inspiráció: http://moly.hu/karcok/205209
Nem vagyok nagyobb én sem a szónál.
De a nagy szavak elfúlnak – belém.
Minden porcikám akár egy szótár.
Mintha mind magamra festeném.
Minden porcikám picike szó.
Kiejtődve jelentéktelen.
Belépnék oda, hol megtalálható
szavakba ákolva az életem?
Rémületes távolságra van
az Isten, és most lehet, hogy épp hallgat.
Nem találom – hol az oltalom
a peremén az új vérzivatarnak?
Kimondhatatlan fáj. Jaj, Istenem!
Miféle kínlódó azonosság
kopog minden lefirkált kis jelen?
Hogyan találjak vissza újra hozzád?
Talán be kéne fogni a szám.
Hallgatni úgy, ahogy a levelek –
kócos halomban hullanak alám:
a semminél is jóval kevesebb
értelem ha hull – mint lobbanó lapok
lángja nincs és fojtogat a füstje…
Talán tavaszra értelmet dadog
a kipattant rügy élénk új-ezüstje.
Nagy emberi lény – hiányaim
az egyetlen szivárgó válaszon;
ha belülről lakom szavaim
csak remélem, hogy imádkozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése