2017. október 17., kedd

Me too







Mi itt mind szolidaritást vállalunk
veled, akit megerőszakoltak
veled, akit elvittek akarata nélkül
szerben mámorban vittek a szertelenségbe
veled, aki egy más állapotban nyerte
vissza az öntudatát
veled, akit mert szólni tiltakozni mert
akit többször és előre megfontoltan megütöttek
veled, akinek megmondják ez van kiszoptad
nyeld le mit reklamálsz
veled, akinek rövidebb volt a kelleténél
hosszabb volt a kelleténél pont akkora volt
veled, akit kiforgattak a formájából
a méltóságából az illúzióiból a kis szaros életéből

veled mi mind szolidaritást vállalunk
felháborodottan a képernyő előtt
megtesszük amit lehet.

Mi itt mind szolidaritást vállalunk veled.



***



Amikor egyszer a macskám megütöttem
mert nem bírtam tovább ideggel
hetekig bizonytalankodott hogy
elfogadja e ugyanabból a kézből
az ételt

hetekig bizonytalankodott az érintésem alatt
a belegöngyölt bűntudat rétegeit
kelletlenül borzongta vissza.

A kedves ölét kereste onnan
vetett rám csalódott lapos pillantásokat
aztán egy nap mintha mi se történt volna
nyom nélkül engesztelődött.

Hetek bizonytalankodó ölelésfogadását
élezte egyetlen indulatos mozdulat
az állati részünk nem tud
mit kezdeni ezzel a többlettel:
sem az indulathátterű agresszióval
sem az engeszteléssel nem tud mit kezdeni -

ahogy az emberi részünk sem tud mihez
kezdeni ezek hiányában.



***



A gátlástalanságot ütni titkos élvezet
mert a levetett határok biztos tudatában
nem volt nem lesz nincs
lelkiismeret furdalásod.

Szeretünk a kiderüléstől kijelölt
bűnbakra mutogatni
szinte hiányzik a véletlenszerűen
kupacból kiválasztott kövek
élének tapintása a kezünkből ilyenkor.

Pedig ez csak a történés szomorú kivétele
a nekünk vetett konc:
egyfajta kéjes áldozat
ahol elővezethetjük az állati részből mindazt
amivel az emberi rész amúgy
nem tud mit kezdeni -

sokkal nehezebb volna nem hagyni
családtagnak szomszédnak barátnak
hogy kiélje másokon a maga
emberállat frusztációit
rajtad, akinek rövidebb a kelleténél
vagy hosszabb vagy pont akkora
aki pont ott voltál kéznél rosszkor rossz helyen -

Mert csak akkor nem ütöd meg a macskát
amikor ott van a kezed ügyében.





2017. október 16., hétfő

Áramlatban

azt hiszem, csak a dallamra figyelek, ami átlüktet a történeten,
az megmarad, mint amikor az ember éjjel fáradtan lehunyja a szemét,
és feltolul az előző éji álom, de nem a történet, meg semmi megfogható,
hiszen már akkor sem emlékezett, csak valami hullám, igen,
ami ismerős, amibe jó lesz újra beleereszkedni, hát így,
(Szilvási Pál: Születésnapodra)





megülni valahol
ez alkati kérdés, talán csak ennyi
a titka.
korallmód betölteni az adott helyet
ahova gyökereztünk.

tudom, hogy az áramlat elvihetne
ha hagynám.
de jobban izgat, mit hoz,
mint hogy milyen
mélységek fölé sodorhat.

ide gyökereztem -
ezek a vállalt közelségeim.
ezeket az ízeket keresem
halacskabőröd hajlataiban.

megülni valahol
ahol hullámzásaim lehetnek és nem 
történeteim.
(a végén úgyis elsodródunk
valami elhalt elragadtatásba).







2017. október 15., vasárnap

Október. Igaz.







Igazad van. Fogod,
fegyvernek látszó tárgyat -
igazad van... Fogod?


Ez a mai napfény is 
attól él (éltet),
hogy elengedem.








2017. október 14., szombat

Madárlátta





Elfüggönyözött erkélyajtónk mögött
két méterre tőlem esznek -
jó volna ha kiépülne egy ennél kerekebbre
simogatott bizalom,
de ahogy visszaemlékszem édesapámra és a gerlékre
akik a végén a keze mellől, a korlátról csipegettek
ehhez idő kell.

Széncinegék. Úgy csodálkoznak rá az
erkélyen felejtett tárgyainkra
mint a gyerekek.
Van benne félelem is, ha a tegnaphoz képest
a tárgyak esése változik -
de ahogy visszaemlékszem édesapámra és a gerlékre
hamar megtanulják, hogy veszélytelenek a mozdulatlan
kint felejtéseink.

Az első lépéseken már túl vagyunk
mert egyikük az erkéllyel szomszéd
konyhaablakunkon át lesett ma reggel,
otthagyta a kaját,
de ahogy visszaemlékszem édesapámra és a gerlékre
ez a szükséges legelső lépés. Amikor kíváncsiak lesznek rá
hogy hova tűntem.








2017. október 13., péntek

Vetület közlekedőben






közlekedőben
idegen láz mellett ülsz -
(jaj. nehogy elkapd!


közlekedő
fertőző részecskékkel
az aurád nyitná.


melletted ülő láz-
lázadások fémíz
lepedéke. nyelsz.


jaj csak nehogy...
nincs most idő a lázra.
tartsa meg magának!


közlekedni minek
szorul melléd ilyen
bacilusgazda?


idegen láz-íz -
miért nem fekszik otthon?
bezárod magad...)


pedig terhéből kínál
emberségnyi részt -
elbírnál vele.







2017. október 12., csütörtök

Rózsafüzér







Nagyanyám rózsafüzére lóg az asztalom felett
egy érintés nyomát őrzöm rajta
szelíd tárgy - magától nem akar semmit
nem akar többet annál, mint amit jelent:
a testtel is fohászkodó imát.

Egy érintés nyomát őrzöm rajta
a testem nem a kövek görgetésével imádkozik
vagy nem ezeknek a köveknek
hegyre görgetésével -

Ez egy szelíd tárgy: nem éles, nem hegyes
a köveit nem dörgölték fegyverré rajta
elviseli hogy egy érintés
emlékének hordozójaként őrizgetem.

Nagyanyám rózsafüzére lóg az asztalom felett
egy érintés nyomát őrzöm rajta
amit neki jelentett: a testtel is fohászkodó imát.
Szelíd tárgy - magától nem akar semmit
nem akar többet annál, mint amit
nekem jelent.

Szégyellem magam helyettetek
ha az őseitek hite által
érintése által csiszolt kővel
ha a legszentebb szóval is csak
átkozódni vagytok képesek!







2017. október 10., kedd

Veled







veled vetkőzöm le az éhet
hogy ne sziszegjenek körbe a szelek
kontrasztban a zuhogó fénnyel
mégis - a kontraszt ugyanazt jelenti:
éhesek vagyunk és
amíg éhesek vagyunk visszajövünk
ide, szélsuttogásba és
szivárgó fénybe
valaki más terített asztalára -
jó lenne látni, ki az a valaki más
aki minket tekint az éhe
fűszerezett áldozatának -

veled vetkőzöm le az éhet
este - hogy aztán reggel magunkra igazgassuk
egy napra jó lesz még ruhát -
nem akarsz semmi mást tőlem
csak ezt az éhet
amíg éhes rád valaki addig létezel -
ez majdnem ugyanazt jelenti
mint amikor a párnád hajlatába suttogom:
amíg éhes vagyok rád
addig létezem.

veled vetkőzöm le az éhet
és amikor éppen mind a ketten
elteltünk a másik szeretetével
máshol vagyunk -
egy dimenzióban ahol az éhség
sem bennünk
sem a ránk terített fényben
sem libabőr csókos huzatban
sem a ránk mosolygó istenek tekintetében
nem létezik -
veled vetkőzöm le az éhet
egyszer le kéne vetkőznünk igazán.

és nem úgy ahogy a csontok
emlékeznek az utolsó
légből harapott falatokra.








Zen-fotók: Sárosi Ervin (25.)








elfátyolozott
vízjárta égre ragyog
a felkelő nap

*

kaptál egy kócos
hajba túró érintést
az őszi dacból