Teljesség-átiratok (75.)

Laszlo Kestay: Gateway to Hell (Hawaii)

Az alap-réteg

Szállj le önmagad mélyére, mint egy kútba; s ahogy a határolt kút mélyén megtalálod a határtalan talajvizet: váltózó egyéniséged alatt megtalálod a változatlan létezést.

Legtöbb ember azt hiszi, hogy halálakor megsemmisül, vagy majd testtelenül él tovább a térben és időben. A halál nem megsemmisülés, nem is tovább-élés; a halállal szétmállik mindaz, ami az embernek időbeli, változó része: a test, az érzés, az értelem, az egész személyiség; és meztelenül marad az alap-réteg, melyben változásnak, keletkezésnek, pusztulásnak lehetősége nincsen.

Az embernek nem a léte, hanem a külön-léte szűnik meg. A mai ember alig tud különbséget tenni önmaga létének és külön-létének megszűnése között: önmaga létét külön-léte nélkül, teste, érzései, tudata, időbelisége, változékonysága nélkül csak ájulás-szerű, mélyálom-szerű állapotnak képzelheti. Pedig a külön-létből a személytelen, valódi létbe átjutás nem lecsökkenés, sőt végtelen felfokozódás; nem mélyálom, inkább az éberség teljessége, melyhez képest a legéberebb életbeli állapot is csak káprázó tétovaság.

Aki leszáll saját alap-rétegébe, ilyenkor maga mögött hagy minden életbeli érzést, minden gondolatot és lehetőséget, s ott van, ahol majd halála után, az időtlenben, változatlanban, ahol nincs többé „én” és „nem-én”, hanem mindennek mindennel azonossága, tagolatlan végtelenség. Nem ájult sötétség ez, hanem fényentúli ragyogás, tett nélküli sugárzó működés, érzéstelen teljes szeretet; örök változatlanság, mégsem megdermedés, hanem változásfelettiség, melyben minden változó is bennerejlik, akár az ébrenlétben az alvás lehetősége.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

ma akármit

csinálok... holnap bármit!

(micsoda különbség...)

ma akármit
csinálok - holnap semmit...
(micsoda különbség?)

amikor minden vonatkozás

éberen sem észlelt okok

kimondott szavak és döntések

valódi teljese

az összes egyszerű

rajzú helyzet mögött

lüktető egész zuhan rád:

az éberség teljessége -

akkor nem moccansz

levegőt se veszel

ájulás helyett 

mélyálom helyett

elfoszlásig tehetetlen

cselekvésképtelenség nyűgöz -

ez nyilván nem alap-réteg

de minden megragadó

köteleződésed a

tett nélkül sugárzó időtlen

következmények hálójában -

amikor megérzed a

nyomorult megesések

valódi súlyát -

minden változó benne rejlik

minden idő és hiánya

az összes elfoglalt terek:

az éberség teljessége

az összes megélt és

nyilván elrontott pillanatban

amit egyszerre rád zúdít

a külön-létből szakadás -

jobban esne ha a Halál akár

tényleg egy fiatal nő képében

égne a retinádra -

ha ezzel a szégyen-teli 

szembesítéssel nem

maradnál magad nélkül se

szálegyedül -

aki ezen az együtt látott

rémületes teljességen 

végigvezethet odáig ahol 

semmit nem engedsz el

de minden elenged -

ahol a többi alvajáróként

összetapogatott álmában is

ahol nemcsak a tiédben rejlik ott

a felébredés lehetősége.

Neil Gaiman: Death