mert valójában ráolvasásokból áll, nem érvekből. 

azt hiszem innen méznek nézve minden csak egy mítosz
a Százholdas Pagony képviseleti demokráciája is, amit
közbeszerzett magának a mannánkon hizlalt Malacka...

Egyszerűen szólva a mítosz világképe védelmi-pénz alapú. Az éjszakának, a fagynak, a tűző napnak, a mindent elsodró vizeknek – bármilyen jelenségben a megnevezetlen félelemnek – odaadok valami szívemnek fontosat, hogy ne bántson. Mint a maffiózónak a védelmi pénzt – odaadok bármit. Akár egy gyermeket. Archaikus korok elsőszülöttjeit önként adták a halálnak – a nemzetség fennmaradásának zálogaként. A titánok korában a törzsi istenek a személy húsát és vérét kapták a törzstől ételül. Nagyon fontos lépés, amikor később elég a személy helyett az áldozati állat vére, a növény füstje. Ez a kereszténységben az Izsák helyett bárányt pillanata. Korokon át a fizikai való helyett az isten egyre inkább a képzetet kapta. Az emberek ma is hittel, vággyal, képzelettel áldoznak – s mert a fejünkben lévő dolgok magunkra idézett ereje hatalmas: a mai napig harcolnak, és meghalnak a hitért, vágyakért, képzelt dolgokért... 

azt hiszed, ennek a rendszernek tapogatod az Achillész-sarkát
amikor kiabálsz, hogy cinikus gecik,
hogy cinikus gecik találták ki az egészet, hideg szívvel
az értelmetleneknek, de bazd' meg
miből gondolod, hogy az értelmetleneknek ezt pont te
fogod megmagyarázni?

hová mész te kis Malacka!
Tutáliber, illiber, 
tutáliber illiber,
az erdő blöe!

Nézzük a piramis alját. A védelmi pénzért a pórnép azt várná: a hatalom ne vegye észre. Tehessem, amit ez az erkölcstelen és etikátlan rendszer felkínál: lehessek ügyes. A mítosz rendszere a benne élők önérdekének gátlástalan megvalósításán alapul, hasonlóan gátlástalan istenek igája alatt... Programot kéne hirdetni, hogy Ügyes helyett legyél ügyetlen! Okosba helyett inkább told butába...

Na persze...

Nézzük a tetejét! A politikusok, a tulajok, a maffiózók azok a mítoszi hősök, akik megvalósítják az önimádatot, a bírvágyat, a dicsőséget, ami nem köti magát etikához - minden korlát nélkül lehet önmaga. Amit a saját világukról sugároznak, egy ilyen mítoszrendszerbe illik - semmilyen logikai rendszerbe nem. Teljesen felesleges újra és újra nekifutni, hogy milyen hír mitől ferdítés, csúsztatás, hazugság, milyen valóságot hogyan gyaláz és milyen óhajok mentén. Tudják. És teszik - mert ez a világkép minden értelmi látszat ellenére még mindig uralkodó, amíg tömegek viselkednek rituális módon egy focimeccsen...

mocskos civil!
mocskos civil!
ez amúgy ugyanaz, mint a
csillagosok, katonááák
nagy munka vár ma reááátok


merthogy a civilek ellentéte ugye logikusan a katona
és aki katonákban gondolkodik az ugye ellenséget keres

ide lőjetek, baszki. ide lőjetek.











2018. június 15., péntek

Így

Horváth Krisztának

Mustafa Nodeh





így kéne észrevenni, hogy
egy szál vékony vonalat élek -
kuszált betonvas gyűrt egén
kiálló vagdosott szegélyek

nyomán hegesztett folyomány -
alkatrész a növekvő Bábel
struktúrájában, egytestvért
tapasztó Káin-seb Ábel

így kéne észrevenni, hogy
épülésünk fájdalom -
részekre bomló telje foszlik
tolla-hullt csontszárnyakon

hogy mérges párát izzadó
földről éktelenkedik:
tájsebhalom-lakók fölött
az ég is kisebesedik

így kéne észrevenni, hogy
tarthatatlan tartalom
lebeg a sáros ég alatt
meghajló vékony szálakon

hogy temetési menetünk
előre gyászolt négyzetét
nézem gépen, képen s közben
terhem összegyűr: az ég.







2018. június 14., csütörtök

Teljesség-átiratok (72.)


Kemény Zoltán: Emlék, 2018




A menny, pokol, tisztítótűz körei
A tisztítótűz: a menny és pokol harca, csupa változó alakzat, csupa múló jellegzetesség, A menny és pokol végleges, tagolatlan, bontatlan: egyik a végtelen teljesség, túl a „sok”-on, minden gazdagságon; másik a végtelen hiány, túl a „kevés”-en, minden nyomorúságon.
A mennyben és pokolban nincsenek különbségek, bennük minden azonos; mégis szólhatunk a menny és pokol köreiről és alköreiről, tagozatairól: mert más és más minden üdvözültnél s minden elkárhozottnál az a lépcső, mely őt a jelenségvilággal összeköti; hiszen minden lépcső aszerint alakul, amiképpen gazdája a jelenségvilágban működik. Aki üdvözült, vagy elkárhozott már nem egyén, már nem külön-lény; de lépcsője éppúgy egyéni, amiképpen ő is egyén a jelenségvilághoz való viszonylatában. Nincs két egyforma lépcső, de vannak köztük csoportos hasonlóságok: ezek a menny és pokol tagozatai.



vetülő emlék-
gyűrődések papírján
kegyelmi foltok






egy eljövendő formált teraszán ücsörögtök
ez nem a pokol, mert nem vagy egyedül; és
nem az üdvözülés, mert még vagy -

és van a sorstársad is, a barátod, akinek
a jövendőálmán terpeszkedhetsz, mint
valami oda nem illő, elviselt kelés -

szemben délen, délnyugaton, délkeleten
villám-ízekre szedett egek fénylenek fel
ütemesen egy ítélet idejében -

Budaörs lehet, vagy Dél-Buda, most az
ítélet túlzásaiba eső vizei alatt; kis helyi
Özönvíz hömpölyög a dimbeken-dombokon -

élvezitek az enyhülésbe visszahűlt szellőt
a számotokra jól megérdemelt alkonyt, és
kerti fotelből katasztrófa-turistáskodtok -

már nem is kell utazni hozzá, ez jó,
hallod, ez jó, hogy utazni se kell, és
házhoz jön a katasztrófa -

összegyűrődtök a látványtól és a szavaktól
mind a kettő magában hordozza egy 
menny-pokol tisztító köreit:

olyanok vagytok, mint a lenyomat a
mérnöki pontossággal rajzolt időn, amit
egy figyelmetlen Isten a zsebében felejtett -

és egy másik véletlenül kimosta.





2018. június 13., szerda

Zen-fotók: Haller Szabolcs (3.)


Izland, májusban





hitek és holtak
egyként - lélegző bunda
alatt nyugszanak


Ó-trollok földjén
növény-irha alól les
jászol és kereszt







Zen-fotók: Sasa Gyökér (42.)


Veiled; May 2018





lélegző fátyol
mögött az áradó nyár -
nézz a szemébe







2018. június 12., kedd

Beszélgetés spirális zuhanás közben


Pethes Mária képe



karózott égbolt
fölé tótágast álló
vizek terülnek
(shizoo)






Pethes Mária:
Egyensúly

szél söprögeti az utcán a remény 
hulló leveleit hűvös hitetlenség árad 
a fasorban a fák ismerik a lehajtott fejek 
létformáját

a hírlap vezércikke a valóság 
katakombájába rántja az olvasót 
elől haladnak a helyezkedők 
az ügyeskedők a többiek folytonos 
várakozásban adóköteles névtelenek

a költők a szabadság magját rágcsálják 
abból merítenek erőt hogy reggelente 
az égbe tudjanak emelkedni foguk közé 
szorítják a fényt hogy a sötétséget 
megszüntessék

a közöny fagyos rendjében versekkel 
lázítanak a történelem és az emlékezet 
szűk résében porszemekből emelnek 
szobrot az igazságnak

költeményeikkel fenntartják az egyensúlyt 
ész és értelem között édesanyanyelvük 
szerint élnek vállukon viszik a magány 
zászlaját fejükön haj helyett idegszálaikat 
zabolázza a szél

úgy mennek át egyik évből a másikba 
mintha két egybenyíló szobán 
nem öregszenek csak meghalnak 
hirtelen álmaikra tökéletes 
célkört fon a pók





shizoo:
Egyensúly

reggelek lélegzetében sodródó
madárdal csipked visszahűlt eget
kaparász körmével a megkönnyebbült fák
felvetett koronáján

nincs miért a cellulóztartalmaikra 
gyűrt ólomjelek firkáját faggatni 
derengésbe vonni a képet ez egy
mítoszrendszer olvadt tócsába
gyűlő adókötelessége

a magvak bennünk emésztett savában
a nyálban gyűlő keserűség ellen
tárd szélesre jöjjön be az áldott
napfény a költők árnyak lakta rendetlen
odúiba

könyvporszagú szobák elszorult 
gyomorszáját ne nyaldossa a gyomorsav 
járhassák fénypászma-táncuk a
zabolázhatatlan porszemek

az egyensúly itt az időben úgyis
tengelye körül pörgő zuhanások közben
elegánsan feltartott kezek eget
markolászása a gömbölyű talaj forgása
keltette szélben

pókhálós sublót mélyéről
kihajtogatott gyűlöletekből úgyis
bármit teszel úgyis újra összevérzik
magukat az ütemes léptektől sáros
vesztőhelyek





2018. június 11., hétfő

tizenhét szótagos reggel


saját


mesterkélt angolpark
morgod - pedig csak így
estek a magvak




mese-terápia
                 Kovács Gábornak

tüdejében a
levegő így jár ki-be:
hol volt, hol nem volt




poste restante

illess bélyeggel
aztán add fel - sehová
sem érkezik meg





kor-kép

seregélyraj.
lezabál mindent. mindent
röptében szar össze.





gyászbagolylepke
tévedt a reggelünkbe -
kitessékeltem


2018. június 10., vasárnap

Teljesség-átiratok (71.)


Kim Jung Gi: Hommage a' Ghost in the Shell



A halálról
Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétől: vagy alája-süllyed, vagy föléje-emelkedik. Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába, vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük utolsó jele is megszűnik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos áradatokba. Ez a kárhozat.
És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a személytelen, örök mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk a különlét, mint egy börtönfal és átömlenek időbeli, zárt életükből az időtlen, határtalan teljességbe. Ez az üdvösség.
Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s haldoklás perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyújt menedéket. Az élet, változás, idő kicsúszik alóla, a változatlan örökléttől iszonyodva elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melyből az élet tagoltsága és a lét teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben attól függ, hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és nem-földi jószándékok segítik-e; főképpen pedig attól, hogy volt-e az életében valamely egyén-fölötti, általános erény, mely nem a személyiséghez, hanem az alkat mélyén rejlő örök mértékhez tartozik, a személyiség elpusztulásával nem pusztul el és őt támogatni bírja. Ez a tisztítótűz.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)





akadj le róla
hogyan-mikéntje végül
úgyis megtalál





Azt a végtelen békét azt hiszem
nem lehet kíváncsian összetapogatni.
Meg nem is dolgom. A 'készen álljak'
se tetszik: nem vagyok készen mert
még nem itt végződöm.

Egy tanítóm rávett* arra, hogy
így lássam: egyetlen biztos a vagyok,
minden más bizonytalan.
Ezt a bizonytalanságot szeretnénk
egymásban összedrótozni -
valahol szörnyű, hogy te a
pittyegésben látod még-létem
elsődleges bizonyítékát.

Tűzszívű kövön ülve -
vékony hártyáján csillagfény
irgalmatlan tüzének kitéve -
két tűz között.
Oltalmazó lég páraujjáról
cseppeket tapogatva -
tócsák fénytelen mélyén fürdőzve -
két víz között.
Irgalmatlan távolságok
gyöngéd origójában -
tudott tudatlanul, mint
a fosztatás -
ne engedd el igébe
kapaszkodó kezem -

egy tanítóm rávett arra, hogy
ne keressek a létezésedre bizonyítékot.
Egymást fojtogatva képzelődünk
egymásról a magunk képzelte gyűrűk
figyelmes közepén.

Azt a végtelen békét nem lehet
kíváncsian összetapogatni.
Ahogy a foszlást sem.
Kapaszkodj, kérlek. Kapaszkodj éhes 
lélegzetvételembe.







*szoros összefüggésben a talán leglényegesebb verssel: a Hitvallással, amelynek van hallgatható verziója is

2018. június 9., szombat

Teljesség-átiratok (70.)


Kim Jung Gi


A vágyak idomítása
Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél. 
Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.
Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.
Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelídül és derék háziállat lesz belőle.
Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.
(Weöres Sándor: a teljesség felé)




célra tart. levegőt 
visszatart. meghúz. végre
megkönnyebbül.





a beléd halmozott elhantolások
temetőjében folyamatos Halloweenkor
előmászó lihegések -
még mindig körbekúsznak az el nem
tapogatott érintéseik.
még mindig olyan szívesen fuldokolnál
a levegőtlenségben
amit a felelőtlenségbe csobbanás teremt.
nyarad, teled -talan -telen 
őszöd, tavaszod -telen -talan.

a beléd halmozott elhantolások
jeltelen hantjait koszorúzod.
igen. kiásod. élesztenéd.
de nincsenek ajkak a koponyán.
bordák rácsa alól a hiány
reagál a szívmasszázsra.
körülötted a szemrehányás árnyai nézik
hogyan tehetetlenkedsz a vázaikkal.

ahogy a 'nem lehet' átalakul a másik
megvágyott fonnyasztásává -
a beléd halmozott elhantolások
következő etapját szervezed.
szép temetés lesz ugye -
sokan jönnének el.
a felhalmozott sírokból kikelt
naftalin-illat. az enyhe porszag.

újratemetések-kori gyermek
a beléd halmozott elhantolások
borzongásába megbeszélt randin.
előmászó zombik tapogatta
fonnyadás a húsod.
ébredj fel! ezt a temetőt is
ürítsd ki a tűzzel
amit a felelőtlenségbe csobbanás teremt.
hamvaiból éledő éhét csak aztán
simogasd a pillanatra.





célra tart. levegőt 
visszatart. meghúz. végre
megkönnyebbül?

2018. június 8., péntek

Könyvheti ambivalens







Nem a beérkezések izgatják.
Valahol beteg biztonsággal érzi, hogy
minden beérkezés halál.
Hogy mi lesz a vége? Elkaparnak. Az lesz.
Úgyhogy nézd el neki, hogy ezekben
az életet ünneplő, felragyogó
esőcsepp-napokban ennyit foglalkozott
a végével.
Hidd el, tényleg nem a beérkezések izgatják.
Csak van, amikor a környékről eltűnnek
az énekesmadarak. Mert a panel bordaréseit
Karvaly pásztázza. Mert Vércse
csap le az óvatlanul nyílt lélegzetvételbe
kiugráló Feketerigóra.
Még a Galambok is odébb költöztek
néhány tömbbel. Senki. Csak a *Varjak.
Ezt a szorongást csak a gondolat,
emlékezet fényelnyelése bírja.

Nem a beérkezések izgatják.
Még akkor sem, ha némelyiket megköszöni.
Állhat színpadokon. Kérdezik és
válaszolhat. Varjúraj szavakkal
falatot hajítva az emlékezetnek.
Fekete-szürke tollat tűz a
szűzbeszéde első mondatába.
Valaha vágyott erre - jobban mint a
csók szájba ömlő, fémes ízére.
Nézd el neki, ha mégsem érzi
a felállás tárulni képes zamatát.
Hidd el, tényleg nem a beérkezések izgatják.
Még mindig inkább a megindulások. Hiszen
a macskakövek ismerős zötykölése sem
ugyanaz - sosem ugyanaz.
Macska. Igen. Kellene egy Macska a
Varjak ellen.








*pár kedves Varjú-idézés: - Rövidebb úton (Sasa Gyökér képével, megjelent a Képíráson)
                                          - Hús ízét a hús (Pege Ibolya képével)
                                          - Ferdítés a varjú röptén (Sasa képével és Macuo Baso versére)

Randi


Hauer Lajos: Randevú a sétányon





van az a szitu, mikor
nem kérdés az, hogy
na, ki a legény(?)!











2018. június 7., csütörtök

Tájoló (három tételben)


Szilágyi János: Tájoló (Akvarell 35 x 50 cm 2017)






Iránytalan, ha tájolsz.
Tákolt, szokásos lépések híján -
na, most hova.
Kerítések. Falak. Múlt idegére
feszített ablakok. Szennyes eső.
Merre feszítsd. A léptet. Hova. Merre.
Tájoló. Iránytalan. Eltájolt,
tétova léptek eredménye.

Mit épít, aki tájol? Merre feszítse
a megépültek arcát? Kinek mutassa?
Hova kerüljön a lomb
hajnalonta ablakon beszökő lélegzete?
Hol ázzon át a hanyagul
fejtetőre csapott tető, a
nem múló szennyes esőben?
Hova tájolódjon a majdan
itt hagyandó?

És milyen tájon. Iránytalan.
Tákolt, szokásos lépéshelyek.
Térkő. Kerítés. Falak. Múlt
idegére feszített ablakok. Eső.
Egyet előre. Kettőt vissza.
Kettőt előre. Egyet vissza.
Tájidegen, tájházi táncban.

Iránytalan, ha tájolsz. Bicskát elő.
Kőre helyezve pörgesd -
keresztúti, fosztott lépéshelyek
megtagadása talpadon a sár.
Pörög a penge. Aztán megáll.

Golyónyomok a lehullt vakolat
alól. Sose ácsorogj
falak őrizte áthatolások
erőszakának ízében. Ne ácsorogj
vesztőhelyeken. Iránytalan?
Tájolj. Aztán indulj el. Indulj már,
hallod? Mire vársz? Tapsra.
Te hülye.




Szilágyi János: Tájoló' 2. (Akvarell 35 x 50 cm 2017)






Egy út van előtted. Melyiket válasszad.
A tájolás nem tudja a táj
megfosztottságát. A szakadások,
hiányok horpadásait. Irányt szabsz,
és tájat, ha tájolsz. Domborzatot,
vízmosást fütyül a táj az
önkényes térkép alá. A táj
fütyül a tájolásra.

Ezért tapossuk. El?
Gázolt nyúl a szennyes útfélen.
Kikezdték a varjak. Aszfaltcsík
éhes szakadásán a jóllakás
befoltozhatatlan lehetősége.
A nyúldög kátyú a környezetén.
Aszfalt-selyemszalagon
megtapadt, odaszáradt kis
Minótaurusz.

Tájolt út. Vezet. Kerülnéd.
Nem lépnél a rátévedt halálra -
de a lépéseitek futószőnyegén
éktelenkedik. Felszáradt vérnyomot
pecsételsz a kerekedre. Azt tanultad:
ne ácsorogj vesztőhelyen.
De hogyan hajts át rajta? Emléktelen,
áthatoló közönyben?

Igazán megtanulhatnál repülni,
a testre feszített égés erőszaka nélkül.
Így is: felülről. Látod az úttal
felsebzett tájon nyúldöggel
felsebzett utat. Egy másik élet,
tájolás üres átkeléshelyét. Mire vársz?
Tapsra. Kiradírozzák a dögevők.




Szilágyi János: Tájoló' 3. (Akvarell 35 x 50 cm 2017)






Maga eltájolta magát.
Még hogy keresés. Irányok szabott
rendjében suttogott nem rendjén
való tévelygés. Hullámot vető
kavics az áramlás világosan
kirajzolódó összességében.
Maga eltájolta magát.

Van élcsapat. Ön nem tartozik
az élcsapatba. Ön a falnak
fordulás visszatartó erejében bízik.
A tájba kapaszkodásba. A fába.
De emlékeztetném a gyökerekre. Aki
a tájba kapaszkodik az. Nézze, az
hamar beleolvad.

Az egyszer háttal áll nekünk.
Szemben a fallal. Golyónyomokkal
pettyezett fallal szemben.
Nem mondtuk magának eleget?
Ne ácsorogjon vesztőhelyeken.

Most már aztán tessék
arra menni, amerre a többi!
Tájidegen kanyargás nélkül.
Mire vár? Tapsra.
Ha nem, hát nem.
Beszélhetünk ezen a nyelven is.
Te hülye.







2018. június 6., szerda

Intelem

Bokor Krisztiánnak

Hát marad a csend. A mély belégzés. A pittyegés. A légzésfókusz. Mivel az elmém gyakorlatilag nem működik, ezért sokkal könnyebben férek hozzá az elmén túli síkhoz, ahol egyébként amúgy is az igazi buli zajlik. Engedem. Fény mindenhol, a test különböző pontjain belépő energia. Könnyű, gyógyít, átjár. Ez valóban nem a verbalitás ideje.
(Bokor Krisztián: Alkotótábor?...)






ha csak a mámort
falod, Lámpás*, túl hamar
lényegülsz fénnyé -

egyél egy falatot az
árnyból az árnyak ellen.











*a megszólítás magyarázata ez a bejegyzés, illetve a hatására született haiku (ezúttal címmel):

Diogenész Krisztiánnak

bárhová is vetődsz
te mindenhol
emberre akadsz, Lámpás!

2018. június 5., kedd

Tájoló


Szilágyi János: Tájoló (Akvarell 35 x 50 cm 2017)





Iránytalan, ha tájol.
Tákolt, szokásos lépések híján -
na, most hova.
Kerítések. Falak. Múlt idegére
feszített ablakok. Szennyes eső.
Merre feszítsd a léptet. Hova merre.
Tájoló. Iránytalan. Eltájolt léptek
tétova eredménye.

Mit épít? Aki tájol. Hova mutassa
a megépültek arcát? Kinek mutassa?
Hova kerüljön a lomb
hajnalonta ablakon beszökő lélegzete?
Hol ázzon át a hanyagul
fejtetőre csapott tető, a
nem múló szennyes esőben?
Hova tájolódik az
itt hagyandó?

És milyen tájon. Iránytalan.
Tákolt, szokásos lépéshelyek.
Térkő. Kerítés. Falak. Múlt
idegére feszített ablakok. Eső.
Egyet előre. Kettőt vissza.
Kettőt előre. Egyet vissza.
Tájidegen tájházi táncban.

Iránytalan, ha tájolsz. Bicskát elő.
Kőre helyezve pörgeted.
Keresztúti fosztott lépéshelyek
megtagadása talpadon a sár.
Nincs értelme egyéb irányokat
mutogatni. Hova mutatna.
Kinek mutatna. Pörög a penge. Aztán
megáll.

Golyónyomok a lehullt vakolat
alól. Sose ácsorogj ott,
ahol a fal még őrzi az áthatolások
erőszakának ízét. Ne ácsorogj
vesztőhelyeken. Iránytalan.
Tájolj. Aztán indulj el. Indulj már,
hallod? Mire vársz? Mit vársz.
Te hülye.









2018. június 4., hétfő

Látásmód


Németh Kriszta; házibarkács Unicum lyukkamera f/160,
Foma100 síkfilm 4x5, R09




növényi szemszög
nézel magunkra
szártépő istenekre







2018. június 3., vasárnap

Zen-fotók: Haller Szabolcs (2.)








ezt a szivart már
vigyorogva szívja
végig a teremtő


fényképezz, komám!
vidd el és mutasd meg:
élek. és élvezem.









2018. június 2., szombat

Kasszandra








egyszer zuhant rá a saját jövője
de nem bírta el a súlyát
harsogva futótűz fosztatásban
lobog hát hadd lobogjon életben
lángolt kéretlen eszméletben
aztán levetette magáról
levetette a kilencedik emeletről
és hallgatta ahogy leérkezik
egyszer zuhant le róla a jövője
azóta is híját tapogatja
nem tud benőni miét nem
majd csak eltelik -

eső támadt a kora nyári egekből
földre engedte lógó lábát
a félig nyitott felhőzet mögül
az ég kacsintó kékje vigyorog
megtapogathatta a mestertervet
vagy legalábbis a vakolatát
alatta illanó anyagból
lélegző téglák lüktetnek
árulások árultatások
a hiány mint egy kiadóablak
nem tud benőni miért nem
olyan magától nyíló -

megvárja amíg eláll az eső aztán
folytatja mintha mise történt volna
lemegy vásárol úgy tesz
mintha élne úgy tesz mintha élne
egyszer zuhant le róla a jövője
azaz ledobta a kilencedikről
kinézett és most is kinéz
hiányzó téglák hiánybetege
nem tud benőni miért nem
engedik el a ledobott sejtek
sejtések sejtelmek helyett neki is
túl sok volt a bizonyos tudomás.








2018. június 1., péntek

Teljesség-átiratok (69.)


Henry Rousseau: La Guerre



Haláltánc
Akinek elvei, vagy tehetségei vannak, általuk kiválónak érzi magát; aki egy szemétdombot összekapart magának, vagy akit dicsérnek, kiválónak érzi magát. Ismerd fel, hogy a fülemüle jól énekel, a kutya jól ugat, a bárány jól eszi a füvet, az ember a bárányt és a fű az emberhullát: minden a helyén van, minden tökéletesen táncolja a maga táncát és kiválóság nincsen.
Az összhang teljes és megzavarhatatlan. A sok külön-levőnek mind önálló igényei vannak, melyek az összhangot megzavarhatnák: ezeket a haláltánc hozza összhangba. Ne kiválóságra törekedj, hanem igyekezz az összhangot önmagadban megvalósítani, minden önálló igénytől mentesülni s akkor a haláltáncból kimaradsz.
Aki boldogságot kíván, mindig rohan és rohanása az összhangba simul. Aki összhangot kíván, boldog.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)




küldd ki a ki 
valót, hívd be a be 
valót -  és használódj el




alattam a mindenséggel amiből nőttem
felettem a végtelennel ahova nőnék
játszom a lélegzetvétellel
hogy mit szívok be és hova fújom ki
játszom az aretével aminek
énekeket szenteltek hajdan a vének
játszom a szentháromsággal a
kereszt vetése közben
az éhem ad rangot és mértéket az aratásnak

alattam a mindenséggel ahova visszatér
felettem a végtelennel ahova visszatér
játszom az életbe vonzás éhén
az érintés sistergően igaz játékait
játszom a szemétdombon amit
szeretett tárgyaimból raktam
játszom a mások által szeretett
játékok visszajátszott hangjának fényénél
szomjúhozom a tökéletesség táncát

körülöttem a szavakból épített várak
légypapír-indulatába ragadt
sehova se tartó gyűlöletekkel
miniszterelnökökkel és
ülnökökkel álnokokkal öldökökkel
szélfútt örök-ingatlanai inognak
az önmagáért való éhséggel rakott
ordas tévedések és a közeledő
egyre hangosabban dübörgő paták

körülöttem a marcona semmi éppen
megint igazgatja a mások táncát
bárányfűevést és kutya-jól-ugatást szabályoz
törvényt rak az örök időkre az
összhang teljes hiányának tudatában
körülöttem az Orpheus-ének
halált megvető bátorságai vennék ki
törvény alól arra méltó önmaguk
valamihez igazodik ez a sokság

alattam a mélység semmisülése
felettem az elfogyó lélegzetvétel
körülöttem az eszére büszke hangya
lepi el a léphető helyek teljes
szabadságát a horizontig
és én ma is csak azt az egy
általam jól ismert dallamot dúdolom
valaki majd belesimul a porba
valaki majd felmászik a létrán