Kedveseim V.

                                      Zálognak köszönettel

Lénard Sándor

                                      Mit hagynak ránk holtuk után az öregek?
                                      Egy vén ruhát,
                                      Egy repedt okulárét,
                                      Egy félig ürült tintásüveget.

                                      Még élek. Ám a perc közel…
                                      „Ezt hagyta csak” – vijjognak majd felettem.
                                      S én a kegyetlen Alvilág
                                      Mélyén sóhajtom: legalább
                                      A tintatartómat kiürítettem.


Menetelők, könyvtár, zenék és háborúk
éhség és vérnyomás, Bach és Mussolini,
egy tisztán ejtett „jó helyen vagyok”
a bárhol, ahol éppen –

szavát megélő, gyakorló humanista
tapogatózva lépdel a sötétben,
amit köré rak forró és hideg háború;
korhárfán zengő nyelvek és szerelmek
pisla fényét viszi tenyerében.

Csipetnyi humorral bölcselő
örökösen kíváncsi gyermek
és tisztességbe vénült polihisztor:
minden mondata idézhető.

Kíséri minden költözésemet,
hogy lássam: csak a testem költözik –
hogy érezzem, ahogy gyengéd örömmel
bogozza szellem gyöngyfűzéseit,
hogy értsem, mit suttog, beszél, üvölt
a nyála-csorgó kortárs körülöttem;

s hogy majd elmondhassam együtt vele:
legalább
a tintatartómat kiürítettem.

Anyám, Magyarország

                                                   inspiráció: http://moly.hu/karcok/209034

Anyám: Magyarország elhagyott
és itt az euroárvaházban ázva-fázva,
nehezülve a szerteszóródásba
magam vagyok.

Nem léptem át elrajzolt kerítését
és mégis elhagyott – cafrang anya!
Szólj rám! Nem hallod? A saját temetését
senkinek sem szabadna végigsírnia!

Anyám, Magyarország itt liheg
a szomszéd szobában épp nem tudom kivel.
Csak lázban égve fáj így a hideg.
Elhagysz. Elhagylak. Nélkülem
                                              temetlek el.

Beszélgetés két lélegzetvétel közt

Babiczky Tibor
Levegővétel

Ez már így marad. Elbotlik dolgában a férfi,
  a nő, elhull állat és faág.
És félek, mint bolond, aki féli
  ép gondolatát.

Széken felejtett nadrágba, ingbe
  rágta bele magát az éjszaka.
Most előbújik s megfog szelíden
  dohány-, verejték-, s borszaga.

Vontató állatnak a lélegzetet
  testünk elé ki fogta be?
A nap már csak egy ujjnyi tán. Minden el-
  vonszolódik a semmibe.

Szemünk a magasba tekint, de nem lát
  semmit. Az ősz ez itt. Nehéz.
Ez már így marad. Sötét lesz. S amit látni
  akartunk, mindvégig az volt, ami néz.



shizoo:
Visszatart

Nem marad. Így. Mert testre test fonódik
  sejt sejtbe; s majd vajúdik, rügy ha él.
Hiába félem én is, mint rakódik
  a tavaszunkra tél.

Reggel lesz megint. S csak egy leszek, ki
  véletlenül maradtam éjszaka.
Elszalasztott ölelés mereszt ki,
  emésztő éhek zsarátnoka.

De nem tudom. Elfojtani. Ezt sem.
  Örömtől helyettem lihegők
dübörögnek elképzelt felettem
  s vonszolják az eltelő időt.
 
S szemem ha feltekint, és nem lát
  semmit - csak vagyok. Csak én. Vakon.
De hogy mások kinek szemébe néznek
  ha önmagukba - azt nem tudhatom.

Március végi cangás

                                              basszus, hanyadika is van?


már nagyon rühellem az időt
hogy folyton hóban küldöm
hogy vérrel elegy trutymóval
dugul tele a tülköm
hogy a fékpofáim lezabált
húsát siratja kerekem
hogy sárral elegy kenőanyag
kövül a forgórészeken -

hogy egykor vízálló kabátom
alatt a bőrig traumás
fehérnemű irritál, s kesztyűm
alatt a csuklóm reumás
hogy nyergem szétkeményedett
a hajtás ad lábra taslit:
hogy pár hónap télidő kinyír
egy vadonatúj racsnit -

hogy beteg módra tép a szél
hátulról olykor úgy tol
hogy beletekernem se kell
csak suhanok a súlytól
utánfutóm mint szélmotor
s vissza persze ugyanott
rakottan vagy üresen
önnön dugámba zuhanok -

már nagyon rühellem a telet
ledobnám már a göncöt
e folyton nedves és dzsuvás
koloncot -

már nagyon várom a tavaszt
cserélve újra bizbaszt,
a fénnyel cirógató napot
úgy is, ha izzaszt -

már nagyon nagyon fáradok
már nagyon fáradt a gépem
ebben a véget nem érő
tavaszi télben.

Beszélgetés pozíciókról

Bertók László:
Valaki ráz egy lepedőt

Butikoslány a divatot
követem a pontos időt
szemre a többiek előtt
a valóságban ugyanott

egyetlen biztos pont vagyok
nem is érzem hogy szédülök
csak sebesebben jár a föld
és minden létező nagyobb

én úgy élek hogy meghalok
de a pillanat az örök
valaki ráz egy lepedőt
és villognak az ablakok

engem az mozgat ami fog
az tart vissza hogy röpülök.



shizoo:
ha bárki kattint ezmiez

Fitness leány a kardiót
követem azt, ami lesz
időn túl így lájkra vesz
rá formám minden akarót

egyetlen biztos az a kód
valaki holnap fölfedez
megoszt és címlapra tesz
leszek helyek pozíciók

én úgy halok hogy randimód
lépéskényszer keretez
s ha bárki kattint ezmiez
ha vágy nyalint testápolót

lényem az lesz ami fog
s nem fog vissza ami lesz.

Csattanó

törnek belém a bicskák
lemállnak pörge láncok
lepattan horpadása
a motorháztetőnek

azért majd el ha vások
rám kattanó időnek
nyomán csak rám ha asznak
kopások tapadások

a lassuló ütemben
azért majd el ha vások
tovább ha koldulása
(mérőm üres) erőnek

rám kattanó időnek
nyomán csont roppanása
keréknyomomba gördül
a tonnák olvadása -

de még belém a felnik
nem biologizálnak
még nem himbál harangoz
a részvét kondulása

de még még hajt a hajtom
de még nem árokparton
lemállnak és lepattan
de még-nek még maradtam.

Nem hiszem el

Nem hiszem el, hogy távolodna -
s csak úgy az eltelő időt
ahogy kettősünk megcsontosodva
belenőtt.

Nem hiszem el, hogy elérhetetlen
s nyilván nem az, ha nem hiszem -
ahogy párnázott szeretetedben
létezem,

nem hiszem el, nincs hova érnem
nincs hova érnünk. Te meg én -
két gyermek dúdol a sötétben
két pici fény.

Üzenetváltás bolygásról, gyökerekről

Áprily Lajos:
Kolozsvári éjjel

A kövezet akácvirágos,
holdfényben áll a sarki bolt.
S nem ismer rám a régi város,
a régi hold.

Kopott kövét a régi útnak
riasztó léptekkel verem.
S akácfalombok összesúgnak:
„Nem ismerem…"

Tárt ablakon az éjszakába
egy nóta száll, halk, mint az ősz.
S a dal és aki zongorázza,
nem ismerős.

Egy kertajtó kilincse moccan
és visszakoccan: „Idegen…"
S rá felbúg rég nem sírt jajokban
az idegem:

Holdas tetők, virághavas tér,
dalok, tüzek, csodák:
nem az enyém többé! – Ahasvér,
gyerünk tovább!



shizoo:

Dunaújvárosi este

A panelek szögletes árnya
alatt közért és cefrebűz –
nem ismer rám a pult leánya,
pedig derűs

hajnalon egykor szöktem tőle
ölemből mint a gyors öröm –
elszáradt érintés a bőre.
Fogom söröm

s lépek, ahogyan erre bárki
lelép, úgy foszlik mint az ősz.
Felettem egy kéz ablakot tár ki –
nem ismerős.

Kortyolok egyet. A régi környék
hideg közönnyel úgy nyel el
ahogyan bárkit – tart a sör még
s nem érdekel:

mi volt (ha volt) enyém e vándor
egyformaságból – nem kérdezem.
Nemcsak itt. A lényem bárhol
gyökértelen.

Beszélgetés - mint a mesében

natalie:

mint a mesében

angyalhajakba
kapaszkodva átúszni
tenger réteken


shizoo:
mint a mesében
 
tündérfényszikra
fényszigetén evezel
réttenger-éjen

Angyalhaikuk

Angyalaim
Szemsarokban a
villanó hiány: megint
eggyel kevesebb.


Vigyázhatnál
jobban is hajló
súly görbítette lényed
támaszaira.


Hiába vigyázod
elszivárgását
mély átéléssel élő
eső cseppjeit.


Angyala
kéne legyél. Mint
kőbe karcolt szárnycsapás -
hiába: sár vagy.


Megint
hiába. Hiá-
ba. Hiába. Hiába.
Tart a vezeklés.


Kiégeted
a magad gyúrta
agyagbabát. Mintha
angyalt gyártanál.


Nem kell
mágia. Fogadd
el - hulló, nedves időd
tanuld meg állni.


Ne hívd
az angyalt. Jön, ha
hozzád fér súlyos, sárnyál-
kás önmagadtól.

Kedveseim IV.

Alessandro Baricco


Megrajzol egy ugróiskolát,
és ugráltatja benne a szavakat.

hogy aztán e nyelvi
konvenció ritmusát
költészet törje meg -
lefegyverzően őszinte részletek,

amelyek az olvasót is
levetkőztetik,
időnként akár a könnyekig.

Hősei makacs és naiv emberek
csupa szelíden feszülő akarat.

de mint a drótkötél belében
az olajos kendermagban a kence:
a tengeróceán partján selyemben
vértelenül ülő
határkereső

a nem látszó
sorsváltó szerencse
kibomlik a szavakon túl:
nem a pontos rajz,
csak a kontúr -

de ez pont elég a szívzajok
nyelven túli
összehangolt ritmusához -
nem tudom kinek, de áldoz

mikor bennem sajog.

Reakció egy blogbejegyzésre I.

provokáció: http://moly.hu/blogok/http-szilviirkal-blogspot-com-2013-03-rend-html



Rend és káosz
                       Hársfaméz _szeee kisasszonynak

A rend sokkal kevesebb
helyet foglal
de látni kell, hogy amiből
kiépül a rended
hogyan nyújtózik a szebb
fény járta lélegző helyek
foltjaiba az árnyék elől –

porral szegett
rended sokkal hevesebb
feszültségeket
építhet köréd, libabőr
érzeteket
mint amikor fénybe jutva
egymás mellett legelöl
a polcról rendben rád mered
a Biblia és
a Káma szútra.

Válltól vállig rendbe tett
felrakott fal
az életed –
habár a káosz
bár többszörös a helyigénye
mégis gyakran
édesget magához,
hogy széjjel hagyd az
árnyékot s a fényt,
a porlepettet és a napi frisset -

a rend sokkal kevesebb
helyet foglal
jobban küzd a sűrű lelki
másnapokkal,
de óhatatlan önmagába illeszt
míg az esetleg megszülető -telenség
minden része úgy enged szerencsét,
fénybe vetül, vagy árnyékba ha von –
hozzáférésed lábnyom a havon.

A rend sokkal kevesebb
térbe zülleszt –
a káosz
jobban illik
az élet ritmusához.

Reakció egy ismertetésre - Margócsy

forrás: http://moly.hu/karcok/207211

Petőfi, a balszélső – beszélgetés Margócsy István irodalomtörténésszel
(részletek)

MN: A kutató tehát nem feltétlenül kerül érzelmileg is közel a tárgyához?
MI: Erre mondja számomra igen rokonszenvesen Umberto Eco, hogy ha az ember sokat foglalkozik a szifiliszbacilussal, azt is megszereti.
MN: Első olvasásra a könyved egyik fejezetcíme is ilyen meghökkentő. Petőfiről aligha a „modern polgári író” fogalma ugrik be elsőre az embernek.
MI: Pedig teljes mértékben egy pesti polgár életét vitte. Úgy élt, mint egy mai fiatal értelmiségi: kávéházban biliárdozott szabad idejében, és a Váci utcán csatangolt föl-alá. És írni sem a szűrös-gubás embereknek írt, hanem elsődlegesen a városi közönségnek. A pesti irodalmi élet hátszele dagasztotta az ő hajójának vitorláit.
MN: Hadd tegyek fel egy tipikusan kultikus kérdést: mennyire aktuális ma Petőfi?
MI: Semmivel sem aktuálisabb, mint Berzsenyi vagy Kazinczy. A mának melyik klasszikus nagyságra van speciális szüksége? Egyikre sincsen. A tudomány vagy az élő irodalom érdeklődésének iránya és intenzitása természetesen folyamatosan változik, de szerintem Petőfinek semmivel sincs nagyobb aktualitása, mint Arany Jánosnak vagy Jókai Mórnak. Ők mind rendkívül fontos összetevői a nemzeti kultúrának, és egyiknek sincs közvetlen aktualitása.

http://magyarnarancs.hu/konyv/petofi-a-balszelso-79179

Most éppen sírok befelé
ahogy a dolgok égi mása
egyre másra avul el
oszt' nincs aktualitása

Neki se, de senkinek
hiába sír Attila
Miklós hiába írja le
végső lehét papírra

ha nincs közvetlen aktuális
ha korporál a kormorál
ha tanár úr anulál is
Hannibál a kapunál

ha belülről a barbárral
ez az egész misztérium
befelé is bever sárral
akkor is az én szérumom –

nem kokárdát, évente egyszer
málészájrühelletig
de nem mossa ki semmi vegyszer
a szívemből a verseik!

Reakció egy ismertetésre - Calvino

inspiráció: http://moly.hu/ertekelesek/1141266



"Amúgy sincs bajom a metafikcióval meg semmiféle meta-dologgal, kedvelem az öncélú metázásokat is, amik engem mintha kizárnának és amik mintha csak arról szólnának, hogy az író ki akar próbálni valamit, tekintet nélkül a következményekre.
De Calvino ennél udvariasabb, vagy éppen dörzsöltebb. Ő nem zár ki a metázásából, sőt egyenesen engem tesz meg metaregény-főszereplőnek: kalandornak, felfedezőnek, nyomozónak, friss szerelmesnek (Olvasónak vagy Olvasónőnek – én mindkettő vagyok egyszerre), és azt mondja nekem: ez te vagy – én meg (mivel régtől fogva hatalmas vonzerővel bír számomra minden könyv, ami azt mondja nekem: te) az első oldaltól kezdve örömmel bekajálom az egészet."
                                                    entropic

Te most csak nézd a levelet
ahogy lobog – mert az te vagy.
Avagy a szél – nézd a szelet
a láthatatlan lehelet
ahogyan moccant ágakat.
S a moccanásban megmarad:
ahogy a csepp jégcsapba fagy
nézd, ez te vagy!

A pörgő glóbuszt súroló
lemaradó levegő
s a levegőben lebegő
pollen is te vagy,
sőt a tőle termékenyült
vadtormatő
s mi tőle jobbra nő:
a nád, s a belőle összegyűrt
napégett nádtető –

te most csak nézd e levelet:
ez mind te vagy.
A lehelet
amint a márciusi télben
(e nemtelen hósorséjfélben
sincsen dráma – nem utószor)
ajkadon kileheled.

Te most csak nézd a levelet:
ez mint te vagy, ha szereted
a bent levést s a kint levésed.
Marháskodom – ne tartsd kevésnek:
ha elhiszed, hogy mind e szó
(szóról szóra) rád vetül
képekké gyűrve legbelül
levelet szellőt parti nádat
ahány szó annyi szívtalálat.

Ha kint vagy ámde bent is
ha mérföldes ámde centis
a szóból térbe olvasod
a mágnest és a vasmagot –
ha képzeled és lépni hagy
ez mind te vagy.

Vagy én? Vagy bárki aki olvas?
Dalolj piciny dalom
tovább dalolgass…

Beszélgetés el és tovább

Babiczky Tibor
El

A dolog így kezdődött. Egy téli
reggelen, mikor
a borotválkozótükörből elő-
bújt a férfikor.

Sorra végignéztem a tárgyakat.
A borotvát,
a fogkefét, a szappant. A bojlert, ahogy
dohogva jár.

A konyhába mentem. Vagy mégsem oda.
Nem emlékszem, mi volt.
Az ablakon kinéztem. Talán láttam a várost.
Talán éppen kinyitott a bolt.

Ezek csak puszta részletek. A tükörben
egy arcot látok. Egy arc lehet.
Nem tudom ki az. Minden saját
vonása elveszett.


shizoo:
És tovább

A dolog nem ér véget itt
Napszaka sincs, mikor
csak úgy pillantva észleled
hogy változol.

Csak úgy, egy vesződő felületre -
lehet kirakat,
metró vakult ablakszeglete, ahova
keretezed és tükrözöd magad.

És mész tovább. A pillantás veled megy
akárhová, ahova tartasz.
Egyfolytában haladsz befelé. Míg összeér
e két látványi halmaz.

Ezek csak puszta részletek
a tükörben ahogyan létezel -
egy férfi arca összefonnyadóban.
Bár inkább veszne el!

Egy hangütés, egy beszélgetés vége

natalie:
a fazekas szerelme

cserépharangok
törnek kezeim között
halott madaram


shizoo:
érintés
 
pipacsvirágom
selyem szirma felpörgő
kerékre simul

Beszélgetés, haiku, capriccio

natalie:
presszió
kifelé nyíló
mozdulatlanságokra
választ merevít

shizoo:
ajándék ragyogás
ahogy vöröslő
alkonyfényláng esik rád
más ablakáról

natalie: 
apathie
öl-el-és-telen-
ül a szó papír-ágyon
élettelenül

shizoo:
csak
szavaink évőd-
nek, két képzeletben el-
foszló magányban

natalie:.
mozaik
próbálom össze
illeszthetetlen darab
okból a képet

shizoo:
a fazekas szemetese
törékeny holmi
mosódik itt egymásra –
cseréphulladék

Beszélgetés: haiku és szirmok

natalie:

rongyszőnyeg

lerakom eléd
a belőled szakított
virágot neked

shizoo:
…szövő

nem kell szakítsad,
mint illat – a szirom is
feléd gravitál

natalie:
.

lélekvirágon
lépkedve, emelnélek
illata fölé

shizoo:
emelsz

ott járunk ahol
(mert tolla, csőre rabja)
a madár se jár

Dexter agya

A képzelet a lélek szeme?
Az én szememben őrület ül.
Álmom hullámlenyomata
az elmosó cunamié.
Vigyáznom kell, hogy csak engem
öljelek meg e tükörben -

Ember képe más emberben
anyag nyoma az anyagban -
ujjlenyomat az agyagban
az elmosó mozdulaté,
mikor forgása leperdül
szerterepül a korongról -

Hullámom a te meződben?
Keresi a rokon rezgést.
a felálló szőrt a karon
amit akarsz azt akarom,
vigyáznom kell, hogy csak téged
érjen utol az ítélet -

A képzelet léleknyelven
meséli, hogy ismersz engem.
Álmom hullalenyomata
homokágyból öntőforma.
Vigyáznom kell hogy csak minket -
idő kösse kezeinket.

Azt az egy rezgést keresem,
fénysugarak verődését,
amely létem teli tükre,
mozdulata ritmusáig -
szinkronizált pengeritmus:

tükröm, tükröm, legveszendőbb.

Ha vihetném

                                                egy versbeszéd paródiája


Ha tehetném, hogy az élet -
ha vihetném sütiszélek
süti terhét, vele téged
a sütésből a sülésed -

ha az illat tovaszállhat
ha vihetné el a tájak
sok irányába a vágyad,
ahogy ízünk nekiárad -

ha vihetném kicsi katlan-
szagú testünk kacagásban
égen hulló szakadatlan
cukor-édes havazásban -

ha a sárból süti volna
ha a gyúrás kicsi torna
hogy a szívforma a porba
eper-édes, sose torma -

ha a földről - ne hiába
vigye kettőnk süti-álma
hogy a bajnak szeri-száma
belesüljön anyagába

ha vihetném ami bánat -
ha vihetném a bocsánat
kakaóját el a mának,
belecsurgó anyagának -

sűrű ízét, sűrű mézét,
nem a részét, de egészét,
velem életre emelnéd,
szeletelném, szeletelnéd.

Kedveseim III.

Ottlik Géza

Egy vesző lényegtelen
részletekbe menő magyarázata -
egy vessző elhagyható nélkül,
hogy egyszerre látod:

modellál ez a vesző,
modell-festés közben
a határon.

Egyszerre látod
ezen írói univerzum
létformáló kellékeit és
ezen univerzum-lét
formáló kellékeit,

saját súlyától
összeomló író
éli a szemed láttára
mestersége kockázatát -

elakadás által
dacból írva meg
a világra jellemző
világot,

magáról úgy,
hogy rólunk.

Cangahaikuk

45 év

gyűjtöd pördülő
kereked alá utad -
mint szívbe csendet


konfliktuskezelés

egyre kevésbé
bánt, mikor ledudálnak -
lepereg rólad


bever sárral

a nap mint napi
fullasztást is ugyanúgy
mosod le este


defekt

büntetés? a sors
vezetett bele? vállat
vonsz, kicseréled


kopások

surikenné járt
racsnid majdnem úgy fáj mint
térdizületed


esés

nem az a kérdés
perecelsz-e, hanem az:
hogyan és mikor


dilemma

életforma, vagy
közlekedési forma -
beleszülettél.

Kedveseim II.

József Attila

Nem ápolt anyátlan
harminckét lázban égő
vonat elé
elpazarolt minden -
 
üszkösen ha szenderül
egy gyermek sír legbelül
fel felcsukló hangon -

számot kéne adnom:

hány nőt ütött el éhes
hiányos-testiséges
gesztus-szegény szava!

Hány félig tépett éjszaka
mérgezte sorsa vérszaga -
magát saját maga!

Mert életté úgy tettem én
ahogy dadog e költemény
nincsen becse -

elsiratná, ki nem-billeg morzsát
rázta le magáról alamizsna sorsát
ajándékba nem fogadva el
ami juss
ami jár
ami kell -

olykor gyűlölöm,
hogy így zár a hidegbe -
pedig vele ha fázok
végig tudom: legalább
nem szarral gurigázott.

Párbeszéd a távolságról

natalie:

távolság

billentyűk fényes
tükrén botorkálva sem,
ma sem jutok el


shizoo:

megérkezés

bőr alá bújnak
fájdalmad üzenetével
a csupasz betűk
 

 

natalie:
máshonnan nézve

minden ölelés
valaminek kezdete
és már vége is


shizoo:
márpedig

nyílás, hervadás
között a virágzásban
lakik a minden

Transzcendens élmény

Egy este, mikor már
a gyülemlő számlák,
az elsíbolt tartozások,
a permanens becsületvesztés,
a szemrehányó tekintetek
karcolásai a szíven
fuldoklásig űztek,

azt gondoltam, amikor
elfészkeltem végre
a paplan alá a zakatolást -
úgy közben azt gondoltam:

jöhetne az ördög.
Egy korty levegőért vigye, amit csak akar.


Az éjszaka közepén egy hang a következőkről világosított fel:


Nincs mit felajánlj.
Már mindened odaadtad.
Az éheid
a tehetségeid -
még a jövőd
éheit és lehetőségeit is
odaadtad.

Nagy tételben vásárolt
tucatáru vagy.
Szám vagy a számok közt.

De hidd el,
jobb neked így.
Hogy nem foglalkoznak veled
név szerint, külön.

Pilinszky a vonaton, Bibliával a kezében

inspiráció: http://moly.hu/karcok/205209



Nem vagyok nagyobb én sem a szónál.
De a nagy szavak elfúlnak – belém.
Minden porcikám akár egy szótár.
Mintha mind magamra festeném.

Minden porcikám picike szó.
Kiejtődve jelentéktelen.
Belépnék oda, hol megtalálható
szavakba ákolva az életem?

Rémületes távolságra van
az Isten, és most lehet, hogy épp hallgat.
Nem találom – hol az oltalom
a peremén az új vérzivatarnak?

Kimondhatatlan fáj. Jaj, Istenem!
Miféle kínlódó azonosság
kopog minden lefirkált kis jelen?
Hogyan találjak vissza újra hozzád?

Talán be kéne fogni a szám.
Hallgatni úgy, ahogy a levelek –
kócos halomban hullanak alám:
a semminél is jóval kevesebb

értelem ha hull – mint lobbanó lapok
lángja nincs és fojtogat a füstje…
Talán tavaszra értelmet dadog
a kipattant rügy élénk új-ezüstje.

Nagy emberi lény – hiányaim
az egyetlen szivárgó válaszon;
ha belülről lakom szavaim
csak remélem, hogy imádkozom.

Egyazon pillanatban

Következő lépés

Bábu vagyok egy
kicseszett játéktáblán -
pörög a kocka.


Máshonnan nézve

Most aztán tényleg
visz a szél. Remélem,
megúszom élve


Szorultság

Elrekedtem, mint
lefolyóban a trutymó -
várom a vegyszert.


Fékezés

Nem tudom, mennyire
fognak. De hogy itt kevés
lesz, az hótziher.


Vakon botorkálva

Még érzem súlyát
a tovább vonszolt testnek -
még nem zuhanok.


Megérkezés

Megállt bennem egy
egészen fontos elem -
nem világítok.

Kedveseim I.

Radnóti

Tündöklő dallamok egyszerű pásztora
lányok ölét és füvek ívét simuló
tünde varázsló -

még hűtlene is hűség - szelíd álom,
gyengéd, mint májusi zápor
sávján átkerekezni -

                   és eltépték őt a poklok
                   tépett rügy ághegyen -
                   szerterobbant homlok,
                   testnedv a noteszen -

                   elaljasult oly korban élt,
                   sort-sor-alá lélegzetét
                   kifröccsenőt
                   felitta-e az ég
                   oltalmas ég -

hitelét legdrágábban fizette,
átragyog a mindenen,
csak elsiratni van szavam -

szívemben mindig temetetlen
ahogy távolodva elvegyül
a belőle fénylő szeretetben.

Beszélgetés fordulópontokról

inspiráció: http://moly.hu/karcok/130625



Tóth Krisztina:
Szilveszter

Hát elkergettem ezt az évet is,
hónak öltözve most megy éppen el.
Tudom, hogy vagy, csak nem velem, nem itt,
de minden rendben mégis: létezel,

képzelt és fogható helyek
határán ott egy másik este,
és most, hogy gondolatban néztelek,
csupa idegent láttam benne,

de én is, ha a táskám kipakolnám,
csupa idegen holmi volna:
zsebkendő, kulcsok, elázott igazolvány,
egyáltalán, felismernél-e róla?

Mondanád-e cipőmről kapásból,
hogy az enyém? Tudnád-e, ahogy én egy
fogasra akasztott kabátból,
vagy még előbb, még mielőtt belépek?

Mintha tükörből nézném a szobát:
milyen tágas és ismerős idegenség,
nem lévő másik létem – át
kéne aludni ezt az estét,

aludnom kéne súlyos évekig.
Merülj, merülj, ne juss eszembe,
hogyha a nevem kérdezik,
ne gondoljak a te nevedre.


shizoo:
Forduló

Nincs most itt - most épp nem aktuális
lassan a frissen sajgó fűbe olvad,
nemsokára beköszön majd május,
s nélküled néz veled is a holnap -

ha nincs itt, úgy vagy itt csak, mint a sejlő-
sajgó árnyék ott a szemsarokban,
ott irritál mint törpe gombafelhő
kihűlt időben oszló elfogyok van,

mintha titkon kicseréltek volna,
de az is lehet, hogy valóban engem -
kísér, tavaszba vonszol haldokolva
e fordulás a másik értelemben.

A dolgaid még untig megismerem,
és látom azt is, látod, amit én -
hogy leválóként ösztönosztozunk
a létezésünk cincált kevesén.

Mintha tükörből nézném a szobát,
milyen, ha a házigazda nincs itt -
így nélküled veled hogyan tovább?
Nem bírom el e sólé marta kincset.

Ébrednünk kéne,még amíg érzik
távolodó egymásból íz-szelet,
hogy amikor a nevemet kérdik
jusson eszembe rögtön a neved.

Könyörgés

ispiráció: http://moly.hu/karcok/204046

Gyűlölöm a húst –
meztelenítve ostorozza a hideg.

Add Uram, hogy

ne ragadjon beteges vágyakkal
megpihenni oda, ahol szeret,
a jelent nyeldeklő zabálásba.

Ne osonjon tovább
mint a teremtő alkotta
gyilkosan éhes természetek –

ne tartóztasson fel az úton
a leggyűlölködőbb szellem
kiterjedő megtestesülése –

ne fogódzzék bele erkölcsi lecke –

Add Uram, hogy ne fázzak
saját éhségem hidegétől!

Rá, néz, vés.

inspiráció: http://moly.hu/karcok/204052

„Embereket fényképezni annyi, mint erőszakot követni el ellenük, hiszen a fényképész úgy látja őket, ahogy ők sose látják önmagukat, s olyasmit tud meg róluk, amit ők maguk nem tudhatnak; a fénykép az embert tárggyá minősíti át, s ez a tárgy jelképesen birtokba vehető.”
                                                                                                                          Sontag

Tanka ránézésre
                          Susan Sontagnak

Rám nézel és rám
nézvést szinte erőszak
hogy olyannak látsz.

Amilyennek én soha
nem láthatom önmagam.