Reggeli lecke

Szeretném megragadni az
alkalmat, hogy...
magam sem tudom, miért
szeretném folyton megragadni a
lehetőséget, hogy...


Ebben a dadogásban akasztott meg, 
hogy a nyitott ajtón át berepült egy tényleg
eszméletlenül nagy lódarázs.

A rémület összemarkolt, azonnal
szórtam ki a dobozából az extra méretű
gyufát, hoztam be a fellépőt, léptem, fel,
borítottam őnagyságára, a mennyezeten 
óvatosan csúsztattam fölé a doboz fedelét, 
vittem ki azt a halálfélelmében
zümmögő házi készítésű méregdobozt
az erkélyre, toltam ki félig, 
ráztam ki belőle a tényleg elképesztő
méretű, eleven, tüzes fájdalombombát -
s mindezek után végre volt érkezésem
kicsit pánikban remegni.

Remélem a trauma meggyőzi őnagyságát
hogy máshol akarjon
fészket építeni magának.

Én uram! Na pont ezeket a
mérgezett pillanatokat 
nem fogdosnám puszta kézzel,
pont ezeket az alkalmakat hanyagolnám -
kösz. Szép lecke volt, de
mára legyen elég ennyi.
Vagy erre a hétre. 

Megragadó, nem?
Hogy nem én ragadozok. Hogy
valójában engem ragadnak el
ezek a gondolatokat is tisztára söprő
eleven, hártyás szárnyú pillanatok.