A hölgyeknek, és Haller Szabinak - a mese magváért
Megdicsérted a szavaim és most úgy
érzem őket, ahogy egy másik
kultúrában az a lány, akinek egy
európai turista megdicsérte a
muszlinblúzát - úgy érzem őket friss,
idegen testnek, ahogy az a lány,
aki bement az otthona sötétjébe,
átöltözött, szelíden összehajtogatta a
ruhát, belehajtogatva a jó emlékeket és
benne felejtve a teste illatosított szagát - úgy
vitte ki az asztalhoz és nyújtotta át
visszautasíthatatlan ajándék gyanánt,
lényéből szakítva, önként, hogy
egyszerre volt megilletődött és
bánatos az is, aki elfogadta - úgy
érzem őket, ahogy az a lány a
kimoshatatlan emlékeket egy
ruhában -
úgy értem: a szavakat,
ezeket a szavakat neked adom és
mélységesen furcsa lesz hallani
őket a szádból, főleg úgy, hogy én így
soha nem mondhatom ki őket többé -
emléket dédelgethetek a helyükön,
az arckifejezésed, amikor összehajtogatva
átvetted őket egy jellegtelen,
szokványos jelekkel összefirkált,
eredetileg fehér papírlapon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése