2019. február 21., csütörtök

Rácsodálkozás: Hiroshi Yoshida (2.)


Kameido Shrine (1927)




szilvavirágok
dús csendjét látogatók
duruzsolják túl

ne beszélj - csak éld,
hogy bomlik, illatozik,
hogy hull a szirom.










Mutattam már nektek Kawase Hasui kis Szilvavirágát ugyanezen a hídon (több metszeten is) - s amit ott is odafűztem: a megértés teljessége kedvéért pillantsatok rá, a japán fametszet, az ukijo-e klasszikus mestere, Hirosige hogyan ragadta meg több sorozatában is ezt a nevezetes látványt, a Kameido Tendzsin szentély hídját a szilvavirágokkal. A Könyvvizsgálókon található bejegyzésben a látvány megragadásának módjairól, annak változásairól mesélek, de magáról a szentélyről is van egy rövid ismertető. Ízelítőnek nézzétek Utagava Hirosige egyik képét a szentélyről (az Edo 100 nevezetes látképe sorozatból):


2019. február 20., szerda

dacban, feladásban


Peter Ferguson - Governess Undone, 2013 Oil on Board




az a gyerektábor egy nyomasztó
múltbeütéses emlékbeverés -
azóta sem heverted ki
hogy szembeültél a neked szegezett
rókavörös gyűlöletével

nem kifejezetten téged - a
szemében csak egy pondró voltál
minden megpillangósítás
lehetőségétől elzárt
úgy maradt lárva

valaki, aki betartja a szabályokat
minthogyha tényleg csinálni kéne
amit a táborvezető mond reggeli
énekes tornáktól a múlt-transzplantáló
csapat-összetartásokat megidéző
folytonos sorakozókig

lehetetlen volt lefárasztani őket -
inkább belázasodtak
ömöltek amerre medret ásott
fürdés felé lejtő medret a kedvetek
cserkészet zászlók és jelvények nélkül
elkésett úttörés a Balaton-parton

ő nem játszott veletek
öntörvényű makacs gyűlölködésével
ültél egyfolytában szembe
az általad is gerjesztett beteg posványban
nem volt hajlandó pancsikolni

egyfolytában magaddal szemben tartottad
hogy ne bántsa a kicsiket -
merthogy amúgy terrorizálta a gyengébbet
ösztönösen a legmegfelelőbb
mai magatartásformát leste el -
magaddal szemben tartottad, az összes
konform gesztusod eleven cáfolatát

iszonyú öröm volt az első
igazán botrányos szabályszegése után
végre hazazavarni -
azóta sem érezted
ennyire elégtételnek a
legszégyenletesebb kudarcot

és most kénytelen vagy ebben
a cseréptörésben a múltba ütődni te is -
látod? ilyen egyszerűen
nem tudott mit kezdeni a hazug
és ostoba rendjeitekkel
ahogy most te nem fogadod el
a körülötted lüktető beteg gyerektábor
hagymázas lázait egészségnek.








2019. február 19., kedd

Valentin After (slam)










Elmélet és gyakorlat


Mint a mesében. Csavargó lelkű lovag, toronylakó királylány.
Gyíklegyíklesőzés után ásó, kapa, nagyharangig.
Aha...
Mint a mítoszban. Akinek nincs, gyúr magának.
Létre masszíroz párt.
Vagy sikerül készre faragni... 
Vagy nem...
Mint a legendában. Más gyerekével viselős?
Nem baj! Szereted! Hát ő kell. Gyerekestül.
Hátőőőő... De neki nem te...
Mint az ezotériában. Komplett létterv szerint egymásnak lett két fél kattan össze.
Őrangyalcsere, lélektárs.
Na persze...
Mint a tragédiában. Gyűlöletek táptalaján kivirul.
Aztán - Rómeó! Júlia! - egymásba haltok.
Mekkora buli...!
Mint a romantikus regényben. A lángodnak ő a szene.
Bonyodalmak - zord atya, párbaj, szöktetés a szerájból
befejeztével súlyos szagú rózsalugasban. 
(szipp)
Mint a realizmusban. Szellemi társad, bár a
főközbeszerző eped érte, téged választ és a nyomort.
Vagy nem.
Mint a modernben. Észre se veszitek, s már pár. Pár percig.
Na, ez párszor bejött...
Mint a groteszkben.
Te csak a kasszírpénzért mész, de bezzeg Godóné... várja.




Egy szóval két nem. Vagy... nagyon sok nem.
Te is a négyzete lettél, vagy (nézőpont kérdése) gyöke.
Biomix, génlutri - mondják a tudósok.
Fickándó hímmag és petesejt osztódó terméke - közli az orvos.
Égi ajándék, a család értelme - ígyen az egyház.
Elsőszülött, családfatörzs-ág, névtovaszállító - nyögdel a nemzetség.
Vagyonrészörökös - szignálja a jog.
Két lélek csordultig teli bögréjéből a csurgás - képel a költő.
Röpke gyönyör kertjéből kinövő új kín - mondja a bölcs.




Avagy csak ott rohadtok egy raktárban karácsony előtt
az utolsó munkanapon és a testi közelség egy
kiszámíthatatlanul adott pontján
magnetikus erővel lecsap rátok a csók!

Aztán te kiszédelegsz a csaj meg ott remeg
mint egy megpendített idegektől zengő gitár.
És egészen a két ünnep közti első munkanapig mind a ketten
azt se tudjátok hogy most mi a fasz van.

Te persze be vagy szarva.
Mert valójában azóta is be vagy szarva...
itt vannak ezek a bögyös faros izék,
baromira nem úgy működnek, ahogy olvastad, meg elképzelted
Meg hát... Meg hát! Mi?
Meg hát valójában nyuszi vagy, McFly...

Itt van ez a tini, megint ledarál, mint az előző...
mint az előző hat...

Úgyhogy amikor huszonhetedikén elédszédül, csak habogsz....
Ő beáll a pultba pityeregni, csinálja az egyik sós kávét a másik után -
te kint a bolt előtt szívod azt a rohadt cigit, aztán elhatározásra jutsz,
mer'hogy nem erre az érzésre vágytál eddig, te hülye!?

Bemész és a következő örökbecsű hódító szöveggel hengereled le:
Tudod mit? Vágjunk bele...




Ennek decemberben lesz tizennyolcadik éve...
Hát hogy a fenébe ne sütnék neki Valentin napra palacsintát?!







2019. február 18., hétfő

Amit magamban






elhelyeztem, szégyenbe öltözött emléktestét
leültettem egy várótermi padra, miközben
a busz már járatta a motort, indulni készült
és már minden ülőhely foglalt volt és mindegyiken
én ültem, különböző életkorban; megalázó
látni, milyen összeesett, szétfolyó, öreg
emberré tett a lényeg folyamatos kerülgetése,
és hogy mennyire nem ismerte fel a fiatal
önmagam, egyik sem ismerte fel a mellette
ülő önmagát, csak én, csak én láttam, hogy még a
vezetőülésben is én ülök, pedig nem is
tudok vezetni; szóval hogy valójában ez
a busz a katasztrófába tart és nem haza,
bármit is jelentsen most már az, hogy haza,
és valójában egyedül ez a tényleg hajléktalan
kinézetű nyomorult ússza meg, egyedül, aki
nekem jött hátulról, félig kinyitotta a
hátizsákom zsebét, hogy kivegye a tárcám,
és akit én fordulásból kentem az oszlopnak,
és csak azért nem ütöttem meg, mert már
éppen eléggé megütődött, szóval lehelyeztem,
szégyenbe öltözött nyomorult, simán hagyta
leültetni magát, a végén adtam neki valamennyi
aprót is; mielőtt észrevettem, hogy teljesen
kiürült a váróterem, a busz sehol, az orrom
picit vérzik, az oszlop felhorzsolta a kezem
és az a háromszázhuszonnégy forint, amit ettől az
erőszakos fasztól kaptam, akinek véletlenül
nekimentem, lófaszra se lesz elég.






2019. február 17., vasárnap

Rácsodálkozás: Hiroshi Yoshida (1.)


Iris Garden in Horikiri, 1928



nőszirom-mező
bősége felett öregség
gondja-búja

adakozó kedv
nyíló íriszölében
sem látja magát

*

befelé figyelsz
fénybe markoló élet
szürke zárványa

hervadsz. na és! ez
a bőséggel hintett kert
azért sziromlik









2019. február 16., szombat

Zen-fotók: Walton Eszter (11.)







igazultál, vagy
sem - ez a feledés itt
nem tart már téged


nevetésed szél,
neved erezet hamvadt-
korhadt vízjele






2019. február 15., péntek

bekeríti







cellámba vonulva önként a szédült távlat elől
előérzetek pernyét hordó szeléből
nem a figyelemrablók zsákmányállata
aki a láthatárát magától szűkre vonja
tisztelem a megmerítőket
hogy van szívük a kanálisparti szagokhoz
nem kell embert látnom a vászonba göngyölt húsba
ha olykor mégis - erőlködés nélkül sikerül

értem a gazdát aki bekerítette a házát
meg a lesütött szemű odaégett figyelmet a csillag alatt
elvennék a körülöttem lélegezhető levegőt
fertőzne a farkasvakságban szenvedő bárányok húsa
tisztelem akik nem esznek húst
de nem vonom ki magam az őrületből
sebet harapok rád és eltűröm ahogy
megbélyegez a fogsorod

ez megint a le kell menni kutyába kor
még az elvonulással is részt veszek benne
ahogy egy nem működő lift be sem csukódó
ajtaja mögött a menedéket keresők
magasan lakom lépcsőn járok
van szívem a lassú emelkedéshez
amit nem a gépek csikorgó fogai között
összesajduló áramok teremnek

a láthatárunk magától szűkre vonja
a közös erővel kilégzett pára
hiába gyűlik nem gyűlölöm a páraforgatókat
akik teljes erővel hisznek az elhihetetlenben
tisztelem a tisztelendőket
ahogy egy áldás oszló kezében lebegő ostyát
hitt el egykor a gyerek olvadó megváltásnak
nem lett keserűbb a szám íze tőle





2019. február 14., csütörtök

Egy veréb siratása

Tandori





reggel gyöngyház-fénymestere
veszteségekről szót se ejtsen -
felhők papírpor hengere
vége-főcím száll, esik, felejtsem

mondd minek gyászolnám, kitől
irigy kutyállást sem tanultam?
ki végképp nem áll már senkiből
száll oldott hőből osztagultan

mint egy léggömbnyi partizánt
venné komolyan a rizsánk
(morzsáját bezzeg komolyan vette)

nem szórja többé seregek
elé a hántolt egeket -
s ha állanánk is, hát nem felette