Könyvheti ambivalens

Nem a beérkezések izgatják.
Valahol beteg biztonsággal érzi, hogy
minden beérkezés halál.
Hogy mi lesz a vége? Elkaparnak. Az lesz.
Úgyhogy nézd el neki, hogy ezekben
az életet ünneplő, felragyogó
esőcsepp-napokban ennyit foglalkozott
a végével.
Hidd el, tényleg nem a beérkezések izgatják.
Csak van, amikor a környékről eltűnnek
az énekesmadarak. Mert a panel bordaréseit
Karvaly pásztázza. Mert Vércse
csap le az óvatlanul nyílt lélegzetvételbe
kiugráló Feketerigóra.
Még a Galambok is odébb költöztek
néhány tömbbel. Senki. Csak a *Varjak.
Ezt a szorongást csak a gondolat,
emlékezet fényelnyelése bírja.

Nem a beérkezések izgatják.
Még akkor sem, ha némelyiket megköszöni.
Állhat színpadokon. Kérdezik és
válaszolhat. Varjúraj szavakkal
falatot hajítva az emlékezetnek.
Fekete-szürke tollat tűz a
szűzbeszéde első mondatába.
Valaha vágyott erre - jobban mint a
csók szájba ömlő, fémes ízére.
Nézd el neki, ha mégsem érzi
a felállás tárulni képes zamatát.
Hidd el, tényleg nem a beérkezések izgatják.
Még mindig inkább a megindulások. Hiszen
a macskakövek ismerős zötykölése sem
ugyanaz - sosem ugyanaz.
Macska. Igen. Kellene egy Macska a
Varjak ellen.








*pár kedves Varjú-idézés: - Rövidebb úton (Sasa Gyökér képével, megjelent a Képíráson)
                                          - Hús ízét a hús (Pege Ibolya képével)
                                          - Ferdítés a varjú röptén (Sasa képével és Macuo Baso versére)