Rekvizitum

Eltört.
Nem tudom egészen
körbeérni,
hogy összefogjam.
Létezem, létezünk,
csak ami nem volt egész sosem
csak az hever majd
darabokban.

A hangtalan reccsenésre
neszeltem.
Olyan volt mint a nyomás kiegyenlítődése
hegyre fel –
vagy ahogy a hajszálér
megpattanását képzelem
a képzeletem vezérlő rendszerében –
vagy az érzést, hogy úgy
hogy úgy sem létezel.

Eltört –
olyan lassan, hogy nem tűnt
eltörésnek.
Elsőre nem.
Csak mintha távolabb kerülnék
a képtől, amilyennek
az életem képzelem.

Eltört.
Dől majd, hasad, azt is lassan,
ahogyan eltört.
Ez az élet?
Behunyom a lelki szemeim,
hogy úgy se lássalak
téged.