Elmerengtem rajta, miért szaladt
tele a szemem könnyel
a dombtetőn burjánzó
vadvirágbozontos temetőben -
ahonnan a girbe-gurba völgy
- mintha gépen szállnék fölébe,
s mégse térkép - a táj beengedett:
az otthonos zugok közelébe
állítva engem is;
úgy, ahogy az ősök
láthatják nyugtukban zugaik
összegét: a távlatot,
úgy engedte a hely látni magát:
mindegy, hol jártam eddig, ha
egyféleképpen legalább hazaértem,
ahogy a harangszó. Legalább
annyira, hogy látom:
ezen a helyen,
ebben a harangszóban
nyugodtan tudnék aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése