2014. december 31., szerda

Zen-fotók: Nakamura Junichi (17.)






hidegben minden
lefolyásunk egymás mellett
dermed csenddé

*

(évnapom önkény
jégcsapra fagyott (vi-)csorgás -
mégis: hiszem...

*

...csepp-dallá olvasztó
Boldog Új Évet kíván
az a vékony!)






2014. december 30., kedd

Közös vers a Princípiumról

                                                himnusz Ms. Littlewood kisasszony szavaival




egy fekete lyuk.
egy negatív lenyomat.
a hiány, aki
megszületik
amikor megszületik az
öntőforma.

nincs benne semmi, érted?
csak a van
amikor üres.

a kiáradó legyennel kiáradó
legyek.
ez nem a teremtés
mert az valami.

nem valami, hanem
az ellentéte.

egy tojástartó
amiben nincs tojás
bezárt csoda
feltörhető titok -
csak az éhség a tojásra.

nincs benned bezárt fény
csak az éhség
a bezárt fényre.

egy fekete lyuk vagy
az atomanyaghéj
elektronpályáinak
tojástartójában.

ezért tiéd mindenki
aki él.
mert aki él
éhes.

nem a semmi
hanem a hiány.
világ hiánya

lélek.






2014. december 29., hétfő

Beszélgetés pirosról, feketéről


Rafael Olbinski képe




Fekete Anna:
Álmodozás (5.)

Régen a pirosat szerettem, gyümölcsben, húsban,
csak a pirosat, igen. Első szeretőim rabszolgák
voltak, talán a fiatalságomé, de ki emlékszik a nevükre?
De félelemszagot hagy a sok szerelem; verseket írok,
későn fekszem, korán kelek – a veszély és a tenger
a foglalkozásom lett. Pedig megúsztam számtalan átkelést,
húztam magam után cirkálót, bárkát, vitorlást, hogy a legvégén,
az álomtalan hajnal legtisztább percében gratuláljak a kapitánynak:
úgy… de úgy dobogott a szívem… Néha belegabalyodom
mások mondataiba… megfelelek, meghajolok,
kezemet nyújtom az évszázadoknak és más fenséges uraknak.
Múlik az idő, pedig nem szabadna, múlik, hiszen nem szabadna.
És már látom a piros mélyén a feketét.




shizoo:
Hajnalban

Régen azt hittem, gyümölcs vagy, vagy hús, pedig 
óceán. Igen. Nekem legalábbis a nyolc-tíz hetes
rabszolga-idő szorongása után (hol van már a fiatalság
névtelen élményfalása, amikor a rettegés is csak egy
foglalkozás) téged is meg kell úsznom. Hogy ne akarjak 
végképp belefulladni az öledbe. Látom a szemeden, hogy
tudod, mikor nem nyeltél el mégsem, hogy a legvégén,
az álomtalan hajnal legtisztább percében a gyávaságomhoz
gratulálsz. Holott legfeljebb kidobnátok a sikátorba a madámmal...
évszázados gyakorlat. Amikor fizetek, szirének lánya,
ezért teszem, mert bár látod bennem a jövendő évszázadok
fuldoklásának feketéjét, életben hagytál. Múlik, és szabad.
Még nem jutunk... még nem jutottunk... eh! Tölts újra. Fenékig.






2014. december 28., vasárnap

Beszélgetés, méltatlan (3.)

                                                         hard-kier. hátrahagyott versek

                                                         néha úgy érzem, mégis magyarázatra szorul, 
                                                         mit és miért csinálok; 
                                                         nem átírás, vagy pontosítás ez, 
                                                         hanem a magam tükre, 
                                                         ha az övébe nézek



Csajka Gábor Cyprian

3.

nem felejtettem el semmit, még
az eltartó gyávaságaidat is
szeretem, tiszta, józan hasadon
a kaszabolást; téged egy százéves
csecsemő hágdos, én a vén
halál lányát nyalom
ki-ki a maga bőrén át forgat
odavaló szennyet
szorgalmat; "vagy még?"
vagyok



shizoo

3.

ha eszembe jutsz, legtöbbször
nem nézek oda; feszélyez a
ragaszkodásod a kettőnk egyforma
balesetéhez; nem tudom ki
nyal beléd; a szádba, szádra bizony-
nyal nem veszel; lehet, a férgek
ótvarát borzongod a bőröm alá
oda való szennyem
ha eszedbe jutok és nem
nézel félre



(ingyen haiku:)

"vagy még?" vagyok. a
kérdés, amit és sosem 
tennék fel neki.





2014. december 27., szombat

Karácsonyi hangminták (17.)





gyönyörű rendbe így ragadsz
máshonnan nézel máshogyan
látszik onnan - mintha díszlet

*

fényképeken az elmúlt
karácsonyok szellemét -
rögzítenélek, illanó

*

egy pillanat gazdagságában
örökre laksz -

amíg emlékszem rád.

*

bár minden nap tartana
ez a pillanat - a mohó gyerek
nem tartana veled

mohó idő

*

szalámiszürke reggelek
nem látszó keltéje helyett
a ragyogás

*

most nem éreztem hogy az idő
velünk ünnepelne -
mintha kiesett volna ez a pár
naptárlap a várakozásból.

*

hiányoztál az ünnepből

a hétköznapból
máshogyan hiányzol






2014. december 25., csütörtök

Beszélgetés, méltatlan (2.)

                                                    hard-kier. hátrahagyott versek.


Csajka Gábor Cyprian

12

Ajándék minden perc éjszaka:
a fogínyvér édessége, cellám
kipucolt banyaszája, kívül a vak
ég. Eleven fagy rázza ki belőlem
a gondot, elválaszt, véd a
kényszerbeszédtől. Lepke árnyéka
rándít a falakon, idegeken.
Mint egy haldokló tolmács. Még
egyszer bele a húsba: még egyszer
bele a húsba.



shizoo

2

A vénasszony négyszer ötször
is felriaszt. Vagy a hólyagom.
Felfújt az égboltcellatárs elfogyó
szikárságához képest. Szóel-
hájasodásig. A gond zsíromba
gyúrja a hasonló ízű füstöt.
A kint sötétje nem zabál húst
hússal és savanyú paprikát. Még
egyszer: én zabálok húst hússal és
savanyú paprikát.









2014. december 24., szerda

Születésnapodra



Ma reggel a varjak a
galambokkal kötelék-repültek.

Nem láttam még ilyet. Ahogy reggel
a varjak nekiindulnak a mezőnek
a város langyosából. A hazatérést
láttam számtalanszor, a károgás-eget,
de a kivonulást soha. Szétesőbb.
Nem látszik a raj - a családok látszanak
kivándorolni az ételért.

A galambok meg - ahogy szokták
csak úgy örültek a reggelnek.
Ahogy a kis halál összegyűlt szorongását
kinyújtózzák a szárnyaikból.
Ilyenkor látszik, a repülés a lételemük - nem a
kolduló morzsáért totyogás. Szinte
felzuhantak a tíz emelet fölé, hogy aztán
egymást kergetve, hullámvasutazva
pörögjenek az ébredésbe.

Ma egy leszakadó varjúadag vágott
közéjük, bumfordin, károgva, szurtos nagyfiúk
a homokozóba. A varjú nem
eszik galambot (csak ha döglött). Ez a
három krakéler mégis eljátszotta a vadászatot.
egészen a hetedik emeletig magasságot
vesztve károgtak bele a szétrebbenő
rajba.

Tág és veszélytelen gomolygás volt -
s akkor láttam, hogy az otthonom
(egyébként idegesítően sokszor párkányra
és egyebekre szaró) békeszimbólum-csokra
egy rövidet azért távrepült a három
gyászhuszárral. Felszabadultan együtt
légibemutatóztak a házak között
háton és orsóban pörögve.

Ma reggel a galambok a
varjakkal kötelék-repültek.
Ma este megszületsz.

2014. december 22., hétfő

Leküzdése




Majd ha leveted a ráncolódó bőrt
mint a kígyó - kibújsz a nehéz múltból.
Amolyan vedlésnek képzeled
a tényleg magad mögött hagyott
repedező fénytelen hártyák
dilemmák és elszalasztások májfoltozta
rétegének. Amiből távozol.

Vagy úgy is képzeled ahogy
a báb egyszer csak meghasad - és
ami kibújik belőle: a folyomány
egyfajta többlettel terhes. Ez lehet a
repülés, a látás, a szépség képessége -
Úgy is képzeled hogy e folyomány
vissza se néz. Úgy veti le.

Majd ha a kultúrád istenének fia
megint megszületik az áldozatra.
Érted és mindenkiért. Micsoda
nagyképűség ez az ösztönös különbség-
tétel! Te és a világ. E két jól
megkülönböztethető entitás
vedlene. Kibújna a nehéz múltból.

Azaz: az ítélet alól. Igen. Így
eshet, hogy te, aki láttad a fényt
nem is egy reggel megszületni
a másik - a világ - szemében
időnként egy olyan kultúrába vágysz
ahol vedlés helyett egyszerűen
és automatikusan újradobhatsz.

Akár egyetlen életen belül. A kerék
kötözött sonkájaként ott ahol
nem fogyasztanak ilyesmit.
Persze ez sem választás kérdése -
úgyhogy vedleni szeretnél, áldozni
vagy legalább e féregállapotból
amely téged zabál előre lárva
végre bebábozódni.




2014. december 21., vasárnap

Zen fotók: Sárosi Ervin (9.)






szögek közé jön
aki születésétől
nem védi magát -

mondja a kóró. kérdi
a lét: az öleléstől?





2014. december 20., szombat

Vetületei

                                               Csobánka Zsuzsának


Úgy vetülsz, mint az árnyék.
Ha vízbe lóg. Ahogy az árnyék vizes lesz.
Szirteken zuhan túl hátunk mögött a nap.
Karok, körök napok és évritmusok tartanak
egy csenddel töltött revolvert a szívedhez.
Az árnyékod, árnyékom, ahogy vetülünk, ablak és ajtó
vetemedőben. Ha belépünk rajta majd
más élt kap a tenger, ívet a dagály
más határt a part.

Úgy vetülsz, mint a pusztulás.
A málló vakolat. Szemben, a lövések járta házon.
Golyónyomok csipkézik míves keretben ablakod -
mint idegennek, hiába magyarázom
a beesési szögét. Hogyan lakott
az épület, a régi csattanásokban hogyan lakott.
Hogy múlik el és mégsem, mint egy 
láthatóan nem változó 
halmazállapot.

Úgy vetülsz, mint a hajlamok.
Az árnyéktánc. Ahogy árnyékhajad lobog.
Naplemente és pusztulás szelében,
egy folytonosság fojtó igézetében
rajzolnék rólad szavakkal egyfajta vázlatot.
Olyat, amin látszik az idő is. Ahogy vetülünk, ablak és ajtó
vetemedőben. Ha belépünk rajta majd
nem látszik, ki volt közülünk
a vadász, a vad, a hajtó.







2014. december 19., péntek

Tanácsok öröm idejére


AZ a kép, a Zorba, a görög című filmből*



"...táncolni kell, uram,
a zene majd csak megjön
valahonnan..."



ne törjön ritmust
ha a tánchoz, mit rég jársz
megjön a zene




*Nikosz Kazantzakisz történetét annak idején görög-amerikai koprodukcióban vitték filmre. Így lehetett a leggörögebb görög megformálója Anthony Quinn. Csodálatosan csinálta: a részletekben hűtlenül, az egészében hűen.


itt minden zene.
dallamot élsz magad is.
ha táncolsz - hát úgy.






2014. december 18., csütörtök

Zen fotók: Stekovics Gáspár (3.)




Léthé

múlása nyomán
fénymosta határok
egymásba simulnak

*

hulláma nyomán
fény rajzolta határod
is elmosódik







2014. december 16., kedd

Ujjgyakorlat




Nem fakadó, jégbe csent,
páratépő szélbe csend.
Nem vilángol. Így ered.
Mozdulatlan űzheted.

Nem nyilad úgy. Úgy sosem.
Hullta nem lep, szirma sem.
Át ha fénye rajta, tűz,
olvad, mint a csókra szűz.

Át ha fénye - csillanó.
Létre dermedt illanó.
Ujjbegyedre fájt ragaszt.
Sebet hirdet. Nem tavaszt.

         Csillagéji hideg ára,
         üveget csókol a pára.
         Páratépő szél ha fordul
         ablakodra rácsikordul.

Nem fakadó szélbe csend,
párafoszlány, jégbe csent;
égbe nyíló éjvilág
páralánya: Jégvirág.





2014. december 15., hétfő

Halmozottan hátrányos helyzet




szép. és
érzelmileg fogyatékos.





Azt figyelem, mikor van olyan
alvadtvér-érzete, íze a görgetett
vágyszavaknak.

Kiszolgáltatottságod mélyén
a rémületet, a kínálótálról ahogy
elfogysz.

Hagyod megérinteni az arcod
azonnal - előre örülő megalázott
érzéketlenséggel.

Megérintelek - mondom
bárhol - mondod.

Egy pillanatig az leszek neked
a bárki bárhol.

Mindig másként találkozunk
másban lakni.

Az idegenben.





2014. december 14., vasárnap

Teljesség-átiratok (8.)






Csonka és Egész
A mozgó tárgy sérthető, a mozgás sérthetetlen; az élet dolgai sérthetők, az élet sérthetetlen. Külön-külön ismerd fel magadban azt, ami mozgó és élet-dolga: mindaz ideiglenes részed; s azt, ami mozgás és az élet maga: mindaz végleges egészed.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)



Amit az ó gyász
emlékműve elsirat -
a sérthető rész.



Nézd sírkertjeink nemesét
emlékművek mozgó tömbjeit
mozgó tárgy a gördülő golyón
a lemaradó lég sírja a szelet
köré -

nemcsak az élet mozgó tárgy
itt minden mozgás tárgya.

Mozgó és elpocsékolt
energiák vagyunk 
a faragásban ott az elszalasztott 
és a hiábavaló íve is - 

minden
ami úgy történt meg 
hogy nem történt és
ami úgy nem, hogy igen.

Nézd sírkertjeink nemesét
a lég körbesírta örökvágy követ
hogy kopik le róla az emlékezet
vésete az elforgó nap hónap év
szakain át -

elpocsékolt gördülő golyó
felületén forgó hiába.

Mégis
csak ha elpocsékolod adod örökbe -
túl az időn csak akkor állsz valahol
állsz egy felfoghatatlan térben
amit pillanatnak hívnak. 

Csak a pillanatban 
maradhatsz végleges -
mint mikor moccanatlan
szívedre ül a veszteséged.





2014. december 12., péntek

egy idő




voltom hosszabban nyúlik
a lesszem egyre fogy
oly magasan a levegő itt
oly ritka hogy -

          nem moccanásom mentén
                        hegyre fel nem így utam
          én itt vagyok ahol hahó a
          világom zuhan

eljutnom így a túlig?
hisz ég az innen is
oly ritkaságú levegőben
ez is hamis -

           nem moccanás az őre
                        silbakolva áll a hős
           a lesszem egyre fogy mivégre?
           végre egyidős

sejtem ha végre múlik
ha lessze végre fogy
mindegy lesz ha egy idő is -
úgy volt ahogy.





2014. december 11., csütörtök

Beszélgetés távolodóban





Németh Zoltán:
A másik oldal

Messzire kerültem mindentől.
Mint aki egyre távolodik a
Földtől, végleges lassúsággal,
Bele az elképzelhetetlen semmibe.

Nem az a legszörnyűbb, amikor
Az ember vak, hanem amikor lát,
De nincs mit látnia.

Nem az a legszörnyűbb, ha süket,
Hanem ha tudja, hogy hall, de nincs
Mit hallani.

Birtokában a kéznek,
De bármerre nyúlsz, nincs mit
Tapintani.

Visszafordul mind.

A semmiben forgó nyelv,
a semmiben tapogatózó ujjak.

Amikor eltűnik a világ:
Most már nem is volt, soha.



shizoo:
A másik oldal

Mint aki egyre végtelen
lassúsággal távolodik -
kicsiségében hátrafelé zuhan
a szökési sebességbe.

Az lát. Nagyon sokáig látja az
elvesző otthont
karnyújtásnyira.

Az hall. Nagyon sokáig hallja
egyre rémültebben fogyó
lélegzetű teste zajait.

Nincs mit tapintani.
Karnyújtásnyi távolban
úszó mindent.

Visszafordul mind

a semmi elől. Ez nem a hit
hogy semmi sincs a semmiben:

az eltűnő világ képe ítéleted.
A zuhanásod. Öröké.



haikuverziója:

rád szabott pokol:
semmi ágán öröklét
magánideje



Nóra hozzáfűzése:

visszafordult birtoklás
hiánylétben soha nemvoltság
lassú kerülése a távolnak




2014. december 10., szerda

Ezt itt nem olvasod (hármasoltár)




1.
sorsom ménje nem vágtat csőd őr
elmondtad elfogyott elfogytam
meddig várjanak te ők a többi ragozás
beleuntatok a nincs továbba
berendezetlen vagy berendezhetetlen
soha nem érzem a különbséget
vagyok 47 haszontalan kölök
elmentem nem t'om meddig várjatok.


2.
ezt itt nem olvasod.
minden látszat ellenére,
ha meg vagy győződve róla
ha nem -
ezt itt nem olvasod, mert
nem írtam le.

még nem írtam le magam.

a pályafutás tényleg tereprali
ha nincsenek lefektetve a sínek.
ha arra nem jár. vagy
eddig nem járt.
nem a meggyőződés vezet
hanem a kíváncsiság?
egy prófécia vagy csak a hencegés
az óvodáskor állandósult
alvóidejében.

mintha lenne ígért jövendő.

ezt itt nem olvasod, hogy
csak a sár van.
saját nyomomban járva csak
a lábam alatti víz.
ha szomjas vagy keress forrást
mondja a mocsaram.


3.
elmondtad elfogyott elmondtam
ez nem az elkeseredés - csak
a tárgyilagosság. fosztó képző,
annyira szeretném neked adni
az elmúlt évek karácsonyát!
de üres a kezem. csak akkor van
benne valami, ha megfogod.




2014. december 9., kedd

Zen fotók: Stekovics Gáspár (1.)





Vízbe futó stég.
Vándor, útad ideért.
Tűnődj. Van időd.
(Gazsó György)


nyújtózol felénk
léptünk imbolygó végén -
szia, végtelen
(shizoo)






2014. december 8., hétfő

Vele

           Jegyzet a Nő című filmhez




Nézzétek! Most is
nála van... nem.
Nem nála.
Vele.





2014. december 7., vasárnap

Adventi hangminták (16.)




Nem találom a tisztább hangom itt a sok között.

*

Te a hitelemtől fosztasz -
Hiteleim vannak. Másom sincs. Vidd nyugodtan.

*

Leltározom, látod, nézem, aki várna.
Ne gyere, ne ide még -
én is csak elárulni tudlak:

nem viselném el csecsemő tekinteted
tágra nyíló távlatát és
félrenéznék.

*

Árnyékot vetek tőled -
de azért süss nyugodtan.

*

Hej aki létfenekén búj - büszke se kéne ha meglesz.

*

Még ezt a transzparens
szégyent is le kéne vetni.

Vidd nyugodtan.





2014. december 6., szombat

Cetli Miklósnak




Ez a közös, ez a telizsák
ma súlyos igazán. Most, hogy
kipucolt kis gyorslábbelitermi csizmák
telnek egyszer használatos vágyakkal.

Húzza a vállat ez a közös
a gyorsszülőszobai egyszer használatos
- vagy újrahusi - életek láttán.
Közös kéményeinkből áramló méreg
ellenszelében.

Miklós családlátogatni indult
az éjjel, bekukucskált és behajította
a kihajított sorsokba magát.
Ez ilyen - csak azoknak lehetne Mikulásuk
akiknek egyébként nem telik
csak a talpkoptató időre -

De nem így megy. A krampusz
menet közben belebújt a zsákba és
viteti magát. A hulladék, cipőd lepő sár
látszik aranynak. Ajándékod a
fogtündér készítette - az igazi,
a horrorfilmkellék. És nem esik
a hó sem. Közös, mérges kéményeinkbe.

Miklós, legyél B filmes bosszúálló!
Dobd el ezt a közöst, amihez nincs közünk
mint egy kibiztosított kézigránátot!
Ejtsd a limuzinba konzumbűz hétköznapjaink,
a hónapvég reménytelenségét!
Ajándékozz nekik Armanivírust,
amely csak bizonyos minőség felett
tetvesít!

Ez a közös, ez a telizsák
ma súlyos igazán. Most, hogy nem
látom, miképpen tudok az
előírásoknak megfelelően kandírozott
cukor lelkem legmélyéből
megbocsátani.

Neked se, Miklós. Neked se.





2014. december 5., péntek

2014. december 4., csütörtök

2014. december 3., szerda

Ragadozó




Meg megingó figyelemmel
követlek. Vigyázz, csalok!
Félrenézek néha - hidd azt,
gyönyörködésem inog.

A túlzott nézésbe beledermedsz
reflektor előtt a nyúl.
Vigyázz, csalok! Hisz téged
pásztázlak hiánytalanul.

Csak mímelem a megingást -
vigyázz, csalok! Így pislogó.
Éhe harcát így kerülné
egymást leső ragadozó.

Hisz két szemem egymást
kivájná - hogy melyik nézhet
Vigyázz csalok! Hisz hajnalok
ívén rég eldőlt, melyik téged.

Vigyázz, csalok! Nem igaz ez sem.
Vagy nem így egész.
Régóta foglak. Fogaimmal.
Átvibrál rajtam, ha félsz.

Nem is érzed? Úgy hitted
a világ az? Vigyázz csalok!
régóta - hidd el! - én vagyok
a jóllakott.




2014. december 2., kedd

Rácsodálkozás: Shiro Kasamatsu (1.)

                                                                                          Bakó Fegyának, köszönettel







fénytócsába lép
el nem álló esőben
a hazatérő







2014. december 1., hétfő

Elrugaszkodás

inspiráció: http://marlajones.blogspot.hu/2014/11/bizonyitatlan.html




Nem tudom, hány napja fekszel itt,
de láttalak mozdulatlan ma éjjel
a fémlapnak támasztott tested,
kicsin és fehéren,
még elrugaszkodás előtt.
                           (Marla Biedermann-Jones)


Ritkán látod, mikor rugaszkodik el.
Valójában. Látod a hátat, ahogy a hideg
bőrhöz borzong a sztetoszkóp. Látod a kart,
a felszúrt éhes vénát. Néznek téged a
fénytelen, halott sírkőszemek. Látod, ahogy
leereszkedik a pizsama. Mindjárt vége a látogatásnak.
Már elrugaszkodott?
Csend van közöttetek. A megtörő szavak csendje.
Hallgatnál tényleg inkább.

Nem tudod, mi ébred a látogatásból.
Nem látod a halottad. Vagy nem úgy.
Nem látod elrugaszkodni.
Csak a fémlapra csurgatott testet.
Ahogy nem zavarja a beeső fény.

Senkin nem látod, mikor rugaszkodik el.
Hogy mikortól tudja. Ha tudja,
már nem kerítik tovább a test,
a bordák mozdulatlan rácsai.
                                           (shizoo)





2014. november 30., vasárnap

Versüzenet Turi Tímeának



Turi Tímea:
A dolgok, amiről nem beszélünk
                                          recenziós epigonvers


Először egy képen, amin napszemüvegben
kérte ki magának.
Nőnézőpont rejtett anapesztusa. Pont.
A címlapinterjú magaslatából
is teljesen elmesélhetetlen a történet
ami nővé tesz.
Az anyaság nem oka, hanem következménye.
Egy bezárt szoba, amelyben nincs titok.

De van. Mint a mindig győző élők
a temetetlen múltban.
Valahol lenyomatot hagy
ez a nemiség, olyan lábnyom.
Mint a mindig győző halottak
hibátlan emléke. A nő: emlék.

És varázslat. Nem óv meg,
de megkísérli. Felnőtt, időközben
néha szégyelli, hiszen
annyian nem. Már érti: a vasárnap
ajándék. Amikor új gyerekek jönnek,
hogy a régiek felbukjanak a felnőttkor felszínére.

Ezek a te sorsaid. Sorról sorra.
Ahogy benne vendégeskedem, csak
épp annyival kiszámíthatatlanabbul
amennyi férfi voltomból következik.
Ha már így alakult, hogy igenis
van a soroknak, a sorsoknak neme.

Boldognak kell elképzelnünk őket.
A dolgokat, amikről így sem beszélsz.





2014. november 29., szombat

gyújt, gyullad





füstöt öblöget
aki játszik a tűzzel -
torok tüzével

*

szavak gyúlása
ajkon mintha füst - égő
dohánymorzsalék

*

a láncdohányos
folytonos szenvedélye
a rettegésé

*

van, hogy nem elég
a szó helyett a szájból
bodorodó füst

*

ki szóval nem gyújt
begyullad. torkán égi
a gyávasága.





2014. november 28., péntek

Manduladal





pusztít továbbra fonnyaszt
torkomban búvó csonkod
            ki nem lélegzett füstbe forgatott
            orromon szivárgó mondatok -

volt önpusztító gyermek
gyúló gócot nevelget
            vágott csonkolt nem dúdolt zene
            mintha nyeldekelve vérzene

karistos reggel úsztat
egy éjjel több megúsztad
            nyelés nyelésre volnál bárha kés
            cukorka méz tüneti kezelés

ha mint a slejm betölt ez
nem bírod ki üvöltesz
            artikulált fájdalom helyett
            akit ma érsz kimetszed a helyed -



pusztít továbbra fonnyaszt
torkomban búvó csonkom
             mígnem indulat nélkül kiejtem

karistos reggel úsztam
jégkásakarmú dzsúzban
             így túl nem éhülök a puszta sejten

volt önpusztító sejtfal
gyúló gócot nevelt fel
             így élét nem nyeri el a kilégző

amíg nyelvet nem ölt és
elfonnyad az üvöltés
             véglegét be nem szívja a végső







2014. november 27., csütörtök

Tárlatvezetés: Jacek Yerka (24.)



manóföldön a labirintus
az élet része és egy
játéké, amit így hívnak: 
ki hova ér haza.
kiterjedés szerint pont ott van, ahol -
nem rejtőzik mert nyilvánvalóan
vak vagy rá.
kétféle fény lakja, nemcsak ősszel
a sárkány tiszteletére rendezett 
ünnepélyen -
mindkét fényforrás természetes:
a nap és a láva.


manóföldön jobban látszik az út fel
 ahol más irányt él az anyag.
az ezer ösvény játékos felfelé folyása 
látszik a tervezett csomópontok
szabványa helyett -
hiszen manóföldön senki nem siet
egyszer - így vagy úgy -
úgyis felér.


a manóföldi egyensúly
az ottmaradás a vanban opció -
amíg rá nem unnak a manók
ott maradnak a vanban.
nem őket figyelmeztetik a 
tollukat hullató madarak
de a léptéket jól mutatja a toll
hogy mekkorák a ráérős
manóléptek.


a manónyár is labirintus
hattyúhajókon megejtett nyaralás
a víz idegen közegén.
a manó szabályozza a kalandot
nem az adrenalin hajtja
hanem a csodálkozás -
hiszem minden kanyar után
másképp állnak a fűszálak.


ha mégis félrehúzod a drapériát
két világ találkozásának ligetében
rálátsz a béketárgyalásra
ahova örökre meghívták a tündéreket.
a háború tart bár
időtlen idők óta a béketárgyalás
állapotában.
egymás kedvéért mérik a telő időt
pont ezért láthatsz rá mégis
sietséged ellenére
mért idő loholó rabja.


ha egyszer félrehúzod
bumfordi valódnak nyithatnak egy 
privát bejáratot.
de jól gondold meg.
manóföldön mások a szabályok
és a te bőröd nem bírja
egy percig sem a lávát. 




2014. november 26., szerda

Receptúra




mankó nélkül
legyező nélkül
kesztyű kalap és nyuszi nélkül
tekintet nélkül

szelek nélkül
levelek nélkül
képek hullása nélkül
kompromisszum nélkül

emlékek nélkül
illúziók nélkül
óhajok hídja nélkül
provokáció nélkül

bomlás nélkül
bontás nélkül
az éden sárkányai nélkül
farok nélkül

forgácsok nélkül
szálkák nélkül
forma és formátlanság nélkül
kiáradás nélkül

fuldoklás nélkül
rémület nélkül
eufória nélkül
bőröd illatérzete nélkül


szavak nélkül.


megáll egyensúlyozva
ütő hőségben fagyban
ha színpadon sem színpadon
figyel

körüle borzong
róla válik el
szeméből fénylik
a másik

idővel időben
ítélve hagyva
vágyhullatásban
eszköztelenül

kilélegezve
belélegezve
belefeledkezve
magáról feledkezve

maradéktalan
vételben adásban
léptében is állva
mozdulatlan szállva

félig teli és
félig üres
ha hozzád ér
tehozzád ér


a hallgatása.









2014. november 25., kedd

Sort hullató őszi tanka


fotó: Sárosi Ervin





Előbb árnyék hull

*

Holdfényben szélfuvalom

*

Test-árnyékhullás

*

Levél kergeti, pördül

*

Leér, egyesül. Így is?





2014. november 24., hétfő

elérem





most egy tisztább cipőnyit lépek
mint ami a lábamon van.
egy akkora rúdugrást, hogy szinte
látszik tőle a rúd a kezemben.
egy egész szélre valót szólok most,
hogy végre nekem fúj.
egy egész rézfúvós zenekarnyi
rumtarumtatata rumtarumtatatatát.

most átugrom ezt a pocsolyát.
egy konténerszállító húz alattam
legókockapaca.
muslincaaprócska delfinek úsznak
a játékorra előtt és látom
a csicsergésüket
ahogy tovaterjed a víz alatt minden
irányba, a fenékig a delfinének.
belelógatom a lábam
bizsereg a lábujjaim között a
delfinnevetés.

most ott vagyok az óperencián túl
is. pedig csak egy tisztább
cipőnyit léptem.
terpeszben állok, alattam az egész
purparlé. ha úgy nézem
felsandítva csak úgy, mintha át
a szomszéd ház konyhaablakáig -
egy laza mozdulattal elérem
a csillagod.

dehogy rontom el! büszke vagyok rád
hogy idáig húztad a hosszabbítót
nem is látszik, és
rákötötted Paksot és
most világít a csillagod.

most egy tisztább cipőnyit lépek
veled egészen az ünnepig.





2014. november 23., vasárnap

Coleridge Kubla kánja - avagy a szentségtörés



Samuel Taylor Coleridge
Kubla kán 

Kubla kán tündérpalotát
építtetett Xanaduban,
hol roppant barlangokon át
örök éjbe veti magát
az Alph, a szent folyam.
Mérföldnyi jó földet tizet
gyorsan torony s fal övezett:
s itt tömjénfa nyilt, illat volt a lomb
tündöklő kertek és kanyar patak;
ott sötét erdők, vének, mint a domb,
öleltek napos pázsitfoltokat.

De óh, amott a cédrusfödte bércen
a mélybe milyen hasadék szakadt!
Micsoda vad hely! Démon-kedvesét sem
siratja szentebb, iszonyúbb vidéken
elhagyott nő a sápadt hold alatt!
S e szakadékból, forrva, zakatolva,
mintha a föld gyors lélegzete volna,
hatalmas forrás lüktetett elő:
torkából, mint felugró jégeső
vagy mint a pelyvás mag a csép alatt,
ívben repült a sok nagy szirtdarab:
s táncos sziklákkal együtt így okádta
a folyót a kút örök robbanása.
Öt mérföldet átkanyarodva szállt a
szent Alph a völgybe, nagy erdők alatt,
aztán elérte a barlangokat
s leviharzott a halott óceánba:
s e messzi zajból Kubla ősatyák
szavát hallotta, hadak jóslatát!

A kéjpalota nézte sok száz
lenge tornyát a vizen
és egy zene volt a forrás
és a barlang, egy ütem.
Ritka müvészet, ihlet és csoda:
jégbarlangok és napfénypalota!

Ismertem egy lányt valaha,
látomás lehetett:
Abesszinia lánya volt,
Abora hegyéről dalolt
s cimbalmot pengetett.
Zendülne csak szivemben
még egyszer a dala,
oly vad gyönyör gyúlna ki bennem,
hogy felépítném csupa
muzsikából azt a szép
fénydómot! A jégtermeket!
S mind látná, aki hallana,
s „Vigyázzatok!” kiáltana,
„Szeme villám! haja libeg!
Hármas kört reá elébb,
s csukja szemünk szent borzalom,
mert mézen élt, mézharmaton,
s itta a Menyország tejét…
                                   (ford.: Szabó Lőrinc)


…ilyen határon táncolt ő
a dalba csordult test leánya
izzó folyó ajkán ha száll
a dal, a szívem markoló
s milyen ajakról…  ó, a szó:
tűztestet rejt csipkés ruhája -
de arcán mint két jégopál
fagybarlang, villan két szeme:
izzó folyó ajkán, ha száll
közben a lelked méri le!
Hármas kör se védi azt, kit
tekintetével eltalál!
Abora hegyéről dalolva
érted ég, érted haragszik…

Ilyen határon épített
Kubla kán tündérpalotát
Xanadu fénylő határait
s barlangjegét karolta át
magába vonva színeit
a fal, a sziklaszélre hányt
szép csipkesor. Mintha a táj
kitett szép lélegző lány-nyakát
körbetáncolná a kéklő
égig érő nyakék: a sziklaékkő.

és udvarain szökőkutak,
a csobbanó víz és kő zenél,
a szikla bőre húsa vékony
vize mintha jég, folyékony
jéglávakút az udvaron,
jegétől izzó kék acél,
örökkön nyíló fák, körül,
hisz ily erőtől menekül
el északra a tél -

De ó, csak öt mérföldnyi szent folyó
az Alph, kirobbanástól míg mélybe zuhan!
Két vad hely, mély völgy, démonsirató  
szoros között áramlik ó, a szent folyam,
közötte terül el Kubla tündérpalotája
Xanadu tavaszfény ingó ligetei mind;
a fénydómok függőkertek és a vén fenyérek,
gyermekei adakozó Föld lélegzetének
mintha elfogyó kő pazarló lakomája
sírná: „mentsétek meg lelkeink”.
S ami dallam volt, megpuhított távol
forrásból zene - mintha a palotából,
karcsú tornyaiból rezgett volna ki –
közelről keserves siratóének,
mint amikor oszló démonkedvesének
énekel utolsó panaszt valaki.

Messzi zajból hall ki a felkent
- mint Kubla is - vérharci zajt;
idő fen ellenükre fegyvert
követ omlasztó vihart,
s ah, viaskodnak a percek
a felgyűrt szikla mint tolul;
szépre vésett csipkeformák
repedeznek mind alul,
míg bástya omlik, s tornya hull
s alattomos kúszó indák
az emlékét is befonják –
s mint ki végképp kialudt
már meg se leled Xanadut.

Ismertem egy lányt valaha,
bőrét prédára tette –
Abesszínia lánya volt
Abora hegyéről dalolt
de itt, a messzi északon
nem égett nap felette.
Mégis, varázsa úgy lobog
mintha még mézharmatot
kortyolnék édes szűk kehelyből –
zendül dalában újra feltör
az Alph, a zajgó szent folyam
mint egykor, Xanaduban!

Létre kitett túlzásaink, ah,
sziklatűre, és homokra,
hullámtarajra, sarki jégre
rakott gyönyör és mind mivégre!
Létre húzott szép romokra
repkény kúszik, elemésztett
tilalmas kis percöröklét
mint kiperdülő homokszem:
hull ha lét szorítja öklét!
Úgy elomlik úgy ereszt,
ahogy formát és dalt veszít
idővel minden női test.

S Kubla kán mind tudta ezt,
Hogy holt anyag és változik.
Mégis - palotát rakatott,
hol az Alph, a szent folyam kanyarog,
s egy pillanatnyi lelket álmodott
ki démont gyászol, és egy lány dalát –
oly élesen, hogy átkozta, ki látta,
csukott szemmel Hármas körbe zárva
vetette magából a világ.

De a pillanatnak örökül adott
öröklétet, meg nem ragadott
megragadhatatlan csodapalotát
azóta is látja, aki lát
ha egy lány – akár ha Abesszíniából
önmagát a dalra téve fel
élet urának, örök Kubla kánnak
vagy csak úgy dúdolva önmagának
- bár meg nem mondaná ki hallja
hogyan kerül az érzés a dalba -
a szent Alph forrásának énekel.

                                             shizoo






2014. november 22., szombat

Zen fotók: Nakmura Junichi (16.)





azt hinnéd: öreg
deszkagát, benőtt dugó,
hibajavítás


*

telő hold éget
lyukat páracsíkos ég
éjsötétjébe



2014. november 20., csütörtök

Beszélgetés, méltatlan párbeszédkísérlet





Csajka Gábor Cyprian
Magyarország
(néhány változat)

1
Mi voltál volna, örökké nem tudom.
Marék százas szög, egy hely, egy eszme,
valahány elgázolt kisróka teste,
holdfény a trágár keréknyomokon?

Már nem tudom, és sohase tudtam.
Valahol voltam, beszéltem, aludtam
magammal, mással; adódik mindig
valami máshol. Valaki mindig.

Mi voltál volna, örökké nem tudom.
Legelső csinált matéria, nyersebb,
állóbb s állandóbb a csámpázó versek
nyomainál a monitoron?

Már nem tudom. És örökre mindegy
az is, hogy az “örökre” hol van.
Otthon se voltál, otthon se voltam.
Ha intenél, még visszainthetek.
shizoo
Ugyanott

1
mi szerettél volna mindig ugyanaz
zsebbenelfér firkált eszme halmaza
notesz keréknyom esőkelő útpép
ma se úgy. vagy úgyse ér ma se haza -

nem tudom. kitántorgás. a zsebben elfér.
valahol lennünk. mindigek ugyanott.
valahol voltál beszéltél aludtál
voltál minekek sohák és ugyanok.

örökké voltál mindig ugyanaz
hiába feltett kérdés. hiába ima.
állóbb állandóbb de legfőképp nyersebb
nyomot hiába hagyó vesszőhiba.

nem tudom de fáj a szavaid
helyén villódzó monitorbeteg
villódzás. hogy örökre hiába
lesném szigorú  tekintetedet.
2
Mi voltál volna, örökké nem tudom.
Marék százas szög, egy hely, egy eszme,
valahány elgázolt kisróka teste,
holdfény a trágár keréknyomokon?

Se köztársaság, se nemzet, se nép,
se államhatár, se pénz, se útlevél,
három kölyök, ki mélán mendegél,
s körülöttük a szemhatárig senki.

Talán ennyi sem, talán csak ennyi:
egy világon túli nyárdélután
forrósága a fakó klottgatyán,
s hogy élni: szeretni s szeretve lenni.

Mi voltál volna, örökké nem tudom.
Fölcsapó fémkarok és kerítések,
s a birtokok közt embernyi rések
civakodnak egy fél üveg boron.
2
mi szerettél volna sose ugyanaz
az ugyanazban. plakátvékony ázó
forgó kerékre tekeredett zászló
gyászodon nevettek elgázolt vigasz

nem ugyanazok de ugyanúgy urak
pöffeszkedésben nem hagynak soha békén
három kölök ténfereg a tekinteted élén
határ üres zseb nincs náluk elég

s mégse alattuk. a nyár is odaég
akár a bőrük feketére kozmál
de ölelnek tisztábbak a kosznál
fejük felett terül akkora ég -

sose volnál uratlan örökké ugyanaz
botrány létet kizáró magánterület
három kölök - viseled a tekintetüket
három rés a rendszer befalaz.
3
Mi voltál volna, örökké nem tudom.
Marék százas szög, egy hely, egy eszme,
valahány elgázolt kisróka teste,
holdfény a trágár keréknyomokon?

Aprópénz tócsái az asztalon.
Egy üres csésze kávékarimája
óbégat fanyar ízeket a szájba;
fortélyos félelmemben elmosom.

Mi voltál volna: mindegy. Nem tudom.
A lassú, aljas emberirtást látva,
miképp feleznek életre s halálra,
vénséges jövődet én már most unom.

Semmilyen vagy, és semmi. Egyedül,
magadat magaddal eltemetve,
mint aki félig már el van esve,
s fél teste győztessé menekül.
3
mi szerettél volna mindig ugyanaz
nemigazodásig szalámivég
hóvég becsönget soha nem elég
kotyogós másodszor fő a zacc

vénséges jövőt örökké itt maradsz
pempőpampogását úgy unó értelem
örökké volnál másképp. hogyha nem:
leginkább így nem lennél ugyanaz.

nem vagy örökké. ahogy a keret
a végleg annyi és a véglegények
örök álom és az örök lényeg
hagymázálompára a Duna felett -

úgy semmilyen vagy semmi. bármelyik
ugyanúgy önmagát temeti. a szó
ha csak önmagával osztható
 a sírkövön is csak éktelenkedik.
4
mi voltál volna örökké nem tudom
marék százas szög egy hely egy eszme
valahány elgázolt kisróka teste 
holdfény a trágár keréknyomokon

már nem tudom és sohase tudtam
valahol voltam beszéltem aludtam
magammal mással      adódik mindig
valami máshol      valami mindig

mi voltál volna örökké nem tudom
látható fűszálak képtelen magány
fecskefészek az idő homlokán
aprópénz tócsái az asztalon

már nem tudom       és örökre mindegy
az is hogy az „örökre” hol van
én egy öregasszony két lába voltam
és jártam a földön        és vittem a hazám
4
mi szerettél volna nem tudom
plakátmagány és kidőlt pléhedény
eltaposott kis piszkosszürke lény
kerék a sívó holdsütött nyomon

mi szeretnék azt se. csak azt: az itt
ahol beszélek alszom szeretek
megszívlelt szívvel akár a gyerek
ez a máskor nincs. nem változik.

mi szeretett volna - ha csak úgy belép
csak lenni mintha versben benne
bőr beszéde tapintható manna
ugyanott mindig mintha nem zuhanna -

bármi volna lenne ez az ország
ugyanaz magozza még ma is a torzsát
foghatod tatárra muszkára törökre
fájdalmasan egy fél     egyféle örökre.







2014. november 19., szerda

holnap mindig





holnap mindig se minden kellene
a minden zakatol és félresiklik és
hiába van -
foltozott kis hit kering a pónin
fogod magad kering menekül és
fogom magam

ez még nem minden nem is kellene
elrontottál mindent minden tegnap
akárcsak én -
és mindenki, érted, mindenki látta
mindent érted hagyjál mondom hagylak
tekintetén

minden minket bámul holnap mindig
mikor mikor kis seblukas hitek
foltozott -
nem volt az nem lesz mindig minden
hogy ne mutasd nekem se senkinek
ha elhozod

holnap mindig se minden kellene
legalábbis nekem elég hogy kering
a pillanat -
foltozott kis lét kering a pónin
fogja viszi holnap mindig hiteink
magam magad




2014. november 18., kedd

Közfelháborító


forrás: Index




ki onnan néz le
mintha törvénytarajról
permetezne ránk -

kire nem fröccsen vissza
azzal nézessünk örvényt





2014. november 17., hétfő

Vissza a jövőbe





Fogadj be újra utca, régi könyvek,
a két keréken újra kétlaki,
ha nem nyílik a karrierlétra ki
hát szívre nem - de mozdulatra könnyed;

vagy mondom így: az utca megszokott,
tán nem harap - s a sárgult lapra könnyebb
alap rakódik hogyha régi könyved
csukja rám magát - öreg kokott;

elbír a csenddel, amit valaki
belém diktált - akár ha látva könnyet
a fájdalmaddal szívem elfogod

könnyebben bírom így e dallamot,
két történetbe egyként nyílva ki:
fogadj be újra utca, régi könyvek.




2014. november 16., vasárnap

antibi-narkotikumon




Én okosabb vagyok annál, hogy kortárs irodalmat
lapozgassak a lázhoz - doszt elegem van a hagymáz-
túladagolásból; szétizzadt testüregek fel-
telt súlyától dögnehezen csak klassziku-
sokra olvad a lélek: gyógyulatot hamarabb lel.
Nem kell kortárs - mert a betegség ótvar, inficiált, gyűlt
vérrögeit jól egyberagasztja tüdőleg; a mocska
halva halásig fullaszt, pláne ha jó. Okosabb már,
én okosabb vagyok annál, hogy ezen állapotomban
kézbe vegyek jól altesten harapó éh teli tárát.
Józan vágy - ha akár avítt ideák lakta - ruháit
így csavarom ma magamra ha jégvizesen kell
majd lejjebb vigye hőm. Verset se - a vers szét
fragmentálja a lelket, mákonytest-cipeléshez
verset sem - okosan kell olvasmányt beizélni,
hogyha beteg vagy. Legjobb a vad mítosz ilyenkor,
kőből nőtt, mesei, szóval a sorsa kötözte erős dühe, míg ágy-
adba kötöz (sorsod) a betegség. Tükröd a mítosz
és tükre az azt övező tág levegő is a kék ég
fényes, egészségben szabadon járt égi vadonja.
Tükröd a forma, mind ami még tart mexalenen és
                                                            antibi-narkotikumon.

2014. november 15., szombat

Hátaztán (4.)




megadott szavak: tetőcserép, rojt, kávé, zseblámpa, taurin, technokol, nyelvtannáci, infrastruktúra, földelés, luxus



azt játszom, hogy nem vagyok sehol,
                                 nem ragadok, tubusból buggyant száradt technokol
azt játszom, hogy kávé vagyok ezen a murin
                                 ahol nem koffein a divat, hanem a taurin
azt játszom, hogy én a földelés vagyok és nálatok
                                 sem rajtam keresztül vezetik el a fölös áramot
azt játszom, hogy tetőcserép égetett tenyere
                                 véd, nem rozsdás falevél esőtől pörgése le
azt játszom, hogy nem vagyok fogoly ez csak egy túra
                                 ahol a vándorlástól természetesen kopik el az infrastruktúra
azt játszom, hogy az éhség luxus, akár a szomjam
                                 a némaságot ha kísérsz teljes komolysággal nyomjam
azt játszom, hogy csak talán a mondataim játszi
                                 szavaim nem tetszenek s te csak egy jámbor nyelvtannáci -
azt játszom, hogy zseblámpa vagyok, nem fogyott ki nem még
                                 csak befelé villog azt hiszem én is leginkább csak befelé mennék
azt játszom, hogy fordítva rojtos, stílusosan szakadt világban élek én -
                                 föld ess felém föld ess felém ó ess végre óvó öleddel föld felém





2014. november 14., péntek

Utolsó látogatás





nincs szó benned erre.
lassan lükteti el a nap
az éberség éhét.
aludj. ma tartalak.

nem rajtad múlik
a gyógyulás. nem akarat amúgy.
eldönti a sejtek rutinja.
aludj. aludj.

egyszer reggel lesz.
lehet. hogy éppen este.
lázadó sejted mintha
egy másik ember teste.

nélküled lesz ott. ahol.
s te nélküle. kilökődik belőled a szó.
kiköltözik vénádból
mint csöpögő infúzió.

nincs szó benned erre.
nekem sincs rá szavam.
csak nézem. ahogy csöpp. csöpp.
megtart. míg tart ami van.

egyszer reggel lesz
lassú lüktetés. amolyan minden egyben.
reggel talán megfürödhetek
a tekintetedben.




2014. november 13., csütörtök

Összesöpört levelek*






szedje fel az ősz
avarba göngyölt csendjét
pőre ág kezed






*három nap falevél-verseit próbáltam összesöpörni, köszönöm mindenkinek a gondolatébresztést