Kedveseim V.

                                      Zálognak köszönettel

Lénard Sándor

                                      Mit hagynak ránk holtuk után az öregek?
                                      Egy vén ruhát,
                                      Egy repedt okulárét,
                                      Egy félig ürült tintásüveget.

                                      Még élek. Ám a perc közel…
                                      „Ezt hagyta csak” – vijjognak majd felettem.
                                      S én a kegyetlen Alvilág
                                      Mélyén sóhajtom: legalább
                                      A tintatartómat kiürítettem.


Menetelők, könyvtár, zenék és háborúk
éhség és vérnyomás, Bach és Mussolini,
egy tisztán ejtett „jó helyen vagyok”
a bárhol, ahol éppen –

szavát megélő, gyakorló humanista
tapogatózva lépdel a sötétben,
amit köré rak forró és hideg háború;
korhárfán zengő nyelvek és szerelmek
pisla fényét viszi tenyerében.

Csipetnyi humorral bölcselő
örökösen kíváncsi gyermek
és tisztességbe vénült polihisztor:
minden mondata idézhető.

Kíséri minden költözésemet,
hogy lássam: csak a testem költözik –
hogy érezzem, ahogy gyengéd örömmel
bogozza szellem gyöngyfűzéseit,
hogy értsem, mit suttog, beszél, üvölt
a nyála-csorgó kortárs körülöttem;

s hogy majd elmondhassam együtt vele:
legalább
a tintatartómat kiürítettem.