natalie & shizoo:
mint a parti fűz tórahajló, íves ága
amint a ráncos vizet szelíden simálja,
úgy mozdul két karcsú ág-kezed
a vasalatlan mondatok felett
hajnalban, ahogy gyűrött álmod cibálod
magadról, mint rád izzadt kiskabátot,
fehéren suhan a fémbogár árván,
tegnapi selymednek fénytelen szálán
csak lámpafény – a nap ma nem kel fel veled
máshol élednek fényére máshol-életek
mint halántékon szúró karmos óratiktak
ahogy növényi-mély álmot kiiktat
úgy kéne a fásult, megvénült szíveken
a mondatot vasalni: rongy úgyis, műselyem –
s te gonddal derítesz mégis víz-simává redőt
hiába szürkébb egy nappal settenkedő időd
odakint torz árnyékból a félelem kinő,
a sápadt fényben belül, gyöngyöt ring az idő
lélek-fény álmodja át magát derengve
így, kezed bölcsőjéből a végtelenbe.
csipke-utad bejárva szisszen a könnyű pára;
gyöngyöt éget kövér cseppekből vásznad havára,
megered a hajnali fényben a dal valahára
a csendben, fény ül a vasaló nő hajára.
de közben ott bent szürke kormon fakón remeg,
derengés izzik, szűrt fényt izzik izzadó szened
az éj emléke – mint a fájdalom tüdőbeteg
sóhajtásban: úgy biceg, úgy nyaklik éneked
gyöngyringatás a dal, de elcsuklásában is
megőrzi tisztaságát, hullása sem hamis
lélek-fény egyszer ha végleg útnak énekel
s más simítja élre gyűrődött vásznad el –
gyöngyringató időd kagylód ha tárva nyitja
megroppan és ereszt a szűkös testkaliltka
bölcsőn és éhen és szomjon túl ragyog
tengermély ég vizén gyögyfényű dallamod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése