Pilinszky
Önmagát feszítő víztükör,
a fodrozódások fájdalmát a szél,
a szélkelte borzolja bele –
de önmagát feszítő víztükör-
volta önmagában is eleven fájdalom –
élete e feszítés, a mélység
mozdulatlansága, s e mozdulatlan
gyülemlésben a várakozás
készenléte fel, domborodó felszín felé
amit szélkelte fájdalma fodroz –
s mit nem néznek immár a csillagok,
csak szürke ég nézi a szürkeséget –
így kéne viselje a szív
a kétfelől is gyülekező túlnyomást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése