Ma csak

Ma csak a kérészéletű szó van,
lejárt garanciájú, középnehéz igék,
szervizelhetetlen főnevek,
szavatosságuk vesztett alanyok,
súlyhodva lógó állítmány -
ma csak a tárgyak, akkor is ha nem,
villő változat helyett a sorozatszám,
kiakolbólított, vagy elbitangolt jelzők,
meghatározó közös káromlások -
ma csak a sablon szeretne, üdvözülne,
takaratlan dögkút a forma,
irányadás, példaérték, hagyomány,
minták, paradigmák, izmusok,
ülnek a könnyen gyárthatóság grádicsán,
annyi, mint égen a nem látszó csillagok -

tudod mit? Lehetne megkönnyebbülés is,
hogy nem kell tovább a kultúrát cipelni,
le lehet rúgni a cúgos cipőt,
az élre vasalt dilemmát,
a keményített kézelőjű paradoxont -
mezítláb a mélységes, csillagtalan,
reflektorok-járt mindenség partján,
a pillanat koktéljával a kézben,
tűzijátékra várva.

Tudod mit? Szétkent életünk
viharzónáin túl romlottan és lejárva,
gari nélkül és csereszabatos
panelek belátható kifutású,
használt és leértékelt túlélésében
is van még remény:
mindjárt kezdődik a tűzijáték -
kataklizmának, vagy végítéletnek hívjuk,
de hívjuk,
mert megelégeltük a
lehetetlen méretű égbolt
számontartását és elnevezését.

Ma csak
ez a várakozás van,
nem készenlét,
inkább készen lét -
amely úgy ér véget, mint
ez a vers itt:

nekifutással, ma csak
a semmibe.