A tél utóirata

folyton halogattam...

Csak köszönnék valahogy a napnak.
eddig halogattam.
mindig halogattam.
most halom.

Elviselhetetlen a tekintetéből
kicsorduló éles
olcsó, közönséges
fájdalom.

Nem viselheti el: a tekintetéből
csak ennyire futja
a semmi kis útra
semmi dolog.

Hogy viseljem el: a tekintetétől
elvakul a szem
olyan-amilyen:
ki-hunyorog.

Elviselhetetlen ragyogással szemben
a megismert formám
nyíló fénycsatornán
olvadom.

Csak köszönnék valahogy a napnak.
eddig halogattam.
mindig halogattam:
most halom.

Nem viselhetem el: a tekintetében
magát kifordító
káprázatordító
semmi-titok.

Csak köszönnék ugyanígy a holnap
reggelnek is itt.
ahol valamit
még halogatok.