Péter - még mindig kakasszó előtt

Nem. Nem én voltam ott, nem az voltam
én. Vagy nem az az én voltam, aki most.

Mit mondjak? Tudom, hogy nem vagyok okos.
Mindig lenyomnak a többiek a hülye
érveikkel, lukat dumálnak a
hitembe. Mintha volna.
mintha a hitnek
lenne velem bármi dolga.

Csak éhes vagyok a változásra. Hogy
ne fogyjon el a levegőnk. Legyen
hal a hálónkban, asztalunkon ebéd,
a gyerekünknek valami kis
csapongási lehetőség a mi
visszavágott szárnyainkhoz képest -
lehessen festő és ne asztalossegéd,
s ne éhezzen, míg fest.

Mit mondjak? Látom, hogy tagadom.
Ezzel is: nem a gyomrot laktatná a szóval.
Látom, hogy nem értem, mit kell tartanom.
Mit kellene. Hogy hogyan épülhet
a bukásra a megbocsátás szelleme.
Most már van mit bevallanom. Lehet hogy
fel kell törni a talajt, ha tornyot rakva
szükséged van először egy alapra?

Nem. Nem én voltam ott. Hamis a vád,
nem az az én voltam, aki most
őt siratná. Vagy önmagát.