Ünnep születik

Azt láttad már, hogy
egyszer az évben, július közepén
(a nap járásának függvénye, mikor)
egy egészen elvarázsolt
fény-fürdetett kis facsoport
egy kis elíziumi ligetecske
varázsolódik ki a Liget
nap-mint nap (valljuk meg) elfelejtett
egyébként-is varázslatából?

Árnyékból kiébredő
alkonyati túlnan-szeletke.

Nem tudom, pontosan milyen
emeltyűket mozgatott bennem
a látvány, de úgy közeledtem
hozzá, mintha szentélybe
és úgy nem léptem be mégse, mint
aki méltatlan a fényfürdetésre.

Azt hiszem így
születtek egykor
a szent helyek és az
az ünnepek.
Az idő adta ajándékba.
Belépő ember áldozott,
annak, akit nem ért,
ott ahol egy pillanatra látni vélte.

S talán csak ennyi a kegyelem,
hogy látni engedi magát a szépség
érinteni engedi magát tőle a szív és
úgy áramlik ilyenkor a lélegzet
a mellkasból ki-be,
mint a legtavaszibb illatú
mező felett szálló,
virágportól látszó
legszebb szelek.