2017. február 28., kedd

felőlem sereglek






belőlem sereglek
egy vagyok a sorban
csak hátul a sorban

belőlem sereglek
nem hasalok nem én
éppen elbotoltam

felőlem sereglek
felsegítem magam
szobormagas lóra

felőlem sereglek
nyihogó fájdalom:
kilőnek alóla

belőlem sereglek
nem érdekel hányan
ha tudom: elegen

belőlem sereglek
száz torokból üvölt
az egy szem énekem

felőlem sereglek
"sodorj egy staubot"
szólok egy magamnak

felőlem sereglek
bakaruhatenger
leng körbe a bakszag

belőlem sereglek
szájamból a pára
leheletfelhő űz

belőlem sereglek
amíg el nem talál
a saját pergőtűz

felőlem sereglek
mindjárt elkezdődik
és lesz ahogy írva

felőlem sereglek
hogyha eltalálom
temess tömegsírba









2017. február 27., hétfő

Beszélgetés 'Mindenki örömére









Nemes Nagy Ágnes:
Tavaszi felhők


Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj, felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
hullj le, te zápor,
égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból.





shizoo:
Hajnali tollak


Hajnali zajnak, tollzivatarnak
hullnak, szállnak az égen a varjak.

Ingó árnyak a hajnali égen
éjfeketében, éjfeketében.

Szállj, szállj, tollas
zokogás,
gyászteli zászló-
lobogás,
szél vigye fényes
tollad az éhes
tintát mártó este kezéhez.









(Csak egy komplementer. Nem tudom, miért így örülök. Mert örülök a Mindenki sikerének...)

2017. február 25., szombat

Spektrumaim - egy kiállítás megnyitója







Szeretettel köszöntök mindenkit Szabó Zsolt Spektrumaim című kiállításán!

Először értsük meg ezt a címet. A szó jelentése színkép, széles választék, sokféle lehetőség. Amikor ennyiféle képet rak elénk valaki ezzel a címmel, akkor nekem eszembe jut a színképről a szivárvány, az összes színnel. A választékról a számos fényképészeti iskola, módszer, technika, amivel az ember a pillanatot rögzítheti. A sokféle lehetőségről pedig hogy mi kerüljön a képre az adott pillanatból, mi férjen rá, mi maradjon le róla. Akár utólag, hiszen a kép hosszasan készül, az előhívással, az utómunkával. Ahogy egy általam nagyra becsült fotográfus megjegyezte egyszer, olykor azért kell dolgozni utólag a legtöbbet, hogy tényleg megmutathasd, az a látvány milyen is volt valójában…

Beszélhetnék a látásmódról, hogyan változik Zsolt spektrumain át, hogy alapvetően mégis ugyanaz maradjon… de engem jobban érdekel ezeknek a képeknek a tapintható szabadságfoka. Ezek a képek egy alapvetően szabad ember látványai, amiket rögzítésre érdemesnek ítélt. A kompozíciói is szabadok. Az előre tervezett, megkomponált képei is szabadok. Mindegy, hogy egy sejtelmekből bomló tájat fotóz, vagy a szívének kedves technikát, elcsíp-e egy rólunk árulkodó pillanatot, hogy fények és színek nyűgözik-e – a képeiről kiabál ez a szabadságfok.

Ráadásul ezt a szabadságot nekünk is nagyon sokszor felkínálja. Nézzétek* azt a két lovat. A mozdulatba, amit a kép a pillanatba rögzít, mindenki maga döntheti el, mit lát… évődést, vágyat, dominanciaharcot? Szabadságunkban áll belelátni a mozdulatba az előzőt és a következőt – és a választásunk magunkról mesél nekünk a legtöbbet, arról a magunkról, aki a játékot, a vallomást, vagy a fegyelmezést belelátja a képbe. Ez a kép szabadsággal ajándékoz bennünket is, mert önismeret nélkül nincs szabadság.

Én szeretem, amikor egy gyönyörű, havas tájképen egyszer csak benézet a hó alá a látványban felejtett bányagép. Amikor észreveszem, valójában ez egy tájseb, egy bánya, amit mi ütöttünk a tájon – másféle mélységet ad a képnek ez a tudás. Odarakja abba a csodálatosan bonyolult viszonyba a képet – ember és természet bonyolult és sokrétegű viszonyát nyitja meg nekem a látvány, ami úgy különben egyszerűen csak szép. Persze azzal sincs semmi baj, ha valami csak úgy egyszerűen szép – ahogy a fára kent harsány mediterrán színek, a hegyek fénypászmás levegője, vagy egy reklámszövegért kiabáló női láb…

Én szeretem, amikor a víztározó lábánál kuporgó házikó meghitt kiszolgáltatottságával szembesítenek. Amikor szembesítenek a jeges vízben tükröződő felhő alatt sétáló társas magánnyal. Amikor megláthatom az épített világunkban a saját törpeségeink. Amikor Zsolti képeit nézem, mindez a szabadságomban áll, hogy szerethessem őket. Valójában az a jó bennük, hogy önöknek, akik megnézik ezt a kiállítást, szabadságukban áll teljesen mást látni ezekbe a képekbe, mint amit most az önök füle hallatára én láttam bele.

Szokták mondani, hogyha egy könyv egyetlen helyén való mondattal megajándékoz, amit nem felejtesz el, már megérte elolvasni a könyvet. Ezzel a kiállítással így vagyok: szerintem ha akad olyan kép, ami megragad, már megérte megtekinteni. Mert a szabadság akkor a legnagyobb érték, amikor önként lemondunk róla. Amikor például egy látvány nem enged tovább, amikor elrabol magának. Amikor átadod magad neki…

A fényképhez fény kell, és egy érzékeny szem, ami jókor van jó helyen. Azt tudom, bármilyen hihetetlennek hangozzék is, hogy ez a jókor jó helyen levés is egyfajta érzék, fejleszthető, tanulható. Persze lehet, hogy egyszerűen csak ennyire szabadnak kell lenni hozzá. Vagy ekkora szabadságról kell lemondani érte… Ezt ki-ki döntse el maga.

Tekintsék meg a képeket!






Repülj, madaram!
úgyis az hajt:
mi van a horizonton túl...

*

Békét egy szárnycsapásban
hogy csak teljen. hogy
teljen. csak teljen.








*Zsolt néhány képére korábban már szögeltem szavakat, sőt, a galambot elkértem tőle Weöres szövege fölé, egy teljesség-átirathoz.

2017. február 24., péntek

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (34.)


február 23.







akárki kijön
szívesen látjuk -
hordó. zsúp. fénytócsa ég.


*


(nem izgat senkit
hogy hunyorgás nélkül
szeretnél kilépni)


*


föld-markolt testek
pancsolnak - várunk*
fénytócsa végtelenben











*egy, az inspirációtól távolodó összegzés született először:

föld-markolt testek
pancsolnak - kölykök
fénytócsa végtelenben

de ezt a távolodást már nem akartam - mert eddig nyílik szerintem ez a fény-kép, de ezt a rétegét már mindenki maga munkálja úgyis... ráadásul így erősebb a dőlt betűs keretből összefércelődő haiku is (bár egy szótaggal hosszabb, de...):

akárki kijön
szívesen látjuk - várunk
fénytócsa végtelenben 

2017. február 23., csütörtök

Beszélgetés pillanatgondolatokon át









Borsos Bence:
Ez a szorongás?
Mintha folyton ölelne
egy ismeretlen?


shizoo:
Ez a szorongás
mintha fojtón ölelnéd
fuldokló magad


Borsos Bence:
Önmagad folyton
egy sikertelen Énbe
fulladt pillangó


shizoo:
önmagam ölelem:
bábjába fulladt
sehovapillangó


Borsos Bence:
Bábjátékban, egy
ki nem mondott: Vigyél el
messze innen! Most!


shizoo:
bábjátékban - bal
kéz fogja a jobb kezet
elviszi. messze.









2017. február 22., szerda

A tél utóirata

folyton halogattam...






Csak köszönnék valahogy a napnak.
eddig halogattam.
mindig halogattam.
most halom.

Elviselhetetlen a tekintetéből
kicsorduló éles
olcsó, közönséges
fájdalom.

Nem viselheti el: a tekintetéből
csak ennyire futja
a semmi kis útra
semmi dolog.

Hogy viseljem el: a tekintetétől
elvakul a szem
olyan-amilyen:
ki-hunyorog.

Elviselhetetlen ragyogással szemben
a megismert formám
nyíló fénycsatornán
olvadom.

Csak köszönnék valahogy a napnak.
eddig halogattam.
mindig halogattam:
most halom.

Nem viselhetem el: a tekintetében
magát kifordító
káprázatordító
semmi-titok.

Csak köszönnék ugyanígy a holnap
reggelnek is itt.
ahol valamit
még halogatok.







2017. február 21., kedd

Párbeszéd egy szappanoperából (nézőreakcióval)


Szabó Zsolt képe






(egy kosztümös farmház verandájára képzelem)

Lilly:

gyönyörűek ugye?
olyan jó lenne tudni,
mit akarnak...


Tim:

az a jó, hogy el-
döntheted, mit látsz
bele a mozdulatba
évődést, szerelmet - vagy
dominanciaharcot


Erroll bácsi:

eldöntheted, öcsém,
mit látsz - amíg
nem értesz a lovakhoz





(nézőreakció)

szeretném velük
ilyen csatakosra
futkározni magam









2017. február 20., hétfő

Csongor feladja a keresést







bejártam ezt a ködöt kupolától a pincéig,
de mindenhol pont ugyanolyan.
én azt mondom, bonyolult helyzetben élünk
ő úgy fordítja le, hogy bonyolítom.
én azt mondom, nehéz a munka hősének
ő úgy visszhangozza, hogy munkahősének -
evidensen párás tekintettel.
bejártam ezt a ködöt, hátha ami
átsejlik rajta, mégiscsak más, vagy legalábbis
a látszat ellenére önmaga.
de ennyire nem mehetünk közel egymáshoz,
nincs kedvem szavakat fürdetni egymás
ködlepedékes szájszagában.

bejártam ezt a ködöt kupolától a pincéig,
hátha jobban otthon érzem magam benne.
de csak én lettem minden lépéssel
egyre idegenebb saját magamnak.
én azt mondom, nyeljük vissza magunkba
ő úgy visszhangozza, hogy fújjuk el.
de ha belőlünk árad, akkor
terjedni fog mint valami világjárvány.
én azt visszhangoznám, hogy belégzés,
de közben belelehelem ki a belégzés szót is,
felelős vagyok a ködért, amit
megszelídítettem.

bejártam ezt a ködöt kupolától a pincéig,
lámpással a kezemben, de már az
első lépéseknél kialudt.
bonyolult helyzetben élünk, ami
tőlünk bonyolult.
előbb eső jön, tisztitóvíz eső
lámpák alatt a léptünk simogatja a
fénytócsákat az aszfalton,
lehajtott fejjel járunk, egymás tekintetét kerülve -
mekkora megkönnyebbülés lesz
feledésbe száműzni ezt is
ha majd a fronttal érkező fényes szelek alatt
hagyják a bőrünk csukott szemmel
felragyogni.






2017. február 19., vasárnap

Zen-fotók: Nakamura Junichi (30.)









a test vaddisznó -
átok a lábainál
a szűz-fehér hó

*

vaddisznó a test,
természetesen
koszolja magát össze

*

a szűz hó is test
az a dolga, hogy ocsmány
sárrá olvadjon








2017. február 18., szombat

A széllel






majd egy kellemesebb fakadásban szaladunk
addig bíbelődhetsz a bábozódással
- tudásod lepkék szárnyáról szakadó
határfelületen oszló hímpor -

van egy ipari csapágyas elforgás,
amit nem tud a tél.
ha próbálja - szokta -
megcsikordul.

ritkán. nem mondom, hogy naponta,
de ha meghallod,
erre válaszol egy moccanással az alvó szárnyak
hátán a borzongás
- tudásod legjavában alszik egy éber zsanér is -




majd egy kellemesebb fakadásban szaladunk
szél hátán
ha a fakadásban nyílik
a bábszínház
- elengedett kézzel lobogva -:

gépi szárnyadra új mintázatot
illeszt az illatár - szokta -
és te nem felejtesz el újra hosszasan
elbeszélgetni a széllel.







2017. február 17., péntek

Teljesség-átiratok (45.)


Erik Svetoft (forrás: Inkult Magazine)




Az emberismeretről
Az érzelgőség legrikítóbb példái azok a regények és filmek, ahol a szereplőket szét lehet válogatni a jók és gonoszok csoportjába. Legangyalabbak a főszereplők, kikkel az olvasó együtt sír és nevet, szinte egybeolvad velük; de ha jobban megnézzük ezeket a főszereplőket, nem is olyan angyalok: kicsinyes, kapzsi, édeskés vágyaik vezetik őket. A többi szereplők aszerint minősülnek jóvá és rokonszenvessé, vagy gonosszá és gyűlöletessé, hogy a főhősöket támogatják-e, vagy gátolják-e. Legtöbb mai ember az érzelgős regények módjára nézi a világot: amerre vágyai terelik és akik e vágyakat segítik, azok a jók; vágyainak gátlói a rosszak.
A mai átlagos emberismeret megdöbbentően együgyű. Legtöbb mai ember csak azt a felületet látja belőled, amelyet az ő kedvtelései és igényei felé mutatsz; nem nézi, hogy bensőd milyen; a nő aszerint ítél rólad, hogy szórakoztatod-e, hevíted-e, a férfi pedig aszerint, hogy miként illeszkedsz az ő elveibe, terveibe, megrögzöttségeibe. A jót összecseréli a vonzóval, csábítóval; nem csoda, ha a magánéletben is, közéletben is többnyire kalandorok vezetik. Örökös a csalódása és kiábrándulása, hibáztat minden égi és földi hatalmat, mások gonoszságát, néha még saját ostobaságát is; csak éppen arra nem gondol, hogy embertársait ne az ő igényein keresztül nézze, hanem önmagukban.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)






látjuk magunkat
beleképzeljük magunk
aztán gázt adunk







azt a testet ott gátolja valami
nézd anyu film
beleérzel lehetnék én is
édeskés gondolatok folynak a karosszériára
nem film kisfiam baleset
én leszek a cowboy te az indián
de ma én akarok lenni a
most fontosabb dolgom van ennél
szegény miért nem vigyázott
szerinted hívott mentőt valaki?
látod ez a mi bajunk a közöny hogy nem segítenek
ne álljunk meg? 
tunkolni akarsz?
az a bácsi nem volt jó azért bünteti az -
úristen, nézd!

beleérzek lehetnél te is
tegnap is majdnem, de jókor
ebben az epizódban a főszereplő
vagy legalább címszereplő
bár a cím így hangzik: szabály az szabály
hülye név ez egy balesetnek
de volt benne alapkonfliktus és középfordulat
jellemfejlődés és sorskeze
és jó voltál, te voltál az indián
fontosabb dolgod volna ennél
a totálkárosra tört címszerepnél
ma vonzó voltál és csábító
csak egy kalandor ötlet vezetett
ne állj meg
ezt a forgatókönyvet egy pancser írta
kapcsolj már el innen! ez egy baromság!






látjuk magunkat
olyan jók vagyunk - mindig
mi vagyunk a jók

*

velünk anyu ugye nem
velünk ugye nem
történhet ilyen








2017. február 16., csütörtök

Papó háza - Egy kiállítás megnyitója


Németh Kriszta képe



Szeretettel köszöntök mindenkit Németh Kriszta kiállításán. A kiállítás címe: Papó háza. Nekem a cím azt meséli, ne számítsak távolságtartásra. Ez a cím azt kéri tőlem, én se maradjak távol - ha már beengedtek. Engem - úgy érzem - beengedtek a képek. Egy térbe, ahol nem ismerhetek fel minden apró rítust, de megérezhetem a jelenlétüket. A karácsonykor babonából nyolc gerezdre vágott két alma történetét, jelentőségét nem biztos, hogy felismerem, de megérezhetem: jelent valamit az a tányéron kívülre került, gazdátlan gerezd. Ezt a jelentést szeretném közelebb hozni hozzátok a következő néhány sorral:




Én így hívom: úgy hagyottság.
A mozdulatok helye a tárgyakon.
Még nem nyűg, hogy úgy maradt -
de már nem is fáj olyan nagyon.

Egy territórium. Nem változik.
Időmegálló. Egy szelet
mozdulatlan idő. Alig köti már -
másképp köti a tekintetet.

Egy skanzen. Ahol megül a por
a mozdulatok hűlt felületén.
Valami lesz. Ahogy az élet szokta.
Addig a percek eresztékein
csak úgy elmotoz a fény.

Én így hívom: úgy hagyottság.
Hívhatnám így is:
nincs vele kezdeni még mit.
Valami lesz. Ahogy az élet szokta.
Valahogy reggel lesz megint
ahogyan az ég nyit.

Én így hívom: úgy hagyottság.
Még nem nyűg. Hogy így hívom.
A mozdulatlan idő csak ül
mozdíthatatlan tárgyakon.








Németh Kriszta: Papó háza
fotókiállítás 
Horánszky u. 25., Budapest, 1085
2017.február 15 – február 27.




2017. február 15., szerda

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (33.)*







Ami omlik és ami nem


romlani hagyjuk
eszméink testét mindig
avulni hagyjuk

romlani rakjuk -
eszméink míves testét
elkopni rakjuk

*

lisztporillat.
dohogó csobogás.
vízcseppek hulló tánca.

nyárvég extázisszaga.
fényjáték mohos
forgó keréken.









*Egy másik perspektívából egyszer már szavakat kerestem ehhez a látványhoz

2017. február 14., kedd

Az olajkályha szeme

Pázmánd, 1975.




Ez még nem az a nap.
Pedig úgy emlékszem, rettegtem
attól a büdös, zajos, agresszív
szemével egész éjjel bámuló
olajkályhától.

A kályha fehér, klinikai testén
hamar nyomot hagyott a
benne dübörgő kohóhő.

A füstcsöve se állt jól.



Nem állítom, hogy már
akkor felmérte volna a gyerek
azt a másképp nyers erőt -
a fával fűtött
samottkályhához képest a
Triász fogainak csikordulását.

De ott kezdődött az olajtól
való egyetemes undorom, ami
kiterjedt a szénre is, mikor
megéreztem:
a szén beszáradt olaj.

Föld kincse, Ugyan.
Fekete arany. Ugyan.
A jelzője se áll jól.



Ez még nem az a nap.
Amikor minket is beforgat
a kiforgatott nyers anyag helyére
a saját mohóságunk.

De érzem: eljön. Hogy majd egy
másként szerves élet bennünket is
megpróbáljon kiaknázni és
újragyújtani -

hogy lobogjanak mérges
kályhaszemekben
engesztelhetetlen, beszáradt éheink.







2017. február 13., hétfő

Maradj otthon (slam)


Kiss Marianna képe az én ráfirkámmal







Van egy magyar író, az egyik könyve címe: 
Mit ír az ember, ha magyar.

Szerintem panaszkönyvet.

Adná magát tehát, hogy azt mondjam, itt vagyunk igazán otthon: a panaszban.
Ahogy sírva vigad a csikasz haza a magasban -
folyton zuhanva térkép-e-tájra, előre fájva,
nem hallgatva az okos szóra úgy csikordul, 
loccsan bele a muszájba -

kompország katonája vagyok én keletről nyugatra visszatartó
bús bocskoros nemes – lábára húzott bocskor.
Egy porcikám se kívánja a partot 
mert ti partok folyton sarcolni akartok
megérkezni mifelénk úgy szokás, hogy pont rosszkor.

Otthon vagyunk a slamasztikában
ez a slamasztika most (itthon vagyunk): szlemasztika...
jobb parton csillag csillog, a bal parton
még mindig egy visszafelé tekergő szvasztika -
bal parton kereszt 
a jobb parton félhold éhezik,
egy végvári tusa kísértete lettem, lesem saját magam cselvetéseit -
jobb parton úrbér, a bal parton kollektivizálás
roncskompország legközepén emelkedik a legmagasabb
vízállás –

Megállok egy híd alakú kompon, 
középen, a városom közepén folyásirányban -
jobbról dombon a várhagyomány, 
terpesztett ősbüszke-király úri világ van.
Míg balra lent
önnön nagyságának Nemzeti Paródiájában fuldoklik a Parlament.
Perújrafelvételt is elvesztő
gyárilag egymást folyton a másik partig kirekesztő -

Híd alakú kompon középen, kétféle hagyományt reflektoroz egymással szemben az est
ez az otthon ez a város? roncskompország roskadt deszkáin kuporgó Budapest?

Itt mindkét part történelmi távlatokban elintézett
fejben tartott fejből mondott
loncsos lompos és bozontos piszénpisze 
fegyintézet!

Csak magánmegoldásom van erre:
benned vagyok otthon drága Nő… 
jóban vagyok
loncsos lompos és bozontos piszénpénisz kiskapuddal!

Kompország katonája - nyugalmat lelek ha léten lukat lelek
ha jó irányban fekszünk ez a legtisztább dilemma: 
nyugat kelet nyugat kelet nyugat kelet -
csak magánmegoldásom van erre…

Szóval az otthon valójában az anyaméh.
mintegy ötven éve kirekedtem
ezért törekszem drága, vágyom haza még!
E vágyam tiszta mint a kompom deszkái, ne is bánts
hisz ezáltal lettem én loncsos lompos és bozontos
piszénpisze maszületett emigráns -

kompország katonája vagyok én keletről nyugatra visszatartó
bús bocskoros nemes - lábán a bocskor.
szabadíts meg urunk (még ha lobotómiával is) a gonosztól -


Mit ír az ember, ha magyar? 

Szerintem panaszkönyvet…
vagy baszik rá.






2017. február 12., vasárnap

Három attitűd


Sasa Gyökér képe




hóbőr

minden szépség ilyen -
az olvadással majd
lehámlik rólad



kristálybőr

csak ami pillanatig
ér el örökbe
érlel örökké



istenbőre

megérintenéd -
pedig épp elég, ha ő
érint meg téged










2017. február 11., szombat

Átstartolási protokoll








tegnap este láttam, ahogy
a Hold előtt suhan el
Ferihegy felé egy utasszállító
repülőgép

pillanatnyi együttállás volt
épp jó szögből álltam
épp jó helyen
jókor nem pislogtam hiszen
egy pillanat volt az egész
huss és vége -

a legtöbb érintésünk ilyen
pillanatnyi együttállás
huss és vége
tartósíthatatlan hiába
ismételnéd az már egy másik -
ugyanazzal de nem ugyanakkor
ugyanott de nem ugyanazzal
már lecserélődtek a sejtjei -
ugyanakkor de egy évvel később
nem pont abból a szögből és
másik hámlást -
jó helyen de köztes
érintések koptató nyomán -
és mégis makacsul
egy pislogásnyi szünetben amikor
legalább nem látszik mennyire más -



tegnap este láttam, ahogy
a hold előtt suhan el
Ferihegy felé egy leszállni készülő
utasszállító repülőgép

elképzeltem, hogy nem ülünk rajta
hogy nem leszállni készülünk
hogy ha a mellkasodra hajtom a fejem
továbbra is ugyanúgy nekem
hangosítod ki a szívverdesésed

nem rögzítettem, látod
ez úgyis rögzíthetetlen -
egy pillanat az egész
huss és vége
elengedem hogy megragadjam
veled a következő
pillanatnyi együttállást amikor
gépi magányunk társasutazásán
egy másik ember tekintetében
mi is elrepülünk majd
a Hold előtt









2017. február 10., péntek

Verdesés után

Az, hogy élek,
Most az, hogy élek
Az a madarak verdeső szárnya...
(Tanikava Suntaró: Élni)


miért nő a fű, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?
(Babits Mihály: Esti kérdés)






a kérge lep.
megroskadó jegece lep.
rejtőszín szőrbundája lep.
tollak vízelvezetése lep.
halszáj bluggyanása lep.
egy fuvalma lep.
párája lep.

kőkérge lep.
csikordulása lep.
fém és bazalt sikolya lep.
üvegbe zárt izzása lep.
brummogó házöble lep.
gumi feszített tapadása lep.
téglapora lep.

porkérge lep.
föld kérge lep.
sejtek bomlása lep.
emlék márványa lep.
felirata lep.
a gyásza lep.

látod:
nem látod.
pillanata lep.
pislogsz és nem vagyok.
nem vagyok sehol.


pedig a szemed előtt
tollászkodom.






sír és nevet - nem látszik át.
kéregbe göngyölt
határtalan.








2017. február 9., csütörtök

február


képek: Stekovics Gáspár




télvég fakult
vakolatán cirógat -
méláz a délután

*

hány mérő fényt
csorgat át magán egy
vesszőfonatnyi élet?













2017. február 8., szerda

Nézd, ragyogóm

Javier Paxarinonak





nézd, ragyogóm, te nem érted
milyen a szem fenekén az a vakfolt
nézd, ragyogóm, te nem érted
azelőtt gyönge harag volt
gyáva harag
csak olyan soha-nem-süti nap...

nézd, ragyogóm, te nem érted
amikor kín szül szót, leheli a szépet
nézd, ragyogóm, te nem érted
párát kavarog a tiszta egének
tiszta egén
csak opálos rétegen át érje a fény...

nézd, ragyogóm, te nem érted
ez a dalnok kiabál fájni
nézd ragyogóm, te nem érted
hiszi: nem fáj, nem tud kiabálni -
törve tükör
csak olyan átok-hét-öve kör...

nézd, ragyogóm, te nem érted
öngyilkos gesztus, ha a napba -
nézd, ragyogóm, te nem érted
hiszi: nem mehet ennél magasabbra
szárnya-sebét:
hulló toll szakadását nem szövi lég...

nézd ragyogóm, te nem érted
milyen az a vakfolt szem fenekén -
nézd, ragyogóm te nem érted:
porba szüremlő pászmát ha vakul a fény
gyáva harag
csak olyan soha-nem-süti nap...








2017. február 7., kedd

Teljesség-átiratok (44.)

Balla D. Károlynak

Szabó Zsolt: Lebegés a mélyben





Angyalok
Ha bensőd tartalmait elrendezed; ha különválasztod magadban személyed változó múló elemeit és lényed változatlan, örök világát: a múló elemek úgyszólván tárgyakként, nővényekként, álatokként mutatkoznak előtted, s az örök világ tényezőivel érintkezni tudsz. Egyszer csak észreveszed magányodban, hogy száj és fül használata nélkül valakitől tanulsz; és eleinte nem tudod, hogy képzelődsz-e, vagy egy testtelen lény ereszkedett le hozzád. Láthatatlan tanítód nem káprázat, nem is hozzád-ereszkedett szellem, hanem a személyed alatt rejlő végtelen áramok valamelyike. A végtelen áramok a személyiség formálói és vezetői melyek a személyiség áttörése után hozzáférhetők és kikérdezhetők. Bárki érintkezhet velük, csak nem mindenki tud erről; az intuíció, az előzmény-nélküli hirtelen felismerés,mindig a végtelen áramok valamelyikének sugallata.
A személyiség-mögötti végtelen áramokat a keresztények angyaloknak, az ógörög Isteneknek, az indek déváknak nevezik. Kifélék ezek az angyalok, istenek, dévák? Nem személyek; a mindenséget átható lélek-erők; nem is saját lényünkön kívül levő és hozzánk leereszkedő szellemek, de nem is saját lényünk alkatrészei, hanem a személyiség burka alól feltáruló meztelen lélek erői; a léleké, mely nem „az én lelkem” s nem „külön lélek”, hanem a „lélek”, határtalanul.
Az egyéniségbe-süppedt mai ember elvesztette az angyalokról való tudást; nem hisz a levegőből leereszkedő láthatatlan szárnyasokban és ebben igaza is van. Csakhogy nem tud arról, hogy személyisége és lelke nem azonos; arról, hogy időbeli személyisége mögött rejlik a nem-időbeli lélek, mely nem valakinek a lelke, hanem tagolatlan, határtalan; s a léleknek különféle megnyilvánulásai az angyalok; úgy rejlenek benne, mint a színek sokasága a színtelen napsugárban. S aki múló személye alá hatol; érintkezésbe lép az angyalokkal, ahogy a börtönablakot kitörő rab érintkezésbe kerül a tiszta levegővel.
Vannak másfajta angyalok is: egy táj, egy család, egy nemzet angyala és még sokféle. S vannak ördögök is. Az angyal, vagy ördög nem személy, de nem is jelkép. Ha bármely megnyilvánulásodban észreveszed azt, ami benne nem időbeli, nem zárt, nem saját: ez az angyal, vagy az ördög.
Egy-egy általános-emberi gyarlóság: a kapzsiság, könnyelműség, fösvénység, stb. éppúgy nem zárt és nem egyéni, akár a lélek. Pazarlótól pazarlóig, fösvénytől fösvényig láthatatlan áram vezet, nem térben, mégis szinte kitapinthatóan: ez az áram az ördög.
Angyal és ördög közt éppúgy nem lehet éles határt vonni, mint jó és rossz ember közt. A személyiséged mögötti végtelen áramok, ha hozzájuk férkőzöl, angyalként, ha az élet salakjait föléljük halmozod, ördögként viselkednek.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)





ki gyűjti össze
a magad után hagyott
kívánni valót?






terméktelen zakatol a fülemben -
megismerkedtem a futószalag angyalával.
csak így nem halmozom magam fölé
hogy terméketlen.

vannak másfajta angyalok is. 
a melltartóé
amint a bőrbe vág a lapocka mellett
hogy az adakozó bőséget visszatartsa.

tagolatlan és határtalan az 
adakozásod uram, mint a végső konténer,
amiben a szalag végén a 
potyadékot gyűjtik.

rájöttem, hogy mindig hallak.
csak amit most hallok, az tényleg egy
futószalag üresjáratára emlékeztet.

mintha sziklaközben akarnék repülni
olyan a hangja.
pedig tényleg lehet repülni a sziklában -
csak olyan anyag mint a levegő.

egy szárnycsapás szeretnék lenni, amelyik
a bolygó bőrébe vág.
serkenjen bőröd alól ki
csapásaim nyomán a láva.

láthatatlan tanítóm, fájdalom!
kapcsold le a sehová se futást és
nyisd ki szemizom-gyenge
üzemcsarnokajtóm!

terméktelen zakatol a fülemben -
megismerkedtem a futószalag angyalával.





minden szárnycsapás
maradéktalan
légbe kövült fénytelér









2017. február 6., hétfő

Zen-fotók: Sashegyi József (29.)






felhígul néhány
hetes jég-időkapszulád -
elbomolhatsz



*






télbe fagyott
szélrohamot őriz a jég
kortyol a víz majd





*



elbomolhatsz -
jég őrizte télbe dermedt
őszi szélroham






2017. február 5., vasárnap

Összesöpört haikuk IV.


saját




Fagyott föld. Nem érez.
Az olvadék hiába
simul hozzá.





***



Harmadnap reggel

képzeld! ma reggel
a kilátás nyomokban
eget tartalmaz!





***




Hit Ride
                   (...motoron)

az isten háta mögött
kapaszkodom -
elengedem magam












sexsus

latin: nemi (férfi, női), nemi különbség







nem számítanak a megtett méterek.
ahogy nézel, abban van minden. olyan
közel vagy amennyire a test mértékével
csak lehet.

nem számítanak a megtett méterek.
az izomba gyűjtött megrögzöttség. ezt
lehet tanulni, de jobb, ha csak így
rácsodálkozom.

nem irigyellek téged mert nem
számítanak a megtett méterek. ebben
a pillanatban vagyok csaknem valóban
otthon benned.

nem irigyellek téged. én most majdnem
hazaértem, ennél közelebb nem lehet hozzám
az anyaméh.

nem számítanak a megtett méterek.
ahogy nézel abban van minden. végre
értem miért hívnak így: adakozó.

nem irigyellek téged mert nem
számítanak a megtett méterek - te
rajtam keresztül sosem tudsz így
majdnem hazaérni.








2017. február 4., szombat

jelentéstan

Miss Beautifulnak





az idegen lánnyal keveredik így
beszélgetésbe, töredék szavak
levehetetlen kilóival -
az érintés közvetítő közege helyett
zsebre dugott kézzel dadogva
egy nyelvet, amit nem ért

a teste emlékszik a lányra
ami természetesen lehetetlen -
de mert a saját nyelvét sem érti jól
távolságtartásnak tűnik a
gyávasága

nem a nyelvet kellene bírnia -
bár nyilván nem ártana, minden
megtanult nyelv egy másik
résre nyíló kapuja

a teste emlékszik egy résre nyíló
testbeszédre,
ami természetesen lehetetlen -
elfelejti: az érintés képtelen hazudni
vagy van hőfoka, vagy nincs

töredék szavakkal zsonglőrködne
de folyton kiejti,
mert nem ért azon a nyelven -
elborítja egy pillanatnyilag
feltörhetetlennek tűnő burkolat


nos, így próbálom nektek megragadni
ezt az egyenletesen eloszló ködöt is
szavak hiába ejtett térkövein át







2017. február 3., péntek

Beszélgetés megmenekülés előtt


Utagava Kunijosi: Shimosuwa - Yaegaki-hime,
from the series Sixty-nine Stations of the Kisokaidô Road
(Kisokaidô rokujûkyû tsugi no uchi)






Simon Márton:
A rókák esküvője


Többé már, tudom, nem hajolhatok oda hozzád,
hogy a füledbe súgjak – ha tehetném, se tudnám,
mit mondhatnék. Csak azt tudom, most valahogy
úgy mondanám, ahogy a segélyhívó mikrofonjához
hajol közel, egészen közel valaki egy liftben, meglehetősen
részegen, miután sokáig nézte a földön ülve az
évgyűrűket mintázó, szakadt, ragasztott tapétát, azon
tűnődve, vajon hogy kerülhetett ide, ebbe a fába, ennek
a fának a belsejébe, és miért, mikor zárták be ide őt és
kicsodák, aztán egy idő után lassan, enyhén remegve
feláll és a homlokát a falnak támasztva némi tétovázás után
megnyomja a vészjelző feliratú gombot – és amíg a válaszra
vár, egyetlen dolog kering a fejében, egy régi gyerekdal,
amiben egy róka úgy siratja a kedvesét, hogy ajtó voltál,
megettelek, most nincs hová mennem, csak ennyi, mert nem
tudja tovább, és nyomja a gombot, de nem jön válasz, csak áll,
mint egy sötét, benzinszagú erdő, és önkéntelenül, rekedten
belemotyot néhány kivehetetlen szót az évgyűrűk közé szorult
néma fülbe, arról, hogy etesd már meg végre pár szóval,
hogy igazán mondhatnál valamit neki, noha tudja, a fülkében
tüzet okozó tevékenységet végezni szigorúan tilos.







shizoo:
Rókák esküvője


Nincs itt senki. Azért jöttem ilyen messzire, hétköz-
nap, hogy ne kelljen suttognom - főleg ne befelé,
ahogy egy részeg suttog egy odúszagú, sehová
nem tartó liftben. Nincs itt senki, csak hatvanezer fa:
az irritáló kötött pályás növekedés hatvanezer
gátlástalan himnusza. Senki csak néhány millió bogár, és az előző
sikolyomtól jelenleg teljes sokkban hallgató pár száz
bogárzabáló énekesmadár, rigótól szajkón át tengelicéig -
azzal a sikollyal a madárzabáló kánya röptének ívébe is
sikerrel beleharaptam. Nincs, csak számtalan kupacban egér, pocok és
a sikolyomtól épp genetikailag rémült fülét hegyező számos nyúl.
Nincs itt senki a Prédikálószék lábánál, ahol a neved
sikoltva prédikáltam, csak legalább hét róka. Látod -
leginkább ez a hét róka nyugtalanít. Ahogy egy lift
pániklukának másik végén is ül valaki - úgy gondolom,
hogy ül - ezek a rókák suttogássá fonhatják ezt a sikolyt
egyenesen a füledbe. Pedig tényleg azért jöttem ilyen messze
minden lifttől és egyéb fuldoklástól, ide, ahol nincs senki ilyenkor
csak a millió másképp néma élet, hogy véletlenül se hallhass.
Olyan száraz a torkom, mint az aljnövényzet. A rókákra
nem gondoltam, látod - pedig a rókákra nem vonatkozik
a kiépített tűzrakó helyekre is kiterjesztett tűzrakási tilalom.







*Yaegaki hercegnő történetéről például itt olvashattok többet

2017. február 2., csütörtök

Premier

Demeter Helgának

kép: Philippe le Tellier





pontosan így
ragyogj. hisz mindent a
legfontosabbnak játszol.








2017. február 1., szerda

Szerelem

Kovács Tímeának






"...kell vinnem valamit neked?"
Nem. Mindenem van,
mindenem. Vagy.
(shizoo)



hozd el nekem
azt a valakit,
akivé melletted válok!
(Nyári Olivér)




melletted valaki
azt várja: mellette
válj valakivé
(shizoo)