"- Írni kellett az Ecce homóról: Szabó Magda a kép sarkában álló kutya szemszögéből láttatta a történetet.
– Én senkit nem akartam bosszantani, Arra gondoltam, hogy a képen látható összes szereplő történetét hátulról előre pontosan tudom: én csak a kutyával nem tudok elszámolni. Kié a kutya és mi lesz vele? Tudom, hogy Jézus kicsoda, és mivé lesz a Megváltó, tudom, hogy Poncius Pilátus hispán eredetű volt, és katonacsaládból származott, hogy a Szűzanyát odaadják János apostolnak, tudom, hogy milyen életet élt Mária Magdolna, az a vörös hajú, aki emeli a kezét, Jeruzsálem összes lakójáról tudtam, hogy most árulják el a Megváltót, hogy hitvány, aljas árulók, mert hiszen nem is olyan régen pálmaágat adtak neki, és hozsannát énekeltek! Egyedül a kutyáról nem tudtam semmit. Én úgy álltam a sarokban, amikor szét kellett az osztály előtt tépnem a dolgozatomat, mint akivel rettenetes igazságtalanság történt. Nem vettem észre, hogy egy nagyot villant a szeme a jövendőnek!
– Gimnáziumi tanárként, különös véletlen, hasonló helyzetbe kerültél.
– Igen, addig mindenki Toldit sajnálta: hogy kell megfeszíteni szegénynek a lábát, a kezét, de ki foglalkozott a bikával? Én akkorát nevettem, és akkora könnycsepp esett a dolgozatfüzetre, mert egyszerre láttam magam ott a sarokban, megszégyenülve. No, Simon Gizella hatodik osztályos tanulónak nem kellett széttépnie a dolgozatát, mert arról írt: szervusz, kistestvérem, tehénke, nekem már végem, engem már visznek… Átéreztem a helyzet teljes tragédiáját. Akkor kellett rájönnöm a bilateritásra: hogy bizony mindent meg lehet írni a bika szemszögéből is…" (Cs. Nagy Ibolya interjújának részlete)
Szervusztok, Stonhenge,
Rapa Nui óriás, egy tőből faragott fejei,
Pont Neuf zárókövei,
emlékkő a manhattani tornyok helyén –
Világ kövei, Gondolkodó és Dávid, sziasztok!
Én csak egy rosszul elegyengetett
macskakő vagyok, ott a láb alatt,
és nem érdem, hogy rám hullott a vére –
nem is értem, miért büntetnek, hogy beittam,
hogy tapodni rajtam azóta se –
hogy megváltozott a létem funkciója:
vérkehely vagyok, kőforma fájdalomalap.
Itt rejtőzöm Jeruzsálem
romjai közt és várom
a megtaposott és összevérzett
kövek ítéletnapját –
vagy valakit, aki újra rám áll
és rámutatnak:
Íme, az ember!
Rapa Nui óriás, egy tőből faragott fejei,
Pont Neuf zárókövei,
emlékkő a manhattani tornyok helyén –
Világ kövei, Gondolkodó és Dávid, sziasztok!
Én csak egy rosszul elegyengetett
macskakő vagyok, ott a láb alatt,
és nem érdem, hogy rám hullott a vére –
nem is értem, miért büntetnek, hogy beittam,
hogy tapodni rajtam azóta se –
hogy megváltozott a létem funkciója:
vérkehely vagyok, kőforma fájdalomalap.
Itt rejtőzöm Jeruzsálem
romjai közt és várom
a megtaposott és összevérzett
kövek ítéletnapját –
vagy valakit, aki újra rám áll
és rámutatnak:
Íme, az ember!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése