Beszélgetés két lélegzetvétel közt

Babiczky Tibor
Levegővétel

Ez már így marad. Elbotlik dolgában a férfi,
  a nő, elhull állat és faág.
És félek, mint bolond, aki féli
  ép gondolatát.

Széken felejtett nadrágba, ingbe
  rágta bele magát az éjszaka.
Most előbújik s megfog szelíden
  dohány-, verejték-, s borszaga.

Vontató állatnak a lélegzetet
  testünk elé ki fogta be?
A nap már csak egy ujjnyi tán. Minden el-
  vonszolódik a semmibe.

Szemünk a magasba tekint, de nem lát
  semmit. Az ősz ez itt. Nehéz.
Ez már így marad. Sötét lesz. S amit látni
  akartunk, mindvégig az volt, ami néz.



shizoo:
Visszatart

Nem marad. Így. Mert testre test fonódik
  sejt sejtbe; s majd vajúdik, rügy ha él.
Hiába félem én is, mint rakódik
  a tavaszunkra tél.

Reggel lesz megint. S csak egy leszek, ki
  véletlenül maradtam éjszaka.
Elszalasztott ölelés mereszt ki,
  emésztő éhek zsarátnoka.

De nem tudom. Elfojtani. Ezt sem.
  Örömtől helyettem lihegők
dübörögnek elképzelt felettem
  s vonszolják az eltelő időt.
 
S szemem ha feltekint, és nem lát
  semmit - csak vagyok. Csak én. Vakon.
De hogy mások kinek szemébe néznek
  ha önmagukba - azt nem tudhatom.