natalie:
szobrok
hadd legyen minden találkozás
az első,
ne akarj közelebb lépni
a vesztibül első oszlopánál,
onnan esik rád legszebben a fény,
mikor az éjszaka legkisebb lánya
a hajnal megynyitja ingén
gyöngy-gombjait
és rózsatestéről pergőn, lábunk elé
ejti szirom-álmát.
ne akarj közelebb lépni;
nincs köztünk távolság,
ha ugyanabba az irányba
nézve ugyanazt látjuk:
ez az érintés.
hagyd, hogy belső mozdulatlanságunkra
testet sejtsen
a lehulló vakolat.
shizoo:
Ugyanabban az irányban
Egyben minden találkozás önarckép –
a tükörhöz hajol, túl közel,
amennyit a látvány egymás felé
csak lépni képes.
Add hozzá a fényjárt vesztibül
s a meghitt pillantások összegéhez
ezt a közelt: egy és világ.
Olyan közel,
hogy ebből a tükörből
egy másik arc néz vissza rád.
A hajnal lánya a vállad felett kukucskál,
álmos szemével egyre mosolyog:
melletted ébred, vagy benned a tavasz.
Nincs köztünk távolság,
így igaz,
hisz látlak a szememben, túl közel
hajolva a tükörhöz:
seprűs szempillád végére
az ébredés gyöngykönnye gyűlt,
s pergő szirmok szellőtánc-nevetése
járja körül a fényjárt vesztibült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése