Papír, kötésben

Úgy szeretnék egy verseskötetben finomhangolva
egymásra rezonálni, és közben én lennék az összes vers.
Nem a költő - az uncsi. Az összes vers, és amikor olvasod
belemásznék a fejedbe és tudnám, mit gondolsz
rólunk, összes versünkről, erről a nyomdatechnikailag
gazdaságosan kivitelezett kötetről, ami egy
gersli a felhozatalban.

Úgy szeretnék fa lenni a félfamentes papírban, amit
összefogdosol közben, érzéki ujjlenyomatokat hagyva
a félfámban. A papíron. Az se zavarna, ha előtte vörös-
boros eperlekvárt ennél és elfelejtenél kezet mosni és
tényleg kirajzolódna a tapogatózás térképe, a lapozgatás
motozása bennem, hiszen részt vennél ebben a
nyomot hagyásban.

Ahogy a futó szabályozza futás közben a légvételét
beállna bennünk egy monotonitás, úgy kellene olvasódjak,
hogy közben összemaszatolsz. Úgy szeretném, hogy
közben finomhangolt éntőlem ne érezd a hosszútáv-
olvasó szükségszerű magányosságát, persze ehhez
nem árt, ha én, az összes vers tényleg nem hagylak
magaddal magadra.

Aztán úgyis eladnál egy antikváriumban, vagy az
örököseid, ha te már nem proximálod a mellkasodhoz
a belém csomagolt kontextust. Az összes versből,
így, ha én volnék a finomhangolva egymásra rezonáló
belvilág, valami a végén mégis tűzbe lobbanna veled -
hiszen ahogy lenyomataink a papír, a holt test is
őrizne belőlünk valamit.