2016. április 30., szombat

Hajnali pára


saját





lüktetsz. fénytestre szakított heg
nem tudtál időben? felszakadó.
szó-váladékos. nyalogasd meg.

nem tudsz. odáig nem ér a szó
nem tudtál időben? mennyire gáz -
foltozó mosni-kötöznivaló

bűz. amit megborzol hajnali láz,
nem tudtál időben? milyen nyomás
mélyén vonszolod? hová igáz?

lüktetsz. fénytestre tépett csodás
nem tudtál időben. felszakadó
hiába mondod le látogatás.


*


eljöttél hozzám a látogatási időben
hajnalban, amikor ilyesmit látogatok
(a látás, látomás erre túl erős kifejezés volna)
valamit magyaráztál, de közben mélyen
belenéztél a szemembe láttam a tekinteted
mélyén ahogy visszanéztem mélyen
(ezek ilyen egymásba fonódó mélységek
csak az érzet, nem a látvány)
hogy ezt úgysem fogom érteni.

valamit magyaráztál azért és én
közben láthattam, hogyan csukódik
a tekinteteden át feltáruló ajtó lassan
hogyan csukódik e felismerés zsanérjain,
ahogy felméred, hogy hiába beszélsz,
becsukódtak ahova hullna a szavad
becsukódtak a mélységeim.

eljöttél hozzám a látogatási időben
hajnalban, amikor ilyesmit is beengednek
mert ilyenkor legalább érzékelem
azt a vonzást, a mélységet a tekintetedben,
amitől két kézzel kapaszkodom az ágy
(kórtermi vaságy, enyhén ülőpozícióba döntve)
két szélébe.

                    nem fogom érteni, amíg
el nem engedem magam. de félek
csak a fénybe hasított hegek nélkül tudnék
a kétségtelen igazságaidba zuhanni.


*


egy íz maradt a
számban - ahogy ébredtem -
a zuhanásé








(van egy olyan érzésem, hogy ebből az ébredésből csak ennyi éli túl a visszapillantást:
félek
csak a fénybe hasított hegek nélkül tudnék
a kétségtelen igazságaidba zuhanni.)

2016. április 29., péntek

2016. április 28., csütörtök

Fénycsepp - csepp fény


                                                                                            a képfestőművésznőnek

Kiss Marianna képe




csak a szivárgó
kukucska napfény tudja
hogy mi bilincsel
elmélyült csendbe - ujjaid
közt billegő világ


*

figyelem, ahogy
figyelem fűt át, Fénycsepp -
árnyékvilági
csepp fény, hazavezető,
fogd a kezem. és vigyél







2016. április 27., szerda

Erőszakmentes. Engedetlenség.





legszívesebben vallást alapítanék,
ami azt tanítja gyanítja, sejteti, hiteti, tibeti lelki nyugalommal:
hogy belégzel és kilégzel.

minden pillanatoddal a jobboddal a baloddal
két helycsináló romboló kezeddel a
két helycsináló építő kezeddel kilégzel és belégzel,
világot légzel be és légzel ki és minden világon ejtett sérülés
a negyvenhatos ökológiai lábnyomod
ahogy a hangyaboly világra rányomod:
kilégzés és belégzés

kilégzel és belégezel fát virágot rétet
autópályát hulladéklerakót
kilégzel és belégzel
ki be járkál rajtad a világ, ez a kód:
világkilégzés világbelégzés -
tanuld meg neki milyen érzés.

legszívesebben vallást alapítanék,
amelyik megtanít ki és belélegezni
hogy ez a bolygóból vékonyka almagerezdnyi
ország tanuljon végre ki és belélegezni -
egymást, egymás szagát, a ligeten a szíveken
a csókban, a nem szégyellt lélegzeten át
vegye végre észre a másikban a másikat
hogy a másik nélkül nem születik áhítat.
hogy lélegezzen ahogy az óceán a hold vonzására kötve
az erdő ahogy az évszak rítusára
ahogy a csecsemő a köldökzsinóron át az anyja szíve ritmusára
ahogy a kő lélegzi be a rátaposó rókalábat,
ahogy a rózsa engedi magát belélegezni a bárki fiának -

legszívesebben vallást alapítanék,
mely a kilégzésbe fonná a szavakat és
nem félne vonulni akár vízágyú és könnygáz sorfalával szembe
ha érzi hogyan fonnyasztja a légzést akinek nincs rítusa
se ritmusa akinek a légzés csak tusa -
aki elszívja előled,
ha ad belőle neked is az kölcsön vagy legfeljebb előleg -
aki nem a világnak lélegzik hanem az órák által mutogatott időnek -
vonulni szembe üssetek és üssetek amíg lihegtek bele,
hogy nem fogy mégse fogy körülöttetek a testek tengere
meg nem görnyedő, passzív de értetek is, verőkért is létező erő hullámtere -
hogy elfáradjatok és belétek szivárogjon a kétely,
hogy ez talán tényleg egy világ és nem a tanult elképzelt két hely
mennypokolpiramis talapzata és csúcsa, és közötte a vákuum, a kétely
a semmi -
vonuljunk legyünk annyian, hogy ne tudjon se a karotok se a lelketek
az ütésbe megpihenni.

legszívesebben vallást alapítanék, hogy ha vonulunk legyünk is annyian
de a vallás itt másra jó és vallás már annyi van -
pedig valaki meg kell tanítsa mi a belégzés és kilégzés,
legyen a kezdet vagy a végzet fia -
valaki meg kell tanítsa nekem is
hogyan kellene ennek a szövegnek a termek falán túlra szólnia.
valaki tanítsa meg nekem is
mit jelent és hogyan kell ki és belélegezni -

hogyan kell nem ritmusra lépni tömegben,
ki és belégző kíváncsi kandi tömegben,
amely úgy lélegzik olyan tisztán mer elzuhanni
olyan tisztán kelni ahogy nem a vert kel,
ki és belégző kíváncsi kandi tömegben
amit hiába ütsz soha nem versz el,
kíváncsi, világot bátran ki és belégző kandi
tömegben, olyanban, amilyet
egykor vezetett az erőszak ellen
Mahatma Ganhdi!





2016. április 26., kedd

Tavaszi hármas - Tárnabontással

Annyi csodálatos fotót látok és annyiféle megközelítést - nem hagyja a többi, hogy megtapadjak akár csak néhány irányban. A néhány közül az egyik ilyen irány ez a nagyon visszafogottan munkált, kiemeléseket és kontrasztokat szelíden használó látásmód lenne, amivel többek között Sashegyi József is szívesen láttat. Ez a kép lehet elsőre semmi különös, de ha kitöltöd vele a látómeződ, akkor tündérligetté lesz. Egyszerűen üde. Így jelentette nekem akkor reggel a jól hozzáemelhetőt, a jobban megmutatott verzióját annak, amit a kilencedikről kinézve a parkban láthattam. Amikor egyik napról a másikra felharsan a zöld a fákon.



Szóval szembe jött velem ez a rendkívül szelíden tálalt kép, és elsőre így kívánkozott szavakba, amit nekem jelent, szabad versben:



nyílik - ez mindig lenyűgöz
a lassított felvételben átélt
zöld-özön robbanása

szelet kócoló lombhajakat
illatozik ez a merényletsorozat
az érzékeink ellen.
                              ez mindig
lenyűgöz - mert mint az
explózióból általában:
hiányzik belőle minden kontroll

jó ha nem figyelsz
mert akkor fájdalom nélkül
hámozza le rólad a
tél fegyelmét.


Szerintem ez alig igényel magyarázatot. Kicsit talán félrevihet, hogy ezzel játszom: a robbanással, az explózióval - ízléstelenséggel vádolhat, aki erre érzékeny (mint ahogy volt is ilyen). A korunk merényletsorozatai sokak szemében még ennyire sem átlényegíthetők, van ami egyszerűen nem lényegíthető át, nem válhat képalkotóvá, annyira azt jelenti, amit. Emlékszem, egy alkalommal általam nagyon sokra becsült karikaturista nehezményezte vershasználatban a vérvád kifejezést így - s valójában nem volt érvem az érveivel szemben. Mégis, amikor ezzel a metaforikus alappal játszom, nekem nem ez a párhuzam van a fejemben, hanem a bennünket is éltető lassú égés, amely a bolygó lélegzetvételének ritmusában (bolygó-lélegzetvételnek nevezem az évszakokat például) valójában iszonyú gyors, robbanásszerű. Mint a gyufafejé, sercegve villan, s már ki is alszik. A kép innen nő bennem, odáig, hogy a levetett ruhák rétegeinek lehámozását is mintegy e lassú robbanás-lökéshullám számlájára írjam - a tél fegyelme a rengeteg réteg, amibe belecsomagolod magad előle.

Szeretem a szabad áradást - de folyvást megkísért, hogy az így elcsípett, megfogalmazott gondolat-hullámot mintegy megszűrjem egy forma korallzátonyán - így léptem a fogalmazásban rögtön tovább, a tanka irányába:



jó ha nem figyelsz,
a lombok robbanása
így nyílhat beléd:
hajnalillat-lökéshullám
sodor el - hadd vigyen


Látható, hogy teljesen más fogásokat igényel… azzal együtt, hogy a két hét szótagos kiegészítő sor okán valójában még lehet egyszerű tömörítés. Kicsit csalok - a tanka első három sorára ugyanúgy vonatkozna a haiku szigorú belső rendje, a két magyarázó hosszú sornak is volnának formai követelései, mint például a megfelelő helyen használt hangsúly. Mondanám így: ez a vers jellegében tanka, lényegében a kötelező fordulatot-csattanót viszont a két értelmező zárósorba helyezi - így "fér el" az első háromban a szabad versben kifejlő gondolatmenet. Milyen érdekes! A fentiekből következően a haiku nem születhet további tömörítésből - meg kell lelni azt a 17 szótagba férő képet, amely egyenrangú a szabad-vers tartalmával és azonos rangú a képsűrűségével:



arcodba robban
a lombok áradása -
engedd. mosson el



Döntsétek el, sikerült-e. Az talán látszik, miért szerelmesedtem bele ebbe a tradicionális japán versformába, hogy végül miért lesz újra meg újra a legnagyobb kihívásommá, hangoltságom valódi mércéjévé a haiku.

Köszönöm, ha eddig elkísértél, olvasó!

2016. április 25., hétfő

A végtelen széle*





szavakat gondolt. ráleltem és szavakat gründolt belém a kép.
kíváncsi lettem ki komponálta a parton bohóci állást.
vízen járás előtt mínusz egyben ki engedte mosolyát a semmibe
ahonnan biztosan visszanéz a határtalan. azaz a teljes.
horizont hogyan lesz trambulin. egy ugrás a végtelen és
hogyan hiszed el: a mély lélegzetvétel után ezek tényleg ugorni fognak.

de nem találtam, ki rendezte a képet így, a kattintás elé ki.
csak azt találtam, hogyan használja most egy vakult, végtelenre
végképp vakult, csak véget, végzetet látó elvakult, horizontot tagadó
szégyenben vakult gyilkos erő, véget, végzetet bőséggel parti homokba
vérző vakult erő ezt a képet. emberség után egyben hogyan használja
a parton bohóci állást. a határtalanban amit pengés dróttal
szegne be a semmit szivárgó határtalan rettegés.

szegények. ugranak tényleg. mert az otthonok helyén régóta már
csak a perzselt szél forog, hanyatt feküdt a város és vérzik az öle
már csak a kegyelemgolyót várja az erőszak után a semmit,
bolyhos éjszakát. szegények ugranak, egy ugrás és vége van,
a túlparton a biztonság a túlparton a biztonság a túlparton a biztonság -
de mi bezártuk a végtelent. a határtalant. a teljest. mondjátok utánam
testvéreim: uram, nem vagyok méltó, hogy a hajlékomba jöjj.





*Tényleg kerestem - este és hajnalban is a fotóst a google képkereső funkciójával - de ameddig visszalapoztam, kizárólag arab nyelvű megosztásokat találtam, (ha hihetek a fordítóprogramnak) az ISIS híveinek száraz, gúnyos szövegével. Ezzel a képpel a saját menekülőiket gúnyolják - akik nekiszaladnak a tengernek, szegény bolondok, a tengernek, aminek a másik partján sem látják (látjuk) őket szívesen. Fájdalmas volt, tanulságos. Számomra erre a képre az előző bejegyzésben megosztott haiku az érvényes szó-reakció - de ezt sem hagyhattam szó nélkül, ahogy szembesültem vele, hogyan és kik használják e kép további jelentés-rétegeit, és főleg: mire.

Időközben Kriszta megtalálta a fotóst: Toshio Enomotónak hívják.

A végtelen széle


Toshio Enomoto fényképe


"amikor fiatal voltam, politikus, vagy bohóc akartam lenni. Azért lettem bohóc, mert komoly ember vagyok" (Sim, a bohóc)


kellő komolyság
nélkül a horizont
se nevethető ki










2016. április 24., vasárnap

Zen-fotók: Kiss Marianna (16.)


Kiss Marianna: Velence



Ha a figyelem semleges, ha éppen semmit nem akarunk még csak nézni sem, akkor önkéntelenül ösztönösen követjük a fény és az árnyék útjait. A másodperc töredék idejében mérjük fel a tér legsötétebb és legvilágosabb foltjait. Viszonylatként fogjuk fel a térben elhelyezkedő tónusbeli különbségeket. Tónusok vezetnek a tárgyi perspektívák rengetegében a legsötétebb és legvilágosabb között. Felületek, amelyek a fényforrás fényét tükrözik, szórják, eltakarják különböző mélységű és különböző minőségű árnyak tömegét vetítik. Olykor tónuskülönbségek végletei között hányódunk, ilyenkor a legsötétebb és legvilágosabb kettőssége irányít. 
Nádas Péter: Világló részletek. Egy agg fotográfus búcsúja az analóg fotográfiától (esszé, részlet)





városhajódon
úszó figyelem csobban
örökbe. képbe.

*

látványrétegek
alól kilátszó gesztus:
így készül a csend.








2016. április 23., szombat

A művészetről





anyu nézd anyu
nem figyelsz anyu nézd ez
sziromciróka!






megveheted így a figyelmet?
lehet jó szándékkal igazat hazudni?
az ott a képen nem anyu.
az ott a képen a ne-tudd-ki.
tekintet nélkül. ottsincs viszonyú.
merül a visszfényben. adása
befogadása miatt marad ki
a sziromcirógatásból -
nem tudhatod, kiért meríti
jelet kavargó virtuális máshol.

tény. látsz számos anyut nem figyelni
és itt ez a kép. komplett figyelmi
felhívást provokáló-öntő
elkapott pillanat. ez benne a döntő?
ezért hazudsz vele? mert
pontos, úgy különben? a
hazugság által elsőre nyert?
az igazat mondd, ne csak a valódit?
nem anyu. nem figyelt? másra figyelt?

tény. szabadulóművészetet igényel
hogyan gumizzuk magunkra láncképp
az összes szemet, amin
kilátszol és kilátnék.
a távol borzongatása olykor a
legszebb pillanatokból emel ki:
fülembe borzongó bárzongora-
búrából bújtam másra figyelni
mert a kezemben ott rezgett a bőség
a világra bámuló
jajmindenfigyelmi lehetőség -

és tény. a művészet számtalanszor
így figyel. a nárciszok, az ismeretlen testek
a mást jelentik. a más igazat.
a képzeletnyáladzó vágyfelesleg
is millió nyálkás tükrön át
becézi a sarat.
a befogadó szemben eltéved, álmot alszik
az eredeti, formáló akarat -
a művész idő- és térhajlító: keres
egy magán túlmutató látványt -

szavak. szavak.
markolsz. szavakba másfél ég szivárványt.
eszköz. szentesítés. egy nemes cél
eléréséért a pillanat
valóságának szürkítője lettél -
szép verset írtál.

szégyelld magad.





Sashegyi József képei

2016. április 22., péntek

Születésnapodra (slam-konzerv)






Születésnapodra

          Nem ápolt anyátlan
          harminckét lázban égő
          vonat elé
          elpazarolt minden! 

          Üszkösen ha szenderül
          egy gyerek sír legbelül
          fel felcsukló hangon - 

nincs rá magyarázat
hogy érezhetjük a szavakból
így a lelket, a lázat 

egy halom hasított fa szóból
hogy áll elénk az,
akinek nem jutott
a pont elég a jóból,

kinek nem volt dicső a trakta
szívét mikor papírra rakta -

szerető szájába a siralmat,
hittel hiába proletárt, 
maga számára a tilalmat,
a szót mely szóról szóra jajgat 
hogy: "fájjon úgy, mert úgy akartad"
hogy fájjon az is, aki bánt -

legbeljebb síró kisgyerek -
melléd ült végül az Isten?
Egymáson heverő világod
mélyéről kiásott?

Ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt -
melléd ült végül valaki,
aki nem árul el, 
de tényleg ért? 

         

          Nem ápolt anyátlan
          harminckét lázban égő
          vonat elé 
          elpazarolt minden -

          üszkösen ha szenderül
          egy gyerek sír legbelül
          fel felcsukló hangon -

fel feldobott
a hír azóta, rólad fecseg,
megtanulta némely versedet
az utókor,

ér valamit számodra a kultusz?
rég kifakultál
az időből... 

De nem ilyennek képzelted a rendet
szerintem te se,
hogy így váljon el szar a májtól

hogy hull a nemcsak férgese -
hogy ne tűnjék fel a homálytól
hogy zabálják fel a sarjat
hova csapnak le a varjak -

te eloldoztad földedtől eged -
szoborrakosgató ocsmány kis világom
is így hullajtaná az emlékedet!

mert nem tudna belenézni görbe
gerincével az általad
feltartott tükörbe,

mert legyen bár újra május
az éhed máig aktuális,
mert egyre többet alsó kövön
ér az olcsón hajszolt öröm -
és mégsem,
most se szorulunk ökölbe...


        
          Nem ápolt anyátlan 
          harminckét lázban égő
          vonat elé 
          elpazarolt minden -
  
          üszkösen ha szenderül 
          egy gyerek sír legbelül
          fel felcsukló hangon -

számot kéne adnom:
hány nőt ütött el éhes
hiányos-testiséges
gesztus-szegény szava!

Hány félig tépett éjszakán
mérgezte sorsa vérszaga -
magát saját maga!

Mert életté úgy tettem én
úgy csípett sorsa mérgese 
ahogy dadog e költemény
nincsen becse -

elsiratnám? billegő morzsát
rázta le magáról alamizsnasorsát
ajándékba nem fogadva el
ami juss 
ami jár
ami kell -

a nőt, az állást, a társadalmi szerepet
ne adja kegyként semmiféle szeretet
annak, akit ott
a semmi ágán
csak néznek, 
néznek a csillagok - 

olykor gyűlölöm,
hogy így zár a hidegbe - 
pedig vele ha fázok
végig tudom: legalább
nem szarral gurigázott.






2016. április 21., csütörtök

együttérzés

                                             Németh Gábornak



kinyíltam ömöljön
pendítsen rendítsen
hallatsszon ki, amit
szélhárfámon rezget
alattam elforgó
lábam alatt kezdet -

kinyíltam ömölnek
megpendít nem öl meg
megrendít elesem
szélhárfámon rezeg
tétovázó kezek
sehonnan érkeznek

kezek nyúlnak alám
megpendít megrendít
elforgón elesem
köszönöm szívesen
kihallatszik amit
elnyelne testüreg

kezek nyúlnak alád
pendültél elesett
túlpendül a testen
érintésbe hőség
kihallatszik pedig,
hiszed vagy nem hiszed -

kinyíltam ömöljön
szavakért pendítsen
hallatsszon ki amit
szélhárfámon rezgek
ahogyan elforog
rög a talpunk alatt

kezek nyúlnak alád
de csak ha kinyíltál.
nem pendít nem rezeg
szárad? emlékezet?
mindétiglen esel
mindétiglen magad.





2016. április 20., szerda

Fényutas árnyék


Stekovics Gáspár képe




felejtjük a szelekre szabott némaságot.
pedig okkal szabták: elfújja a kételyt.
feszít, feszülni csábít, pattogó kötelek
végén vászonpendülés,
feszít, feszülni csábít, loccsanó permet
látómezőt szűkít a sebesség,
eltömi az érzékeid.

ahogy megállíthatatlanul forog alattunk a rítus
bőrét redőző gondráncaiba akad
a lassabban forgó pára.
a légzés háborog amiért késik
csomós dühöt örvénylik föléd,
utánad nyúl fekete nyelve.

felejtjük a szelekre szabott némaságot
káromkodunk és szidalmazzuk egymást.
mert nem figyeltünk.
az auránk is késik vagy siet -
ahogy a késve siető
őrjöngő szelek beleborzolnak.

maradj csendben.
feszítsd vitorlád
árnyék elől szökő
fényutas árnyék -

jó széllel
somogyi partra.





2016. április 19., kedd

2016. április 18., hétfő

Három haiga a Sakura Ünnepre


kép: Kovács Tímea

átlibbent köztünk 
egy hullt cseresznyeszirom -
szoríts magadhoz





kép: saját


átfúj rajtunk a
szél. milyen éhes! vágyak
illatát viszi





kép: saját


szirom hull. hullunk -
de előbb még sétáljunk
el az alkonyig












2016. április 17., vasárnap

Két vers a III. Magyar Haikunapra









Nőszirom (haiku)

kőfal, nőszirom -
kék nyelvet öltve felragyog
az ősi rom


kőfal, nőszirom
kék nyelvet öltve felkacag
az ősi kő*



Egy japán herceg (tanka)

érzékenységed
mércéjébe burkolod
magad: holdfénybe?
a te tükörképed is
megtöri a hullámzás**


érzékenységed
mércéjébe: holdfénybe
burkolod magad?
a hold tükörképét is
megtöri a hullámzás









*az ítészek nagyon nem szeretik a japán versformába csempészett rímet - valójában tényleg tájidegen.
**e költeményt választotta ki a bírálók köre a professzionális kategória második helyezettjének.

2016. április 16., szombat

Tavaszi hármas


kép: Sashegyi József



szabadon:

nyílik - ez mindig lenyűgöz
a lassított felvételben átélt
zöld robbanás-özön

szelet kócoló lombhajakat
illatozik ez a merényletsorozat
az érzékeink ellen.
                              ez mindig
lenyűgöz - mert mint az
explózióból általában:
hiányzik belőle minden kontroll

jó ha nem figyelsz
mert akkor fájdalom nélkül
hámozza le rólad a
tél fegyelmét.


tankában:

jó ha nem figyelsz,
a lombok robbanása
így nyílhat beléd:
hajnalillat-lökéshullám
sodor el - hadd vigyen



haikuban:

arcodba robban
a lombok áradása -
engedd. mosson el








2016. április 14., csütörtök

Beszélgetés az örökségekről






Nemes Márk
Mű/hely

Papi műhelye kultikus hely. Nem értem
egy életmű diaszpóráját: itt minden csupa fém,
por, tervrajz, pótalkatrész, büszke érem.
Az öröke igen; a veleje nem enyém.

Papi műhelye, akár a történelmünk.
Kitakarítva elveszne a kedves dohszag,
kiárusítva egy üres szoba nyílna bennünk,
kiadhatatlan, belakhatatlan. Ami rosszabb:

Papi műhelye most puszta piatároló,
ha nem fér be a bor, egy pörölyt arrébb rakunk.
A sarlót rozsda falja, a kombinált fogó
forgácsravatalon. A csavarok mi vagyunk:

körbeforogják, de nem értik ezt a helyet,
miben Papit néha összeszereli az emlékezet.




shizoo:
A pince

Még mindig az oromban van a présház
érdekes, vegyes szaga: egymást migráló, vakult
cefreszag, hűlt kályhaszag, a kéngáz
szagemléke, a permetszeré - még nem fakult

nagyapám szenvedélyének vaskos szagnyoma
ki az orromból, ujjamra kenődik az érzés -
a jó szagok: a szőlő, a présből csorduló must illata
hiányzik. Emlék túlnyomása így, időbevérzés:

hisz eladtuk. Amint meghalt, szinte rögtön. Először
a dombon túldőlő tőkék gondot soroló fogytát:
a kisszőlőt. Aztán a nagyot. A szaga előtör
mint ajtónyitáskor egykor, előböffen a fogság:

a föld szerelme. Hogyan lógott a kötözött soron
visszametszett, mégis burján gyerekkorom.








2016. április 13., szerda

ahogy sehol


saját



megbillenőben a szétcsapott kezekre
koncentrálsz. holott nem a kéz
tart meg, hanem a vele mozduló csípő -

belefonnyadtál. de még mindig nem tudsz
mit kezdeni a mondat alján ide-oda
loccsanó szexuális tartalommal.

ahogy a víz. nézed a folyékony
lélegzetvételt, a víz táncol
a pára táncol az éles
bazalt felett

nézed a hullám alatt
a mélyéig legördülő hajlamot a
lassú, nehezen múló gond-
ráncokat

a víz a bazalton is
nyomot hagyna -
alámossa, mint a reggeled
a képet oldó kolduló szavak -

a víz a fenéken is
az iszapban is, homok és
kavicságy bőrén is vénít

nem látod, de nézed
ahogy mindenütt, tehát
ahogy sehol

érted már?
miért szeretnél csak úgy,
ahogy a víz?







2016. április 12., kedd

Summázat vírusirtás előtt, alatt, után



Kép: Junichi Nakamura




Hajnalban nem tudom
ki nyugszik este -
milyen elfogyó Hold.

*

Mámor-ürügyek
csúszdáján sikló pisztráng -
mikorra nősz fel?

*

Röpképtelen, 
szárnytollat hullató varjú -
károgj csak. Károgj.

*

Viháncoló múlt
árnyékában kucorgó
másnap didereg.

*

Hajnalban nem tudom
estére mennyivel több
(holdfény) telik.





Kunyhóm falából
kilopták holdfény járta
ablaktábláim -

sebaj. Kinézhetek - a
fényt nem csenték el velük.






2016. április 11., hétfő

Még még... (Ravel: Bolero)




(indítsd el a zenét...)




Még... hova csavarodik éjbe a kék
hova visz a kezeden
            hova az ideges időt
            hova cipeli az a buta szél
            amit el sem hinnék

Még... belesuhanok idegen
kitakar igazán így az idő
           így kit akar a kurta idő
           így akarom a kurta időt -
akarom még veled ez a kurta idő
           sose el sose teljen sohasem


Még... hova csavarodom éjbe ha lét
hova visz a szerelem
            hova a sohanapidő
            hova cipeli az a buta szél
            amit el sem vinnék

Még... belezuhan az idegem
kit akar igazán így az idő
            így kitakar a kurta idő
            így zivatar a kurta idő
akarom vég veled ez a kurta idő
             hova mint viszi el a szeleken -



            Még... beledidereg az a fogsor a száj
            ahogyan fáj a puha csók
                    hisz elvesztesz és én is
                    veszítlek hiába éj szele
                    hova cipel akarom
            illat-lihegő szúró tüskéjű gyönyörű éj fojt
            ha nagyon akarom a rózsaszirom erejét - fojt
                     meg édes
                     időn át
            megöl e gyönyörü szirom



Még... hova csavarodik éjbe a lét
hova visz az öleden
            hova az ideges időt
            hova cipeli az a buta szél
            amit el sem bírnék

Még... belezuhanok idegen
kitakar igazán így az idő
           így kitakar a kurta idő
           így akarom a kurta időt -
akarom még veled ez a kurta idő
           sose múlna sosem a szerelem



            Még... beledidereg az az öl meg a száj
            ahogyan fáj ha zuhanunk
                    hisz elvesztesz és én is
                    veszítlek hiába éj szele
                    hova cipel a dalunk
            illat-lihegő szúró tüskéjű gyönyörű éj  - múlt
            ma nagyon akarom a rózsaszirom erejét -
                    még éj, maradó szűz éj
                    teveled igazi a dal
                    ez az a sohaszavu ölelés
                    ez az a sohaszavu repülés
                    ami megtart
                    ami túlpart
                    ami megtart
                    ami túlpart
                    amíg csak tart...


ez az az éj ez az az éj amikor ég
ez az az éj ez az az éj hogy a fene beléd
ez az az éj ez az az éj amikor ég
ez az az éj ez az az éj hogy a fene beléd

ne rohanj!
hogy a fene beléd!








2016. április 10., vasárnap

Udvari Ország (2.)


Kiss Marianna képe






elképzelte ezt
is valaki - de most
belelóg a kezünk.

*

udvarias
vakolatomlás vagy -
magad alá való kő.

*

udvari-
vakolatpormintás
térkőalattvalóvilág








2016. április 9., szombat

Csuklógyakorlat*

Giccset szerel három falusi az úton.
Könyékig olyanok. Kora reggel, áll a köd.
Este ők nótáztak, azt hitték, ma messze…
De most meg se mozdul. Csönd van. Két ág zörög.
(Kemény István: Tél)







Nyálat áraz két antikvárius a boltban.
Főpincér az egyik. A másik láb alatt van.
Amikor megvették, azt hitték, bevétel...
De mind penészes. Szakadt. Eladhatatlan.

*

Locskát figyel az úszómester. Fehérben.
A nadrág alatt. Nem feltűnő a fecske.
Este szőrszálat hasogatott a nejével...
De most megpezsdül. Néz. Beleképzel a testbe.

*

Köcsögöt állnak körül a legények.
Feltűrt ingujjal. Fejükben sustorgó sötét.
Este derült ki a kimaradáson...
Most egyik se mozdul. Egyik se kezdi. Még.

*

Kalodát fényez három nepper az úton.
Van rá vevő. Kispénzű nagy éhű kamasz. 
Széttárt combot lát a megdöntött ülésre...
Virágzik a cseresznye. Este van. Rövid tavasz.

*

Tollcsomót kutat a repülni képtelen.
Látja magát is. A felső szemhéjhoz ragadt.
Tegnap azt hitte, kinézhet rajta keresztül...
De eltömte a pára. Elfoszlik. Sehol az akarat.








*csuklógyakorlat: így hívták a rendszeresen elvégzendő tornagyakorlat-sort a honvédségnél. 

2016. április 8., péntek

A templom kirablása






nem leszek a terhedre uram
csak engedd, hogy bámuljam ahogy -
modellvasúton újrapördül
glóbuszterepasztalon a biopor
egy működési zavar hogyan
nyit a szíken sziromokat
milyen áramok áramlatok vizek
hol rakják le a renitens kavicsot
sérülékeny űrruhánk páracsomóit
milyen színre festi a pislogásod.

nem veszek többé levegőt így
nem szólok bele csak engedd -
az ötleteim is a vérszag is a gyűlés
az éji vad a hentesmunka is téged
dicsér az elcsurranó ragadós nedv
megtanulom értékelni a hiába
mosolygó fájdalom alatt
lüktető éhséget ami elfogyaszt
látni akarom ahogy feltisztul
a borult ég tündökölni repülnek
a tintafolt fekete varjak.

mert most épp elfogysz bennem uram
ahogy bámulom harsányan éhes
mélységekben magunkra hagyott
mélységesen alacsony magunkat
verdesni mintha felugrálni mintha -
egymás vállán piramidális
őrjöngő mintában mintha -
modellvasútsínre kötözve mintha -
mindjárt erre dübörög a tonnás
döntések következménye
nem lennék terhedre uram
ha úgy tennék végre mintha -

volnál.






2016. április 7., csütörtök

Zen-fotók: Kiss Marianna (15.)






(kikukkant résén
zárult tárulásai résén -
növény-elítélt)

*

(növényi árnyék
kaparász a romlani
rakott kulisszán)

*

lövésed sincs
róla - szerencsére - 
egyfolytában mit érez

*

mondd -
miért pont a sikolyt vetted észre
ezen a képen is?






2016. április 5., kedd

Non Solus

                                                                                                 Illés Renátónak és Zsíros Gábornak





keveregsz kavarogsz járkálsz
itt mi a csuda van hé hol a reggel
csendben ülése
kávééjszaka napsugaras kanalas felkeverése?

keveregsz kavarogsz járkálsz
mi nem enged mi feszít mi harapdál
tán resten az álmok
kőrisszín tófenekén elnyúló mézébe ragadtál?

keveregsz kavarogsz járkálsz
tegnaphasadás Non Solus a jelentés
párosa izgat
tánclégtornába szívvel-lélekkel belecsent ész?

keveregsz kavarogsz járkálsz
kavicsember bár úgy szélbe lobogna
a csendben ülésed
tekerés városon át meg a könyvek - bármi dolog ma!

keveregsz kavarogsz járkálsz
születéstől gyászig nyúlt el a színpad
testzenezengés
belecsent értelem elveti tántorgó botló szavainkat!

keveregsz kavarogsz járkálsz
húr-peng mint zene benned a szín
úgy köszönöd ha ilyen
mélységet dúdolsz-ívelsz dadogó nyelv szavain!








2016. április 4., hétfő

Teljesség-átiratok (34.)


kép: Vörös Eszter Anna




A gondolatok visszája és színe
Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit gondoltál megteremtetted.
A természet a természeti-világában alkot, a lélek a lelki világban. Ha egy ruhát, bútort, akármit készítesz, előbb kigondolod, vagy is a lélek világában megalkotod, s csak aztán készíted el a természet világában is, természetbeli eszközeiddel. Igazi alkotásod nem a természetben, de a lélekben levő; egyik előbb-utóbb szétromlik, másik belérögződött a keletkezésének perceibe. S aki nem a jelenben és nem az időben létezik, hanem az idő egészét áthatja: nézi alkotásodat.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)




holdpára élőt
képzelsz, földszínt harapót -
nekünk. magadnak.





milyen alkat a zivatar milyen alkat az elviselője
ha a morgás a harag pontozza a sűrű esőt
hogy látod bele csöppjét hogy látszik a cseppje belőle
természet lehelete szél és szava villám-sűrűje, sőt
hogy látszik bele a kalitkából szabadult vak idő
milyen alkat a zivatar milyen alkat az elviselője
hogyan éled a tüdődben rögzült pitypangíz levegőt
ha a morgás a harag lihegi a testet a sűrű esőbe

*

lépsz vezeted paripád 
felhőárny feketéd
odaképzelsz a kezedbe
pajzsfura pici ernyőt

lépsz vezeted paripád
az időt is te találod
létre teremted a lépést
nem ahogy a felnőtt

lépsz vezeted nem 
várat raksz szigetet
felmeredő falakat
fáj-lukakat a szélbe

lépsz vezeted paripád
felhőárny feketéd
égotthon éjpalotás
úgyis sehovase fér be -

*

lényege szerint képzeled - és mégsem ragad az időben
ahogyan képzelted - a megjelenése jogán az a lényeg
aki elképzelte - az lényege lévén (ha, talán) az időtlen
zivatar jön - távol sűrű pára alól pislákolnak a fények.




földpára élőt
képzelsz - holdkarimába
ívet harapót