2019. december 12., csütörtök

A húsevésről


Male Lion and Cub (Chitwa South Africa) Luca Galuzzi 2004 (via Wikipédia)






Minden emlős özön-
fajzat - ezért pusztítja
hússal magát.











2019. december 11., szerda

Ferdítés a fényfestőnő meglátásából


Sasa Gyökér képe (2019 december) és szavai:



After the first snow
The willow's lithe branches
Sing of surrender

Hóesés után
Fűzfavesszők hajolnak
Megadás-dalba




első benyomás-vers (a képről):

mennyire csupasz,
törékeny, sérülékeny -
hajléktalan fűz

nem érzed. kéreg
alatt, gyökérben milyen
álmokat alszik. 







2019. december 10., kedd

Papír, kötésben









Úgy szeretnék egy verseskötetben finomhangolva
egymásra rezonálni, és közben én lennék az összes vers.
Nem a költő - az uncsi. Az összes vers, és amikor olvasod
belemásznék a fejedbe és tudnám, mit gondolsz
rólunk, összes versünkről, erről a nyomdatechnikailag
gazdaságosan kivitelezett kötetről, ami egy
gersli a felhozatalban.

Úgy szeretnék fa lenni a félfamentes papírban, amit
összefogdosol közben, érzéki ujjlenyomatokat hagyva
a félfámban. A papíron. Az se zavarna, ha előtte vörös-
boros eperlekvárt ennél és elfelejtenél kezet mosni és
tényleg kirajzolódna a tapogatózás térképe, a lapozgatás
motozása bennem, hiszen részt vennél ebben a
nyomot hagyásban.

Ahogy a futó szabályozza futás közben a légvételét
beállna bennünk egy monotonitás, úgy kellene olvasódjak,
hogy közben összemaszatolsz. Úgy szeretném, hogy
közben finomhangolt éntőlem ne érezd a hosszútáv-
olvasó szükségszerű magányosságát, persze ehhez
nem árt, ha én, az összes vers tényleg nem hagylak
magaddal magadra.

Aztán úgyis eladnál egy antikváriumban, vagy az
örököseid, ha te már nem proximálod a mellkasodhoz
a belém csomagolt kontextust. Az összes versből,
így, ha én volnék a finomhangolva egymásra rezonáló
belvilág, valami a végén mégis tűzbe lobbanna veled -
hiszen ahogy lenyomataink a papír, a holt test is
őrizne belőlünk valamit.






2019. december 9., hétfő

Beszélgetés szégyenkezve


Jónás Tamás verse









Köze van

a fantáziához. Nem számít, esik-e.

Az első, félig öntudatlan, amikor
a vécében a tehetetlenség elrángatott
a csodálkozás készségeibe.

Nem a nyelve, a szája, hogyha visz
(fogában tartva) hanem ha gondolom. És akkor is,
ha élő réteget hozzá a bőre, ízemre éhes ajka szít.

Van úgy, persze, hogy ez sem segít.
Üzekedés közben hiába űz a képzelet.

Már nem szakadék, hogy éhülök veled.
Hogy elfogadhatatlan segít, ha újra tárna:
egy végső hebegésben égő gépezet
menti magát, elfojtaná a párna,
fuldoklásból éled élvezet

a korpusz képzelt végítéletében.

Bőrödhöz nincs köze. A testedben nem élem:

megoszthatatlan. Mert ilyen a szégyen,
megosztva gyilkol: arcot veszejt.
Mégis, sejtelmet éghet magában a sejt,

kitakarom hát. Ne kelljen híznia.

A test, az nem az orgazmus határa -
csak magához érő kisfia.









2019. december 8., vasárnap

A beszéd ideje






Hiszek a szemlélődésben, annak ellenére, hogy
minden különállásom csak a trombocita
öntudatos tapadékonysága -
hiszen alkotórész vagyok. Összetevő.
Ebben a nagy, közös Gólemtapasztásban
az iszapáram-akadály. Azaz csak
az építőanyag szemlélődne két mozdulat között,
aztán gyúrja a többivel. Hiszen
a gyurmában az akadékoskodás is
gyurma.

Hiszek a különállásban, annak ellenére, hogy
minden szemlélődésem csak az űrutazó
napszélpörgésben szédülete -
hiszen alkotó rész vagyok. Aki a szédülést
teszi a többiéhez. Azaz csak egy bio-
lógiai logika dadog itt, némi magyarázatra szoruló
többletbe kapaszkodva. Hiszen
ellenére szervesül, születéstől végső
elbomlásig.

Hiszek. A hit jobb része ilyen, csupa
ellentmondás, azaz valami valóságos
mindig besurran a kétféleképpen
képelt bizonyság résein. A rosszabb része
meztelen skizofrénia, zsigeri rettegés a
csendtől, ami elnyel. Pedig csak a csendben
nem leszek egy-egy világkép rabszolgája és
(ki tudja?) önmagam se. De ez még a
beszéd ideje.






2019. december 7., szombat

Diagnózis








A diktatúra kiformálódása olyan,
mint az öregedés folyamata.
Nincs egy megragadható, kiemelkedő pont,
ami köré odamesélheted a szokásos drámát.

Ahogy lassan megszokod, hogy hétféle
gyógyszert szedsz a
hétköznapi működéshez.

Rituálét építesz a bevételük köré -
mintha attól válna hétköznapivá a szedésük, hogy
csinálsz köré egy ünnepet.

Nap mint napi ünnep - hamar kifárad.
Ahogy az ellenállás, az autonómiatörekvések fáradnak ki.

Nézd,
ez az öregek forradalma,
az ifjak is korán összecsoffadt öregek benne,
gyógyszert szednek a prosztatára és
alaptörvénybe foglalják,
hogy csak a gyógyszerezett prosztata a nemzeti prosztata.

Ha zavartalanul vizelsz, húzódj
fajanszszagú elefántcsonttoronyba,
nem ér bántódás, ha a négy fal között csinálod.
Onnan nem hallatszik
ki a médiaégbe a fogcsikorgatás,
onnantól a te bajod.

A fogászati beavatkozás úgyis egy vagyon,
egy másik vagyon, és neked,
mivel annyit is érsz, nincs egy se -
előbb-utóbb nem lesz mivel
csikorgatnod.

Előbb vagy utóbb kihullik,
hozzáöregszel az ifjúkorod
szájszagú májusaihoz.

Szóval ebben a történetben, ami most
csak lépik egyet, nincsenek mártírok,
ne reménykedj, hogy majd
a tragédia fel-hang-hullámzik az égig.

Ez természetes folyamat,
úgy látszik tényleg ilyen a természetünk,
a valóság nem megrepedt
cserép, ami arra vár, hanem puzzle,
amiből, bárhogy próbálkozunk,
csak a Fényhozó arca rakható ki.

Mert aki fényt hoz, sötétséget teremt
körülötte.


*


A diktatúra kiformálódása hétköznapok apró
cseppjeiben észrevehetően megülő
epés keserűségekből áll.

Itt az idő, folytatódik a reggeli rituálé:
vedd be a gyógyszereid.
Ez a logikus lépés egy beteg logikában, ez a
lassan aggastyán-korba lépő béke ára:
szedálod a beléd engedett hatások
legjavát.

Ne izgulj, lesz még egyszer ünnep a világon,
esz még tisztító-
tűzzel felérő háború itt is,
lesznek neve-nincs mártírok, hősök és bukottak;
talán túlélők is.

De a robbanásban nem a pillanat, amikor megtörténik, hanem a
lassú, tisztességtelen vegyészeti pepecs az elborzasztó, ahogy előáll
ami majd robbanhat.
Végtelenül hétköznapi anyagokból, minden
színpadiasság nélkül, szakértelemmel és műgonddal elkészített elegy,
mint a tablettáid, amivel a véred nyomásán és sűrűségén babrálsz.

Amikor nem rohadsz el, pedig bőven megértél rá,
hanem itt bűzölögsz, gyógyszerszagú
izzadtságot vedlik a tested,
a hétköznapi mocskot zabálod gátlás nélkül,
még meg is köszönöd.

Áldassék az úr, aki a mérgeid ellen a
mérgeket adta.


*


A diktatúra öreg, szarszagú, pohos férfi.
Mégis, ma csak ő rúg felső rüszttel
labdába.
Gyógyszert szed, ahogy te.
Nem tűnik fel, a hétköznap része, ahogy
hajnali, remegő kezéből egyre többször elgurul.










2019. december 6., péntek

Tárlatvezetés: Jacek Yerka (31.)


Jacek Yerka, Disaster, 1990 (acrylic on canvas, 81.3 cm x 90 cm)






És akkoron hah, nem marad, csak egy csapás,
midőn lenő az elfogódott égi mennyezet -
és elsétál az elakadt, hah, balra el;
akad, kit az élőben adott sem érdekel,
pulóverminta módra fond magadra két kezed,
hogy erről sem, hogy erről sem, hogy erről sem tehet,
hisz akkoron már nem marad, csak egy csapás.

És akkoron már minden látás látomás,
midőn benő a buksi lágya - jaj de kár,
hogy féreg-késő tenni bármit akkor, ott;
és kapkodás és jajgatás és felhánytorgatott -
záróra van, mióta már - az ég bezár,
egy lassú vég, egy lassú vég, bezárt a láthatár,
hisz akkoron már nem marad, csak egy csapás.

*

Valami hallatlan nyugalommal nézzük a világvégét,
élőben adják.
A közvetítőkocsiból csak a sellő háta látszik,
a szenzáció, hogy van, eltörpül a
hullám mellett, amit civilizációnk
elnyelésének fenyegetésével vádolunk.

Csigalassúsággal halad gyönyörű favellánk
irányába. Tudjuk, hogy egyszer ideér.
Addig szülünk, születünk, halunk, temetünk.
Szabályaink elsüllyednek a haragos
zöld tajték elől - szégyenükben?
Tökmindegy. Építsünk még egy
elsodorandó szóhidat.

*

Ezt az előadást is
szépen elunta
a közönsége.

Nem látja szinte
senki, ahogy vetésünk
végül beérik.

Látomás-színház,
az ébredés szemernyi
esélye nélkül.

*

Brokkolierdőt nevel egy tisztább időnek a minket elmosó hullám.
Amíg ideér, addig a fekete ablakok csukott szemében üldögélünk.







2019. december 5., csütörtök

XXI. századi Advent







A Világ Királya bele akarja fojtani
a születőt a jászolba. Romlékony
tárgyakkal támad. A kívánatosságuk
női, elveheted a szüzességüket például,
amikor először kapcsolod be, kötöd össze -
mintha tényleg nem volna, ami összeköt
magától, nem volna ölelés, meg 
a tekintetek, nincs a másik 
tekintetbe véve - 

Szóval a jászolt elborítja a szeméthegy.
Halott fenyők jajszava alatt a
hagyományból a keresletképes
elemek tolonganak. Csupa férfidolog,
hónaljszagú, szájszagú férfidolog,
enyhe vénségszag - mintha a 
távolságot, mint üveggolyót markolásznák
egymás mondataiban, kókleresedett
Pál utcai bevonó-mikulások az 
einstand után -

Trónfosztás történt, palotaforradalom,
más szájában a korona. Mikrofonképes
szófosó szaralak a három király.
A pásztorok valahol a kordonok mögött -
annyit is érnek. Mária idén is elvetélt,
az ott egy klón, birkaszarból gyúrták
egy kísérleti laboratóriumban - mintha
csecsemő volna, de ő a Világ Királya
kettőpont nullatizenkilenc kísérleti verzió -

Szerencsére nem látszik jól a
díszkivilágítástól. Nem hiszitek el, nem
hiszitek, mert a hiszek egy...
Tényleg nem hiszitek el, de az általam itt
rajzolt nézet a hamis - mintha megtagadnám a 
szeretetét. Hiszen van, jelen van, minden
születésben, minden lopott, meghitt
pillanatban, akármilyen konzum
ocsmány díszletei közt is -

a Kisjézus ilyenkor rendkívüli
nyitva tart.