Teljesség-átiratok (75.)

Laszlo Kestay: Gateway to Hell (Hawaii)

Az alap-réteg

Szállj le önmagad mélyére, mint egy kútba; s ahogy a határolt kút mélyén megtalálod a határtalan talajvizet: váltózó egyéniséged alatt megtalálod a változatlan létezést.

Legtöbb ember azt hiszi, hogy halálakor megsemmisül, vagy majd testtelenül él tovább a térben és időben. A halál nem megsemmisülés, nem is tovább-élés; a halállal szétmállik mindaz, ami az embernek időbeli, változó része: a test, az érzés, az értelem, az egész személyiség; és meztelenül marad az alap-réteg, melyben változásnak, keletkezésnek, pusztulásnak lehetősége nincsen.

Az embernek nem a léte, hanem a külön-léte szűnik meg. A mai ember alig tud különbséget tenni önmaga létének és külön-létének megszűnése között: önmaga létét külön-léte nélkül, teste, érzései, tudata, időbelisége, változékonysága nélkül csak ájulás-szerű, mélyálom-szerű állapotnak képzelheti. Pedig a külön-létből a személytelen, valódi létbe átjutás nem lecsökkenés, sőt végtelen felfokozódás; nem mélyálom, inkább az éberség teljessége, melyhez képest a legéberebb életbeli állapot is csak káprázó tétovaság.

Aki leszáll saját alap-rétegébe, ilyenkor maga mögött hagy minden életbeli érzést, minden gondolatot és lehetőséget, s ott van, ahol majd halála után, az időtlenben, változatlanban, ahol nincs többé „én” és „nem-én”, hanem mindennek mindennel azonossága, tagolatlan végtelenség. Nem ájult sötétség ez, hanem fényentúli ragyogás, tett nélküli sugárzó működés, érzéstelen teljes szeretet; örök változatlanság, mégsem megdermedés, hanem változásfelettiség, melyben minden változó is bennerejlik, akár az ébrenlétben az alvás lehetősége.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

ma akármit

csinálok... holnap bármit!

(micsoda különbség...)

ma akármit
csinálok - holnap semmit...
(micsoda különbség?)

amikor minden vonatkozás

éberen sem észlelt okok

kimondott szavak és döntések

valódi teljese

az összes egyszerű

rajzú helyzet mögött

lüktető egész zuhan rád:

az éberség teljessége -

akkor nem moccansz

levegőt se veszel

ájulás helyett 

mélyálom helyett

elfoszlásig tehetetlen

cselekvésképtelenség nyűgöz -

ez nyilván nem alap-réteg

de minden megragadó

köteleződésed a

tett nélkül sugárzó időtlen

következmények hálójában -

amikor megérzed a

nyomorult megesések

valódi súlyát -

minden változó benne rejlik

minden idő és hiánya

az összes elfoglalt terek:

az éberség teljessége

az összes megélt és

nyilván elrontott pillanatban

amit egyszerre rád zúdít

a külön-létből szakadás -

jobban esne ha a Halál akár

tényleg egy fiatal nő képében

égne a retinádra -

ha ezzel a szégyen-teli 

szembesítéssel nem

maradnál magad nélkül se

szálegyedül -

aki ezen az együtt látott

rémületes teljességen 

végigvezethet odáig ahol 

semmit nem engedsz el

de minden elenged -

ahol a többi alvajáróként

összetapogatott álmában is

ahol nemcsak a tiédben rejlik ott

a felébredés lehetősége.

Neil Gaiman: Death

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (48.)

Salföld (tó)

loccsan lakója,

gólya-étkezésig tó -

aztán csak tó(csa)

*

kövült keréknyom-

fosszíliába

kihalási esemény

után 'millióban mit

delirál az utókor?

*

pillanat loccsan

kijárt keréknyom

alkalmi tava színén

Félszerzetek

Prágai Tamásé

Amiből egyre kevesebb van: az idő.*
Még meglévő időd rád száradt
maradékát cincálja rólad feladat,
túlóra, főnök -
A beszakadófélben lévő időhidakon
tolonganak éhek, kötelmek, tartozások;
közműveikbe drótoztak a szolgáltatók
és te szolgálod őket -
Tartásod kevesét, azt a keveset
tékozlod, amit nem oszt be az előre
felélés -
De ez neked jár, ennyi
időzített ketyegés kötelékében
jár neked ennyi pazarlás -
Egyre kevesebb tékozolni
valódtól maradsz úgymond ember -

Nem a pénz kevés - mert az idő pénz.
Napod beosztható részére vállalod túl
saját magad kergető magad -
Fürdesz a látszatában, hogy ugyanúgy
megy minden, mint azelőtt,
ez egy teljesen önkéntes alapon
tervezhető rabság -
De kiszalad a markodból, egyre több
késedelmet, mentegetőzést, sőt,
szégyent vállalsz -
Ebből a bekerítésből, amibe előre
belehátráltál, csak baltával
tudod magad kihasogatni -

Ki kell és ki lehet lépni.
El kell engedni az áram elektromos
ízét a szájban -
Fürdessen azonnali elérhetőség hiánya,
dolgozzanak meg érted a barátaid -
Viseld, hogy megnő, fárasztó, egész napos
programmá duzzad felhúzni a
napba feszített tiszta vásznakat -
Hogy a fagy csókjaiból is csak
baltával tudod magad kihasogatni -
Minden korty vizedben lakjon ott
a világ gyülemlő, összes
szomjúsága -

Miket beszélek... toronylakóként fél-
szerzetként szerzett barlangom tárgyak
zsúfolásig halmozott igézetében -
Elutasítani a társadalom ránk
halmozott kényszereit, igen -
Bár én a szabadság kényszerei elől
szöktem a kötelmeimbe Pázmánd
szőlőszagú dombjairól, ahová te
szerzetességed vállalni érkeztél -

Elhagyott helyek kötnek össze, és
az elhagyás ellentétes iránya
választ szét -
Te elengedted a tartozásaid -
Nekem se lesz egyéb választásom.











*A dőlt betűs részek Prágai Tamás Félszerzetek c. esszéjéből valók

mama mozija

a reggel mire dél lesz
megtanul összesűrűsödni és már
nem is lesz reggel

nem pazarol energiát a visszatekintés
összegző gesztusára

amíg estévé nem válik
amikor maguktól tülekednek a nyitóképek

zárás környékén a megélt felületesség
vetítővásznára tolul a
befejezhetetlen film

látom a szemedben hogy nem
engem látsz hanem azt a
ránk nem is emlékeztető fiatalt
akire emlékeztetünk és
akire nekünk nem lesz
módunk emlékezni

a reggel mire este lesz
ez a vetítés az egyetlen igazi örömed
minden egyéb nyűg:

későn érkező nézők vásznat takaró
árnyalakjaként esetlenkedünk a
retinádon.

Beszélgetés előérzetek ürességében

Nagyatádi Horváth Tamás: Mártírok hava
(Szürkület versei - Cédrus Művészeti Alapítvány, 2018)

shizoo:
Látomás


Kövek közé préselte a hagymáz
a minap. Cellaajtó csukódott rá,
ismerős helyen, a Terror Háza
kirakata mögött máig működő

önkényuralmi térben. Járt már itt,
hűtötte hörgés itatta téglák közönye.
Elvették mindenét. Szál műtősköpenyt
vetettek libabőrös meztelenségére...

Aztán egy stadionban vártak, míg
közömbös senkik személytelen
kötelemtudata kijáratot nyitott a
szálanként egyedül vacogó masszának -

földbe szivárgásba lökte a minap
az éjszakája. Minden méltóság
nélküli bomlás rögveceként meredt
közömbös kövek kavicsszemébe.

Fosszilia

Vázak. Csigák. Milyen, ha a csont
maradékára aggatja a reggel a
pillanatnyi teljesség nevét. Csigaházak.
Kiválasztott mészvázak kőbe szorultan -
avagy a lenyomatuk amit a kicsapódó
mész tölt ki. Figyelem fókuszába helyezett
egykor. Kitölthetetlen űrlap az
idő hártyáján. Valaki megemel egy
szárnycsapásnyi levegőt. Csak
egy szárnycsapás az nem emel, csak
a szárnycsapásnyi levegőt. A vétel
kifogástalan.

Vázak. Csigák. Egy ismeret. Meg
még egy - együtt megszülik a kétely
kifújt levegőjét. Kiválasztott nyomokra
válogatás nélkül hulló fény. Ez itt
feltolult tengerfenék -
egykor a sötétség boldog, homogén
figyelmetlensége rejtette. Nem akart
magára írni semmit. Szépsége nem látszó
tény volt, emelhetetlen. Most kitett,
elkopófélben leledző lelet. Ha
egy reggel arra ébredek, hogy
beszélnek a kövek, akkor
te se hallgass.

Zen-fotók: Sasa Gyökér (44.)

Strings attached, June 2018

széljelző nélkül

nem látod úgy a szelet

ahogy a darvak

Teljesség-átiratok (74.)

Roger Salucci: La cravate-serpent

Párbeszéd

„A jázmin gyengéd-e, vagy bennem van-e a gyengédség, mit a jázmin felidéz? A kökörcsin alattomos-e, vagy bennem van-e az alattomosság, mit a kökörcsin felidéz?” „A külső és belső lényegében ugyanaz.”

„A porszem kicsiny-e, vagy bennem van-e a kicsinység, mit a porszem felidéz? A hegy nagy-e, vagy bennem van-e a nagyság, mint a hegy felidéz?” „A külső és belső lényegében ugyanaz.”

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

két méretet ismer:

csillagot, magot -

köztük a mekkora.

A nyakkendő kígyó-e, avagy

csak bennem van a kígyó,

amit felidéz?

Az ünneplés kényszer-e, avagy

csak bennem kényszeredik,

amit megidéz?

A képzelet magtánca éhem-e, avagy

csak csírájában hurcolt képek, 

amiken felidézlek?

A telihold körül párafirkálatok

elmondják-e rólam, avagy 

rá se bagóznak, hogy

éppen kit idézek?

Egy vékony határon innen, avagy 

onnan -

milyen tekergés cincál a

test-vetett magomban?

Egy létet őrölünk vörös

létlisztté, avagy

számosra bomlik a mindent

megőrlő malomban?

A jázmin gyengéd, avagy

a belém szivárgó védtelensége

sugallta képzet?

Lelkemből vágylak, avagy

csak a kígyó pillant rád ágaskodva,

ha nézlek?

Hatalmas vagy, avagy

csak mérnének a beléd

kapaszkodó, illeszkedő magok?

Tükröződést látok-e szemedben, avagy

egy belülről fénylő,

tényleg parányi csillagot?

Beszélgetés bűntudatokban (búcsúzó)

füvek fák nevét nem tudom

s az ismeretlen csillagok

tekintetével magamon

úgy állok itt e délbarokk 

éjszakában mint akinek 

már halottai sincsenek

(Kányádi Sándor: A folyók közt) 

1.

szakadatlanul szakad
jó lenne tudni kit sirat
beisszák gödrös partfalak
füvekben nincsen áhítat
csak szomjúság akár a sás
özönnövénység közönyét
egy létbe lassult robbanás
magszóródását lepi ég
sótlan könny szomjat olt ez is
egy fuldoklásig tévedés
a pro a kontra mérgezi
a kortyolás ezért nehéz
reggelt így félre hallani
mintha történne valami


2.

ne volnál többé ne minek
megsebző égből sav a kedv is
a párák arcát lesi meg
érti bévül mitől nedves
nem bújsz istenedhez itt
mert te voltál a tőle el
viseld következményeit
ha voltaképpen nem hiszel
hanem tudsz itt az alkalom
hogy úgy moss kezet mint aki
örökbe csúfult egy úton
kereszthalálát görgeti
közönség nélkül mintha csend
az utolsó is hazament


3.

az igazi még hátra van
esőlesőben öntözötten
talán lesz arra is szavam
ha már előre megfürödtem
és ünneplőben füstlesek
de ennyi pára úgy lenyom
fehér ing pernyeszürke sár
tapad kimosdott vállamon
tudtad előre ahogy én
ezt a terhed sutba vágom
szakadatlan szakadó
és mégse térdeplő káin
tudom hogy őt siratod
hogy ki él és ki halott


4.

nincs szavad ablak a vaknak
erre nincsenek szavak
minden polcon hátraraknak
néhány évszázad alatt
azt se tudják milyen jelek
milyen igéket csomagolnak
tudod hogy elfelejtenek
a mádra hártyát von a holnap
szakadatlanul szakad
kimondás bűvös kényszere
ha van ha nincs az ágakat
új vonzás rügye lepi be
és levelén az erezet
se rejti neved s nevemet


5.

cseppre cseppek kopogás
egy másvilági diadalmas
beszéd üzen hogy felemás
igét ne mondj ki inkább hallgass
hogy kárhozol vagy üdvözülsz
azt innen nézve nem tudom
dacból eredt új rügy feszül
a félbecsonkolt ágakon
s megérinti a homlokom
eső után a fény kezem
a bélyeg amit emlegettél
fehér ingében bűntelen
kegyelmet kívánok neked
bármi öröklét helyett.


6.

hiányod első napjaiban
                   (magánhasználatra)

cseppre cseppek gödölye
nincsre jobb ha nincs szavam
eső hull kellett jönnie
veled nincs több a semmi van
voltál ki voltál valahol
a nem remélsz a könnyű rest
nem lenni többé lakatol
rám is kísértetiest
káromkodáshoz nincs erőd
imádkozáshoz nincs imád
jogomban áll mint levegőt
feledni emlékezni rád
           aztán majd engem is feled
           ami végül - ami veled

Titokzatos sziget

Kemény Zoltánnak, köszönettel

Csontváry Kosztka Tivadar: Titokzatos sziget (1903)

Ennyi helyet hagy

a Vihar a Szentiván-

éji álomnak.

***

(Kállay Kotász Zoltán szavaival)

Ünnepet vetülsz -

de a naturália

ledob magáról.

*

Szél-tépett Cédrusok

alatt csukd össze a

könyved, Prospero.

Expedíció

fecskék lubickolnak az
égalkatú bogárlevesben
a hőben pörgő-forgó muslicák
gondfelhőzetén át gurulok:
sűrű és tagolatlan élet
zárványa -

akár a vízen pattogó
kavics repülés közben
hullámokat vetek a teljes
és hiánytalan levegőbe
hagyni kéne ezt a repülést is
ülepedjen -

nem a teljesség felé de
a teljességben
csaknem teljességgel
érzéketlenül -

a víz felett vakító
teljes közönyével lüktet
az anyányi nyár
felhőtlensége -

észre kéne vennem a
kerekem alól félrehajló
füvek nyíratlan bátorságát
a hangyabolyból áradó
gond rágóinak kapaszkodását
a gondtalanságba -

megint egy teljes világot
úsztam meg ahogy a
kapuban panelpartot érek -
pedig ugyanazt a bogárleves
levegőt szívom a hétszer
négy fal között is.

Teljesség-átiratok (73.)

Roger Salucci: 60. Nuit mysterieuse

Genesis

A lámpa nem látja önmaga fényét. A méz nem érzi önmaga édességét.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

igében gázolsz -

mert az ige testté lőn.

a teste: írás

árnyékvilág-árnyéknyomod viszed

árnyékvilág-zsákjában minden-jót

eget fedő pára-szelek rajza alatt

árnyékvilág-árnyék nyomod marad

páraárnyék-szelek szemrése tűzgolyó

árnyékvilág-pisla lámpafényes éj

fordultában olvasatlan csukod be a könyved

hunyd le szemed

                 a sötétben úgy olvasni könnyebb

árnyékvilág-árnyéknyomod haza

hazáig követ majd becsukódik

eget fedő pára-szelek rajza alatt

álom-árnyékba ringatod magad

Rácsodálkozás: Kobayashi Kiyochika (1.)

Fireflies at Ochanomizu - c. 1880.

Lámpások örvény-

táncában gyújtott lámpád:

egy a sok közül.

Jól látható, hogy

csak fényköröd látod - a

 rajzásukat nem.

*

Takard el lámpád -

vigyen a sodrás, fényük

örvénylő tánca.

Zen-fotók: Sasa Gyökér (43.)

Willow | water - June 2018

képzőművész szél

formázza fűz-ág ingó

tükröződését

vásznat és fűzfát

így kellene - egyszerre

ingva ringatni

*

Teremtő gesztus

képet, képzetet

így kellene egyszerre

létbe ringatni

Mítosz (slam)

Álmomban Kim Jong Un lányával táncoltam
vár rám egy sziklafal, toronyház méretű
Kim Jong Un lányával táncoltam álmomban
elgondolkodtam én, az ember mér' tetű

persze azt se tudom, hogy van-e lánya...
Észak-Korea innen nézve csak egy mítosz
nem hiszek benne...

Persze nemcsak Koreában, világszerte tudatosan folyik az eddigi diskurzusok alapját képező közmegegyezések, tények felbontása, és egy aktuális követelményekhez igazított mítoszrendszerrel való behelyettesítése. Értsétek már meg! A miénk sem egy logikusan felépített demagógia, igazságmagvakból való lóugrásos elrugaszkodás! Túlnő a fasiszta retorikán, a teljes spektrumból, a Horthy-éra közbeszédétől a késő Kádár korig vesz át adaptálható elemeket. Nem logikus. Mítoszrendszer. Tele lehet ellentmondással, mert valójában ráolvasásokból áll, nem érvekből. 

azt hiszem innen méznek nézve minden csak egy mítosz
a Százholdas Pagony képviseleti demokráciája is, amit
közbeszerzett magának a mannánkon hizlalt Malacka...

Egyszerűen szólva a mítosz világképe védelmi-pénz alapú. Az éjszakának, a fagynak, a tűző napnak, a mindent elsodró vizeknek – bármilyen jelenségben a megnevezetlen félelemnek – odaadok valami szívemnek fontosat, hogy ne bántson. Mint a maffiózónak a védelmi pénzt – odaadok bármit. Akár egy gyermeket. Archaikus korok elsőszülöttjeit önként adták a halálnak – a nemzetség fennmaradásának zálogaként. A titánok korában a törzsi istenek a személy húsát és vérét kapták a törzstől ételül. Nagyon fontos lépés, amikor később elég a személy helyett az áldozati állat vére, a növény füstje. Ez a kereszténységben az Izsák helyett bárányt pillanata. Korokon át a fizikai való helyett az isten egyre inkább a képzetet kapta. Az emberek ma is hittel, vággyal, képzelettel áldoznak – s mert a fejünkben lévő dolgok magunkra idézett ereje hatalmas: a mai napig harcolnak, és meghalnak a hitért, vágyakért, képzelt dolgokért... 

azt hiszed, ennek a rendszernek tapogatod az Achillész-sarkát

amikor kiabálsz, hogy cinikus gecik,

hogy cinikus gecik találták ki az egészet, hideg szívvel

az értelmetleneknek, de bazd' meg

miből gondolod, hogy az értelmetleneknek ezt pont te

fogod megmagyarázni?

hová mész te kis Malacka!
Tutáliber, illiber, 
tutáliber illiber,
az erdő blöe!

Nézzük a piramis alját. A védelmi pénzért a pórnép azt várná: a hatalom ne vegye észre. Tehessem, amit ez az erkölcstelen és etikátlan rendszer felkínál: lehessek ügyes. A mítosz rendszere a benne élők önérdekének gátlástalan megvalósításán alapul, hasonlóan gátlástalan istenek igája alatt... Programot kéne hirdetni, hogy Ügyes helyett legyél ügyetlen! Okosba helyett inkább told butába...

Na persze...

Nézzük a tetejét! A politikusok, a tulajok, a maffiózók azok a mítoszi hősök, akik megvalósítják az önimádatot, a bírvágyat, a dicsőséget, ami nem köti magát etikához - minden korlát nélkül lehet önmaga. Amit a saját világukról sugároznak, egy ilyen mítoszrendszerbe illik - semmilyen logikai rendszerbe nem. Teljesen felesleges újra és újra nekifutni, hogy milyen hír mitől ferdítés, csúsztatás, hazugság, milyen valóságot hogyan gyaláz és milyen óhajok mentén. Tudják. És teszik - mert ez a világkép minden értelmi látszat ellenére még mindig uralkodó, amíg tömegek viselkednek rituális módon egy focimeccsen...

mocskos civil!
mocskos civil!
ez amúgy ugyanaz, mint a
csillagosok, katonááák
nagy munka vár ma reááátok

merthogy a civilek ellentéte ugye logikusan a katona
és aki katonákban gondolkodik az ugye ellenséget keres

ide lőjetek, baszki. ide lőjetek.

Így

Horváth Krisztának

Mustafa Nodeh

így kéne észrevenni, hogy

egy szál vékony vonalat élek -

kuszált betonvas gyűrt egén

kiálló vagdosott szegélyek

nyomán hegesztett folyomány -

alkatrész a növekvő Bábel

struktúrájában, egytestvért

tapasztó Káin-seb Ábel

így kéne észrevenni, hogy

épülésünk fájdalom -

részekre bomló telje foszlik

tolla-hullt csontszárnyakon

hogy mérges párát izzadó

földről éktelenkedik:

tájsebhalom-lakók fölött

az ég is kisebesedik

így kéne észrevenni, hogy
tarthatatlan tartalom
lebeg a sáros ég alatt
meghajló vékony szálakon

hogy temetési menetünk
előre gyászolt négyzetét
nézem gépen, képen s közben
terhem összegyűr: az ég.

Teljesség-átiratok (72.)

Kemény Zoltán: Emlék, 2018

A menny, pokol, tisztítótűz körei

A tisztítótűz: a menny és pokol harca, csupa változó alakzat, csupa múló jellegzetesség, A menny és pokol végleges, tagolatlan, bontatlan: egyik a végtelen teljesség, túl a „sok”-on, minden gazdagságon; másik a végtelen hiány, túl a „kevés”-en, minden nyomorúságon.

A mennyben és pokolban nincsenek különbségek, bennük minden azonos; mégis szólhatunk a menny és pokol köreiről és alköreiről, tagozatairól: mert más és más minden üdvözültnél s minden elkárhozottnál az a lépcső, mely őt a jelenségvilággal összeköti; hiszen minden lépcső aszerint alakul, amiképpen gazdája a jelenségvilágban működik. Aki üdvözült, vagy elkárhozott már nem egyén, már nem külön-lény; de lépcsője éppúgy egyéni, amiképpen ő is egyén a jelenségvilághoz való viszonylatában. Nincs két egyforma lépcső, de vannak köztük csoportos hasonlóságok: ezek a menny és pokol tagozatai.

vetülő emlék-

gyűrődések papírján

kegyelmi foltok

egy eljövendő formált teraszán ücsörögtök

ez nem a pokol, mert nem vagy egyedül; és

nem az üdvözülés, mert még vagy -

és van a sorstársad is, a barátod, akinek

a jövendőálmán terpeszkedhetsz, mint

valami oda nem illő, elviselt kelés -

szemben délen, délnyugaton, délkeleten

villám-ízekre szedett egek fénylenek fel

ütemesen egy ítélet idejében -

Budaörs lehet, vagy Dél-Buda, most az

ítélet túlzásaiba eső vizei alatt; kis helyi

Özönvíz hömpölyög a dimbeken-dombokon -

élvezitek az enyhülésbe visszahűlt szellőt

a számotokra jól megérdemelt alkonyt, és

kerti fotelből katasztrófa-turistáskodtok -

már nem is kell utazni hozzá, ez jó,

hallod, ez jó, hogy utazni se kell, és

házhoz jön a katasztrófa -

összegyűrődtök a látványtól és a szavaktól

mind a kettő magában hordozza egy 

menny-pokol tisztító köreit:

olyanok vagytok, mint a lenyomat a

mérnöki pontossággal rajzolt időn, amit

egy figyelmetlen Isten a zsebében felejtett -

és egy másik véletlenül kimosta.

Zen-fotók: Haller Szabolcs (3.)

Izland, májusban

hitek és holtak

egyként - lélegző bunda

alatt nyugszanak

Ó-trollok földjén

növény-irha alól les

jászol és kereszt

Zen-fotók: Sasa Gyökér (42.)

Veiled; May 2018

lélegző fátyol

mögött az áradó nyár -

nézz a szemébe

Beszélgetés spirális zuhanás közben

Pethes Mária képe

karózott égbolt

fölé tótágast álló

vizek terülnek

(shizoo)

Pethes Mária:

Egyensúly

szél söprögeti az utcán a remény 

hulló leveleit hűvös hitetlenség árad 

a fasorban a fák ismerik a lehajtott fejek 

létformáját

a hírlap vezércikke a valóság 

katakombájába rántja az olvasót 

elől haladnak a helyezkedők 

az ügyeskedők a többiek folytonos 

várakozásban adóköteles névtelenek

a költők a szabadság magját rágcsálják 

abból merítenek erőt hogy reggelente 

az égbe tudjanak emelkedni foguk közé 

szorítják a fényt hogy a sötétséget 

megszüntessék

a közöny fagyos rendjében versekkel 

lázítanak a történelem és az emlékezet 

szűk résében porszemekből emelnek 

szobrot az igazságnak

költeményeikkel fenntartják az egyensúlyt 

ész és értelem között édesanyanyelvük 

szerint élnek vállukon viszik a magány 

zászlaját fejükön haj helyett idegszálaikat 

zabolázza a szél

úgy mennek át egyik évből a másikba 

mintha két egybenyíló szobán 

nem öregszenek csak meghalnak 

hirtelen álmaikra tökéletes 

célkört fon a pók

shizoo:

Egyensúly

reggelek lélegzetében sodródó

madárdal csipked visszahűlt eget

kaparász körmével a megkönnyebbült fák

felvetett koronáján

nincs miért a cellulóztartalmaikra 

gyűrt ólomjelek firkáját faggatni 

derengésbe vonni a képet ez egy

mítoszrendszer olvadt tócsába

gyűlő adókötelessége

a magvak bennünk emésztett savában

a nyálban gyűlő keserűség ellen

tárd szélesre jöjjön be az áldott

napfény a költők árnyak lakta rendetlen

odúiba

könyvporszagú szobák elszorult 

gyomorszáját ne nyaldossa a gyomorsav 

járhassák fénypászma-táncuk a

zabolázhatatlan porszemek

az egyensúly itt az időben úgyis

tengelye körül pörgő zuhanások közben

elegánsan feltartott kezek eget

markolászása a gömbölyű talaj forgása

keltette szélben

pókhálós sublót mélyéről

kihajtogatott gyűlöletekből úgyis

bármit teszel úgyis újra összevérzik

magukat az ütemes léptektől sáros

vesztőhelyek

tizenhét szótagos reggel

saját

mesterkélt angolpark

morgod - pedig csak így

estek a magvak

mese-terápia
                 Kovács Gábornak

tüdejében a
levegő így jár ki-be:
hol volt, hol nem volt




poste restante

illess bélyeggel
aztán add fel - sehová
sem érkezik meg





kor-kép

seregélyraj.
lezabál mindent. mindent
röptében szar össze.

gyászbagolylepke

tévedt a reggelünkbe -

kitessékeltem

Teljesség-átiratok (71.)

Kim Jung Gi: Hommage a' Ghost in the Shell

A halálról

Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétől: vagy alája-süllyed, vagy föléje-emelkedik. Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába, vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük utolsó jele is megszűnik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos áradatokba. Ez a kárhozat.

És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a személytelen, örök mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk a különlét, mint egy börtönfal és átömlenek időbeli, zárt életükből az időtlen, határtalan teljességbe. Ez az üdvösség.

Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s haldoklás perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyújt menedéket. Az élet, változás, idő kicsúszik alóla, a változatlan örökléttől iszonyodva elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melyből az élet tagoltsága és a lét teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben attól függ, hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és nem-földi jószándékok segítik-e; főképpen pedig attól, hogy volt-e az életében valamely egyén-fölötti, általános erény, mely nem a személyiséghez, hanem az alkat mélyén rejlő örök mértékhez tartozik, a személyiség elpusztulásával nem pusztul el és őt támogatni bírja. Ez a tisztítótűz.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

akadj le róla

hogyan-mikéntje végül

úgyis megtalál

Azt a végtelen békét azt hiszem
nem lehet kíváncsian összetapogatni.
Meg nem is dolgom. A 'készen álljak'
se tetszik: nem vagyok készen mert
még nem itt végződöm.

Egy tanítóm rávett* arra, hogy
így lássam: egyetlen biztos a vagyok,
minden más bizonytalan.
Ezt a bizonytalanságot szeretnénk
egymásban összedrótozni -
valahol szörnyű, hogy te a
pittyegésben látod még-létem
elsődleges bizonyítékát.

Tűzszívű kövön ülve -
vékony hártyáján csillagfény
irgalmatlan tüzének kitéve -
két tűz között.
Oltalmazó lég páraujjáról
cseppeket tapogatva -
tócsák fénytelen mélyén fürdőzve -
két víz között.
Irgalmatlan távolságok
gyöngéd origójában -
tudott tudatlanul, mint
a fosztatás -
ne engedd el igébe
kapaszkodó kezem -

egy tanítóm rávett arra, hogy
ne keressek a létezésedre bizonyítékot.
Egymást fojtogatva képzelődünk
egymásról a magunk képzelte gyűrűk
figyelmes közepén.

Azt a végtelen békét nem lehet
kíváncsian összetapogatni.
Ahogy a foszlást sem.
Kapaszkodj, kérlek. Kapaszkodj éhes 
lélegzetvételembe.







*szoros összefüggésben a talán leglényegesebb verssel: a Hitvallással, amelynek van hallgatható verziója is

Teljesség-átiratok (70.)

Kim Jung Gi

A vágyak idomítása

Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél. 

Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.

Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.

Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelídül és derék háziállat lesz belőle.

Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.

(Weöres Sándor: a teljesség felé)

célra tart. levegőt 

visszatart. meghúz. végre

megkönnyebbül.

a beléd halmozott elhantolások

temetőjében folyamatos Halloweenkor

előmászó lihegések -

még mindig körbekúsznak az el nem

tapogatott érintéseik.

még mindig olyan szívesen fuldokolnál

a levegőtlenségben

amit a felelőtlenségbe csobbanás teremt.

nyarad, teled -talan -telen 

őszöd, tavaszod -telen -talan.

a beléd halmozott elhantolások

jeltelen hantjait koszorúzod.

igen. kiásod. élesztenéd.

de nincsenek ajkak a koponyán.

bordák rácsa alól a hiány

reagál a szívmasszázsra.

körülötted a szemrehányás árnyai nézik

hogyan tehetetlenkedsz a vázaikkal.

ahogy a 'nem lehet' átalakul a másik

megvágyott fonnyasztásává -

a beléd halmozott elhantolások

következő etapját szervezed.

szép temetés lesz ugye -

sokan jönnének el.

a felhalmozott sírokból kikelt

naftalin-illat. az enyhe porszag.

újratemetések-kori gyermek

a beléd halmozott elhantolások

borzongásába megbeszélt randin.

előmászó zombik tapogatta

fonnyadás a húsod.

ébredj fel! ezt a temetőt is

ürítsd ki a tűzzel

amit a felelőtlenségbe csobbanás teremt.

hamvaiból éledő éhét csak aztán

simogasd a pillanatra.

célra tart. levegőt 

visszatart. meghúz. végre

megkönnyebbül?

Könyvheti ambivalens

Nem a beérkezések izgatják.
Valahol beteg biztonsággal érzi, hogy
minden beérkezés halál.
Hogy mi lesz a vége? Elkaparnak. Az lesz.
Úgyhogy nézd el neki, hogy ezekben
az életet ünneplő, felragyogó
esőcsepp-napokban ennyit foglalkozott
a végével.
Hidd el, tényleg nem a beérkezések izgatják.
Csak van, amikor a környékről eltűnnek
az énekesmadarak. Mert a panel bordaréseit
Karvaly pásztázza. Mert Vércse
csap le az óvatlanul nyílt lélegzetvételbe
kiugráló Feketerigóra.
Még a Galambok is odébb költöztek
néhány tömbbel. Senki. Csak a *Varjak.
Ezt a szorongást csak a gondolat,
emlékezet fényelnyelése bírja.

Nem a beérkezések izgatják.
Még akkor sem, ha némelyiket megköszöni.
Állhat színpadokon. Kérdezik és
válaszolhat. Varjúraj szavakkal
falatot hajítva az emlékezetnek.
Fekete-szürke tollat tűz a
szűzbeszéde első mondatába.
Valaha vágyott erre - jobban mint a
csók szájba ömlő, fémes ízére.
Nézd el neki, ha mégsem érzi
a felállás tárulni képes zamatát.
Hidd el, tényleg nem a beérkezések izgatják.
Még mindig inkább a megindulások. Hiszen
a macskakövek ismerős zötykölése sem
ugyanaz - sosem ugyanaz.
Macska. Igen. Kellene egy Macska a
Varjak ellen.








*pár kedves Varjú-idézés: - Rövidebb úton (Sasa Gyökér képével, megjelent a Képíráson)
                                          - Hús ízét a hús (Pege Ibolya képével)
                                          - Ferdítés a varjú röptén (Sasa képével és Macuo Baso versére)

Randi

Hauer Lajos: Randevú a sétányon

van az a szitu, mikor

nem kérdés az, hogy

na, ki a legény(?)!

Tájoló (három tételben)

Szilágyi János: Tájoló (Akvarell 35 x 50 cm 2017)

Iránytalan, ha tájolsz.
Tákolt, szokásos lépések híján -
na, most hova.
Kerítések. Falak. Múlt idegére
feszített ablakok. Szennyes eső.
Merre feszítsd. A léptet. Hova. Merre.
Tájoló. Iránytalan. Eltájolt,
tétova léptek eredménye.

Mit épít, aki tájol? Merre feszítse
a megépültek arcát? Kinek mutassa?
Hova kerüljön a lomb
hajnalonta ablakon beszökő lélegzete?
Hol ázzon át a hanyagul
fejtetőre csapott tető, a
nem múló szennyes esőben?
Hova tájolódjon a majdan
itt hagyandó?

És milyen tájon. Iránytalan.
Tákolt, szokásos lépéshelyek.
Térkő. Kerítés. Falak. Múlt
idegére feszített ablakok. Eső.
Egyet előre. Kettőt vissza.
Kettőt előre. Egyet vissza.
Tájidegen, tájházi táncban.

Iránytalan, ha tájolsz. Bicskát elő.
Kőre helyezve pörgesd -
keresztúti, fosztott lépéshelyek
megtagadása talpadon a sár.
Pörög a penge. Aztán megáll.

Golyónyomok a lehullt vakolat
alól. Sose ácsorogj
falak őrizte áthatolások
erőszakának ízében. Ne ácsorogj
vesztőhelyeken. Iránytalan?
Tájolj. Aztán indulj el. Indulj már,
hallod? Mire vársz? Tapsra.
Te hülye.

Szilágyi János: Tájoló' 2. (Akvarell 35 x 50 cm 2017)

Egy út van előtted. Melyiket válasszad.
A tájolás nem tudja a táj
megfosztottságát. A szakadások,
hiányok horpadásait. Irányt szabsz,
és tájat, ha tájolsz. Domborzatot,
vízmosást fütyül a táj az
önkényes térkép alá. A táj
fütyül a tájolásra.

Ezért tapossuk. El?
Gázolt nyúl a szennyes útfélen.
Kikezdték a varjak. Aszfaltcsík
éhes szakadásán a jóllakás
befoltozhatatlan lehetősége.
A nyúldög kátyú a környezetén.
Aszfalt-selyemszalagon
megtapadt, odaszáradt kis
Minótaurusz.

Tájolt út. Vezet. Kerülnéd.
Nem lépnél a rátévedt halálra -
de a lépéseitek futószőnyegén
éktelenkedik. Felszáradt vérnyomot
pecsételsz a kerekedre. Azt tanultad:
ne ácsorogj vesztőhelyen.
De hogyan hajts át rajta? Emléktelen,
áthatoló közönyben?

Igazán megtanulhatnál repülni,
a testre feszített égés erőszaka nélkül.
Így is: felülről. Látod az úttal
felsebzett tájon nyúldöggel
felsebzett utat. Egy másik élet,
tájolás üres átkeléshelyét. Mire vársz?
Tapsra. Kiradírozzák a dögevők.

Szilágyi János: Tájoló' 3. (Akvarell 35 x 50 cm 2017)

Maga eltájolta magát.
Még hogy keresés. Irányok szabott
rendjében suttogott nem rendjén
való tévelygés. Hullámot vető
kavics az áramlás világosan
kirajzolódó összességében.
Maga eltájolta magát.

Van élcsapat. Ön nem tartozik
az élcsapatba. Ön a falnak
fordulás visszatartó erejében bízik.
A tájba kapaszkodásba. A fába.
De emlékeztetném a gyökerekre. Aki
a tájba kapaszkodik az. Nézze, az
hamar beleolvad.

Az egyszer háttal áll nekünk.
Szemben a fallal. Golyónyomokkal
pettyezett fallal szemben.
Nem mondtuk magának eleget?
Ne ácsorogjon vesztőhelyeken.

Most már aztán tessék
arra menni, amerre a többi!
Tájidegen kanyargás nélkül.
Mire vár? Tapsra.
Ha nem, hát nem.
Beszélhetünk ezen a nyelven is.
Te hülye.

Intelem

Bokor Krisztiánnak

Hát marad a csend. A mély belégzés. A pittyegés. A légzésfókusz. Mivel az elmém gyakorlatilag nem működik, ezért sokkal könnyebben férek hozzá az elmén túli síkhoz, ahol egyébként amúgy is az igazi buli zajlik. Engedem. Fény mindenhol, a test különböző pontjain belépő energia. Könnyű, gyógyít, átjár. Ez valóban nem a verbalitás ideje.

(Bokor Krisztián: Alkotótábor?...)

ha csak a mámort

falod, Lámpás*, túl hamar

lényegülsz fénnyé -

egyél egy falatot az

árnyból az árnyak ellen.

*a megszólítás magyarázata ez a bejegyzés, illetve a hatására született haiku (ezúttal címmel):

Diogenész Krisztiánnak

bárhová is vetődsz
te mindenhol
emberre akadsz, Lámpás!

Tájoló

Szilágyi János: Tájoló (Akvarell 35 x 50 cm 2017)

Iránytalan, ha tájol.
Tákolt, szokásos lépések híján -
na, most hova.
Kerítések. Falak. Múlt idegére
feszített ablakok. Szennyes eső.
Merre feszítsd a léptet. Hova merre.
Tájoló. Iránytalan. Eltájolt léptek
tétova eredménye.

Mit épít? Aki tájol. Hova mutassa
a megépültek arcát? Kinek mutassa?
Hova kerüljön a lomb
hajnalonta ablakon beszökő lélegzete?
Hol ázzon át a hanyagul
fejtetőre csapott tető, a
nem múló szennyes esőben?
Hova tájolódik az
itt hagyandó?

És milyen tájon. Iránytalan.
Tákolt, szokásos lépéshelyek.
Térkő. Kerítés. Falak. Múlt
idegére feszített ablakok. Eső.
Egyet előre. Kettőt vissza.
Kettőt előre. Egyet vissza.
Tájidegen tájházi táncban.

Iránytalan, ha tájolsz. Bicskát elő.
Kőre helyezve pörgeted.
Keresztúti fosztott lépéshelyek
megtagadása talpadon a sár.
Nincs értelme egyéb irányokat
mutogatni. Hova mutatna.
Kinek mutatna. Pörög a penge. Aztán
megáll.

Golyónyomok a lehullt vakolat
alól. Sose ácsorogj ott,
ahol a fal még őrzi az áthatolások
erőszakának ízét. Ne ácsorogj
vesztőhelyeken. Iránytalan.
Tájolj. Aztán indulj el. Indulj már,
hallod? Mire vársz? Mit vársz.
Te hülye.

Látásmód

Németh Kriszta; házibarkács Unicum lyukkamera f/160,
Foma100 síkfilm 4x5, R09

növényi szemszög

nézel magunkra

szártépő istenekre

Zen-fotók: Haller Szabolcs (2.)

ezt a szivart már

vigyorogva szívja

végig a teremtő

fényképezz, komám!

vidd el és mutasd meg:

élek. és élvezem.

Kasszandra

egyszer zuhant rá a saját jövője
de nem bírta el a súlyát
harsogva futótűz fosztatásban
lobog hát hadd lobogjon életben
lángolt kéretlen eszméletben
aztán levetette magáról
levetette a kilencedik emeletről
és hallgatta ahogy leérkezik
egyszer zuhant le róla a jövője
azóta is híját tapogatja
nem tud benőni miét nem
majd csak eltelik -

eső támadt a kora nyári egekből
földre engedte lógó lábát
a félig nyitott felhőzet mögül
az ég kacsintó kékje vigyorog
megtapogathatta a mestertervet
vagy legalábbis a vakolatát
alatta illanó anyagból
lélegző téglák lüktetnek
árulások árultatások
a hiány mint egy kiadóablak
nem tud benőni miért nem
olyan magától nyíló -

megvárja amíg eláll az eső aztán
folytatja mintha mise történt volna
lemegy vásárol úgy tesz
mintha élne úgy tesz mintha élne
egyszer zuhant le róla a jövője
azaz ledobta a kilencedikről
kinézett és most is kinéz
hiányzó téglák hiánybetege
nem tud benőni miért nem
engedik el a ledobott sejtek
sejtések sejtelmek helyett neki is
túl sok volt a bizonyos tudomás.

Teljesség-átiratok (69.)

Henry Rousseau: La Guerre

Haláltánc

Akinek elvei, vagy tehetségei vannak, általuk kiválónak érzi magát; aki egy szemétdombot összekapart magának, vagy akit dicsérnek, kiválónak érzi magát. Ismerd fel, hogy a fülemüle jól énekel, a kutya jól ugat, a bárány jól eszi a füvet, az ember a bárányt és a fű az emberhullát: minden a helyén van, minden tökéletesen táncolja a maga táncát és kiválóság nincsen.

Az összhang teljes és megzavarhatatlan. A sok külön-levőnek mind önálló igényei vannak, melyek az összhangot megzavarhatnák: ezeket a haláltánc hozza összhangba. Ne kiválóságra törekedj, hanem igyekezz az összhangot önmagadban megvalósítani, minden önálló igénytől mentesülni s akkor a haláltáncból kimaradsz.

Aki boldogságot kíván, mindig rohan és rohanása az összhangba simul. Aki összhangot kíván, boldog.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

küldd ki a ki 

valót, hívd be a be 

valót -  és használódj el

alattam a mindenséggel amiből nőttem
felettem a végtelennel ahova nőnék
játszom a lélegzetvétellel
hogy mit szívok be és hova fújom ki
játszom az aretével aminek
énekeket szenteltek hajdan a vének
játszom a szentháromsággal a
kereszt vetése közben
az éhem ad rangot és mértéket az aratásnak

alattam a mindenséggel ahova visszatér
felettem a végtelennel ahova visszatér
játszom az életbe vonzás éhén
az érintés sistergően igaz játékait
játszom a szemétdombon amit
szeretett tárgyaimból raktam
játszom a mások által szeretett
játékok visszajátszott hangjának fényénél
szomjúhozom a tökéletesség táncát

körülöttem a szavakból épített várak
légypapír-indulatába ragadt
sehova se tartó gyűlöletekkel
miniszterelnökökkel és
ülnökökkel álnokokkal öldökökkel
szélfútt örök-ingatlanai inognak
az önmagáért való éhséggel rakott
ordas tévedések és a közeledő
egyre hangosabban dübörgő paták

körülöttem a marcona semmi éppen
megint igazgatja a mások táncát
bárányfűevést és kutya-jól-ugatást szabályoz
törvényt rak az örök időkre az
összhang teljes hiányának tudatában
körülöttem az Orpheus-ének
halált megvető bátorságai vennék ki
törvény alól arra méltó önmaguk
valamihez igazodik ez a sokság

alattam a mélység semmisülése
felettem az elfogyó lélegzetvétel
körülöttem az eszére büszke hangya
lepi el a léphető helyek teljes
szabadságát a horizontig
és én ma is csak azt az egy
általam jól ismert dallamot dúdolom
valaki majd belesimul a porba
valaki majd felmászik a létrán