Beszélgetés jó esetben délben, vagy este

Simon Márton:
Jó esetben a dél
                K. I.-nak, tisztelettel

Jó esetben ritkán kell szóba állnom
szeretteimmel. Megvisel, hogy kérdéseikre
csak hazugságokkal felelhetek. Tanácsaik
nélkül egyre jobban bízom abban, hogy majd,
mint a vadludakat, délre visz az ösztön, bár
igazán nem tudom. Hol van az a dél?
Szavaimat kevésre tartom, pedig ezen a vidéken
még ma is mesélik, a fény úgy lett: csak egy szót
szólt valaki. Én persze beszélhetek, amit akarok,
nem lesz világosság. Idáig jutottam:
néha azt mondom, van kiút, és ettől mintha lenne.
Persze nincs. Ez egyszerűen nem így működik.
Pedig el tudnék szakadni bármitől, jó esetben
egy-két szóval elengedem a fényt is.
Halogatni kéne ezt, mert például az őszt
megírni könnyű. Olyankor bármihez hasonlítható
bármi. Vagy csak nekem mindenem. De most
tavasz van. Ilyenkor, jó esetben, mindig egy kicsit
hosszabbak lesznek az éjszakák, mint a félelem.



shizoo:
Esti esetekben 
                S.M. -nak, köszönettel

Gyakran látnak a szüleim, főleg
a kortársaim szüleihez képest –
Bár engem is megvisel, hogy minimum
ködösítek, elhallgatok és felejtkezem
a kérdéseikre. A lényem egy része, mint egy
szatellit, még mindig körülöttük kering –
mint ahogyan ők hiszik, hogy világuk
körülöttem. Sosem bocsátják meg a
súlya vesztett keringőnek, hogy a vesztett
súly elérte a szökési sebességet.
Nem miattuk becsülöm a szót – sokra ráadásul;
de a magam pilácsa ettől ég, ha tudom is,
őrláng maximum, és csak magát őrzi:
idáig jutottunk. Csak valótlanságot tudunk a szavainkkal
teremteni. Pont ezért tudom, hogy nincs kiút.
A fény távozik, ha engedem, ha nem; a
magam pilácsa is kialszik, az övék is –
hiába halogatnám, valamilyen őszben majd
elárvulok. És nem tudom, mihez fog hasonlítani,
de olykor úgy érzem, olyan lesz, mint mikor lebuktam:
mikor a körém csurgó elhallgatások átcsaptak a fejemen -
s az a félelem majd nehezebben múlik el,
mint ahogyan a növekvő hosszúságú éjszakák.