Egy másik ismeretlen Shakespeare-töredék

Mi érne fel a puszta lélekkel
a mámorok közül?
A dohány bódulata elveszi az
illat és az ízek egészét,
a pálinka fogatlan vénembervilággá
pépesíti az érezhetőt,
az ízes pancsok rafináltan ingerlik
a semmit,
még a bor, talán a bor
mutatja fel, mint áldást egyedül,
- bár önmagának alatta marad -
amit a mélyebb bódulatok mérgei
örökre nyitva hagynak
- hogy ott is fújjon eztán a szél,
libabőrös borzongásoktól
a teljes fagyásig,
ahol eddig nem volt
érzett tested -
a kenyér íze sötét és sűrű
mint a vetésnek ásott föld,
de eső után, kelesztett-sárosan -
a hús a zabálható agresszió:
odasült sava-folyt galvánelem,
a tojás a kiszürcsölt jövő
embrióillúziója és a
szájat sebesítő álmodozásé,
még tán a gyümölcs, ribizli, szőlő,
eper és barack, s az alma
édese-savanya visz a legtovább
a mámor fénye-útján,

de mindez test.
Mind halovány utánzat
a lélek ízeinek mámorához -
amit csak az istenek
ismernek, az istenek és
a tömeggyilkosok,

és mi, többiek csak akkor
ha önmagát száj-ízünkül adó
elektromosságként harapunk
egymás önként felajánlott
életébe -
mi érne fel a lélek
ízével a mámorok közül?