2015. március 31., kedd

Várostükör (6.)






egy pillanat, csak tükröződöm, szólt
a dzsinn. egy pillanat... nekünk egész
napos program lehet a látszás, talán
mert olyan ritkán. szív benntart kifúj -
annyi minden kell hozzá. konstellációk:
ház, dínópréselet nyálkája a vízen és
a mindezt észre vevő. konstellációk:
láz, delírium, szerek együtt állása -
mondja, hosszú szünetekkel, miközben
gomolyog: olyan ritkán ennyire
gyönyörű a látszat -

*

az vagy. kietlen
szimbolikus házarcok
ég-mögöttese.

*

valaki a szemedhez ér a látomásban
minden fotód egyfajta egyetemes látomástan
a nézőpont gyökerén

rágcsáló eszmék lógnak rajta mint
szavakba csorgó önkényes hiteink -
a képeken a fény

játszik, te látszol legalább, avagy
leginkább: te. ahogy látsz úgy: aki vagy.
egy szabad nézet, ott.

így nézel, a dolgok téged néznek
a látomásaidban leginkább téged nézlek
mintha ifritet* vagy máridot*.





*démoni fajok :)

2015. március 30., hétfő

századvigyázz

                                                                                                          Do Ho Suh alkotásaira




lépő talpukon kenődő
hálófonatba bíbelődő
egyformára nyírt fejetlen
méretkülönbség-helyzetekben




menetelnek a percek, vesztő
egy órát siet az ébresztő -
lekésted önnön lázadásod
hon-aljban izzadt század, ásod




menetelnek a percemberkék
a talpuk alja szeptemberkék
égnek tűnik a talpuk-alja
énekszó sej haj senki hallja




hálófonat-kapaszkodóban
alattad gödröd kiásó szótlan
holnapnak látod égnek a prést
várjátok mind a tizedelést






2015. március 29., vasárnap

Beszélgetés, méltatlan (7.)

                                                     hard kier. hátrahagyott versek


Csajka Gábor Cyprian
forgókínpad (83-87a)*
_______________________________________________



85
                                                                 K. L. szép nevére

Még mindig ugyanúgy féltettem öreganyámat, pedig
már kamasz voltam, féltem, hogy meghal; az
ügyetlenkedő kéjben voltam csak boldog, abban
tünedeztek nyers aggodalmaim; Kukoricza Livihez
készültem, kedves, arányosan törékeny lány volt;
őszintén jegelte, halogatta az ölelkezést, bár
nem félt ő semmi felsőbb rigolyától, sem magától,
inkább engem akart megkímélni a szüzességétől,
"egy nehéz ágy emlékétől"; talán érezte, hogy a 
boldog, szép neve még sokáig fájna azután.




shizoo

7

Nem féltettem én senkit; mert a fantáziámban éltem,
lapoztam, akár a könyveim; nagyanyám, ez a kedves
aranyosan törékeny öregasszony a zsarnokunk volt;
mesehős, hajlíthatatlan létére sose tört, a gondolat se fért 
hozzá, hogy meghalhat; döngtek körülöttem a döntései
akár a lánynevek: Kriszta, Szilvia, Eszter; én örültem 
a korlátainak, önként jegeltem az ölelkezést bárkivel; 
rám nyílt szemű lányoktól az álmoktól lucskos éjszakák 
menedékébe osonva; nem féltettem őket csak magam:
mesélő voltam; tudtam, nem vagyok halhatatlan.







*az egész összképe értelem-hordoz: e néhány zárójelezett, számozott vers együtt adja ki a forgókínpadot

2015. március 28., szombat

Salföld








Bölcsen elrendezve - tájról tájra máshogy
de hordozzák a rakott falak és ahova rakták
a fölé rakott szalma és cserép
az enyhe dombot kiékelő támfal
ahol olyan jól ellakik az ásó, a gereblye -
a gádoros padlótól a deszkamennyezetig
a mésztől a tapasztott díszekig bölcsen
elrendezve.

Törődést igényel, hiszen törődik
de bölcsességet hordoz a rendje
a rendekbe rakottnak. Még a
durungnak is, amivel az istállóablak
bukó zsaluját kitámasztja reggel a
gazda kéz. Rendje van, amit a ló
is megtanul, nem löki ki a fejével -
legfeljebb egyszer...

Másféle otthonosság ez, közelebb van
az otthon szó jelentéséhez, mint a
betonba és aszfaltba göngyölt alá-
csövezett egymás fölé rakott
életekkel terhes kaptár városom bármelyik
lakása. De több törődést igényel -
a letört darabkák adják a rendjét:
a nemzedékek tapasztalata, amely
nemcsak falat - létet tapaszt.

Tudom, hol élek. Látszólag itt sokkal
kevésbé törődöm. Valójának
arcát töröm én is magam helyett
török belőle, törtetek, s hogy törékeny
hiteimben hordom a véreim
egykori törődését, sokszor inkább
teher. Itt látszólag sokkal kevésbé
törődöm. Bölcs elrendezés ez is
de félek, nem az enyém.

Bölcsen elrendezve: hogy kiszakadtam
tájról tájra máshogy vagyok vendég -
akárcsak a saját életemben:
töredék.


2015. március 27., péntek

Kudarc (19. hangminta)





Ha fogyna, kérném. Csak még egy kudarcot
adj, uram csak még egy ilyen kudarcot!
(A bevezető rögtön elhelyez
szinte érzem, hogy fordulnak el
az érdektelen arcok.)

*

kijáratlan életiskolának látszik
ugróiskolának a szokásosnál jobban
repedezett aszfaltra krétával
rajzolt ugróiskolának.

ne két lábbal érkezz hiszen zuhansz
ekkora tempót már nem
rugóz ki a lábad -

érkezz, arccal
lélekkel ess
úgy érdemes -

tartson meg a tekinteted, ember!
(s ha egyenesen át - legalább nyitott szemmel...)

*

túl hosszú téli álmot hallgattam és
most ott vigyorog a ráncaimban a hendikep
tudod mit? én akartam és így akartam -
látszom. hát látsszak ennyinek,

ha már ennyi, tényleg.
mélyedből kiáltok hozzád, fel Uram!
(...bár most éppen ellenedre fénylek.)

*

megülni csendben: egy változat -
gőgös volna a csendem, inkább beszélek.
tisztességesebb. nem válogat
jól, de őrzött ép eszének
maradékával éljen az ember:
el nem múló fecsegésszerelmén
csócsál az elmém
(az értő közönség már bólogat
de tudod mit?
ne simogass mint vén kutyát
ha jól ugat...)

*

majd egyszer jobb időben
költővigasz?
dugd fel magadnak, utókor!

nem szóból élek,
nem vagyok igaz,
nem rajzolódik általam
a futó kor -

majd egyszer olyat írok, hogy a holt papírdarab
lángra kap -
(ja. ilyen ez a kor -
majd lekapcsolom, ha füstölögni kezd
a szavamtól a monitor)

*

egyébként jól. kösz.
változik. tisztul. jobban
látszik, ki. (csoda.)






2015. március 26., csütörtök

Teljesség-átiratok (13.)


Chiara Bautista képe (itt egy interjú vele)


A Szabály, mint fogság és mint szabadság
Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet. Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért hogy nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég.
A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad; legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint. A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)




szétszórt kincseim
a mámorok - könnyebbülök
ha elvesznek




A szarvaslány magában hordja a vadászatot
mint szabályt. Szeszély és sóvárgás, arra fut
amerre csak akar - amerre csak akar ösvény
rajzolódni. A mámor egy liget ahova minden
este rajzolódik ösvény. A mámornak van
mitológiája - mint a szarvaslánynak akit
mert magában hordja a vadászatot ma is
le fognak vadászni. Örök mintázat a mámora
amiről ha lemond - hát magáról. A vadászat
benne lakik, a vadász is benne lakik, a lövés
és az engesztelés hiánya. Az elfogyasztott
hús amitől nem kértek bocsánatot.

A szarvaslány egyszer abbahagyja. Még nem
látja, mikor, milyen vadászt hagy majd
életben. Lebontja szeszélyeit, sóvárgásait és
úgy folyik majd, mint a patak, amiből
akkor ivott, amikor először lelőtték. Biztos
lesz mint az ég, mintha nem szakítanák fel
kékjét többé a repülők kondenzcsíknyilai
olyan. A szabály az ő esetében a mámor -
egyszer abbahagyja, de most még úgy látja:
akkor önmagát. Azt is abbahagyná akit
ismer. A lövés csikorduló jégtörés-zaját
a szívben sajduló folytonossági hiányokat -
neki még ez a szerelem.

Magában hordja de egyszer abbahagyja -
nem keresi meg az éj bosszuló madarait
nem csiripelteti el velük a vadász sosem
hallott valódi nevét. Nem tesz többé a régi
sebekre gyógyírként új sebeket. A mámor
egy liget lesz, ahova ki-be jár. Még a
poharában szorongó ebihal sellőt is
visszaengedi a szabad vizekbe. Nem keresi
meg, konokul nem csörömpöl rajta a
menekültében ráakadt ágakból és levelekből
követelődző bosszúvágy.

A szarvaslány magában hordja a vadászatot
míg egy éjjel életben nem hagyja a vadászt.




2015. március 25., szerda

Mandulás




túl minden célon és szerűn csak nézd
a mandulást
hogy játszik élet léteink-vidító
indulást
szagold érezze bőröd érintsd - és végre
lásd

hogy reszket ágon sziromló jövőt magzó
öröm
túl minden célszerűn létet lobbanó
örök körön
s mi mélyre nyúl beléd! túl kérgesült
fagy ette bőrödön -

beléd: a léted lélegzetre nyíló
teljesét
együtt simítja ág rügy és szirom
a kéklő teljes ég -
éleszti mind emlékbe gyűrt és vágyba írt
varázsmeséd -

de ez a most! az ég mélyebb mélyedbe
kékell -
nem fér terv és teher ahol a pillanat
királya székel
s ez látszik akkor is ha irgalmatlanul lehull
vagy lassan ég el -

hogy reszket ágán sziromló jövőt magzó
szavad
titka nincs a szó - mint bármelyik ez is
csak így: marad -
amire nincs: a titka kincs - engedd be és
add át magad





2015. március 24., kedd

Tündérliget





Néha létrejön -
rendünk magára hagyott
szélén burjánzik...






...míg figyelmünk
tél-éle tarra nem vágja:
észrevett szépség.




2015. március 23., hétfő

Költői párbaj

                                      Kobajasi Issza és Josza Buszon* beszélget


(Buszon)
meredek este
lejtőjén csúszó órák -
alvó szörnyedig


(Issza)
nem látod a bőröm
alól indázó ízeket?

*

vidoran! minden
elröppenő szóval te
is könnyebb leszel

(Buszon)
kötözöd magad: olaj-
fák párolgó illata

*

mint szilvaillat
udvarolja körül a
kitelő holdat**

(Issza)
benned telik mint idő -
benned áll: mint pillanat

*

hányféle ízt érzel
ha kimondom gőzt
illó nevét: Tea?

(Buszon)
mindig egyfélét - amit
épp a csészébe töltesz.

*

Kaméliát szedek -
múlt eső-csepp csordul
kelyhéből kezemre**

(Issza)
ez a pár csepp a tél
viharát csalja eszedbe...

*

Templomhegy hava
paplanába burkolja
a harang hangját***

(Buszon)
meredek tavasz-este
ízét ne csúsztasd télbe.




*Kobayasi Issa és Josa Buson soha nem találkoztak, csak a fejemben... amikor Buson meghal, Issa még csak pelyhedző állú ifjonc. A beszélgetés az egykori Tanka-írás hagyományát követi, ahol a vers első, tizenhét szótagos felét az egyik, a második, tizennégy szótagos felét a másik költő alkotja meg.

**két Buson-haikut ferdítek itt, a fordításaik: 

A szilva illata
körüludvarolja
a teliholdat.
(ford.: Bakos Ferenc)

Kaméliát téptem,
kelyhéből a tegnapi
eső kicsordult.
(ford.: Buda Ferenc)

***egy Issza haikuval játszom el, a fordítása:

Templom a hegyen –
harangja hangja a hó-
takaróba merült.
(ford.: Terebess Gábor)

2015. március 22., vasárnap

Beszélgetés elvételekről




Fekete Anna:
Mikor megütöttek

Egyszer ütöttek meg. De nem az ütésre, nem is a fájdalomra
emlékszem, hanem a csengésre, a vészjelre, hogy valaki letört
belőlem egy darabkát. Talán a keresztnevemből az A-t, és ez most
az övé marad, ott lapul a zsebében az öngyújtója mellett, elviheti
magával a túlvilágra is. Tudjátok, meséli, mikor azt a nőt
megütöttem, és én ott majd állok a menny kapujában, zavartan
és névtelenül... Mert megvert nő lett belőlem, és ez a valami,
a saját nevem, jobban fog hiányozni, mint a szüzességem.


shizoo:
Amikor visszaütöttem

Nem egyszer. De soha nem a benne sajgó elvételek -
a hozzáadások poklozódnak az emlékeimben amelyek
soha nem emlékek. Hiszen minden ilyen pillanatban
benne ragadok. Egy kis darab a valódi nevemből, amit
édesanyám is csak egyszer suttogott. Oda adódik az időtlen
fogságába és hiába érkezem majd annyival amennyivel -
ha ott vár, eleven, mozdulatlan vádbeszéd a nevemből.
amit az ütéssel adtam hozzá. Az időtlenhez: így oldozhatatlan.



Azóta értem meg, mért nem bocsátanak meg a kis népek.
Egyetlen perc alatt bosnyák, kurd, örmény, baszk, horvát,
litván lettem. Mert nem a kés öl meg, nem a méreg –



Nem bocsátok meg. Soha nem feledek. Elvettél megütöttél erőszakoltad ölted.
Darab fát: öleltem. Temettem kendővel arcomon, bűzét beitták a ráncaim.
Nem kés öl, nem méreg: én. Mikor megváltom asszonyom, ne legyen hitetlen 
prédád teste - hozzáadom.



A rómaiak úgy hitték, a rabszolgák nem tudnak meghalni.
Marad a nevükből valami. Egy kis darab, amit valaha letörtek.


Nem akarom, hogy legyen örök valóság. Azt adnám hozzá, ha magam.
Ne várjon nyughatatlan rabszolganevek szólongatása éjszaka.






(ingyen haiku:)
hozzáadásod
fuldokló maradéka
letörik rólam





2015. március 21., szombat

Ott és úgy - Tárnabontással

(Nem tudom, mennyit érzel belőle az élmény ismerete nélkül. Próbáljuk meg: olvasd el, lassan, engedd, hadd vigyen, ahova akar)



miért ott és úgy
vércsepp és toll a gangon -
mert így akartam



(Aztán képzeld el az udvart, mély körfolyosós katlan keretezett kék égkútmély alján sárga kockakövek, ahonnan ritkán néz fel az ember csak szívja a beeső másodlagos fényt fejet szellőztetni ha kiszalad - itt hallottam meg a verdesést és ahogy felnéztem még épp láttam, ahogy a karvaly vonszolja a galambot.

Két másik zsákmányállat vágott, távolodott kétfelé - míg a ház szinte képernyőszerűen keretezett églátványát el nem hagyták; alig észlelt villanás voltak. A karvaly nehezen tartotta terhet, a zsákmány szabadult volna de - 

akkor láttam. A spirálban lefelé pörgő tollat, ahogy a tető magasából lassan az öt emelet-mély udvar apró, sárga kockakövére, úgy méterre tőlem leérkezik. 

Láttam már karvalyt vadászni, és enni is - egyszer, még a régi gangon a szomszéd ajtaja elé húzta le a terhe a kis ragadozót, aki alig volt nagyobb, mint a zsákmánya. Nem tudtam lefotózni - észrevett, méltatlankodva, nehezen emelte át a dögöt a korláton s vitte fel a tetőre, hogy nyugodtan ehessen.

Láttam már így tollat lepörögni - az egyik kedvenc mesémben érkezik így az angyal tolla le, a Ghost in the Shell jelenete rémlett fel előttem... mesehős lettem, anime-szereplő, a dolog velem is történt attól, hogy a szemem láttára. Nagy ajándék ez, mert a megérzett mesével valójában a pillanatba érkezem: teljes lesz tőle, hogy mögé érződik, amit jelent.


S mindehhez csak az kellett, hogy ne nyomjam el a késztetést. Hogy engedjek az elfogó vágynak, és kimenjek, egy munkafolyamat legközepén - amit nem szeretek: félbe hagyni... -, kimenjek levegőzni. Az ilyen késztetéseket szoktuk elnyomni, holott ezekkel mutatja meg magát nekünk a világ, ez által mutatja meg, kik vagyunk benne, hogy mi a mesénk benne - leszünk benne teljességében, leszünk a teljességében, egy érzésben, amihez olyan kevés támaszt adnak a száraz hétköznapok, és az ünnep is csak imitálja, legtöbbször csak eljátssza nekünk, vagy eljátsszuk neki.

Eljátszom a gondolattal: hátha így is lehet. Nemcsak akarattalanul, hanem engedve egyfajta bensőből, az ember kútmély gangos-macskaköves belső udvaráról feláradó akaratnak. 

S most olvasd el újra.)



miért ott és úgy
vércsepp és toll a gangon -
mert így akartam



(Köszönöm, ha elkísértél idáig, olvasóm.)

2015. március 20., péntek

Tavaszi ujjgyakorlat




Bársony forradalom vagy én tavaszom
Felkent új szín csillansz falragaszon
Csilló fényben ívelsz bárha a szó
Terhét így hordod olvasom így: eladó -

Csilló fény vagy új tavasz új szerelem
Bár ha a régi hajlandó, jönne velem
Érezném benned erjedt illata új íz,
Ha a régi dolog, hát annál jobb hiszen úgyis -

Érezném benned reggeli esti dalát
Ha a fény születik, meghal: dalol a világ
Ha a délfény így, veri tisztább arcom a nap
Mintha kifúrná pudvás, télharapó fogamat -

Mintha a vén csont doktora volna a fényes
Bársony - jut rá így is persze szegényes
Terhét hordom, fényét mintha teher -
Mert innentől őszig fényleni kell...






2015. március 18., szerda

Zen fotók: Stekovics Gáspár (9.)






Tihany

lebegésükön
egyforma ülés esik -
Barátok rendje

*

lebegésükön
egyforma ülés - Vízi
Barátok rendje

*

tehozzád ringunk
konduló hullám-imát
mélyéből, Uram!







2015. március 17., kedd

elfogy




családokra hullt
a varjak téli raja -
kitavaszodott

ez amolyan alkat kérdése dolog
hogy miért az elvételéből -
hogy a gazdagodás kiteljesülése
helyett miért a honnan teljesül és 
ezáltal mi fogy
a kiindulópontod -

nem szereted a gondolatát, hogy
a beteljesülés is mástól elszedő
rablógesztus

nem szereted a gondolatát, bár
hirdeted: ha nincs benne elvétel, akkor
kegyelem -

amikor sehonnan nem vesz el a világ
csak az ítéletedből
és úgy adja magát, hogy nem kér érte,
magától magát se -

mintha a varjak családokra szakadása
és a reggel, amikor a felkárogó magány
reptét észrevetted
mintha ez az elvétel nem lehetne
valaki másnak kegyelem -

egy biztos: valakinek
beteljesülés.





2015. március 16., hétfő

Zen fotók: Nakamura Junichi (20.)





a szentély csendje könnyű
moha a csonkon -
hallom ahogy nő

*

városom csendjét
ugyanígy kellene
hallanom - hogy nőjön





2015. március 15., vasárnap

Gyászbeszéd tizenötödikére (slamverzió)






Oh, ti eszmék, ti mind kik tábort állítanátok,
kondért a három lábra,
kik hő tüzet csiholtok, ahol főne egy
nemzet (süllyed el) egységvacsorája!



Az üzlet ami ma a tűz lett!
Csak a botor robotol.
Értelmetlen epizód az ünnep.
tömeg verődik. Szónok szónokol.
Szóval még nyelvre tűznek
procc kokárda, masnis költő:
úgy emlegetnek mintha lennél még minta. Holott
nadrágjába vizelne a hőse
a mai napnak (nem bírná ki ő se)
ha nem lennél ki tudja hol elkapart halott!



Artikulált üvöltés voltál
mi egész honára rászól:
az emlékezés plakáttá gyaláz
ragacsos ótvar falainkon ázol.
Eszméd volt, most az idő emészt:
itt most is tavasz jön majd újra nyár van,
a megemlékezés téged gyaláz
mintha lehányná a lelked sugárban.



Valami nagy-nagy tüzbe kéne rázni
a műveid, nem kukoricázni
és összeseid nem adni petákért!
A kultúra négy ökör, lassacskán ballag
Nem választunk ma este csillagot,
inkább hamar befordulunk a falnak -
úgyse látszanak se itt se máshol
a mindent eltakaró média-közvilágítástól.
Valami nagy nagy tűzbe kéne rakni
a könyveid, hogy lobogjanak
a szavaid, nem adni petákért -
szakmányba nyomták, hisz voltál divatos
pár százezer példányban porosodsz
a polcokon, nyitatlan Jancsid és Iluskád
nem érdekel senkit Fejenagy -
nem állod ki a nemzedéki mustrát
csak emlékezésünk szent tehene vagy!



Úgy emlegetnek mintha lennél még minta.
Megszokásból hiszen még nyílnak a kerti
biszbaszok és senki így a közről énekelni
nem tudott, pedig nincs titka sok -
toll kell hozzá, üres papír meg tinta
nézz körül,
a többi magától megy szinte...



Petőfi Sándor! Ott estél el a harcnak mezején
amikor először nyálazták körbe a neved -
itt egy nemzet (süllyed el)
piacosítja az emlékedet
így esel el a harcnak mezején
te szegény...


Szavaláshányadékkal eloltott láng-lélek
nem vagy itthon. Nem vagy gondolat.
Ha megéledne a szobrod a Duna-parton
szerintem te is ledöntenéd magad.
Az üzlet ami ma a tűz lett!
A lélek ólomnehezék, szárnyalni restül.
mint lovak patái dübörögnek keresztül
rajtad a márciusok -
csak a botor robotol.
Nem látlak. Nem vagy sehol?



Oh, szörnyű idők,
mi szörnyű kor!


2015. március 14., szombat

Zen fotók: Sárosi Ervin (13.) - Tárnabontással



(Amikor ránéztem Ervin képére, és a hozzá fűzött mondataira,rögtön éreztem a dilemmát - de először két, egymással beszélgető haiku-mester rajzolódott ki a szemem előtt. Mondjuk Issza és Macu Basó. A jóízű különbséggel, ami a Darin és Teitoku-iskolák közt van. Játékos ötlet volt - csak igen hamar rájöttem, hogy nem ott húzódik a dilemma, ahol a két tradicionális japán költőiskola között. Rájöttem arra is, hogy nincs meg az a pár szóval elérhető asszociációs mező, ami mindannyiunké volna, ahogy egy helyütt már megfogalmaztam, a mi expanzív, a régit az új kedvéért folyvást elejtő szemléletünk nem épít ilyet. Egymás mellett létező párhuzamosaink vannak hagyományból: antik, keresztény, korai felvilágosult - vagy akár a frissen hagyománnyá váló kiábrándultság  rációból: a posztmodern. Ha asszociáltatni akarok, akkor meg kell csinálnom, végigjárva a magam ösvényén, és megmutatva nektek: magát a dilemmát, s hogy mi jut eszembe róla. Erre szolgálnak a hozzá rendelt képek, szövegek - így vezetném az asszociációt.)




Sok millió ember szeme láttára lépett a Föld első küldötte egy idegen égitest felszínére...
űrvilág.hu



(Hát persze, hogy a valaha készült leghíresebb nyom-kép... a legteljesebb hozzárendelhető különbség, hogy dilemmát alapozhassak. A legmesszebbre nyújtózásunk eddig; az ismeretlenbe és az anyagba. A Holdra-szállás jelentősége kétarcú. Akármilyen furcsa, de ez talán legnagyobb anyagiasult szellemi teljesítményünk - eljutottunk oda, abba a kietlenségbe (magunk köré csomagolva az életet, az otthont), ahol nem vesz körül az élet. Ahol nincs élet, Csak amit mi odaviszünk.
Szellemi teljesítmény... minden anyagiasult mechanizmusunk az. Evvel válunk el az élettől, ami az otthonunk, ez emelne ki úgymond, tenne kivételessé. Minden anyagiasult teljesítményünk szellemi, de a testben előre elért mennyország élettelen, holt kőzúzalék-sivatag - az égbe nyújtózás a megformált képzelettel a halál-környezetbe tett, odacipelt életbe csomagolt séta. A testet csak így tudjuk repíteni. Amit ha hátralépsz, a honnan jöttél földjére, felnézel és eléred, amit a képzeleteddel érintesz, azt a testtel soha nem. Csak a vázát. Az üres kagylóhéjat tapostuk a határtalan partján.)


apró lépés neked -
hatalmas ugrás az
emberiségnek

ahogy nyomod formál az
élettelen anyagon

(Armstrong szavai egyébként hallatlanul ironikusak. Minden szellemi teljesítményünk ilyen apró lépés. Anyagot formálunk, és életet, a háziasítástól a genetikáig millió módon nyúltunk bele a környezetünkbe. Ez kiemel, valóban, és eltávolít... de pontosan mi is ez a távolító gesztus, és hogyan léphetnénk vissza belőle az otthonba, amely annyi embernek annyira hiányzik? A laboratóriumod ritkán otthonos...)



Jártak már előttem, félve hagyom el saját nyomom, nem akarom megzavarni a nyugalmat. Hisz valahogy nem odatartozó az ember. Csak vendég.
Sárosi Ervin


neked apró lépés
és odatartozol:
vedd le a cipőd

 vegyél le mindent, mi
benned a seolba vágyik


(Meztelenné kell lennünk hozzá. S bár úgy tűnik, vitatkozom a szavaival, ezért van Ervinnek valójában igaza. Melyikünk hajlandó a halál pillanatáig (amikor úgyis megtörténik...) valóban "levetni a cipőjét", lemeztelenedni,kitenni magát fagynak, szélnek, esőnek, perzselő napnak; levenni a tudást, a védelmet, vállalni valóban teljességében azt a kiszolgáltatottságot, ami azzal járna: valóban a része az otthonának, egy porcikája sem lóg ki belőle. Ezért használom a seol szót, a mi seholunk gyönyörű gyökerét - hiszen a túlnan, a túlvilág, mennyi és pokol számunkra valóban sehol van. S mikor messzire nyújtózunk, valójában ezt keressük: a kérdésünkre a választ. Amikor felszállunk, a mennyet akarjuk megérinteni - vagy a poklot. az elképzelt teljességet érnénk el az anyagiasult képzelettel. Ha igazán és maradéktalanul itthon akarunk lenni e bolygón, ezt kéne levetni. Így váltunk vendéggé a szülőbolygónkon - mert ezt nem lehet. Nem tudjuk levetni a szellemet, s az érzést, hogy valójában a seholban van az igazi otthonunk.)




2015. március 13., péntek

Nem ugyanaz

                               Marlának, sok szeretettel




ébredőben vagy
ha így haladsz mindegy merre -
mindenhol: te

*

mindenhol te:
ha így haladsz - mindegy merre -
ébredőben vagy






2015. március 12., csütörtök

Öt rémálometűd


kép: M.C. Escher





                   A mecha rémálma

nem készülök el.
lejár a határidő és átadásig
sem készülök el.
a bemutatóra, amikor bemutatkozom
sem készülök el.
lekésem a biennálét, a fesztivált -
nem készülök el.
befejezetlen készülék. az áram
végigmegy rajta búg is
random zajgenerátor, de
nem készülök el:
nem derül ki, mire vagyok

jó.



               A druida rémálma

megjelölt körömben
nem kevés munkával kézzel
- mert másképp nem vérez össze
és másképp nem vérezed össze -
nem kevés munkával kézzel
megnyitott erőköröm legközepén
vagyok kénytelen sátorozni, mert
a szentligetkemping megtelt,
ide szól a jegyem úgyhogy
permanensen nyitva vagyok mint
egy folyamatos ünnepben
olyan mint a kilégzés egyfolytában

megfojt.



               A biorobot rémálma

csináljuk kicsim csináljuk
nem érted?
nem megy egyedül kellesz egyedül
te kellesz ha egyedül.
csináljuk segíts egyedül nem megy
nem érted?
Az öröm sem megy egyedül kell
az a valami mibe bele -
nem érted?
te kellesz, hogy legyen kibe bele.
akibe bele lehet

élni.



             A kiméra rémálma

maradék nélkül kihagyott
lehetőség leszek ha nem jössz be.
ez itt az én barlangom. én
vagyok a barlang, a visszhang,
a falra festett árnyék a fénytől
amit hozol. én a cseppkövek
látszólag mértanmentes organikus
csöpögése. de ha nem jössz be
akkor csak a sötétség, amely
- szánalom - tud magáról és
tudja magáról hogy magától
soha nem válik nem éles

senkinek.



             A skizofrén rémálma
                                  (ingyen haiku)

mi lesz ha többé
nem szólnak hozzám
csobogó eső-szavak?






2015. március 11., szerda

Zen fotók: Sárosi Ervin (13.)




Sok millió ember szeme láttára lépett a Föld első küldötte egy idegen égitest felszínére...
űrvilág.hu


apró lépés neked -
hatalmas ugrás az
emberiségnek

ahogy nyomod formál az
élettelen anyagon



Jártak már előttem, félve hagyom el saját nyomom, nem akarom megzavarni a nyugalmat. Hisz valahogy nem odatartozó az ember. Csak vendég.
Sárosi Ervin


neked apró lépés
és odatartozol:
vedd le a cipőd

 vegyél le mindent, mi
benned a seolba vágyik






2015. március 10., kedd

Rácsodálkozás: Shiro Kasamatsu (10.)




így nem hiányzik -
érzed a hátad mögött
a kelő holdat.

*

esőfüggöny mögül
dereng a holdfény -
nem. a város dereng.

*

Így nem hiányzik -
holdfénynek érzed
ébren alvó városod.

*

Kelő város-hold
eső-fényét nyeli el
magánypagodád.







2015. március 9., hétfő

Vasárnapi fény




Valamit a padlófényről,
kezdetben, hogy ne lőjem rögvest az egekbe
vagy a lépések demokratikus eloszlásáról.

Valamit az öregasszonyról aki egy flakon
padlófénnyel a szatyrában éppen átkel -
vasárnap délelőtt van és a padlófény úgy tűnik
elfogyott.

Vette kicsitől drágán görnyedt demokratikus
lépésekkel viszi most viszi vasárnap
bíborba, bársonyba, gyöngyös koszorúba
vagy egy panelba a ruházat alapján
a ruházat alapján egyedül fényleni
viszi legalább a padló -

tarthatatlant tartasz
vihetetlent viszel
a világ végén is túl
öreganyám.

Szerencsém, hogy öreganyámnak szólítottalak
nem mérhetem le egyetlen vasárnapi
miseidőben padlófénycipelésből
az egész életnyi hazahordott terhek
valódi súlyát -

valamit a padlófényről ott
a szatyorban, ahogy
tovább botozol a fényig,
talán a fényig.

Ahol legalább a lépések tükröződnek.




2015. március 7., szombat

Úgy maradtál


Shipwreck by Mikko Lagerstedt





jó hogy apu nem akadt el a folyamatban
ágyban fejbe kötött befelé üvöltő
félig elsüllyedt vagy tán egészen az
iszapba szoborszerűen súlyzódó halászhajó
éveken át rozsdaette látogatott rom
rohad kifelé befelé üvölt
elutasít én nem halljátok én nem
hallok minden rohadt szót halljátok élek!
üti saját bordázatának rácsait
minden rohadt szívdobbanással
véraláfutásosra üti a bordákon a szívét!
keresi kérdéssel hiszen még élek
de csak magát találja nem veszi észre
hogy önmagával alkudozik!
aztán talán rezignáltan dúdol
egy dallamot együtt a rádióval -
vagy éppen ellene hagyja sodorni magát
egy dallam emlékével a saját gépházából
amikor a hördülés?
                          a kattanás elkövetkezik
amikor a gépek egy gombnyomással
kikapcsolása -

van egy ismerősöm van egy ismerősöd
akinek a valakije így járt és
nem tudod a végén hányan laktak
protestáltak üvöltöttek üzleteltek
zuhantak magukba feneketlen szakadék
a belenyugvásig a fejében -
nem tudod és elképzelni se
milyen félig elsüllyedni önmagad
egyre jobban kihűlő jeges fjodjában
és úgy maradni időből hiába szökött
csak az idő van -
de jó hogy apu nem akadt el a folyamatban

most már te is kezdhetnél valamit
a gyásszal.




haikuban:

mozdulatlan mozdulat -
úgy maradtál az
elsüllyedésben





2015. március 6., péntek

Zen fotók: Sashegyi József (19.)






ezt a képet jobbról
a fotós balról egy hal
"írta" alá

*

felület alól
üzenő ismeretlen
vetület tör meg

*

látszólag éles
határvonal - hiszen
visszatükröz minket

*

fölénk látunk, de
alólunk szignózza a
látványt a hal(ál)






2015. március 5., csütörtök

Címlaplány...






...vagy egy magazin borítóján rád esik a fény
telitömték melléklettel, de te vagy benne a főleg
a reklámok között komoly interjú vagy a képeken
ugyan jelzik ki öltöztetett és mibe - de téged.

...vagy egy élettel teli éjszakai élettel teli félvilági
élettel teli, élvezettel teli kicsit olykor csömörre
ébredő vágyképzelt magazinban - telitömték
melléklettel de először téged lapoznak át.

...vagy elérted a címlap magasát téged vigyorog
a kamasz ha nővére húga asztalán rápillant a magazin
arcára arcodra pillant élvez álmodik - éltes apák
visznek gondolatban lebontani rólad a dolcegabbanát.

...vagy rázkódsz a buszon egy klónod kezében
állok szemben veled gyerekszínész kamasz most címlap
lány a jövőd úgy rajzolt ahogyan az enyém csak
egy másik rázkódó kézben remegő pályán.

...vagy féltelek egészen mert egy érzékeny hang
egyszer elmesélte hogy lopja a lelket a képre a fény
és belőled már túl sokat loptak el a rád eső fénnyel
nem tudom marad-e elég benned - belőled fényelnyelő.

...vagy egy magazin borítóján maga az élő reklám
vibrálsz a képeken mint az egykori csöves neonfény
formálta nőalakok a mulató arannyal szegett portálja
felett - felettünk kel a nap és nyugodni készül a telihold.




2015. március 4., szerda

Teljesség-átiratok (12.)

Valami: semmi. Szobrok omlanak.
Radnóti, Weöres hever darabokban.
Borszagú ország, levizelt falak,
beteg haruspex turkál a romokban.
(Szabó T. Anna)


Salvador Dalí

A teremtő képzelet
A képzelet köti össze az időbelit az időtlennel, épp ezért tartalmai felemásak: időbeli, változó megjelenési módjuk és időtlen, változatlan lényegük van. A képzelet tartalmainak: egy vallási fogalomnak, erkölcsi törvénynek, művészi alkotásnak megjelenési módja változik, előbb-utóbb el is pusztul; lényege nem-keletkezett és nem múló.
A vallásokat, mítoszokat, jóslási módszereket az emberi képzelet teremti, akár a műalkotásokat. Ami nem jelenti érvénytelenségüket; sőt: érvényüket jelenti. Mert a képzelet, ellentétben az érzelemmel és értelemmel, nem az időbeli világ esetlegessége szerint működik, hanem az időtlennek törvénye szerint.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)



Úgy képzelem:
öröklét. Csak képzelődöm.
Csak (pont ettől) van.




Érzelmi és értelmi viszonyom 
van a képzeletemhez.
Mert nem vagyok az ura a képzeletemnek.
Sokezer éves Buddha-szobrokat
asszír kapubálványt rombol az értelem és érzelem.
A megépített képzelet elenyészik - figyeld meg
egyszer széthordjuk a piramisokat.
Az elképzelt képzelem örök - úgy képzeled
és én is így képzelem. 

Mondok egy példát.
Az adott helyzetben eszembe jut, belém
szivárog, elképzelem, de éppen lusta vagyok, 
fáradt, hagyom elsuhanni hadd repüljön.
Másnap reggel más tollán ékeskedik. 
Mintha itt röpködnének tényleg
körülöttünk az elképzelhető dolgok
(képpé válik, félni kezd...)
hogy megképesülve leülve a képbe képbe sülve
végre létezzenek ebben az árnyékból és 
fényből gyúrt varázstükörben is -
nem tudom, miért akar az időtlen
létezni ebben a fényből és árnyékból gyúrt
varásztükörben, ahol legfeljebb magára csodálkozik - 
mindegy kinek az érzékeny csatornáin akadunk fel
ha minden képzelet?

Ezért izgat a miért.
Miért ezt választottam, miért ezt engedtem be
miért azt képzelem, hogy élek képzelt
tárgyaim között képzelt beteg - miért
lerombolt képzelt tárgyaim gyászoló visszafelé néző
képzeletében vigaszt kereső képzelgő
vagyok:

látod, érzelmi és értelmi viszonyom
van a képzeletemhez.







2015. március 3., kedd

Várostükör (5.)

Toto, azt hiszem, már nem Kansasben vagyunk...
                                                                            (Frank Baum: Óz, a nagy varázsló)







Vess egy pillantást a világra
mielőtt lépsz és
megtöröd.

*

(Tudom, Dorothy -
szél hozott, szél visz el:
nem lépsz. Nem akartad...)

*

Születésedtől
fogva a szakadék szélén -
néha látszik.

*

(Tudom, Dorothy -
a cipőd nem piros.
ez sose volt Kansas.)






2015. március 2., hétfő

Rácsodálkozás: Shiro Kasamatsu (9.)


Shiro Kasamatsu: Cseresznyevirágzás a Toshogu-szentélyben, Uenoban (1935)





hullását várod 
születés takarásában
a múlást
is







2015. március 1., vasárnap

Beszélgetés, slamverzió




Kemény Zsófi
Soha
           Mottó: aki magától idéz, az gyökér. 
                                                      Szendrői Csabi. 

Kemény Zsófi vagyok, és nekem még sosem mondtak nemet.
Tisztelet a kivételnek, pedig az erősíti a szabályt.
Max majd hitelre veszem az összes akadályt!
A rendőr úgyis megbüntet, akárhogy megdumáld is,
kihalnak az őserdők, mert egyre több a favágószexuális,
a pénzes melót meg a magas státuszt ugyan elveszitek,
de Magyaroszágnál legalább jobban teljesítek!
Szar a mentálhigiéniád, ma még nem mostál agyat!
Mer’ épp nem fenyeget veszély, na attól még gyáva vagy. És gyökér.
Mert aki magától idéz az gyökér. Aki magától idéz, ahogy másoktól idéz, az gyökér.
Aki idéz, leginkább magától mert még mindig az a legkevésbé gyökér, az gyökér.
Kedves Soha! Te MOST vagy Soha, lehet, hogy holnap már
,,mindig” vagy ,,újra” leszel.
Te vagy a szavak és a tettek mélyén, minden szeretlekben és utállakban,
te vagy az üres frázisokban, a megbocsátokokban és a még furábbakban.
Te vagy az életem, te vagy az talán…
Nem vagy. A helyzet magas platán. Kurva magas platán.
amit megmászni szinte lehetetlen,
mint mindenhol járni, csak épp keleten nem.
Kedves Soha, undorító vagy, nem kertelek,
és ha van isten, és nem nő, akkor isten egy nőverő, mert megvert veled.
Na ő aztán az egész kibaszott világot csak magától idézhette,
na ide egy háborút, ide meg egy fogyasztói társadalmat, fuhh, ezt is én teremtettem ezelőtt, kibaszottjó vagyok, sőt, én idéztem - elő- a sok gyökeret, aki magától idéz, meg azokat is, akik a gyökereket idézik, akik maguktól idéznek, meg azokat a gyökereket is akik szerint akik olyan gyökerek, hogy maguktól idéznek, gyökerek. Teljesen maguktól. Akkor gyökér vagyok?
Ja. Mindennek a gyökere.
De az én istenem az te vagy, Soha!
Nő vagyok, hát nyilván fogyózom, na az a fogyókúra is te vagy, Soha.
Ma reggel láttam az első könyvem romantikus hősét, na az is te vagy. Soha.
A következő könyvem romantikus hőse, az is te vagy. Soha. A harmadiké, na az már nem te vagy.
Leszünk barátok? Soha.
Leszünk ,,barátok”? SOHA.
A tudokittélni is te vagy, Soha!
Pedig a helyzet ebben a kis országban, mint a Schrödinger macskája olyan; sunyi, büdös és csapzott.
Lopjatok csak el mindent, az ékszerteknősöm nem kéne? a gyöngybaglyom? A costaricai arany varangyom? Szívás, az már kihalt. De cserébe jó undi lehetett, amíg élt.
Na nem bánom,
elmondom a kedvenc viccem: egy rendőrvicc, egy putyinvicc meg egy simicskaorbán vicc megy a sivatagban, és halálra röhögik magukat egymáson.
Az életem egy idézet magamtól. Egy önkiteljesítő jóslat.
Na, megnőtt a hajam a ricinusolajpakolástól?
Ha így csinálok már majdnem a derekamig ér, sőt,
ha ráfekszem egy világtérképre,
akkor akár a világ elejéig is innen a világ végéről.



shizoo:
Beledumál

Hegyi Zoltán vagyok aki néha beledumálja magát az igenbe.
kevesebbet vesz észre mint ahányszor villant neki a Talán -
az igenje ingyenebéd a mások bólogatásból álló asztalán.
Elég gyakran állítanak a cangán cikáztomból félre a forgalomból
sajnos nemcsak ilyenkor idézek - túlságosan gyakran idézek magamtól,
Nem teljesítek jobban - a teljesítményem behatárolja a kerékpár
szinte nonszensz hogy ilyen élet mellett jutott mégis egy derék pár...
tényleg szar a mentálhigiéniám, a télen a verejték túlságosan gyakran rám fagyott -
nem járok tüntetésre csak ha visznek, én ahhoz túlságosan gyáva vagyok. És gyökér?
Na, ennyire nem látok magam alá - ehhez túl sokan vagyok ebben a bőrben,
nem lát a többiektől magam alá az őrszem.
De idézek magamtól. Azt hiszem, ez  korral jár, már túlságosan sok dolgot mondtam magamból, a szavak tömegében valaki gyakran ugyanabba a parcellába hantol, azt hiszem én. Lehet gyökérség
ha idézem a fészen reklámozva a kattintásra csettinthető egészem - és másoktól idézek nem egyszer úgy mintha magamtól, bevallom, loptam már mást a szavakba kódolva. Sőt, vitagyőző tekintély szájába adtam a saját szavaim, minthogyha a tekintély saját szava tromfolna.
Ez nem gyökér - azt hiszem inkább egyfajta növényi árnyék
ha lenn, csak mint tócsán keresztülgurulás közben az alulról egy pillanatra felvillanó látkép.
Látod, én arra alkalmatlan vagyok, hogy most legyek Soha. Valaki bennem gyáva és
úgy egész; lehet kapaszkodik bennem az elhájasodott izomkígyógyökér,
aki eladta magát a Talánér' a godolatér' a mámorok meghagyta agynégyzetgyökér',
de nekem még ma is a Talán az istenem.
Talán van. Ha szembejön Talán felismerem.
Lehet hogy folyton szembejön ahogy szembejöttök, bennetek.
Kerékpároznék én a Talán autópályáján, de nem lehet.
Talán tényleg idézet a világ és a Talánom tényleg csak egy Gyökér idéző, lehet nem is az ő ötlete ahogy én idézem a másét magaménak, a magamét másénak, mintha így más ének...
Lehet, hogy a Talánom üvölt bennem hogy ne csináld, amikor csinálom, ne kínáld, amikor kínálom, ne öleld amikor kívánom, ne fogadd el, agy adj egy slukkot, csíkot, csókot? köszi...
Lehet, hogy a Talánom az, aki folyton a határon illeget
Talán lehet, hogy mindössze a lelkiismeret. Talán.
Idézek, gyökér vagyok, teríték a mások megterített asztalán.
Abrosz tányér villa, de főleg a kés -
már vágtam le darabokat magamból, így lettem a jelenleg látható egész...
A kedvenc viccem túl hosszú, és én se értem mitől vicces. Azt ebbe nem szövöm.
Kedves Talán az fáj a legjobban, hogy lassanként minden illúzióm elköszön.
Akkor voltam fiatal, amikor kinyílt ez a kezdet
és Talán felelősnek érzem magam is, hogy az eredménye ez lett -
útszél vagyok, magamtól idéző, talán gyökér, talán lomb, talán az árnyéka. Talánlovag.
Nyomot hagyok, ha hagyják, a világ végéig aszfaltba ásom a kerekemmel a tizedmilliméteres árkokat.