2012. december 31., hétfő

Éjféli mutató

 


E két vonás között a szakadéknyi árok
a tudatunkba – mintha varjú – károg:
szolid időnkből eltelt ím egy egység
(akár afféle nem-kívánt betegség),

pedig a kongó éjfelek, e katlan
nem mélyül máshol ám, csak a tudatban –
mert minden lélegző élet-zenének
szentelt percet ünnepel a lélek.




2012. december 30., vasárnap

Flóra és a szél


  




Volt egy leány, ki boldogan
hagyta hogy varázs vigye -
de lett idővel daltalan
napoknak sápadt özvegye.

Becsapta őt a szenvedély
mert ősz jött, próbáló idők,
szisszen gonoszt a szürke szél,
zörgő levélbeszédbe szőtt

átok-szavával árnyba köt
reményt, igét és holnapot;
könnyet szitál a szürke köd:
mert volt egy lány és elfogyott.



2012. december 29., szombat

Veréb nővér




A kórházban csak Veréb volt nővér,
bár húg volt kor szerint - feszíté bő vér,
Nedve, nevetése másnak juta
Neked a gondja, s neki a te rontott
testedből a kilevedző nedvek -
gondja voltál, de viselte. Gondod.

Műtét után csak ő jött, tartotta a tálat,
felfogta mocskaid - az altatógáz hánytat -,
keze vigasz-hűtötte homlokod,
húsz percenként benézett, alszol-e,
nő volt és testvér, a műtéti sebednek
akkor éjjel az őrmestere.

Vajon van-e, és ott van-e, ahol fád,
borravalós némberek között
egyetlen szem nővérként a zord kád
peremén segélte szégyened
hogy megfürödhess végre, hetek óta
- mert be magadtól nem jutottál volna -

más hálás betegek, töröttek és ütöttek
tétre várók, helyre, befutóra
csengetik-e, hogyha üt az óra
a fájdalom, a kín, az "itt halok meg!"
Vajon az-e még aki volt, vérbeli nő még?
Nővérben-húgban ritka, teli bőség?

Húsz éve már. Az élet bárhová vetette
azóta, hát most neki szól ez ének -
szobrot kéne emelni az áldott
érzékenységű két kezének!



2012. december 28., péntek

Ez elveszett



                                                               Pilinszky János szálkásabb korszakára


Elveszett, hogy hogy is mondjam –
hogy, hogy nem, elveszett.
A hogy.
 
Ahogy a hogy, úgy az úgy is,
meg a galacsinná töpörödött miértek.
 
Miértek és hogy belőlük mit értek?
Mi érték ma? A hogy, a stílus.
de nem csak az veszett el,
nem csak a végletekig
feszített egyedítés:
a nem-klisé klisé. 

Jobban fáj, hogy elveszett
a végtelen kiabálásának lehetősége.

Mintha tényleg zárva volna
akkor-nap reggel óta 
a magos ég.




2012. december 27., csütörtök

Fordítás egy ismeretlen Shakespeare-variációból



...végigszuszogván kedvetlen telünk,
pengetvén időnek ritmusát
unott pofával rejtekszálakon -
a tavaszba térve végre fordulok:
elhatároztam, aljas leszek!
Nem, jó Izé, én nem leszek gonosz,
nem forr epémben hő királyi gél,
messze ködlik tőlem hatalom,
bírhatnám, szutyorgó vágyaik
árnyékát se hordom magamon!
Kik a seggből jó helyre potyogtak
gyakorolják majd ezt az ipart
vagy ha nem, hát a beleszarást,
azt ismerem jól, abban jó vagyok -

s nemkülönben rang és váll-lapok,
a társadalmi kápóság se izgat
a vezetés az al-tetű-fokon,
álljon be kinek hat anyja van
a nyelv-a-seggbe és a csizmatalp
közé szorult rendszerbe-daráltnak,
létrafokra hágjon, aki létre-
hozta annak idején a létrát!
Tetűhadseregben al-parancsnokolni
nem kívánok: káplári igény...

Elhatároztam: aljas leszek!
A gazemberségre telik itt
a napról napra tengődésnek alján.
S bevallom, a gonoszság túl sok is:
e feladathoz nincsen apparát
e fejben, s lejjebb nincs hozzá gyomor,
(nyomorból ékes vétkek nem születnek
csak a szokásos baltás borzalom...)
csak annyit rontok majd meg, mit elérek
s az aljasság ehhez untig elég.

Praktikákra unszol, erre készt
az emberek között foglalt helyem,
hogy szimatoljak patkánymód körül,
mocsokba túrva, mint ez: okos állat,
hírt tagadjak és rossz hírt vigyek,
szolgáljak undorbűzű ostobákat
(nevetve titkon törpe titkaik
s eladni annak aki többet fizet
e töpörödött anyóka-titkokat)
dicsőítsek ott, hol füst a dics,
fitymálhassam, markomba röhögve
azt, aki az aljassági verseny
keretében gyengébben muzsikál -
ganét kavarni, mondom, erre készt
a pálya szélén elfoglalt helyem -

s a célom? Ó hát hidd el: a szokásos.
Leszek én is ötperces celeb,
na, csak figyeld, hogy mi lesz itt tavasszal!
Az itt a tény, hogy megfojt a derű,
kötöz a béke, gyilkol a szelídség -
s valójában bármennyire félek
még egyszer nem leszek más aljanépnek
fülét-farkát behúzó Józsija.
Elhatároztam, megélhetési aljas
leszek, amint megenyhül az idő,
hátha úgy felérem vágyaim -

s hogyha nem? Hát megkóstoltam ezt is
az életsüteményből legalább -
tudni fogom hogy milyen az íze
az aljasságnak. Az is valami...


2012. december 26., szerda

Párbeszéd december végén



Falcsik Mari:
Karácsonyi versek

Mélyben
riasztó ez a hely néha nem találod uram?
főképp fagyos decembervég alagútjaiban
hol a szemem elől napokra elveszítlek
s az ünnep csak összetákolt reszketeg díszlet
s a gondok közt úgy rezdül a sápadt kicsi öröm
mint törékeny fény a koccanó üveggömbökön
ha a fán megül az újévi súlyos ének
s a rokonok összehajolva hírt cserélnek
és a riadalmat tükröző ablaknak tolat
trombiták petárdák hangját tolva a ködvonat

shizoo:
Visszája
Nyomasztó csak úgy körül ha nézek
ki ablakon rejt panel kilencedik emelet
ünnep varázsolt íze gépi mézek
az ajkamon nem megyek ki ha lehet
úgy rezdül félelemben a sápadt kicsi éh
a mások életére ahogy a szemközti ház
ablak-függönyét a kéz látványi maradék
húzza a tévén valaki ünnepet magyaráz

Színe
Bár egyre riasztóbb e hely, uram
a másikhoz egyre kevésbé van hidam
a december telése veled vagy nélküled
küzdésem érted összetákolt épület
de rezdül még az arcomon öröm ha szembelépked
ha gépi mézes is téged egyre kevésbé kérlek
hogy úgy jelenj meg mint kitépett fákra szórt
szataniolba csomagolt szaloncukor –
viselem nem nézem árát a szűrődő riadalmak
nyomát viselem uram de így is éllek és hallak

2012. december 25., kedd

Udvari ország




Panoptikumi árnyékok az izzó
körbenégyszögelt kőflaszteron -
vagy ahogy a gangon ül a friss hó
tetején a mintában kavargó
benzinfüst-sötét ólomkorom -
az ember mindegy: télrab, nyárba csorgó.

Elképzelni szörnyű: van a tenger,
hullám mosta néhány millió
kavics, kagyló és egyéb szemét -
egy régóta kopó szimbólumrendszer
a part, a víz, a vízbe olvadó
kopár föld, kancsal messzeség.

Elképzelni szörnyű: évülünk el
mint a versek - síkosul a lárma
s a kő csak kő marad: mogorva csend.
Nézünk körbe-körbe a szemünkkel,
a csorbulás befér a szemhatárba:
lep téglapor, koszos hó végtelent.

                                                 (1996-2012. ...soha nincs készen)


2012. december 24., hétfő

Karácsonyi párbeszéd

eredetileg: http://moly.hu/karcok/190268





                                natalie:
                                Várakozás

                                mozdítsd meg bennünk gyermek-
                                karácsonyoknak
                                első-hó-gömbjét.


                                shizoo:
                                ...az ünnepre

                                …hogy újraszülessen
                                a gyermek születése napján
                                bennünk is a fénye.



2012. december 23., vasárnap

Négy szó a Művész naplójából

eredetileg: http://moly.hu/karcok/190215

Pablo Picasso: Négy vonal
               
                       
                         Rejtekeddel
                         mutatom meg
                         aláírásom


a téma variációja:

                         Rejtekeddel
                         mutatom meg
                         zsenialitásom



2012. december 22., szombat

A körömrágás teológiája



Bőrcafrangot rágok, körömágy
mellől a száradt bőrelemem -
szentségtelen, elhalt önmagam
kényszeresen számhoz emelem,
áldozásul, káromló igét - 
önmagam az ostya, áldozó,
marcangoló szertartás, ima,
ahol nincsen egyéb változó.

Mert miféle áldozás ez így,
az ember önmagát ha önmagának adja!
Miféle zárt kör, szűrt, irigy,
vágytalan világ ez önmagába fagyva!
Önemésztő kód, blaszfémia:
nyál fénylik szétharapdált ujjbegyen
undor ha máshoz így kell nyúlnia
hát önmagam kell vegyem és egyem

bűnöm bocsánatául - én vagyok a bűnöm!
A bűnöm zabálom száradt ostyaként,
belém harapva önmagam ajánlom:
a fájdalmat a más fájdalmakért.
Más úton-módon nem látszik kiút,
nem érzek ízt már senki idegenben -
alkottam hát egy új koncepciót:
adok belőle! Te is rágcsálj engem!

                                                    (1998)

2012. december 21., péntek

világvége megint

                                                            Tibi bácsinak szeretettel
 

*Akkor nap volt, amikor kidobott
mert már nem bírta a szerencsétlen érvvel
a fejében csak úgy kavarogtak
az egymásba mosódó paradigmák
képlékeny és fuldokló elegyben -

És még ő közhelyesezett le engem
szóképtelen Közhely úr maga
egy két barbár versi ötletén túl a
Jonathan Liwingstone a sirály meg a
Zen és a motorkerékpár ápolás
mélységében feszelgett a lelke -

Izgatta Hamvas? Hogy a fenébe ne!
Vakarta mint egy gennyedző sebet
érezte hogy érteni kéne a vajon-mit!
És közben mindenfélét az orrom alá
dugdosott: dolgot, izéket, érted?
Gyereklelkü totemfetisiszta
megnyugtatta a tiszta gatya.

Akkor nap volt. Tényleg.
S hogy velem aztán mi lett?
Világvége... Vágod?

meghaltam bazmeg
az lett.







*a vers komplementere: http://irodalmiszabadrablas.blogspot.hu/2012/12/vilagvege.html

2012. december 20., csütörtök

Némi nemi nyelvtan




Ha fontos, tehát mérő súlya van
nőnem, néhányszor tíz kiló
elszámoltatni mindig kész: jogos -
megmér, hogy az vagy-e, aki,
nem könyvtáros, szabó, vagy bádogos
vagy más efféle néki billogos
dolgára szűkült elméjű földlakó -
s mert szimplán kéne: méretem magam.

Hogy csillagos vagyok, kaporszakállú
nem menedzser, borotvált állú
nem hirdetett (vagy hirdethető) áru
hanem minőség, őt megillető:
az antipátiában ihlető,
szimpátiában szerethető
elmés és nem sokelméletes
de mélyre fúrt és sokemeletes.

A mérce szűk fok, gyerekszem-kovács
hajlítja tűvé: bújj át, vén tevém!
Elcsámborognál mindétig csodás
bőre lüktető ízén-hevén -
hát rajta! Mérjen hogyha tetszik,
szembogarában ott lüktet a mérce,
vénségemre ezt kellett megérjem
hogy méreget egy ilyen pici jérce!

(Fontos persze, mérő súlya van
nőnem persze, mérheti - de ő nem,
jogos vagy sem, azt úgyse méri fel,
minek kellett e bőrbe belenőnöm.)




2012. december 19., szerda

Révület




Azt olvastam egy elméc tollából
amúgy bulvár-búvár
hogy a gyógyszerelt tánc
újmódi sámánrítus
pörgés a Mindenség Kerekén.

Tehát mindazok akik sebességet váltanak
izomrángó feszüléssel
lélegzetvesztésig lazulással
a jövő Ezotérakrobatái.

Micsoda
műanyagtányér
papírkés
jégkrémpálcika!

Avatott vezette feloldódás
kollektív élménye az is
ahol a zene
a bármilyen zene avat?

Avagy miért van minden táncod
e párát árasztó forró tömegben
mint mindenkié
annyira
egyedül?



2012. december 18., kedd

Ösvényen

eredetileg: http://moly.hu/karcok/189039


                                         

                         Székeden ülve
                         mélán nézve e képet
                         mégis gyalogolsz



2012. december 17., hétfő

Társadalombiztonsági felhívás

eredetileg: http://moly.hu/karcok/189253

René Magritte, 1965, printed before 16 March 1972


Állítsák meg az az ember
az ember a kalapban
kilóg a valóságból!


Egyszerre éjszaka és nappal
lóg ki, égnek neki ha akarja
a lámpák!


Mindenféle kijáratokat ismer és
folyton kijár!


Nem lehet tudni, kiket enged be
a kijáratain!


Botrány, én mondom botrány,
nagyobb, mint az égő zsiráfos
majdnem akkora, mint a kék hegedűs!


Vitatkozhatnak ezzel, de akkor is ők
ők mindannyian az első számú közellenség!


Állítsák meg még a végén
előveszi a nyuszit a kalapból!


Kiugrik a farbával és
félő hogy egyre többen
követik!


Állítsák meg ez az ember
most éppen halhatatlan
és ez tűrhetetlen!


Tiltsák meg, hogy ecsetet vehessen
a kezébe!


Értsék meg, nincs nagyobb veszély
a valóságra, mint aki látja
határaink valódi
természetét!




2012. december 16., vasárnap

Ha...



...veszítek, legalább versenyeztem –
poros utakra rajzolt nyomom
hiába mossák az esetlegesség
jéghideg esőcseppjei.
 
Ha veszítek – na bumm.
Attól még a megtett méterek
hibátlan rajza bennem:
a másik utazás
nem mázolódik
sár-nyalta hiánnyá.
 
Ne sajnálj, ha veszítek.
Főleg akkor ne, ha ölyvpettyes egünk 
idején az életképességi versenyt
te nyered meg.

Mert egymás nyomába lépve sem 
látsz az én másik utamra.



2012. december 15., szombat

Ha egyszer elhagysz...





…majd tutajt ácsolok
és szálegyedül
a közönség és a színész – 

óceánközepi fényben
siklanak velem
a világot jelentő
deszkák.