Kedveseim II.

József Attila

Nem ápolt anyátlan
harminckét lázban égő
vonat elé
elpazarolt minden -
 
üszkösen ha szenderül
egy gyermek sír legbelül
fel felcsukló hangon -

számot kéne adnom:

hány nőt ütött el éhes
hiányos-testiséges
gesztus-szegény szava!

Hány félig tépett éjszaka
mérgezte sorsa vérszaga -
magát saját maga!

Mert életté úgy tettem én
ahogy dadog e költemény
nincsen becse -

elsiratná, ki nem-billeg morzsát
rázta le magáról alamizsna sorsát
ajándékba nem fogadva el
ami juss
ami jár
ami kell -

olykor gyűlölöm,
hogy így zár a hidegbe -
pedig vele ha fázok
végig tudom: legalább
nem szarral gurigázott.