Leoni rajza |
Netelka:
Hétköznapi józanság
Csak apró vágyakkal él az ember.
Beéri azzal, ha ágyát megvetik,
ha az éjre ráköszön a reggel,
a ha ősszel eső, télen hó esik.
Mert mivégre az ezernyi álom,
hogyha újra és újra ébredni kell?
Hiába lépne át minden határon,
kivel a sorsa egyre felesel.
Megtanul hát örülni a fénynek,
a nyugvó Napot két szemébe zárja,
tenyerében még érintések égnek,
emlékezve néhány régi nyárra.
Megérti, mit susognak a hársak,
s miről zakatolnak messzi vonatok,
hinni tud tükre szelíd mosolyának,
s nem bánja meg sosem a tegnapot.
Míg apró vágyakkal él az ember,
s nem feszítik az elérhetetlenek,
egy eső cseppben elférhet a tenger,
és egy ébredésből Álom is lehet….
shizoo:
Hétköznapi
Hétköznapi józanság
Csak apró vágyakkal él az ember.
Beéri azzal, ha ágyát megvetik,
ha az éjre ráköszön a reggel,
a ha ősszel eső, télen hó esik.
Mert mivégre az ezernyi álom,
hogyha újra és újra ébredni kell?
Hiába lépne át minden határon,
kivel a sorsa egyre felesel.
Megtanul hát örülni a fénynek,
a nyugvó Napot két szemébe zárja,
tenyerében még érintések égnek,
emlékezve néhány régi nyárra.
Megérti, mit susognak a hársak,
s miről zakatolnak messzi vonatok,
hinni tud tükre szelíd mosolyának,
s nem bánja meg sosem a tegnapot.
Míg apró vágyakkal él az ember,
s nem feszítik az elérhetetlenek,
egy eső cseppben elférhet a tenger,
és egy ébredésből Álom is lehet….
shizoo:
Hétköznapi
Az apró vágyak percről percre nőnek
ahogy a család, ahogy a gyerekek,
ahogy napról napra elveszik tőled
önként nekik adott lélegzetedet –
ha ritmusában az eltűnt időnek
ezernyi álmod feláldozod érte,
lépcsőre lépcső, úgy jusson belőled –
fájdalmadon túl is tudod: megérte.
Együtt, egymásnak ellesett tekintet –
a másikába csempészett röpke fény.
Elveszítjük bohókás kincseinket,
Ahogy elfárad lassan a remény –
elmúlt időről susognak a hársak,
fotóalbumba gyűlő tegnapok
emelnek falat az elmúlásnak,
az apró vágyak, törpe távlatok.
De vágyaikban felrémlik a vágyad,
tenger egükben oldódik a csepp,
röpülésükhöz te adtál szárnyat –
legyen az Álmod ettől édesebb.
ahogy a család, ahogy a gyerekek,
ahogy napról napra elveszik tőled
önként nekik adott lélegzetedet –
ha ritmusában az eltűnt időnek
ezernyi álmod feláldozod érte,
lépcsőre lépcső, úgy jusson belőled –
fájdalmadon túl is tudod: megérte.
Együtt, egymásnak ellesett tekintet –
a másikába csempészett röpke fény.
Elveszítjük bohókás kincseinket,
Ahogy elfárad lassan a remény –
elmúlt időről susognak a hársak,
fotóalbumba gyűlő tegnapok
emelnek falat az elmúlásnak,
az apró vágyak, törpe távlatok.
De vágyaikban felrémlik a vágyad,
tenger egükben oldódik a csepp,
röpülésükhöz te adtál szárnyat –
legyen az Álmod ettől édesebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése