Kedveseim II. (slamverzió)

József Attila


          Nem ápolt anyátlan
          harminckét lázban égő
          vonat elé
          elpazarolt minden!

          Üszkösen ha szenderül
          egy gyermek sír legbelül
          fel felcsukló hangon -

nincs rá magyarázat
hogy érezhetjük a szavakból
így a lelket, a lázat

egy halom hasított fa szóból
hogy áll elénk az,
akinek nem jutott
a pont elég a jóból,

kinek nem volt dicső a trakta
szívét mikor papírra rakta -

szerető szájába a siralmat,
úttörő szájába a proletárt,
maga számára a tilalmat,
a szót mely szóról szóra jajgat
hogy: "fájjon úgy, mert úgy akartad"
hogy fájjon az is, aki bánt -

legbeljebb síró kisgyerek -
melléd ült végül az isten?
Egymáson heverő világod
mélyéről kiásott?

Ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt -
melléd ült végül valaki,
aki nem árul el,
de tényleg ért?

          Nem ápolt anyátlan
          harminckét lázban égő
          vonat elé
          elpazarolt minden -

          üszkösen ha szenderül
          egy gyermek sír legbelül
          fel felcsukló hangon -

fel feldobott
a hír azóta, rólad fecseg,
megtanulja némely versedet
az utókor,

ér valamit számodra a kultusz?
rég kifakultál
az időből...

De nem ilyennek képzelted a rendet
szerintem te sem,
hogy így váljon el szar a májtól
s ne tűnjék fel a homálytól
hogy zabálják fel a sarjat
afféle varjak -

te hallottad az esőt nevetni
vasútnál laktál - est alól
nézted az egek
fogaskerekét, de
eloldoztad földedtől eged,

írtad, hogy már nem tudsz szeretni,
szoborűző ocsmány kis világom
is így
hullajtaná az emlékedet -

mert nem tudna belenézni görbe
gerincével az általad
feltartott tükörbe,

mert legyen bár újra május
az éhed máig aktuális,
mert egyre többet alsó kövön
ér az olcsón hajszolt öröm -

s mégsem,
most sem szorulunk ökölbe...

          Nem ápolt anyátlan
          harminckét lázban égő
          vonat elé
          elpazarolt minden -
 
          üszkösen ha szenderül
          egy gyermek sír legbelül
          fel felcsukló hangon -

számot kéne adnom:

hány nőt ütött el éhes
hiányos-testiséges
gesztus-szegény szava!

Hány félig tépett éjszakám
mérgezte sorsa vérszaga -
magát saját maga!

Mert életté úgy tettem én
úgy csípett sorsa mérgese
ahogy dadog e költemény
nincsen becse -

s elsiratnám, ki nem-billeg morzsát
rázta le magáról alamizsna sorsát
ajándékba nem fogadva el
ami juss
ami jár
ami kell -

a nőt, az állást, a társadalmi szerepet
ne adja kegyként semmiféle szeretet
annak, akit ott
a semmi ágán
csak néznek,
néznek a csillagok -

olykor gyűlölöm,
hogy így zár a hidegbe -
pedig vele ha fázok
végig tudom: legalább
nem szarral gurigázott.