2013. április 1., hétfő

Verslevél Babiczky Tibornak I.

Egy Levegővételre 

Irigykednék rád ismeretlenül
Ennyi gazdagságod egy lélegzeten -
szinte irritál.

Üres kert? Drótkerítés? Egy pillanat darabokban?
Kihajtogatja önmagát és szétterül
bennem, ami benned kiabál.

Ahol csupa mozdonyzokogás a kert:
ott találkozunk, egykor volt balatoni nyárban,
hol éppen hosszú tél következik;

lassú beszéded a szívembe zártam,
de mint egy tőrt - hisz úgy szúr, úgy sajog,
ahogy saját kínommal szövetkezik.

Még akkor is, mikor vitatkozom,
valaki bennem neked ad
igazat:

„Nézd, elsötétült – mondod – az álom elhagyott”.
Álmomban szívritmusra verdes
lihegő aranymadarad.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése