2019. március 23., szombat

absztinens






a józanság átka - már nem táncoltat
tünde leöntés és a rókák
élvezet-teli megkönnyebbülése
sem szennyezi a mennyi ezt

a hazasétálás sem emlékeztet egy
belső nézetű lövöldözős játék
teljesen kiürített pályájára

és a másnap is csak egy újabb
ébredéssel megkezdett frissítés
ebben az élményróka-vadászatban
nincs benne a mindjárt meghalok bazdmegtől
inkább dögölnék megig terjedő
morfogenetikus mező

a józanság átka - hogy mindenre
pontosan emlékszel
az este fénypöttyös megidézésében
sorakoznak a türelmes
visszaszívandó szavak

teljesen más ennyire világos
keretben kijelenteni
hogy nem bánok semmit sem.






2019. március 22., péntek

az elveszett mesék könyve







a tündérmese ott vár ugrásra készen
a tüskebokor mögött - és rád vetül
a moccanástól rettegők tízezerszeres
teliholdja

aranyat hordtál vasfazékkal és most
vasat veszel be aranyos szélű kehelyben -
a meséd helyett megint valami ostoba
félelmet suttogsz

ott van a kapu amin át laminált
álcavilágod helyett az erezett fa
emlékeivel bolyonghatsz a domb alatti
ezüst derengésben

kézen fognak a múltak és te a mesét
nem hallod hanem éled - a mesélő
válla felett ezredéves ragyogó
seregszemlére látsz

védtelenséged tiszteli azzal, hogy nem
bánt a mese - ragyogó kezdet kedvét
bodorítja a soha ki nem alvó
tűz füstjébe

és az elveszett mesék könyve sosem
kötődött bőrbe mert sosem nyúzódott -
az elveszett mesék gordonka hangú könyve
maga a mesélő

a tündérmese ott vár ugrásra készen
a sövény mögött - ne felejtsd el
szégyenkezik megöregedik a bőröd
ha elugranál előle






2019. március 21., csütörtök

Ferdítés a fényfestőnő meglátásával megtámasztva (2.)



Sasa Gyökér: Veins of time
(In memory of W. S. Merwin, 1927-2019)





W. S. Merwin
After the Dragonflies


Dragonflies were as common as sunlight
hovering in their own days
backward forward and sideways
as though they were memory
now there are grown-ups hurrying
who never saw one
and do not know what they
are not seeing
the veins in a dragonfly’s wings
were made of light
the veins in the leaves knew them
and the flowing rivers
the dragonflies came out of the color of water
knowing their own way
when we appeared in their eyes
we were strangers
they took their light with them when they went
there will be no one to remember us



shizoo ferdítésében:
A szitakötők után

a szitakötők mint a hátukon csillanó napsugár
annyian voltak a maguk idejében
előre repülve hátrálva cikázva 
röppályát rajzoltak az emlékezetbe
most felnőttek sietnek a csillanás helyén
akik soha nem látták a röpülést
és nem is tudják hogy soha nem látták
a szitakötők hátán a csillanást
a levelek íve még ismerte őket
és az áramló folyam
de a szitakötők eltűntek a víz színéről
az emlékezet útjait járják
amikor megjelennénk a szemükben
idegenek voltak 
napsugarat vittek a hátukon amikor elmentek
senki nem fog emlékezni ránk









- Sasa egy képe nyitotta már bennem pl. Rainer Maria Rilke egy versét hasonlóképp

2019. március 20., szerda

Tavaszi ferdítés lábjegyzetekkel


Yoshiro Kimura képe


Kimura mester haikuja:
…記憶の透明度…
春になると
不眠症になる…


szabad fordításban:
minden tavasz
meggyűri kicsit
emlékeim tavaszait



őrizem. a régies formát
amivel megteltek az ágon -
vagy légies formát?
várjál, hova is... nem találom.
pedig elraktam. biztos!
hiszen úgy tetszett neked is -
nem hiszem, hogy az ágyneműtartóba...
tudod mit? inkább ne segíts.

őrizem. egészen biztos
azt a kelyhet, amiből a méh -
talán a spájzban van belőle
egy mézesüvegnyi maradék...
igen, kicsit poros itt minden,
időre porló vakírás.
igazad van, ráférne egy
alapos nagytakarítás.

őrizem. a szemedet.
mikor úgy néztél, és csillogott
jövőben bújtak még előled
a látod? hogy porló napok -
várjál, hova is... nem találom.
itt álltam... biztos. elapaszt -
tudod mit? hagyjuk. növesszünk
helyette hajtás új tavaszt.



őrizgetettek,
száraz-virág-tavaszok -
bújj ide hozzám




2019. március 19., kedd

Gyerek

Biró Dénesnek és Zoénak, Gergely Gabriellának és Békési Zolinak





világ végéről
döntsön a gyerek - neki
van még jövője





- feltárom, mi indított erre tegnap éjjel, hazabiciklizés közben - mi bújik ebben a haikuban, mi által született... Először is kellett hozzá Greta Thunberg 




- kellett, amiről maga a gondolat eszembe jutott: Terry Prachett és Neil Gaiman közös világvége-paródiája, az Elveszett próféciák (épp a napokban lapozgattam), mert a maga fantázia-köntösében pont erről mesél.

"Betonpontosan leírja azt az általam is félig elfeledett „augusztusi érzést”, amikor a nyári szünet, a nyár maga, a poros földút a láb alatt, a zsebben dagadó „tiltott gyümölcs”, a forróságot épp csak oldó jóleső szellő, a folyton láb alatt sertepertélő kajla kutya, minden fogható és minden elképzelhető, a látható és a sejtelmes láthatatlan azt a hallatlanul jóleső bizonyosságot sugározza a déli nap kérlelhetetlen erejével: az egész világ végtelen és felfedezésre váró titok, kincse számos, akadályai legyűrhetők, előttünk az egész élet, és bármerre indulhatunk porforgós útjain. Leír valamit a gyermekből, aki voltam, s aki a könyv olvastán teljes valóságával jutott eszembe – s ha ez megtörtént velem, talán mással is meg fog, s ha egyre többünkkel történik meg, talán egyre többen tudunk újra rácsodálkozni erre a tőlünk, felnőtt magunktól pusztuló csodára; gyönyörű világunkra, gyermeki szemmel, egyszerre ostobán és bölcsen, úgy, ahogy akkor. Mert áldott az, akiben nem alszik a gyermek."



- kellett hozzá a monoton konok felnőttekké válás verse, az Egytálétel
- kellett Szondi Györgynek, meg a (Berlin egén megismert) többi angyalnak ajánlott vers: a Fölött (persze a filmről szintúgy született bejegyzés)
- kellett hozzá egy Beszélgetés anyákról és férjeikről, Turi Tímea verse (s kötete) kapcsán (a bejegyzésben linkelem annak ismertetőjét is)
- kellett, hogy elgondolkodjak bánásmódról és tévutakról, és a meséről, amiből paralizálódott a Meskete (alatta itt is egy átéltebb verzióra kattinthatsz, Németh Kriszta képeivel)
- kellett a Tükörmély - s még ki tudja, hány megragadás. Ennyi minden kellett ehhez a tizenhét szótaghoz, ott legelöl.

2019. március 18., hétfő

Múzeum-lépcső (slam)


A Lánchíd eredeti láncszeme a Nemzeti Múzeum lépcsője előtt.
(múlt-kor.hu)





Hagyjuk már, Sándor!
Talpon állunk ebben a talponállóban,
te mindenütt ott vagy, azaz valójában sehol
ifjú szívekben, ja.
Meg leginkább a könyvtárak porosodó polcain.
Könyvtárak szállongó pora vagy, Sándor!

Ezen a tájon eddig minden forradalom olyan volt
mint amikor telibe tárazod
a forgópisztolyt az orosz ruletthez.

Te halott vagy, Sándor, por a porhoz,
Én a kokárdát a bordám rácsai közt viselem.

Hagyjuk már! Nem látod?
Itt a forrongás után mindig a kiegyezés jön.
valamiféle szatmári szilvapálinka béke,
nem jobb a Deák...né vásznánál,
Mindig eljutunk a robbanáspontig aztán
egyezkedünk a győztessel a romokon.

Hajlamosak vagyunk szabadságharcnak hívni
és van is egy rétege ami hasonlít,
de Sándor!
Itt elfelejtjük, hogy a labancok olyan magyarok voltak,
akik Habsburg érdekeltségekbe fektettek...
vagy az aktuális cár atyuskától vásároltak atomhulladékot,
hogy fojtsa el a lázadozó kurucokat -
itt szabadságharcok meg forradalmak után mindig
a kiegyezések jöttek, Sándor!

Talpon állunk ebben a talponállóban,
itt soha nem kínálnak hellyel -
Egészségedre, Sándor! Halott vagy, por a porhoz,
és én a kokárdát a bordám rácsai között viselem.

Hagyjuk már! Vagy tudod mit? Gyere vissza
Barguzinból, vagy a temesvári tömegsírból, vagy a
fasz tudja honnan, csak gyere!
Hozd magaddal Csaba királyfit, meg
Koppányt, az Árpád házi leányágakat, meg Bocskait,
meg Zrínyit, meg Thökölyt, meg Vak Bottyánt,
meg az összes rebellist és egyezzünk ki!
Egyezzünk ki, milyen forradalmat akarunk csinálni!
Gyújtsunk lámpást, hogy fújja el megint a sztyeppei szél?
Kergessük el ezeket, aztán azokat, aztán amazokat,
akik valójában mindig mi vagyunk Sándor?
Vagy a testvérünk, vagy az unokatestvérünk,
valaki oldalági rokon a családból?
Édesapánk, aki a rezsim szájával szegény
Magyarország anyácska csecsét szíja?

Gyere vissza, és zavarjuk el őket! Amíg csak az
igaz magyarok maradnak, ketten, te, meg én,
na jó, esetleg még a Molnár Péter...
aztán majd kisorsoljuk hármunk közül ki legyen a
labanc, jó?

Túlságosan hozzászoktunk ehhez a hülye
társasjátékhoz, Sándor! Ez ilyen, feltámadásra kivégzés,
mintha háromnaponta megfeszítenénk a Magyarok Istenét!
Jár a pofánk, talpon állunk ebben a talponállóban,
szerintem már te is elég részeg vagy Sanyikám!
És én a kokárdát még mindig a bordám rácsai közt viselem...

Valami nagy, nagy tüzet kéne rakni és
elégetni rajta az összes könyvet, Sándor!
Meg az összes laptopot és tabletet és mobiltelefont
hogy én se tudjam miről tovább olvasni ezt a szart...
félig Putyin atyuska lottyadt seggében
félig a német ipar eurokínaijaiként, bazd meg, Sanyikám,
Európa közepén a hátsó udvarában végvári vitézt játszva...
jól van, elég részeg vagyok hozzá, menjünk és szavaljunk!
Szavaljuk el ebben a talponállóban, hogy talpra!
Nekem is szükségem volna azokra a lázas napokra...

Egészségedre Sanci! Söndör! Sanyikám!
Csinálj már valamit a mellkasommal, mert
a kokárdát még mindig...








2019. március 17., vasárnap

Nyolc lépés tavaszt váró tóparton

Ingridnek

Alexovics Ingrid képei

ég vizében holta
után tovább nőtt haja
nézi magát

*




dér csípte szemek
még figyelnek a télvég
aszott bogyói

*




miért víztükörben
akarja a fűz
egét tapogatni?

*




árnyékra hajlam
úgyis ágazik - van hova
bújjon a tél

*




tó öle első-
sorban azért mindig az
ég tükre marad

*




tó öle első-
sorban azért nappal az
eget igézi

*




készül vízben a
zöld - lecserélni a dér-
csípte lilákat

*




barka-barátném
itt vagy a legszebb - ahol
égnek mosolyogsz





- ennek a lépéssornak közvetlen rokona a Nyolc lépés a téli erdőben - s alatta a további, linkelt leágazások; de komoly rokona Weöres Sándor A Teljesség felé c. művére írt átirataim közül A forrás ciklusából A kimondhatatlan; szintén számos linkelt tovább vezető ösvénnyel

2019. március 16., szombat

alkalmi vers az izmus állásáról







remények inge szürke rongy -
megvagy trikóban is
mentébe göngyölt március
úgysem rentábilis;

pucér igéket hord a szél
pollen tüsszög bele
nem adhat mást a múlt idő
sem, csak mi lényege:

hogy elmúlt. foszló öltözet.
unott szél szórja el
és lelketlenre vetkezik
a mára puszta jel -

remények inge? hadd vigye.
hát fintorogj, de láss:
milyen vásznakat csupál
hideg realitás.