2016. szeptember 29., csütörtök

Két szentendrei pillantás


Kemény Zoltán: Templomdomb, Szentendre



benőhető és
körbenőhető kontúr -
tartalmat teremt





Kemény Zoltán: Telihold a Szamárhegyen




elhatárolódó emlékjelek -
holdfény-magányba 
vesznek



*



döntés kérdése,
belélegzed-e
a növény lihegését?










2016. szeptember 28., szerda

Bevert szögek

Rettenthetetlen hülyék kora jő.
Pojácák vagy gazemberek? Is-is.
Egyszerre félem és röhögöm általlátni:
a szikla óhatatlan visszafelé görög.
(Petri György: Sziszifosz visszalép)




aztán húsz órán át hallgattatok

bevert szögek.
tartják a hatalom hallgatását
amíg gennyed.
aztán a szűkszavúságot
amíg tovább gennyed.
végül az elhatárolódás is
csak szót szór a sebbe:
gennyedjen még tovább.

bevert szögek tartják
a vérző beszéd falán mind, akik
ókumlálnak és kalkulálnak
gyanakodnak és vádaskodnak:
félcédulák vagyunk,
félcédulák.
plakátmagányban ázó
bevert, alvó szegek.

szögek, plakátok, cédulák -
mindegyik

beszédképtelen.

ez a te falad, az
az én falam. plakátok áznak
rajta. kékek, szürkék, fakók.
plakátszavak. hogy fér el
tíz szlogenbe az élet? erről
veled én nem nyitok vitát.
bevert szögek a nyelvben
piercingek a nyelvben
kellenek a szopáshoz.

bevert szögek a tenyérben és a lábfej
kéken dagadó erei között.
újra sikerült beverni őket.
fáj, Uram? az a jó. a fájdalom jelzés.
azt jelenti, elméletileg még élsz.
bevert szögek tartják
keresztjeinken a sikolyod.




*

célzott merénylet -
a párbeszéd lehetőségét
gyilkolja. 





2016. szeptember 27., kedd

Szeptember végén


Sashegyi József képe



Megnehezülnek a felhők szatyrai. Reggel
belekarmol térdembe a hűlt fény.
Dérharmathajú fűszálak merednek rám
a nyárfák sorának
árnyékából, mintha én tehetnék róla.
A város megcsikordul, rosszul
olajozott kazánajtó, mögötte elfelejtettek
kitakarítani. A tavalyi tél hamujába rakom az
idei tüzet.


Nézd. A parton is ősz van, ahol egynyári vidám
szirom lehettél. Nem a nedves kenderkötél a
kikötőbak ékszere.
A szél a leggonoszabb ékszerész. Kiékeli a
szépet. Öregasszonyok mellére
képzel csókokból tétova
szemeket meresztő láncot. Ahol
a gondtalanságunk sétált ott most halk
csobbanásokkal nehezül a víz.


Valakitől majd bocsánatot kérek, mintha
én akartam volna hogy hervadj.
Így látod, ha a szélcsend múlt tótükrébe nézel -
szerintem csak a szemed sarka
rozsdásodik kicsit a párásabb levegőtől.
Most az a dolgunk, hogy tartsuk egymást
ahogy levél a bakot, és bak a levelet,
a parton ahol a nosztalgia jár ahogy szokott:
elkésve, őszben.




*


gyászhírt kapott a
nyár. ölbe ejtett kézzel
ültében őszül.







2016. szeptember 26., hétfő

Gonoszjáték*





Adjon az Isten szerencsét,
mondjátok már meg, milyen mentális állapotban van az ország ha az
összlétszámunkat meghaladó számban vesznek hétről hétre a népek lottószelvényt?

szerelmet, forró kemencét,  
szerelem van, a kenyér jöhet, de ha lehet inkább vajjal kérném, vagy szalonnával,
mindig megfekszi a gépi péphez szokott gyomrom a kemencetéglapor.

üres vékámba gabonát,
nincsen vékám se malom, ötven évem eladom, hogyha nem kell senkinek -
a lelkem az Állam-aput illeti meg
inkább ha lehet maradjunk a más kisütött ilyen-amolyan kenyerénél.

árva kezembe parolát,
na, ehhez nem ragaszkodnék, parolahalmozó vagyok kamatos parolatárló
három kézszorításra élek Albert Einsteintől és hatra Adolf Hitlertől

lámpámba lángot, ne kelljen
hát, ha lehet, tényleg ne, ne kelljen egy órával korábban kezdeni a gürit,
hogy az este fényét otthon én fizessem, miközben örülök, hogy ez megéri nekem
mint nemzetgazdaság milliókat takarítok meg, mint állampolgár meg...

korán az ágyra hevernem,
hát ha lehet, haver, nem. vagy legalább nem egyedül, napvilág lánya lángölű
dárdának gyémánt köszörű, gyönyörűm te segíts engem!

kérdésre választ ő küldjön,
lehetőleg messenger-üzenetben, úgy neki se kerül az alapdíjon túl egy fillérbe se,
mert ahogy tapasztalom, a végén az is velem fizettetné ki...

hogy hitem széjjel ne dűljön,
hát... attól tartok, ezzel némileg elkéstünk.

adjon az Isten fényeket,
hogy legalább ne a nyers emberek jelezzék felém a vonzalmukat a sötétben
péntek este öt sör után amikor az egész elmeosztályon nem találok a zakómnak
egy kurva vállfát.

temető helyett életet,
vagy legalább lehetőséget arra, hogy csak úgy hazahozhassuk a hamvakat, ne legyen
kötelező ez a több százezres gyászkeserítő halálbiznisz, és nem, Apu, a
szociális temetés sem alternatíva. Semmi közötök hozzá, hogy mit művelek a hamvakkal!

nekem a kérés nagy szégyen,
azt hiszem, erről most maradék nélkül, sikeresen tanúbizonyságot is tettem

adjon úgy is, ha nem kérem.
vagy csak úgy hagyjon békén. a következő próbatétellel, bukással,
lelkiismeret-furdalással, hogy nem csinálom jól, hogy nem csinálok jót, hogy
ekkora hendikeppel versenyezzen a rohadás, Istenparalimpikon vagyok én
bús bocskoros hitrokkant. tudod mit uram? baszd meg a létrád!








*szégyentelen dolog így bánni ezzel az általam amúgy ájult tiszteletig szeretett verssel - ha kíváncsi vagy, itt elmondom, miért és mennyire szeretem a verset és költőjét, Nagy Lászlót.

2016. szeptember 25., vasárnap

némafilm-seregélyraj

Fábián Kamillának




minden éjjel szégyent
játszanak vissza az elmemoziban
trehányul összevágott filmeken minden éjjel
cserbenhagyásos gázolás
felszámolódó gyerektábor csendje
némafilm-seregélyraj
ó uram engedd el madarad röptét


otthagyódásmozik otfelejtésmozik
nem férsz egyik távozó integető autóba se
nem vagy te majd kikopsz
az asszonyok és gyerekek emlékezetéből
barnulás ahogy kopódik-lemosódik
némafilm-seregélyraj
kép se leszel a fejekben


egyszer majd megérted
miért álmodod vissza magad
folyton ugyanabba a távolodásba
más arcok keretében hasonló
forgatókönyv szerint hiányban
némafilm-seregélyraj.
mindenki kiment - vége a vetítésnek


*


Ahol a reptük
orrot formál - ott szakít
rajba a karvaly







2016. szeptember 24., szombat

Luminozitás


Elliott Erwitt


be kéne vallani szemtelen voltál
késtél kinn cigiztél a Professzor-asszony
bődült ki a művészbejáró kijáratából Zoooli
megtisztelné a jelenlétével az órát?
kis nyikhajokkal barátkoztál a díszletezők
közül így elfújta a szél az asztalról
apró gyöngybetűkkel írt jegyzeteid -
lefújta a huzat mondta az egyik bajnokaspiráns
mire ránéztél a huzat. hm. a huzat. amilyen
vékonydongájú vagy vigyázz, nehogy elfújjon
téged is. később aztán tényleg elfújtad de
nem ezért csaptak ki -

be kéne vallani önző voltál a
legendát szőtted a Mester hiába
parodizálta a maga hallgatásával a tiéd
mindenki értett belőle csak te nem -
kis nyikhajokkal barátkoztál a konyha
környékéről így elfújta a közösség finom
csiszolópor-részét mellőled az előítélet
ezért volt furcsa furcsa volt amikor megszólaltál akkor
amikor tilos volt megszólalni mert
nyilvánosan döbbentél rá hogy semmi sem tilos
furcsa volt, hogy pont te a politikus a
bonckarrierista -

be kéne vallani nem a te ötletedből
nem a te szavaiddal nem a te érintődésedtől
tisztelődik a Fényfestő ragyogó meglátása
sőt szűkíted a kép érintését a mások bőrén
sávokra szűkíted ahol a nézőhöz nyilvánvalóan
hozzá ér ott tapogatsz Tamás gyanánt
nyúlkálsz a fény cibálta sebbe mintha
hinned kellene attól hogy más luminozitás és
árnyék szövetébe csalja a térségben
lüktető csillagpor lélegzetét - még téged is... -
később aztán mentegetőzöl amikor már
tilos volna megszólalni hiszen akkor már beszéltek
a képre gombolt szavak -



 *

Semmit se számít
milyen beeső fényben
maradsz egyedül?








2016. szeptember 23., péntek

Zen-fotók: Sasa Gyökér (13.)

I have sea foam in my veins, I understand the language of waves.
(Jean Cocteau, Le testament d'Orphée)





hogy hányják-vetik
kavargó elemek
a sejtből szőtt hajót!

*

szél verte habvíz-ég
átlépéshatárán
rendet bomló test -

*

nyelveken értő...
egymásba olvadnak
a jelentéseid

*

nem baj. a keresztelődés
akkor teljes
ha közben szédülsz.










2016. szeptember 22., csütörtök

Haiku-pár, a párnak (lábjegyzettel)


Németh Kriszta: "Hát igen, ez az élet, vasárnapi ebéd"*



a kapcsolatban
az egyik úgyis mindig
elhomályosul -


legjobb, ha a
beeső fény szöge választ:
mikor ki éles








*(most már tegyük le
a kurva telefont és
együnk, mer' kihűl)

2016. szeptember 21., szerda

Végstádium






a lélegzetvételt büntetésnek.
csukott szemeddel
fekszel.
remélem nem érzed.
keringő vérben
kidekázott vegyszer.

nem sejted. remélem.
kopárra véstek
az infúzióéjek.

helyeden eszmétlen zihálás hever.

ki be járkál belőled
a gépek támogatta létszél.
végstádium. így hívják:
engedjük el.



a sejtek még sírják ki be
a közömbös levegőben
a lélegzetet.
lassú. erőtlen.

elköszönni. de ki tud?
ahogy te se magadtól -
én se fogok senki se tud
se tőled, se tőlem.

a sejtek hálózata még
tagad protestál. élne.
élni. élni.

a sejtek hálózata még
él. mi
nem tudjuk, sejted-e
sejtszinten akár
mit merünk

mit merhetünk neked remélni.






2016. szeptember 20., kedd

Misztériumjáték


Kiss Marianna képe




felfoghatatlan
távolságot hidalna
az érintésig


pőre bőrét mély
áramokkal nyaldosa
a kíváncsiság


- hisz úgyis rejtély -
sejtek feltárhatatlan
mélyébe gázol


- hisz úgyis rejtély
ha feltárható a sejt
misztériuma -


három leső félsz
méri mélységét a
megtorpanásodhoz:


csak bátran, kincsem,
ami nem kér belőled
úgyis elúszik











2016. szeptember 19., hétfő

Kiűzetés előtt


Sasa Gyökér képe





nézd Éva, már
árnyékot vetünk. már
ők is árnyékot vetnek -

*

induljunk drágám.
lejárt a nyári
nyitvatartási idő.

*

nézd Éva. már
árnyékot vetnek. már
megörökíthetőek.

*

induljunk, Ádám.
csontjává foszlik
hamarosan. örökké.










2016. szeptember 18., vasárnap

Ágyú a rondellán


Szigliget




tegnapi hűlt vereségünk bronzemlékjele - állok
jól ledugózott vén tűzlukad éhe felett
(kartács zápora kelt, sikolyok kusza kertje hiába
kőrondella fokán fülsiketítve ha szólt)
földre kiontott vérből mint születik meg az élet
sűrü nyüvünk ahogyan holt húson lakomáz:
lásd, hát így tapogatná ergya korom a dicsőség
visszhangját a csöved gyilkos, hűlt hidegén -
romfalakon kinövő moha, magzó tátika mellett
létre vakon, vereség nem múló terhe alatt.


*


Hol késel az éji homályban régi dicsőségünk hol
valahogy szégyenből nőtt ez a Hősök tere itt.
Pici ország nagy formátuma pendült vérszagú egykor
tapogatnám egykori léted felragyogó fénylő nyomait.
A seholban. Ami elmúlt, elmúlt. Nem jön vissza a fény
sem a földön a nyomán kúszó éjpuha sejlő árnyék.
Vissza a magvába se bújik, nem csökken a növény,
nem zanzáll vissza tojássá karmos csőr levegőt hasító szárny éh.
Pici ország, ami nagy benne az elmúlt - és teher.
Az egykori nagyság terein mindétig hordani kell -
letehetetlen tehetetlen telikezű ejtett vállal kitántorog,
mádban bedaráltan késne az éji homályban visszafelé az otthonod.


*


Volt aki növesztett. Nevelt.
És nyílt - tér és eszme - a kert.
Életben az életet éhes
felszabadult testiséges
örömmel élte - akárha
roppant nevetéssel ez a nyárfa.

Volt aki szólt. És volt aki
nem csak szólt: megtanult hallani.
A másikat. Ki lelket átitat.
A bárkit, aki nélkül nem születik áhítat.
Életben az életet - éltes
mintáikat követve te is így éltess.

Ha megpendül bennem a fém
hangzó húr, feszülés idején
ezeréves holt bánat
el ne csiszoljon -

volt aki vésett. Jeleket a mának.
Aki hitet és testet egyként
adott a szavának.
Neki szóljon.


*


megművelt múltból
hajthat ki csak élesztő
mívű jövendő.





Szigliget: a rondella

2016. szeptember 17., szombat

Vízililiom






vízililiom:
kinn a vízből...
kinn magából

(Nick Virgilio)


*


kinn magából
magából kín:
virágzik

(shizoo)







2016. szeptember 16., péntek

Zen-fotók: Birtalan Zsolt (2.)







arcot találó
rémülettel lesi az
ember. mit alkot

*

dzsinn kukucskál át
a fémből és bazaltból
szőtt készülésen

*

nem dönthető el:
magad tükrözöd - vagy
kapukat nyitsz. nekik









2016. szeptember 15., csütörtök

Őszi dúdoló

Szergej Jeszenyin nyomán





elrövidülnek a reggelek egyre fakultabb
szálidegenbe hajol be ha késve a nap
vastagja szapulja tagod rád-ébred a múltad
hacsak el nem szöksz ha nem ébredsz fel hamarabb
ha a tétova fényre csapongó szárnyú darázsnak
nem hagy rövidült élete naprajutást
ha nem ébred a szóval nem kel, fúl a varázsnap
vastagja borult, magad ebből jaj ki hogy ásd -

csak létezz napod elharapott cudarában
csak számold cseppenként meg a szürke esőt
vastagja szapulja tagod rád-ébred a múltad
ízleld kóka növény, koronás, ide-nőtt:
gyökereddel ahogy a hiányba le kérdeni kúszol
csupaszul az ág, lélegzete éjbe takar
mélyfény-rövidült reggeled éneke úgy szól
ahogy a lépteid emlékét nyeli nedves avar.







2016. szeptember 14., szerda

Vasárnap hajnal - slamverzió

Birtalan Zsoltnak





A Moszkva tér, a Széna tér, a Mammut és a Fény utcai piac fölött ott a Városmajori Park.
És a parkban ott ásít a templom. És a kapujában ott alszik egy pokrócba csavart
csöves. Most képzeld el! Hogy te vagy az a pap
aki misézni jön. Fiatal vagy. Még szinte lelkes.
De nem vagy hozzászokva, hogy ezen a vidéken
a templom kapujából egy hajléktalant emelgess.

Mindjárt jönnek a kerület díszhívei, a szépen öltözött
nyáj - jönnek az álnokok és ülnökök
kosztüm, öltöny, nyakkendő, a bűnt suttogó merev kéj
mindjárt jön a sok vasárnapnak kiöltözött... 'keresztény -
jönnek a hinni...? látni gyarló díszvakok
nem várható el hogy elviseljék
hogy bárki elviselje ezt az emberdögszagot...

el kéne zavarni. Hé, te! Kelj fel és menj Isten hírivel!
Itt mindenki a maga keresztje ácsa,
a te dolgod mit hoztál és mit viszel
a végső fényig, a csodálkozásba:
tisztázni kell itt, hogy kire irányul a felebaráti szeretet
menekülj tovább a társadalomból, amelyik magából kivetett!
Akár a háborúból szökő éh ahogyan jönne
hanyatt feküdt a házfal, eltört a szilvafa
fegyver dörög. az éj sem burkol be a csöndbe
rémülettől bolyhos a honi éjszaka -
menekülj. Mint aki földre rogyván fölkél és újra lépked
cipel családot úszik, a tengerbe fullad
vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet
és hiába sír imát akármiféle Úrnak -
az otthona fölött már csak a perzselt szél forog
menekülj e világból ahogy a vándorok
ahova akarsz. Csak ne ide,
itt mindjárt áldozunk az Úrnak -

de hisz Vasárnap van, egész évben karácsony -
az ima ideje van, úrnap...

Hogy lehetne? Hogyan zavarjam? A lélektestre kent sár...
És nem a templom, Istenháza az utolsó mentsvár?
be kéne hívni. Leültetni a hívek közé. Hisz lélek!
Mutassa meg, milyen közel van hozzánk az ítélet...

A kedves gondok ünnepén, úgy, mintha karácsony...
hátha túllátunk vele a gyűlölet-rácson
vessen árnyékot az áldozókra, a keresztre...
hisz ugyanaz, mint aki oda van felszegezve -



Jézus tegnap körtét vacsorázott
kiválogatta a félig rohadtat -
köré ömlött az est, Városmajor,
a Fény utcai fény, szombat, piacnap -

Jé tegnap sem érezte a bűzét
ez ilyen, az ember nem érzi magát -
de rémlett, mitől értelmes a kérdés:
a verőfényben minek a kabát?

Nincs válasza. A szája odva mélyén
még összeszorul néhány árva fog
rághatatlan szavakat szivárog:
"mindegy, én ma úgyis rábaszok".

Október van. Hűlő hajnalok:
magába omló szakadék az élet -
jót akarsz, de tényleg jót akarsz?
Kérj kétdekás körteálmot Jének.

Este volt és enyhe hasmenéssel
kenődik a "rá se szarni se" -
vasárnap van.
                       Hé te! Jézus! ébredj.
Mindjárt kezdődik a szentmise.



2016. szeptember 13., kedd

Zen-fotók: Kiss Marianna (20.)





árnyékvilági 
lélek - ott látszik, ahol
kilóg a képről

*

fényvilági test
hisz az árnyékát
nem tudnád megragadni

*

a fény mézébe
árnyékok ragadnak
elcsípett lelkeink







2016. szeptember 12., hétfő

Berzsenyi háza

Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
Izzada orcám.
(Berzsenyi: Osztályrészem)





egy rokonszenv még nem rokonság
egy rokon sors még nem örökség
útra rajzolt éh nyomodban -
persze kötnéd. hogyne kötnéd.

egy éh alól egy rémületbe
ahogy az útszél nem figyel
egy rokonszenv még nem rokonság -
hogy nem cserélnéd senkivel.

                 mérnéd útjából lerongyolt sorait
                 a szavak éhét szivárgó szél alatt
                 akadálymentesen sok ezer szeszélyben
                 hogy nem ereszti

                 béke-már-részét, a kiköthetetlen
                 csomózott szavak nedves bogát ahogy
                 elzárt helyén vérző ujjakkal illeti
                 (úgy se szabadna...) 

egy szerep sem kötelezvény
egy rokon sors még nem jövőbőr
útra gördült súly veszése
ha kigördülsz. az egy örökből.

egy ijedtségből másik éhbe
ahogy az ég is nem-figyel
egy rokonszenv még nem rokonság
de nem cserélnél. senkivel.





2016. szeptember 2., péntek

Otthon a világban


Kitudjaki?





krétarajzanyánk
urunk istenünk
mama. ölelj magadhoz








Levelek a kertből (3.)

Lakner Zsuzsának

Die Geburt des Gartens 1-4.


könnyű úgy képzelni hogy
élethasíték íz,
mind a tiéd

szívdobogó repülés
les levelek közt
motozó mozgást

lassan rágódó éhek
tépik szál fű tömegét
kérődzve

ürüléktápba csomagolva
a növényjövőt
a magot

repülő úszó lépő
ízfutamokból
kóstol a hűs szél

lét forró tetejéről
harapod testük inát
a tűznél

éhek egymást ízlelő
tetején teljes,
éheld a sikert:

egymás talajából kinövő
gyönyör és kín
mind, ami kert

egymás ízén élő
létbe lüktető
éheket zenélő -



kínját, örömét mérd
őt mérd, özönét
sejtből mérd a zenét





Mandrgóra 1-2. - The Birth of the Garden 1-4.

2016. szeptember 1., csütörtök

Levelek a kertből (2.)

Lakner Zsuzsának




Mandragóra 2.
szirom éhét döngő
hártyás szárnyakon éhét
jóllakató

visz potrohos ösztön
sziromnevetés
neked ennivaló -

neki egymást érző
gyönyör és egy másért
lihegő mámor

szirom éhét döngő
nevetés a rovar:
éhet viháncol -

egymást kiszorító
létek alatt a csibor
gyökeret rág

egymást kiszorító 
életek árnyékában
lepetéz

egymást kiszorító
illatok árján
röpködnek a pesztrák

egymásból falatoznak
él és hal - így lesz
létszörnyű egész

egymás ízét nyaló
létét felissza
örök éhes való





kínját mérd, örömét mérd -
ne magad mérd
ne magadhoz mérjed



Mandrgóra 1-2. - The Birth of the Garden 1-4.