Búcsú Médiától

Szia Média, elköszönünk mert mész a fenébe.
Elköszönünk mert gusztustalan egy -
nem kell agyvakító ládád idegen fénye,
sem a háttérzaj, két zene közt egy ostobaság -
jó, bocs, a felszín. Ez fér le csak a torkon,
ez fér csak az agyba, ez a választás:
cuclit a népnek, rágódjon gumiján?
Hogy a kérdések feltétele mentén ömlő
mélyvíz fullaszt, az tény. De azért
nem kéne lemondani róla, hogy úszni tanítsd
a kajszult nyomorú hülyeembert, aki érzi
csak, vele itt nem telnek a hírórák, nem szól
róla a történet csak neki szól;
                                              mint
két szilikonfújt duda közt duzzadt hímtag
olcsó pornóban - úgy ül a reklám, neki szól,
ül be az agyba a termék, és termék sajnos a
nyalt fasz, két duda, műsorvezető a debil
kvízben ahol max. bulvárt és hírfoszlányt kell
tudni - pusztán elkülönült adatot, mer'
az összkép hülyeembernek úgyis túl bonyolult, nem?

Szia Média, elköszönünk.
mondod, hogy nem nevelsz.
Mondod, hogy nem a dolgod.
Szabad a szó, szabad a nyár
szabad a rét, szabad a nyáj
csak a gyapja másé...
Képzeld, azt hazudod magadnak,
hogy kérdezel.
Hogy most is választ sem
várva kérdezel.
Hull az agyból tegnap íze
rakd éjfélre ne a kvízbe -
rétegérzet szent gügye...
nem hozta a nézettséget
senkinek se lett ügye
mi volt a holt anyagba rakva -
jobb a borzongató trakta:
itt egy bomba ott egy dilis
irtó mód kompatibilis
családirtó, családbarát
cukiság és kis szines
oldja fel, hogy ezmiez -
ingyom-bingyom tanmese:
nem történt ma semmi se.

Szia média, elköszönünk, mert most is nevelsz -
ahogyan régen. A gondolatban kézen
fogott emberek korában,
mikor cenzúra döntötte el,
mi mehet, mi túlzás, mi tilos -
amikor a hír mögöttesét
fejtegette reggelente kávé
mellett a vezércikket nyögve olvasó
kíváncsi ember, mindembertesó
sok adta fel és inkább átlapozta
ahogy mi most.

Mert így jött el a kézen fogva
vezetett gondolat embere után
a gondolat nélkül vezetett
ember kora -
az ember kora, aki nincs ott agyba'
mondom csúnyábban:
így lettek a megvezetettek unokái
egyszerűen síkhülyén hagyva.

Nevelsz most is, nevelsz a celebbel,
nem az öt perc hírnevüket irígylem -
de tán soha nem volt ennyire büszke magára a tapló
régen szégyellte magát, mert tudta: gyér.
Fél izmos karját adta volna
egy fél agyér' -
most harsány mindenhol,
utcán, munkahelyen, közlekedésben,
nyíltan vigyorog a szürke árnyalat az öltönyön,
a pofátlanság stílus lett, mint gyors öröm
az "úgy hajolj a száddal, hogy tudjak váltani
ne nézzé bazmeg nem neked élvezek!"
(pedig pénzéért nekem élvez, éjjel-nappal a testen:
hány néző, hány lájk, hány találat)
Nézd az órát, az izmolt két kezet,
a szétvarrt mintavállat -
feljebb ne nézz,
mert fejtől állat.

Nevelsz és mintát adsz most is,
és én neveletlen maradnék - nehéz, vitás,
mert azért ma is kívánalom
egyfajta totalitás -
a síkhülye jól vezethető, és
elhiszi, ez még a sípálya, nem a szakadék -
és közben a maradék mecenatúra
koncán úgyis egymás torkát raguzza
a látó maradék.

Úgyhogy szia Média, elköszönünk.
Lekapcsolom a társadalmi készüléket -
elég a bajom magamnak, de az örömöm
is pont elég, van hab a sörömön,
nagyfiú lévén hülyeségem
egyedül is felböfögöm,
de nem beléd, legfeljebb érintőleg
így, hogy szavakat böfögök fel
az érintőképernyőnek -
ne érintsen milliókat, érintsen nyolcat
vagy nyolcvanat.
Maradjon szekér
ne legyen gyorsvonat
(gyorsnaszád pláne...)
S ha kérdik, média?
csak annyit mondjak:
á, ne...