Kettős hangon

Annyi szőr és annyi szár a dolgok hullta mentén
                   az életünk mondd, miért ilyen tartalomtalan
annyi mag és annyi csáp a hullt idő amint én
                   minden ilyen kérdéssel megégetem magam
számolom és mázolom nem sírásom se taknyom
                   bőrön hamvadó parázs, cigarettavég
elmosódik úgyis el eső után a vadnyom -
                   így hagy nyomot, látszólag így az összes semmiség -

dolgok resztlinézetét megunhatatlan éles
                   kolduslázadásokig nagyítja az önérzet
rajzos képen mérem én a mások resztlijéhez
                   kép a képre rácsúszik egymáson épp kiférnek
annyi szőr és annyi szár és annyi maradék van
                   az elvesző érték sara, az elhelyezhetetlen
és annyi hullt fakó selejt az annyi maradékban -
                   helyre többé nem rakom, s nem sikerül neked sem

annyi lom és hulladék az vesz körül dobozszám
                   hogy vágytam én a dolgokat és persze közte téged
hasznomra az válna ha magamtól elkoboznám
                   a percet melyben éhesen a testek összeérnek
annyi szirt és annyi szart amennyit csak birok ma
                   az egybefüggő óhajok kiömlő origóját
hogy annyi szőr és annyi szár ne markoljon marokra -
                   ne tekerjük sebeinkre egymást, mint a pólyát

kiszolgáltatva ennyinek a dolgok szürke hullta
                   vesztes meccsek legutolsó végighajtott perce
a kéz hiába sepregetne halmot így a múltba
                   sárba tiport címerünk a kukoricaderce
kosz ragasztja seprűjét fakul megunhatatlan
                   mert színeit nem veszti el az elveszés ha kattan
annyi szőr és annyi szár és minden változatlan -
                   véget nem érő végeink érése változatlan.