Beszélgetés (helyett) tömegközlekedés közben

Tóth Krisztina
Metró

Hátulról öregember, elölről fiatal férfi.
Megy ki az emlékezetből a mozgólépcsőn.
Ma, mikor vele álmodsz, nem is érzi.
Holnap majd hátrafordul, de későn.

Hátulról fiatal férfi, elölről soha többé
nem szabad kezdeni a felénél fölébredve.
Ijesztő gyengédség rántja össze
a szívet így is: kihagy egy hosszú percre.

Ki teszi jóvá, ami jó volt,
kever egy arcba ennyi titkot?
Lélegzik fent az elfogyó hold,
mire kijutsz, már senki sincs ott.



shizoo:
Lélegzik fent

Megállapíthatatlan, de úgy vélem túl a végsőn
ért egyszer a kíméletlen figyelem -
mint térfigyelő kamera, a mozgólépcsőn
figyelme borzolta a tarkószőrzetem.

Nem én kerestem a szemkontaktust.
De mintha éhének én volnék a réme.
Nem én kerestem álmában a ritmust,
hogy belekarmoljak a szíve ütemébe.

De belenézett, hát viselje, amit lát.
Borzalmam, hogy nincsenek titkaim:
viselje ha tudja - metrózörej a sziklát,
egymásra préselt halálaim.