2016. október 31., hétfő

Terem(t)


Sand sculpture by David Altmejd @daltmejd.



ott terem(t) ahol -
úgy képzeled el, hogy
leginkább önmagát

*

termi
(teremti)







2016. október 30., vasárnap

Átlátszó

Oltári Viktor (innen)


"Hatalmas különbség van a tekintetben, hogy egy csóró, képzetlen, állás és jövedelem nélküli ismeretlen kisember igazodik a közmunka reményében a falusi polgármesterhez, vagy egy magát szuverén, kritikus értelmiséginek tartó sztárértelmiségi paktál le a régebben általa is ostorozott hatalommal." (Átlátszó blog)




itt: lopj-szopj-igazodj-rend ős-újsütetű páriaföldjén 
semmi különbség lopj-szopj-igazodj-önigazolódjban:
csak a mérete más lopj-szopj-igazodjnak és az igazgassnak -
lop-szop-igazodik ő is egy nagybirodalmi léptékkel feljebb
önigazolódik, ami közben igazgatlátszatot hamisgat
ezért magas a lopj-szopj-igazodj-páriahangyák ingerüszöbe:
mert önigazolódik, hamisgató, számlát nem adó, bejelentetlen
lopó-szopó-igazodó ő is, önigazolódik, ő is gazolódik -

mélyen átlop-szop-igazodik és gazon önigazolódna a csóró
csak a méret a lényeg, csak a méregadag méret mértet:
lopsz-szopsz-igazodsz, vagy gaz-da: hamisan igazgatsz.
közte középen a csurran-cseppen, a paktumszuverén
popkritikus-dalolász színpad-popszegecs akadémista hübrisz-piktor
adja a lopj-szopj-igazodj falovat a seggek alá:

"óvd gyarló sereged szeretünk-szeme-fényünk, szeretünk-Viktor!
lopj-szopj-igazodj-rend gazolódó kertünk permetszere Viktor!
semmi különbség lop-csal-hazudik, mosolyog de ügyes Viktor!
ország-igazgatlátszatot hamisgató vezérünk Viktor!
itt a lopj-szopj-igazodj-rend ős-újsütetű híradója
legyetek holnap is így lopj-szopj-igazodj; jó éjt, kedves gyerekek."







Zen-fotók: Birtalan Zsolt (4.)







harmincszorosan
súlyos a terhed, hangya -
apró kis hangya

*

harmincszorosan
súlyos a terhed, hangya -
és felnagyított

*

konzumbolylakó -
tömegcikk-istenségek
völgyében járok

*

harmincszoros
terhem alá tagelt
falfirka, óvj meg engem









2016. október 29., szombat

Varjak lakomája


fotó: Sasa Gyökér




takaratlan az éh
csőrkaroméh takaratlan
elkésett bújnék-lassú őszbogarak
szűnnek az akaratban

takaratlan csimaszok
szűnnek az ekenyomba -
tél álomtakarása helyett testhővé
alakít madarak gyomra

csőrkaroméh gyűjti
a télre a tollba a hőt még
elragadó ez a felhő-leterített tájasztal
ez a terített bőség...


                takaratlan az éh
                páraharagban takaratlan
                gomolyog - elkésett lakomázó varjak
                szűnnek majd akaratlan

                felhőharagég
                csőrkarmot összeharap
                fojtó éhtakaró mindjárt hull, mindjárt hull
                elszabotálódik a nap

                jön a próbaidő
                télbe a tollba amekkora hő ég -
                mindjárt hó esik és levegőt szakító szárnyak elől
                eltakaródik az ősz-ég.








2016. október 28., péntek

összesöpört haikuk I.



Arthur Meyer forrás




valaki árny.
a táj, a távolba nézés -
valami árnyék.




***



Bokor Krisztián fényképe



Fény. Mérő vászon.
Az átszüremlő ízek.
Érezni. Látom.










2016. október 27., csütörtök

Cangaslam




Egyszer már el kéne mondanom.
mert nem értitek, mit keres itt ez a pocakos bácsi
miért zabálja el a helyet mások elől a színpadon.

Tudod (vagy nem tudod...) én biciklivel tolom
azzal suhanok a széllel, ahogy átoson a városon -
útszélhuszár azzal gurulok előtted vagy utánad
bár már nem tekintem magam szorosan véve biciklis futárnak
de félig még ezt csinálom és nem fél szívvel zabál az útszél
mert ott talál a nyár fullasztó heve és a légutam faggyal szorító rút tél -
amikor te rég békávébékává kuruttyolod magad időjósesőleső jóidő-fan
én még mindig utánfutóba zsúfolt hetven könyvvel a nyomomban tolom a forgalomban.


Tekerek kerékpár tetején útszéli modorban bevert sárral letörülten útféltükörben –
útfélre szorult itt akit előznek: az adós, a mindenféle-nélküli,
a szám a számtalanból: nem vagyok kivétel.
A svungon érzem, hogy most négy-kerék-hajtással szorít le a nagydarab siker.
"koma ott az kis kar a kormányon, billegtesd, indexelj basszus
ne az autód orrával vigyél el" -
"ó, bazmeg, menj már... ez az, nagy ívben a záróvonalon
a legfontosabb közlekedési szabály ma a úgy látszik, a telibeszarom..."

De legalább ez az útszél a miénk – kicsit hupás, kicsit klozett, úgy is jár: leszarják.
Jó, hogy aki jár rajta, azt jobbára le se.
Gálya-pálya útszél-lapálya olajfolt, víz-azúr: egy országnyi margó az útfél.
A középre rendelt gazdag szent szöveg lábjegyzete...


Tudod, amikor nem ér semmilyen atrocitás, az a jó nap
te irodában ülő - fel nem fogod, hogy nyáron a légkondid,
télen a fullra csavart fűtés cseszi szét egy pillanat alatt az akklimatizációmat -




Egyszer már el kéne mondanom a mikrofonba, ahogy felhív a
motoros futárszolgálat diszpécsere, akiknek besegítek:
te figyelj... vissza tudnál menni a Forma Kft-hez? Persze...
fel a hegyre megint, most jöttem le onnan...
"De most Irénkét keresd és Magdika ha lehet ne lássa,
ad majd egy csomagot azt is ki kéne vinni az Expóra a kiállításra,
igen, azt is a Ferinek, ja és oda kellene érni kettőre mert addig vannak ott..."
egy szerelmi háromszögben viszem a leveleket, pici biciklis Cupidó,
de mint az állat, úgy megizzadok.

Jó, tündérke, ne sírj, fellöktél a kinyíló ajtóddal, meg is ölhettél volna, ez elég vad...
Azért azt látnotok kellett volna, ahogy a horpadásra meredve az ajtón
szipogva megkérdezi tőlem: "betétlap?"
biciklire...


Egyszer már el kéne mondanom, hogyan nyílt ki
ettől az őrült vállalástól bennem újra a vers belső beszéde
ahogy nyári hold borzolt tükre fröccsen a tócsáról a biciklikerékre
ahogy a kavargó levelekkel játszik tovább a suhanás, ahogy elfér,
nem sétatestközel, de nem is magamra zárt járműbeltér -

Lássátok, egy ütemmel hogy lépem ím a lámpa
szép ritmusát - a kongó üres mellékutcába.
Sínek mentén garázsok ütött-kopott világ ez.
Úgy fordulok be, tisztán simulva ritmikához.
Lássátok hogy merítem ütemre a pedállal.
Hogy ringja ki a csípőm, a váll miképpen szárnyal -
a vasút menti fák itt gyökérrel felfeszítik
az aszfalt gyönge testét úgy ütemesítik
a flaszterkotta lapját - jobb széltől bal szélig
ritmusból áll e koszvadt vén mellékutca végig...


Szóval bocs, ha leszállva néha itt a színpadon
a mikrofont juszt is magamhoz markolom!
Hát így nézd eztán ezt a vén kövér fazont,
hogy még rakja neki, és nemcsak a szezont -
és pont.


Halottaink (csiszolt)






A Halottainkat nem háborítja fel, ha levizeljük őket.
Hugyozz bárhová – ott fekszenek a Halottaink.
Mindenhol a Halottaink fekszenek, te sírokon táncolsz –


Itt minden temető és mindenki a Halottaink.
A tér tíz irányán keresztül kasul. 
Kosok sasok, karvalyok, lepények és sünök és labdacsok a mi Halottaink. 
Hatalmas gyönyörű elefántbikák a mi Halottaink. 
Sertésvészes idilli kullancsok, keselyűk megnevezhetetlen, iszonyú tetvei a mi Halottaink. 
Gyilkosan támadó afrikai kutyahadak –
a dübörgő húskerék vissza az időben,
földtörténeti korokon át mind a mi Halottaink.


A mi Halottaink töltjük a gépeinkbe, cafatokra robbanni, hogy haladjunk, 
tirannoszaurusz és őspáfrányok préselt nedveit pöfögjük végül a levegőbe, sőt,
belegyűrjük őket a műanyag ételes dobozba, sőt,
belőlük nyerjük ki a tartósítószerek E 111-eit és zabáljuk őket, 
kiássuk, felzabáljuk és levegőbe pöfögjük dínó Halottaink! 
A kátrány a bitumen az útban, amin forog a kereked, a kereked, a forgás...
ez mind a mi Halottaink.


Mert a föld: a Halottaink. Itt minden talpalattnyi lépés temető. 
A Halottaink, vérünk, nemzetségünk gyökeredzik a gyökerekkel. 
A termőföld a Halottaink nyughelye. 
A terméketlen préselt sziklacsúcs, ahol paleolit kagylók teteme látszik, 
réteg ősmúlt a csúcsra tolt időben – a miocén csigák
vázban préselt lenyomatteste is a mi Halottaink. 


Sőt. Nincs a levegőnek olyan mikronnyi porcikája,
amit ne lélegeztek volna előttünk a Halottaink –
még a levegőben is a Halottaink úszkálnak,
nem vagyunk képesek szabadulni tőlük,
járunk rajtuk, esszük őket, belélegezzük,
örökös kannibálok mind, aki élő -


A Halottainkat nem zavarja, ha levizeljük őket -
de nem is tudsz úgy vizelni, hogy ne a Halottainkra pisálj!
Hacsak nem pisálsz a napba. 


Mégis. Tiszteld meg azzal az ősöm, Halottaink, hogy nem pisálod le a sírkövét.
Emlékszem rá, és utálnám, ha húgyszaga lenne az emlékeimnek.
Ne döntsd le a kövét, ne gyalázd meg kézzel, pajszerrel,
szobrot törő eltörölni-dühvel – ők a Halottaink, 
még ha úgy érzed, nem a te Halottaid, akkor is.
A te Halottaid is. 
Ha másképp nem: ahogy a gyilkosé, aki legyilkolta őket. 
Viseld el a gyászom látványát és hagyd,
hogy megtiszteljem az emlékük fénnyel, 
amit nem temetünk földbe, 
és szintén halott koszorúba csonkolt virágokkal, amit majd igen.







2016. október 26., szerda

Beszélgetés ősi és újabb dolgok árnyékában


saját





Lucian Blaga
Csend ősi dolgok közt

Itt van közelemben a hegy, szeretett hegyem.
Ősi dolgok vesznek körül,
rajtunk a teremtésnapi moha.
Estente a hét fekete nap
hozza a kedves éjszakát.
Elégedettnek kell hát lennem.

Épp elég csöndes is az égbolt
dongáit összefogó abroncs.
Mint valami messzi gyermekkor
jut eszembe az idő, amikor nem is voltam,
és nagyon fáj, hogy nem maradtam
ama névtelen hazában.
S így szólok újra magamhoz:
a csillagok nem csapnak zajt az égen.
Igen – elégedettnek kell lennem.
                               (ford.: Szemlér Ferenc)





shizoo
A csillagok nem

Így vagyok, a helyemen nyilván és
ezt kell először értenem, hogy
a helyem vesz körül.
Esténként random hét 
sistergő képernyőháttérzaj 
szomszédság lélegzetébe fulladok:
mégis egymás napját szuszogjuk.

Az égbolt csöndes és távoli
fényfémhordóban kongó visszhang.
A helyemen, nyilván, ugyanez a
kaptárállapot zsongott, amikor nem is voltam -
a helyemen egy másik szám is
maradhatott volna névtelen.
Ezt kell először értenem, mielőtt
akármelyik csillag sápadt nyomát
lecsalogatnám magamhoz - nekem égjen.






2016. október 25., kedd

Zen-fotók: Kiss Marianna (21.)







aszfaltcsíktöredezvény
rezgeti ritmus-
ra a kereked


*


nézd - az emberi síkság
aszfaltalföldje
mennyire cafrang


*


olajsár múltlét
dermedtre préselt nyomára
tekeredsz (fel)







2016. október 24., hétfő

Andrássy 60.

ünnep. másnapos.




Elnézem. Ez itt a társadalmi Error Háza.
Egy fontos intézmény elé felhúzott
emlékezéspolitikai kirakat.
Mögötte ott erjed most is sikolyszagú
cellák sorában a társadalmi gyomortartalom.

Elnézem. Ezt a narratívákkal és
inszinuációval püffesztett, valóságmorzsákkal
ékesített eleven emlékművet -
eleven, hiszen él, emésztő gyomorsavtechnika
benne a működő terror:
"ne leheljen rám, mert azt nem szeretem".

Egy ilyen mondat után másképp veszel levegőt.

Elnézem. Nem szólok vissza a rutinos őrnek,
ez most egy zsigerekben megélt emlékezéspolitikai
kirakatrendezés. A falon odakint egykori
áldozatok képei, odabenn a
társadalom aktuális ellensége, ahogy
kivetkőztetik ember mivoltából,
pedig csak egy mondat hangzott el a zsarnokságból:
"ne leheljen rám, mert azt nem szeretem".

Elnézem. Pedig csak a cipőfűzőm fűzetik ki
miután az övem nélkül visszaöltöztem:
a kézzel fenntartott nadrág esetlen és
szánalmas testtartásba kényszerít.

A cellán kívül mindenhová bilincsben
"ha bárki közlekedik a folyosón, a falnak fordul, értem?"

Elnézem. Adhoc-ország megnyugtató folytonosságát.
Az intézmény továbbra is készen áll,
hogy szükség esetén fogadhassa
azt, aki egy-két mondattól valahogy
ezen a helyen rögtön bűnösnek érezheti magát.

Talán pusztán azért mert ott van.
Elnézem. Mert ott van. A társadalmi Error háza.
Egy fontos intézmény elé felhúzott
emlékezéspolitikai kirakat
mögött a fontos intézmény.





2016. október 23., vasárnap

Zen-fotók: Sasa Gyökér (14.)







így úszol tova
tágra nyílt tavasz-szemeddel
Ophelia


*


így sodor tova
tágra nyílt, megtört tekintet -
Ophelia 







2016. október 22., szombat

Minotaurusz

Kemény Zoltán, Publius Ovidius Naso, Weöres Sándor és Michael Ende úrnak

Kemény Zoltán: Ariadnénak



Theseusnak hívnak, Aigeus az apám, vagy ahogy
anyám megsúgta: Poseidon, a vén kéjenc tengeristen -
igen bementem az ifjakkal és a lányokkal a járat
torkán túl sikoltó homályba. Be én, Zeus bikafattyú
unokája után, akinek szüzeket áldoz Athén.
                                                                Igen, Minos
bikafejű gyilkos fia után mentem volna amúgy is, de
elém penderült a húga. Szintén a nagyapja lánya,
látom a gyönyörű tehénszemében az odaadást -
de legalább formára nem torz, a tőgye is tenyérbe való;
szóval elém penderült, hogy formára szinte fivérek
lehetnénk a testvérével, formás vágy volt a szemében, a
kezében meg aranyfonál. Nem kell szó, nekem
sose kell, de ez a fonál-dolog nem is rossz ötlet,
csókot váltottunk rá, mondta, hogy szökne az apja
haragja elől, ha...
                             hiszen úgyis leverem azt a vájatba
szorult formátlan félvért, aki minden levegővétellel
mérgezi az ő sorsát is.
                                 Énekkel mentünk, mi athéni
ifjak és leányok, elöl én, hát nem kellett messzire
menni, a fonál fele sem gombolyodott le, és jött.
Mit mondjak... Nagyobb formára számítottam,
megfogtam a szarvait, csavartam egyet a nyakán
és annyi volt.
                      Most itt áll a hajónk Naxos szigeténél
mert álmot láttam erről az én szolgálatkész formás seggű
tehenemről. Megkívánta magának az a féreg mámor-
függő alkoholista Dionyssos, Ariadné alszik,
álmában kell kitennem a partra...
                                                     mit mondjak, a
fene bánja, hogy így. Nekem nem kell a szó, a
búcsúzást meg amúgy is külön rühellem...


Nem. Rosszul emlékszem. Thézeusz a nevem,
nézz végig rajtam, a daliás félistenen!
Poszeidón az atyám, Aigeusz nevelt mint sajátját
ez nálunk görögöknél gyakori sajátság
(nem tudom, hogy anyám neki megsúgta e
kinek a markába gömbölyödött a bimbók tengere
köztük az anyámé - az emberlány nem tehet
semmit ha a lába közé hullám habját vetik az istenek
ahogy finoman ereszkedik a tiszta 
vízbe, ami vérét-könnyét egyaránt beissza...)
 elkalandoztam. Bezzeg akkor nem lehetett
elnézve a padlón a szennyes, szétszaggatott testrészeket,
feltépett mellek, kezek, lábak felhasított hasak
vérbe száradt paták nyomán fogtam kezemben a vasat
holtan ölelkező lidérces bőrű testek
halomban állt a termekben az el nem fogyasztott felesleg
 aztán falakra száradt vérfreskók közt bömbölés rivall
és megjelenik a démon, gyomromnak feszített szarvaival
rémült sikollyal jutalmazták minden lépésem az ifjak és a lányok
ahogy a nekem rontó szörnyeteggel jártam a tusatáncot
mindig csak annyit lépve el amennyit érdemel
amíg a pillanat el nem jött, az igazság pillanata,
velem szemben leszegett szarvakkal megpihent az emberbika
és én ledöftem. egyetlen tiszta
mozdulattal. A sok kis statiszta
persze ünnepelt. Aztán fogtuk a fonalat, amit
az ifjak és a lányok szerint a szörnyeteg húgától kaptam -
az is lehet. Igen, a Labirintus előtt egy kicsit mulattam...
hiszen amikor kiértünk ott várt a lány. A múltam:
 hogy kis gyolcsingét lehúztam s az ölébe nyúltam,
és felhúztam öllel a daliámra -
mit mondjak nem kellett sem a botrány sem a lárma,
hajóra szálltunk, az ifjak és a lányok, meg mi ketten;
namármost
már bocs
nem kérek elnézést amiért az első adódó szigeten kitettem...


Nem. Nem egészen. Thézeusz vagyok. Aki
Athénból származott, királyi sarj, Aigeusz fia.
Magamtól jöttem, hogy megküzdjek a
félig ember, félig bika Minotaurusszal.
Hiszen labirintusba zárt pusztulás. Lakomára vár.
Igazi szörnyeteg. Az ösztönei élnek.
Nincs benne más. Csak az ösztönök. Éh és öl.
A húga. Igen a húga gyanús volt.
Körüllengte valamilyen vadság. Izgató
de veszélyes. Mint a félig ember, félig bika.

Nem voltak nézők. Megragadott.
És én is megragadtam.
Izmával rázott volna szerteszét,
 de jól fogtuk egymás kezét.
Szemében tűz mögött a mély sötét -
 de jól fogtuk egymás kezét.
szarva tépte volna húsom éhízet,
de jól fogtuk egymás kezét.
Kiegyenlített harcunk végre vég -
de túl jól fogtuk egymást. Egymás kezét -

nem. Nem egészen Thézeusz vagyok. Aki
szerelmes a saját húgába. Átkozott szerelem.
De mit tegyek, ő az én fajtám. Nincs szarvam,
látszólag nem vagyok szörnyeteg.
Mégis tudom, az állattal bennem
eztán gátlások nélkül ölhetek.
Nem egészen Thézeusz vagyok, de
nem lesz aki meglássa a különbséget.
Ariadnét a saját húgának nevezem.
Nem keresek másik feleséget.
A feleségem eztán Phaidrának nevezem -
Ariadné? meghalt egy szigeten. 


Nem. Nem. Theseus vagyok, athéni királyfi
aki legyőzte a szörnyet. Igen. Először a
szörny labirintusában, aztán a saját labirintusában.
Mindkettőből kijutott. Igen. A szörny halott. Itt 
állunk Naxos partjainál, pár napja. Ariadné vajúdik. 
Kicsit túlhordta a fiunkat. A kettőszáznyolcvanötödik
napnál járunk. De ez nem jelenti azt, hogy szarvakkal
születik! Nem. Nem. Theseus vagyok. Várnak Athénban
Atyám, Aigeus várja a feszülő fekete vitorlákat.
Rám sem ismer majd, elformázott a kettős 
küzdelem a kétféle labirintusban. Mindkettőből
kijutott. Igen. A kettőszáznyolcvanötödik
napnál járunk. A feleségem sikolt, a bábák
nem engednek oda. Áldoznék, hogy 
győzze le a szörnyet, de Theseus vagyok.
Nem hallgat rám Zeusz, a bikabőr isten, hiszen
kibújtam a labirintusából. A tenger hullámzik
vihar készül. Poseidon haragszik. Pedig
én Theseus vagyok. Anyám szerint az ő fia.
Ariadné sikolt, én az öklöm harapdálom.
Hogy találjon ki a szörnyeteg labirintusából.
Ehhez a labirintushoz én adtam neki fonalat -
nem Theseus. Nem. Theseus vagyok. És Athénban Aigeus
már lesi várja a fekete vitorlákat. 





ez a vers a napokban nagy örömömre megjelent a Műút portálon

2016. október 21., péntek

Metanoia


Sasa Gyökér: The gift of twilight




álmomban egyedül utazom menetiránynak háttal
amikor teljes pompájában felragyog
a felszakadó felhőzet alól,
világomra nyíló ablakot teremt
a dérlepte örökzöldek tüskéin és
özönlésbe dermedt füvek szálain
a holdfény -

lásd. én így nem tudok elsőre semmit
megtanulni - menetiránynak háttal, a
látványba kötve, ami teljes:
nem nekem ragyog de nekem is -
annyit sem akar, hogy
merüljek el az észrevételében,
csak van, menetiránynak háttal -

dallam, visszanézel és ott pendül,
hagyja, hogy ráhangolódj -

nem tudom ki a sofőr, pedig
ő a tanítóm.
épp átadná a tanítást: "figyelj"
borzong a tarkómon a háttal ülő figyelme
ahogy egy természet rajzolta
gondolatmenetben
- nevezzük az egyszerűség kedvéért útnak -
egy általa választott nyomvonalat követve
ebben a ragyogásban előrehalad -

a megértése reflektorával
tompítva
befogadhatóvá a ragyogást -
avagy saját holdfényt
varázsolva vele -

de én mély hangoltságban
nem rá figyelek:
nem a bejárható utakra, hanem
a csillámdallamra amit
a tájba zenget a csillámló gramofon fűszál-
fenyőtű milliárdja -

                          persze. tudom.

                          akadály ez a mély hangoltság
                          nem tudok tőle tanulni -
                          mert egész testtel abban lüktetek ami
                          történik

                          nem arra figyelek, mit adnál át
                          hanem az egészre
                          ahogyan átadod.





hajnali trilla -
ott az egész nyíló ég
hogy beleszédülj




2016. október 20., csütörtök

légzőgyakorlat


saját



felszakadó köhögés
         percekig égő mellkas
         tüdőnyi szájseb
         vagyok,
hörgőherpeszes
         deresre vont
         botozott lélegzetvétel
vedd észre a
         fuldoklásnak is kereshetsz
         ritmust csak
                  mi a fasznak.


ez amolyan előzetes
         ezen a sínen zakatol
         hat vagon elszívott méreg
hajnali hazatántorgások
         sípoló kitárt
         ide-lőjetek-mellkassal,
a gyerek torka aki
         majdnem végleg
         elmenekült előlem
az öregember torka
         akit ma csak majdnem
                                      érek utol.


láttam hogyan
         akrobatáznak a dióval
         a varjak
hogyan ejtik pörgés közben az
         autók kereke alá
         törni,
már megint elejtett
         a csőréből a fekete
                              tollas angyal.


felszakadó köhögés
         percekig égő mellkas
         dióhéj bordák
megtöretik,
tüdőnyi szájseb vagyok
         belekóstol a
         varjúcsőr pára
                       hideg-lélegzet.






2016. október 19., szerda

rémálom






egy kaptárszerű, közömbös lépcsőházban
lépkedek
visszhang nélkül, a visszhangzó léptek
vészjelek
úgy pengetném a léptek égbe rángó
hangtalan
ritmusát - egy másik érkezést, amire
nincs szavam

egy sakktáblaszerű, közömbös lépcsőházban
egyedül
hang nélkül, mikor lépéskényszer-
be kerül
pedig ez az otthonom. időzavarba lógó
képkeret
nem értem miért nem színesebbet
képzelek -

egy vágódeszka szélén elvágólag álló
térfalat
egy ház, amiben ha vendégül látnak
nincs szavad.
visszhang nélkül, lesőlyuk, éhes
varjúszem
pedig ez az otthonom. egy este végre
elhiszem.






Rácsodálkozás: Kisnémeth Ferenc (11.)






Apróka foltot
hagy az egyik textúrán
a másik éhe




fényterelő ízes tarajos honnan-jöttünk
fényt visszaütő hova-tartunk zúzalék
kis tócsa a lét - két hullám közt tart
bekerít másképp fényt szakító magos ég

nézd, hogy mossa a bölcső nyugvás köveit
fényt visszaütő hova-tartunk zúzalékon
lüktet a gazdagság - tested sejtje a tenger
bekerít fényt szakító ragyogó tüze-vékony

fényterelő ízes tarajos bölcső nyaldos
kavicsálmot rak a fénynek a furcsa öröm
bekerít - másképp fényt szakító magos ég
ülök éjt nappal örökig-vegyítő parti kövön




kavicsrakások
játszanak égbe jutást
amíg a hullám -








2016. október 18., kedd

Egyensúlyban

Sasának
Sasa Gyökér: Night into day (the lake)
October 2016



a vékony sávon,
ahol kétségbe esel,
ott választhatunk.


létem olajsár -
hajszolt jövőidőbe
kent fosszília


*


rajtunk átlépő
határátlépés-
hullám. ahogy mosódik.


éltünk. olajsár-
létben éjnap által
fénytisztára mosva


*


hegyvölgyes vízrajz.
minden hullám máskor
éli merülését.


éltem. olajsár-
szennyben. keresztelj újra
merítő alkony









2016. október 17., hétfő

Rácsodálkozás: Kemény Zoltán (1.)


Zoltán Kemény: Famesék I. / Tree Tales I (2016)





kiterjedt lombot
pálcikatörzsön bontó
lét - féld a szelet








Diagnózis








Zoltán, neked
áporodott betegszagod van.
Zoltán, neked
jót tenne egy pár óra pihi.
Zoltán, neked
ezt a dolgot ki kellene feküdni.
Zoltán, neked
szedni kéne erre valamit.

Nevezzük betegútnak. A test
melegített-fosztott ruganyossága helyén
hőre puhuló lágyulat izzad, foltoz;
roncsolt kis szűkség-szerűségek
kiütésig pattogtatják a nagyszerűséged.
Fáj az izom. Jótest-érzet alatt
azt érzed, ha nem érzed. Ha nem
sípol hörgővéghörgést a tüdő.
Nem veri ki a sejtek partját
a verejték. Azt érzed jónak ha nem érzed.
Ez egy befordított teljesítménytúra.

Lapozhatnád a napot,
ahogy a felületes olvasók
siklanak át a leíró részeken -
de ez most téged ír le,
jobb, ha ezen a befejezhetetlen reggelen
a lassan kortyolgatott kávé mellékíze
mellé felírod és kiváltod
az egyetlen hatékony gyógyszert:
jelenlét. Minden pillanatában
ott, kevés vízzel étkezés előtt,
vagy közben, vagy utána -

Zoltán, neked
most tényleg be kell laknod
a ki- és belégzést.





2016. október 16., vasárnap

triptichon (fák...)

(...és költők)

saját



I. (slammerek)

vékony talajrétegen
is megtapadhat a felszín közelében
egymást tartó gyökerek
hálózatából a növekedés

viszont ilyenkor a mélység
rögzítő akadálya nélkül
szivárog el a víz a gondolat
ez egy folytonos népszerűségi
kőszáli lecke

vékony talajrétegen
folyton beszélnek egymást
túlkiabálva a fák
szinte hallom, ahogy

mégsem tudnak megegyezni
semmiben.




II. (a nagy öreg)

jó földben
ugyanolyan kiterjedt a
gyökérzet mint a korona
ebből a királyságból mindig csak
a fele látszik -

magára hagyom, ahogy
magára hagyta az erdő:
mert koronaféltésében
nem akar érintkezni

amúgy is
mindig másik széllel
csókolódzik ugyanúgy.




III. (költő-műhely)

testvérek. elnézem őket a
kidőlt öreg törzs mellől ahogy
törekszenek.

üdítő ez a friss növényszag az
ágvégeken áradó ígéret -

valójában fenyegetés.
ezen a helyen
ekkora fényben és halódó
fájdalomemlékszürke
gyökerek között

közülük is csak egy maradhat.






2016. október 15., szombat

Teljesség-átiratok (39.)

A látomás spirituálisan szabadabb korszakokban 
se lehetett több (se kevesebb) a figyelem eksztatikus 
gyakorlásánál. Hurkot vető perspektíva. 
(Lanczkor Gábor)


Kiss Marianna



Noé bárkája
A sötétbe-merülés, általános pusztulás, egyetemes kínszenvedés ellen mit tehetsz? semmit és mindent. Ez a semmi és minden: ha saját érzéseiddel nem veszel részt a sötétségben és megteremted önmagadban a teljes-emberség állapotát: nem vágyaiddal, hanem az örök mértékkel vezetteted magadat. Az áradat bármerre sodor: nyomorba, jómódba, kényszermunkára, harctérre, vezetőhelyre, vesztőhelyre: nem törődj vele; a sötét hatalom nem adhat neked semmit és nem vehet el tőled semmit, ha az egyedül-érvényes mérték működik benned. Odaveszhet kényelmed, vagyonod, egészséged, szabadságod, életed? mindezt úgyis elveszíted előbb-utóbb, a sírba nem viheted magaddal; de a mélyedben rejlő tökéletes mértéket nem sértheti még a világpusztulás sem, ezért kívánj hozzá-igazodni. Az örök mértékre bízd magad: ez a Noé-bárka a mindent beborító áradat fölött.
Embertársaidért nem tehetsz többet, mint hogy az egyetlen menekülési módot tudatod velük. Erőszakkal megmenteni senkit sem lehet, amikor az özön mindent beborít.
Nem igaz, hogy özönvízkor a tömeg a Noé-bárkára akar felkapaszkodni. A Noé-bárka látszik a leggyöngébb, legegyügyűbb tákolmánynak, melynél egy bokor alja is többet ér.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)




több vagy kevesebb
méricskél az elme -
a figyelem: figyel



méricskél-kori jó-
zanság szavak asszók
zanzák rögzületek
ugyanaz-kód

méricskél-kori vég-
letszavak éghasitó 'feszt
végzet-létkövető
figyelemzuhanó test

méricskél-kori táp-
lálék szava rálép
végzet-hőkövető
kitörölni a málét

méricskél-kori bár-
kádon a mondani kell:
zanzák kurta jelek
teste a jelre figyel.




törzsfény térkaput ér
bárkád. fénylevelek közt
te csak figyelj







2016. október 14., péntek

dal Tamásnak

...és a Nobel-díjas kisrigónak, szeretettel





nekem most tetszene
ha halkan dúdolod
sorok közt kis szünet
szünet hogy megy sorod
nekem most tetszene
tegyél úgy hogy mesélsz
nekem most tetszene
meséld el most hogy élsz
nekem most tetszene
ha halkan dúdolod
ha könnyes szóba fúl
bluggybluggy a bánatod
tegyél úgy tetszene
kéménybe fújt korom
és én is úgy teszek
figyellek, hallgatom -

(Refr:)
egy téli hangulatot árasztó hajnalon
azt álmodtam, Nobelt kapott Cseh Tamás
vidáman felváltottunk egy ötezrest
pár fillér apróval mentünk a wurlitzerhez
bedobáltuk magunkat is - egy hajnalon
azt álmodtam, Nobelt kapott Cseh Tamás
de felébredtem és ez baj, nagyon...

nekem most tetszene
ha nem vennéd soha
a szádra a nevem
tankönyvbe ostoba
pár oldal méla száj-
tépés nem veszne be
ráfirkált álbajusz
nekem nem tetszene
nekem most tetszene
ha mint úr úgy mulat
ha hajnal volna még
felébredt tisztulat
tegyél úgy hogy mesélsz
egy élet térfigyel
elmorfondírozom:
hogy Nobelt érdemel -

(Refr:)
egy téli hangulatot árasztó hajnalon
azt álmodtam, Nobelt kapott Cseh Tamás
vidáman felváltottunk egy ötezrest
pár fillér apróval mentünk a wurlitzerhez
bedobáltuk magunkat is - egy hajnalon
azt álmodtam, Nobelt kapott Cseh Tamás
de felébredtem és ez baj, nagyon...

nekem most tetszene
szavad most ne feledd
én pont azért vagyok
egy térben most veled
hogy legyen aki hall
hogy legyen valaki
formálódjon a szó
egy élet alaki -
nekem most tetszene
fájj hogyha fáj nagyon
és én is úgy teszek
figyellek hallgatom
nekem most tetszene
kicsit fájok veled
meséld el most hogy élsz
és én megértelek -

Refr:
egy téli hangulatot árasztó hajnalon
azt álmodtam, Nobelt kapott Cseh Tamás
vidáman felváltottunk egy ötezrest
pár fillér apróval mentünk a wurlitzerhez
bedobáltuk magunkat is - egy hajnalon
azt álmodtam, Nobelt kapott Cseh Tamás
de felébredtem és ez baj, nagyon...

ha halkan dúdolod
figyellek, hallgatom...






2016. október 13., csütörtök

Páranimfa


Sasa Gyökér: Tree in the morning
October 2016




virtuóz lélegző a tó
olykor feltárul
ahogy szuszog

*

páranyelven beszél:
kifénylő
illat-emlékszik a táj


***


szeretném elnevezni
nevét kiejtve
hívni. vagy űzni.
akit csak libabőr-
sejtelmek éreznek létnek.








2016. október 12., szerda

Beszélgetés az angyal tollaival tömött párnán heverve

Hugo Simberg: A sebzett angyal




(Hegedűs Gyöngyi)
lassan épülsz fel, angyal.
mindenből, mit magamból feladtam.
most már tudom egyik mellemből
a tej miért gyorsabban apadt.
s az öregedés miért oly féloldalas.
mintha a páros szervek
kétsebességes csatlakozása
mozgatná birodalmad.
már tiéd a törvény visussá romló egyik táblája.
a mutatók kattogásának
hiányzó frekvenciatartománya,
hajam színe, a jobb térd ízfelszíne,
és a tied, a nemtelené, tied, minden másodlagossá
lefokozott elsődleges nemi jelleg,
mindenórás hason a köldök piszkosszürke keresztje.
lassan épülsz, mint a szárazföld belseje.
más lehet úgy várni, hogy szüntelen
a tengert nézhetem.




(shizoo)
ugyanonnan folytatva
boncolva tovább a kifosztó kételyt -
a kétely test, bűntudatból
és hitetlenségből burjánzó sejtek
összművészete:
de nem találod benne az egységnyi
mércét. hogy meddig boncold,
nem találod sejtelembe zápult
léptékét a csendnek.

egy ártatlan reggelen szemen
csúzliztad az angyalt.
cinke képében - ott pörgött a
porban a verdeső szárnyak zaja,
nem akart véget érni, de
nem maradt neki más. csak ez a
sehova tartó verdesés.
nem a csend léptékét találtad el.
így töltöttél újra
a kegyelemlövéshez.

minden ölelésed kegyelemlövés
de ebben a kifosztott sejtelemben
egyik sem tud véget érni.

ugyanonnan folytatva:
sejtelmi szinten épül mint a
hitetlenség vagy a bűntudat.
más lehet úgy várni
hogy a tengert nézheted -
legalább eltakarja
verdesésed a hullámmoraj

kegyelemlövésig.








2016. október 11., kedd

Patina

Németh Kriszta képeire


Kodak Brownie 2 / Kodak Ektar 100



Régi idők
maradvány filmkockáin
friss szellem képe sül.






Kodak Brownie 2 / Kodak Ektar 100


Egykorlélegzet.
Rögzítés-örök-idő
csigaházában.





Kodak Brownie 2 / Fortepan 100



Markolod - mindegy
mikor markoltad - elfog,
megőriz múltnak.






Kodak Brownie 2 / Fortepan 100



Száz év takargat
némi patinát. Tárd fel:
friss fénybe mártva.










2016. október 10., hétfő

Fekhely


Birtalan Zsolt: Fekhely


őrizd meg, papír
éltünk funkcionális
hajlékonyságát

*

diszfunkcionális
sikolyon fekszik
az alkalom adta

*

kérem a semmit
ha egyszer így kelt
ne álmodjak semmit. sem.








2016. október 9., vasárnap

másnap

nem zeti gyász: újságsirató

saját




az ott a szégyen. nem szégyen. köd. csak pára.
ilyen a természete. elveszi a távlatot.
ilyen a természete. látszik de nincs határa.
nem láttad. nem tetted. nincs bocsánatod.

az ott a szégyened. hogy otthon maradtál.
bevarrt szájjal. babzsák babafigura.
természeted. ilyen, tűröd mit adaptál.
hagytad. ezt hagyta. az apa a fiúra.

az ott a szégyenünk. cinege csipog.
ilyen a természete. szétszórt kihangosítva
sem ijesztőbb. nem hasít. nem zeng a titok
kipattanás a rács mögött. hisz attól még kalitka.

az ott szégyenetek. gyáras-földesuraimék.
az ott gomolyog. a fénytől elcsapott vágy.
ez itt gomolyog. hiszen csak írásjel-beszéd.
ti ott. a köd mögött. mi itt. az úr. a jobbágy.

köztársaságom. mindegyikünk szégyene.
az ott a távlat. tart. tart ahova tart.
megnőtt a lyuk a zászlón. nincs. csak a nyele.
október. ünnep jön. ápolt. eltakart.

szégyennyálkájú népem. ébresztő éhű gond
e sápkóron lázig nem üt ma léket.
marketingszakember hatalom. nem bolond.
falat cirkusszal lakatta. a csőcseléked.

népem. ez itt a szégyen. a sehova lépcső.
rém-üldözés-menetrend. sín. mindegyre késik.
nem. ijesztő. nem. hasít. ez-a-harc-a-végső.
következmény. elásnak? az újratemetésig.






2016. október 8., szombat

Zen-fotók: Sárosi Ervin (24.)

Szerb Antal utasának és holdvilágának









története* van:
most már bármi csak
úgy megtörténik vele


*


története van:
korhadástól akár a
megkövülésig








*(ahogy a történetünk
kultúrává kövül
vagy elkorhad)

2016. október 7., péntek

2016. október 6., csütörtök

Mindenszentek elé





mert közüggyé válik a gyász

mert köz az köz 
az a hiány ott - a rés ahol 
kiszivárog az életünk a 
feneketlen gyomrú seholba 
beleszól beszól leszól
megmondja mit olvass mit ne
mit gondolj mit ne 
mit ünnepelj mit ne 

mit lélegezz -

add meg uram 
mindennapi magányom
hadd legyek akár megbocsáthatatlan?
magamtól hiába kérek
nem kapok bocsánatot:
ezért mindegy
hogy bohóckodom vagy megsiratlak





lépésről lépésre fáj
ritkán hordott nyikorgó cipő
apu
a rád se gondolásom is

temetésen a nem hallatszó zene
a nem látszó koszorúk

parton ülök
elsírhatatlan szépségben

fénybe csupaszult fosztóképző
mindjárt lemegy -

ne haragudj ha elfelejtkezem
a halálunk napjáról
amikor te meghaltál mint apa
és én is meghaltam
mint fiú









2016. október 5., szerda

összesöpört haikuk




Egy népszavazás után


Hogy bírod rá a
meglovagolt rettegést,
legeljen inkább?




Kiderül (Sükösd, Tar..)


szokj hozzá újra:
érvényét vesztő, titkos
életek közt élsz


(a bőség zavara megosztása provokálta)



Túl közel


nem alszol. paták
dobognak. túl közel
járnak a lovasok


(Marla bejegyzése nyomán)



Aranykor


Csak pillanat van
ezért nincs klasszikus sem
és nincs utókor







Búcsúpillantások

 A fényfestőnek

Sasa Gyökér

...to hope for the chance of a last drop,
to ask more from honey and from twilight.
-- Pablo Neruda




levélhullató -
adj egy fényérintést
az alkonyatodból


****



Sasa Gyökér: Valediction



közel jöttél - most
el kell viselned az
eltávolodásom


*


minden rád szegeződő
tekintet kirajzol:
figyeld, milyen.



2016. október 4., kedd

Horzsolások

Horváth Krisztának

szárnycsapás
horzsolja
a levegőt
(Louis Calaferte)




hullámverés felhorzsolta parton
vagy érvénytelen.

megkötözött szavak
tekintet nélkül hulló csattanása közben
vagy érvénytelen.

nem nézed a madarat, ahogy
néz. a nem nézése közben
vagy érvénytelen.

sem besúgó, sem besúgott, sem hív
sem pozitív - kihűlt szívvel
vagy érvénytelen.

három és félmillió bigott között
vagy érvénytelen.

te vagy a kisebbség által horzsolt
többség - mégis: mindenki közt
vagy érvénytelen.

nem nézed a közvetítést, ahogy
néz. a nem nézése közben
vagy érvénytelen.

szél horzsolta ágak alatt
zörög a lábad: "vagyok, vagyok"
zörgésed közben
vagy érvénytelen.



mert az egy szóba férő
egyetlen parancsnak
amit kaptál és adnál és
mégse fogy: türelmes, nem
féltékeny, nem kevély,
nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra, a rosszat
nem rója fel, sokat tűrő,
elhisz, remél, elvisel -
ami a legnagyobb: a szeretetnek

te sem szereztél érvényt.



*

hol tartasz, Sziszifusz?
"ugyanott. ahol a
görgetett kő tart."








2016. október 3., hétfő

október






varjak szemében éhezem.
őszi légy lelassult röpte.
leülök ide, melléd, ha szabad.

nem érek hozzád.
nem törik, nem történik semmi.
ne tedd szóvá a hallgatásomat.

csak ülnék valaki mellett.

elnézném a feltáruló
még éppen közös csendet.

varjak szemében éhezem.
levélhullásba fújt szél
rajzába nyúlva.

csak ülnék valaki mellett.
nem számít, ha észre sem veszi
hogy nem kezdem újra.









2016. október 2., vasárnap

Zen-fotók: Birtalan Zsolt (3.)







magához igazít
a színpadkép -
szegény kis marionett

*

félj te is, nézd, hogyan
ráng a szerepe
szerint a többi félsz

*

festett jövők alatt
a mozdulat.
bedroidosodóban









2016. október 1., szombat

fénycsepűgólya

a bőség zavarának

Meghalsz, meghalsz, szemgödreidben
szökött fegyencek húzódnak majd meg
éjszakánként: harmat-bakancsos bogarak,
(Bari Károly: A némaság könyve)





minden nap megcsinál a vers
úgy jönne ki -
nem hiszek a hallgatás erejében
nincsen neki,

bújjanak a cserepem alá, dermedt
rabszín poloskák
szemgödröm alól kaparom a szót
ahogy borostát

bebogarasodnak a jámborok is 
nemhogy fegyencek
jelentésekből szőtt otthonom - hagyd,
hogy jelentsek

minden nap megcsinál a vers
fénycsepűgólya -
lehessek a napfény belegajdult
besúgója.