Beszélgetés hűlő tűztér mellett

Rakovszky Zsuzsa:
Parázs

A téli égből foszforfény pereg.
A tér sötét szívében fekszem ébren.
Hulló hamu, hunyorgó tűzszemek,
vérző szemek a kályha tűzterében.

A zsenge öntudat lángként remeg
az álom, a futó nemlét szelében.
Az ablakon túl nagy, sötét hegyek
áznak a zöldes, holdontúli fényben.

Hamvába holt parázs. Szél fúj. Az álom
átfúj a még folyékony énhatáron
- a túlparton még egy vagyok veled.

Tükörmélyből hallom lélegzeted.
Mintha parázshoz, hozzád ér a bőröm.
Vagyok. A Lét tüzében perzselődöm.

shizoo:

Parázs

A hűlő éjbe karcolnak a fák.
Robusztus ujjuk aprókat remeg.
Anyagcsatába hajszolt katonák
merednek rám a dermedt levelek.

Avarrá süppedt, léte-fogyta frontok.
Életlen törzsek árnyba gyűrt hada.
Mintha rosszul földbe kapart csontok
kipárolgása volna mind a fa.

Parázs vagy. Pattogsz. Eltemettelek.

De határaim ma engem se találnak.
Holt ágainknál melegszik a lábam -

úgy lüktetsz, fulladsz! Úgy vagyok veled 

mint egy hiába menekülő állat -
megalvadt vér a holt artériában.