Egy Levegővételre
Irigykednék rád
ismeretlenül
Ennyi gazdagságod egy
lélegzeten -
szinte irritál.
Üres kert?
Drótkerítés? Egy pillanat darabokban?
Kihajtogatja önmagát
és szétterül
bennem, ami benned
kiabál.
Ahol csupa
mozdonyzokogás a kert:
ott találkozunk,
egykor volt balatoni nyárban,
hol éppen hosszú tél
következik;
lassú beszéded a
szívembe zártam,
de mint egy tőrt -
hisz úgy szúr, úgy sajog,
ahogy saját kínommal
szövetkezik.
Még akkor is, mikor
vitatkozom,
valaki bennem neked ad
igazat:
„Nézd, elsötétült –
mondod – az álom elhagyott”.
Álmomban szívritmusra
verdes
lihegő aranymadarad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése