Vesztése közben

Az egyensúly nem állapot hanem
folyamat. Ingaként kilengsz
az elképzelt ideára függesztve -
ettől ideális. De fenn kell tartani
az ideát is, nemcsak önmagad
tartod fenn, világ Atlasza, bárki,
hiszen máskülönben leesik. Erőfeszítést
és koncentrációt igényel, akár
egy jól komponált naplemente.
Vagy egy esős nap, amikor a
munkához elengedhetetlen kütyüt
az évszak viharában szállítod
kerékpárral haza - erőfeszítést
és koncentrációt igényel, hogy
pont addig tartson az ítéletidő
ameddig az utad.

Mert így van egyensúlyban a dolgok
jelentősége is - ingaként kileng
folyamatosan az esélyek
magad köré tekert hálózatában -
ettől ideális, hiszen mögé képzelődik
a személyes. A gondviselés, avagy a
rosszindulat. Ez is folyamat, akár
az egyensúlyvesztésé, ami addig
tart, amíg meg nem érkezel.
Oda le. Ahol a folyamat megszakad -
hiszen amint leérsz, már nem
egyensúlyban vagy, csak súlyban
ami csak a tiéd, hiszen
téged tapaszt le. Aki fekszik az
nincs egyensúlyban, mert nincs
szüksége rá -

ezért kell egy hosszú
pillanatra megpihenni a
fájdalomban és megköszönni
hogy kaptál valamit, szinte ajándékba
hisz külön nem kell megdolgozni érte.
Hogy aztán mégis felállj az
erőfeszítésbe és koncentrációba,
ideákra függesztett, személyes
próbát és sorsot képzelő, ingó
pici ember. Mert a földön fekvésnek
nincs eufóriája. Csak a zuhanásnak és
a felemelkedésnek. Csak a folyamatnak
amelybe létezel s ahol mégis
csak a vereséged igazán a tiéd.