2013. május 4., szombat
A vers virágzása II.
A vén zenemester gondolataiból
Időtlenül
A lehelet elektromosságát és a sarat
a lombikot és a tavasz pazarló lázát
álom visszavonhatatlan ébredését és a madarak
rebbenő szárnya röptét és nyúlós olajba cuppogását.
Vitorlát a tekintetben lakozó fénylő figyelmet
hurkásodó ütésnyomot a bőrön a csattanó szigort
a dalt ami kiemel az időből, míg énekelnek
nemesített, beoltott szőlőtövet és a robbanómotort
Az autópályák és sínek mesterséges verőereit
és a jelekké formált gondolat áradó utazását
metropoliszt ahol a gyökértelenség gyökerezik
a mélybe merített halászháló árbocot rázó szakadását -
Keverünk levegőt és földet
feldobjuk elegyülni a sarat
rebbenő röptükkel
ezt élik ösztönből a madarak.
És belélegezzük a levegőt
élesztjük magunkban a tüzet
miközben tűz villáma kíséretében
a fejünkre zúdulnak a vizek
keverjük a kevélység és alázat
negtisztulását
keverjük a lázat
így leszünk
táguló világnak
mint kifújt levegő
s légért nyíló torok
tüdő kolostora -
mi mind a két világnak
így leszünk
egymás felé
konnektora.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése