Beszélgetés hármasban, Mozartról, üvegharmonikáról

inspiráció: http://moly.hu/karcok/204344

natalie:
szélcsengők hangján
müezzin hív imára
széltelen éjen?


shizoo:
szélhangja élén
az üveg, vagy az az ujjbegy
fájdalma sír fel?


Uzsonna:
éteri rezgés
száll feléd, s megpendíti
a szív húrjait.


shizoo:
szférák halláson
túlmutató öröme
gyermeket éleszt.


Uzsonna:
csillogó szemekben
meglátod, mit egyébként
szemmel lehetetlen


shizoo:
csak hallgatom
hallásküszöbön túl az
üveghangokat


natalie:
folytassátok csak,
ez a dallam így csoda
zengés. szépen szól.


Uzsonna:
hallom a hallhatatlant
s küszöbömön halkan
belép a halhatatlan

Csillagaim III.

Weöres

Úgy kéne: látszólag rongyra a rongyot

sző a mesélő, s észrevétlen

rétegzi alánk igazát –

rongyszőnyeg szőttes jámbora, mondod,

hát emeld fel, ha tudod,

tonna-nehéz ez a játékszer –

mindössze egy élet szövete,

látszólag pamutállat, piheafrik

szívben a kóc,

de belső rend lükteti szőttesbe zenéjét,

puha gyapjút tonnás végletekig,

sározhatod össze hiába –

mint a pacsirtahang,

felfelé gravitál, túlcsordul,

visz fel a napba –

úgy kéne végigfeküdni rajta,

olyan bátran, ahogy a gyerekek.

Csillagaim II.

Pilinszky

Önmagát feszítő víztükör,

a fodrozódások fájdalmát a szél,

a szélkelte borzolja bele –

de önmagát feszítő víztükör-

volta önmagában is eleven fájdalom –

élete e feszítés, a mélység

mozdulatlansága, s e mozdulatlan

gyülemlésben a várakozás

készenléte fel, domborodó felszín felé

amit szélkelte fájdalma fodroz –

s mit nem néznek immár a csillagok,

csak szürke ég nézi a szürkeséget –

így kéne viselje a szív

a kétfelől is gyülekező túlnyomást.

Csillagaim I.

Hamvas

Úgy, ahogyan kihajítja a piedesztált,

s róla a két alaptémát: a halált és a szerelmet,

hogy akadálymentesen éljen és haljon,

idején, nyíltan, éberen –

ahogy megürül a tragédia helye benne,

hiszen keserű-groteszk vergődéseink

elsősorban nevetségesek –

de nevetnie mindenkinek

csak magán szabad, s a másikon akkor,

ha megsimítja benne önmagát:

a másikban a maga részét,

részvét-teli gúnnyal, mint a tükröt

a nap mint napi borotválkozás után -

lélegzetet is így kéne venni,

Az empátia ekkora szigorával.

Dzsézn-relikviák VIII.

Holnapután


Holnapután az a szabadon hagyott
hely mutatja, hogy nem vagy ott,
holnapután az a hely...
figyelj, az őrzi a szagod,

holnapután majd eljön a helyeden
a fokozott hőfokú félelem
holnapután, ha nem leszel
hát más lesz, kit a fénybe emel -


R:   Az árnyékok követik a katonát
      ki meglelte végre önmagát
      ezzel a testtel menetel tovább

      Az árnyékok követik a katonát
      ki meglelte végre önmagát
      ezzel a tetemmel menetel tovább

      Gyülekeznek a holtak a réten
      egyforma csukaszürkében
      vonulnak, vonulnak a katonák

      Fehér keresztek során
      gyülekezik a sok szürke árny
      vonulnak, vonulnak tovább -

      mikor ér véget a háború!
      Bennünk is vonulnak a holtak
      ökölbe szoruló kezünkbe bújnak

      Egymással feleselő dühünkbe sújt
      bennünk a fekete szárnyú múlt
      ó, a múlt -

      az árnyékok követik a katonát
      ki meglelte végre önmagát -
      ki semmit nem tanult...


Holnapután mintha soha nem
lettél volna időbe tolva
holnapután a testgép helyén
felcsillan az én -

Holnapután hiába hívnád
az örömöt, azt a restet
holnapután ha nem leszel -
nem ezt kerested...


R:   Az árnyékok követik a katonát
      ki meglelte végre önmagát
      ezzel a testtel menetel tovább

      Az árnyékok követik a katonát
      ki meglelte végre önmagát
      ezzel a tetemmel menetel tovább

      Gyülekeznek a holtak a réten
      egyforma csukaszürkében
      vonulnak, vonulnak a katonák

      Fehér keresztek során
      gyülekezik a sok szürke árny
      vonulnak, vonulnak tovább -

      mikor ér véget a háború!
      Bennünk is vonulnak a holtak
      ökölbe szoruló kezünkbe bújnak

      Egymással feleselő dühünkbe sújt
      bennünk a fekete szárnyú múlt
      ó, a múlt -

      az árnyékok követik a katonát
      ki meglelte végre önmagát -
      ki semmit
      ki semmit
      ki semmit
      ki semmit

      nem tanult...

Egy másik ismeretlen Shakespeare-töredék

Mi érne fel a puszta lélekkel
a mámorok közül?
A dohány bódulata elveszi az
illat és az ízek egészét,
a pálinka fogatlan vénembervilággá
pépesíti az érezhetőt,
az ízes pancsok rafináltan ingerlik
a semmit,
még a bor, talán a bor
mutatja fel, mint áldást egyedül,
- bár önmagának alatta marad -
amit a mélyebb bódulatok mérgei
örökre nyitva hagynak
- hogy ott is fújjon eztán a szél,
libabőrös borzongásoktól
a teljes fagyásig,
ahol eddig nem volt
érzett tested -
a kenyér íze sötét és sűrű
mint a vetésnek ásott föld,
de eső után, kelesztett-sárosan -
a hús a zabálható agresszió:
odasült sava-folyt galvánelem,
a tojás a kiszürcsölt jövő
embrióillúziója és a
szájat sebesítő álmodozásé,
még tán a gyümölcs, ribizli, szőlő,
eper és barack, s az alma
édese-savanya visz a legtovább
a mámor fénye-útján,

de mindez test.
Mind halovány utánzat
a lélek ízeinek mámorához -
amit csak az istenek
ismernek, az istenek és
a tömeggyilkosok,

és mi, többiek csak akkor
ha önmagát száj-ízünkül adó
elektromosságként harapunk
egymás önként felajánlott
életébe -
mi érne fel a lélek
ízével a mámorok közül?

Dzsézn relikviák VII.

Fazon

Most légy laza nagyon, pillanatnyi és megfelelően hanyag,
de azért várd meg azt is, míg megszilárdul a vastagbélben az anyag,
az a kicsi csík még ami sikk volt rég talán nem is volt soha sikk,
még besugároz mint a röntgengép úgyhogy lazíts még egy kicsit -
hihetetlen ez a szeretetlenség amiben múlik az időd!
A tested rest ez a királyi fenség úgy rohad el ahogy kinőtt,
hiába hiszed, hogy magad kimászol, a lélek életre gázol,
talán jobb lesz hogy ha készen a tesztre fekszel a másik testre -

most légy laza nagyon, pillanatnyi és megfelelően konok,
okos Domokos, vár a teste mint játéklapátot a homok,
túrj bele, pereg az ujjadon a hajadon - lihegd a nevét,
ne gondolkodj, ha öledbe akasztja izgő izgató fenekét,
a tófenék, az vagy nagyon és lihegésed a buborék,
bármit teszel nem veszíted el, ne félj, tudja ő is a szerepét,
a lélek a testtel téged tesztel, feloldódni ma nem elég,
ne a szárnya csonkját birizgáld! Azt sose piszkáld...

Most légy...

Ahogy a prózával bánok

Forrás: http://napifunky.szimpatikus.hu/2010/04/30/jimmi-es-a-barany/

               magamban hosszú
               csíkokra tépem: versek
               könyvjelzőjének.

Beszélgetés a szomjról

Nemes Nagy Ágnes: 

A szomj

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
- Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.

Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó húsod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg)
magamba mind, mohón, elégítetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

shizoo:

Szomj 

Szemed tükrében mérem föl a lázat 

mert engem is gyötör a szomj utánad -

beléd ha tudnék lélegző egészen

hogy minden ponton részed volna részem,

de minden omló végső szívverés túl

hamar szivárog áradó magostul,

úgy elrohan, hogy önkéntelen viszem

bocsánatkérőn arcodhoz kezem:

hogy nem bírta a szív, tüdő, a hát

nem bírta még tartóztatni magát -

Elérte benned a fölényes mosolyt

mely duzzogó kölyökké visszafojt?

A barátnőiddel élt tehénmeleg

légkörű pletykás meghittségeket?

Tekinteted patikamérlegét mely

kijózanít jég-szürke hidegével?

S mind az áradó kis forróságokat

mik áthevítik kicsorduló szavad?

Elérné benned? Mohón, elégítetlen,

ha végsőt rándulnék a te öledben?

Nem éri el. Nem ér belülről. A bőrünk illatába.

Szeretők? Két szomjazó. És egymást. És hiába.

Kettős hangon

Annyi szőr és annyi szár a dolgok hullta mentén
                   az életünk mondd, miért ilyen tartalomtalan
annyi mag és annyi csáp a hullt idő amint én
                   minden ilyen kérdéssel megégetem magam
számolom és mázolom nem sírásom se taknyom
                   bőrön hamvadó parázs, cigarettavég
elmosódik úgyis el eső után a vadnyom -
                   így hagy nyomot, látszólag így az összes semmiség -

dolgok resztlinézetét megunhatatlan éles
                   kolduslázadásokig nagyítja az önérzet
rajzos képen mérem én a mások resztlijéhez
                   kép a képre rácsúszik egymáson épp kiférnek
annyi szőr és annyi szár és annyi maradék van
                   az elvesző érték sara, az elhelyezhetetlen
és annyi hullt fakó selejt az annyi maradékban -
                   helyre többé nem rakom, s nem sikerül neked sem

annyi lom és hulladék az vesz körül dobozszám
                   hogy vágytam én a dolgokat és persze közte téged
hasznomra az válna ha magamtól elkoboznám
                   a percet melyben éhesen a testek összeérnek
annyi szirt és annyi szart amennyit csak birok ma
                   az egybefüggő óhajok kiömlő origóját
hogy annyi szőr és annyi szár ne markoljon marokra -
                   ne tekerjük sebeinkre egymást, mint a pólyát

kiszolgáltatva ennyinek a dolgok szürke hullta
                   vesztes meccsek legutolsó végighajtott perce
a kéz hiába sepregetne halmot így a múltba
                   sárba tiport címerünk a kukoricaderce
kosz ragasztja seprűjét fakul megunhatatlan
                   mert színeit nem veszti el az elveszés ha kattan
annyi szőr és annyi szár és minden változatlan -
                   véget nem érő végeink érése változatlan.

Dzsézn-relikviák VI.

Költözni

Költözni kéne innen
összepakolni mi összegyűlt
ponyvás teherautóra
nem fér? lemondani róla...

Költözni kéne innen
válogatni mi összegyűlt
kimazsolázni az életet
és konténerbe a szemetet.

Költözni kéne innen
szelektálni a dolgot
egy méretre szabott élet
nem tűri a mennyiséget -

Költözni kéne innen
válogatni a holmit
csak két bőröndöt a kézbe
abba pontosan elég fér be -

Költözni kéne innen
egy nejlonszatyor sörrel
amit összeszedtem - túl sok
és elhajítani a kulcsot!

Irodalom!

Úgy fékezek a lejtmenetben
hogy a lelkem környékét lakom
ilyenkor könnyen kézbe lebben,
hosszan a könyv, az irodalom,

és nyammogok rajta hetekig -
egy délutános perverzitások
a lényem addig színezik
míg lelkük lényegéig ások.

Elvisz a könyv az életemből
a létembe le, a lényegig,
magam így, bentről vértezem föl,

az olvasmány úgy feltelít,
hogy viharló szélbe, hóba sem dől,
hogy egyensúlyba emel a hit

A Zóna

inspiráció: http://moly.hu/karcok/201411

Hanyatt fekszel a nemlehetben
                                Elomló szürkeség a Zóna
rozsdás leletek közt lelet
                                nem lóg ki centid sem alóla
a vasbeton oszlopkeretben
                                sorsunk kopáran tükröződik -
kopár hiányzó életek
                                köszöntik benned is a földit 



málló lefosztott csempefal les
                                 megdermedt ágbogéletek
tócsában szürkülő eget
                                 amíg lehet amíg lehet
görcs ágak árnyékán figyeld meg
                                 elhalt és zörgő szárukat
a múltra pergő levelet
                                 amire foszlásunk mutat


mint hullt levelek közt önkéntes lelet
                                 részekre hullt és egészben maradt
úgy feküdnél, de mindenütt figyelnek
                                 málló csempehéjú tűzfalak
kopár, hiányzó életek
                                 köszöntik benned áradásukat
                              

mint hűlt időt kóstolgató szerelmes
                                 a semmivé levésbe elviszünk
a pusztulás körülfon és figyelmes
                                 gyengédséggel fogd fakó kezünk
csendjével megfojtja szívedet.
                                 ha érkezünk.

Dísz kredit

                                                           ...avagy amivel etetnek




Nézd, hogy feszít büszkén a béközép
hogy kaparintja meg a mikrofont
nézd, hogy ömlik belőle zagyvalék
az első magyar hablatytrágyafront
kiskatonája hogy suttyó teljesen
az igazát is szájával taposva -
adkettő, vágod? s nincsen éle sem
a mondandó módja így ürít a fosba,

Nem az a gond - az is -, hogy nyíltan hülye
a fél felénk passzolt celebmédia
hanem velük telik a kérdezés helye:
szájolajsár-mocskos réteg védi a
probléma magját, ne merd megnyalni se
mert vág az úgyis, mint a vídia.

Hangminták II.

Édes otthon
Mikor már az űr teljesedik
tömeggyártott mannák ízeit
üres lakásban függöm



Tét nélkül
Elszalasztott lehetőségek
tolakodnak az emlékezeted
startvonalán -
ki legyen a befutó ma este.



Frankenstein sír
Megpróbáltam
igazat hazudni -
de azt
nem hitték el.



Konklúzió
Nincs meg
a tiszta hang
még mindig túl sok a
szóstatiszta.

Óhajok hét pillére

Boldog

aki nem ismer
semmit a sokfelé hú-
zó szív zajából.


Erős

ha minden vára-
kozó porcikája a
megérkezőé


Sokoldalú

sokfelé húzó
vágyakkal teli szívvel
is könnyen elbír


Tartós

kihordja az ó-
módból még elérhető
testmaximumot


Friss

mintha most mosta
volna le síkos testé-
ről a kék habot


Rentábilis

megfizetik a
szenvedéllyel telített
életfelét is


Kompetens

hitel hordozza
szavai súlyát amíg
világ a világ

Dzsézn-relikviák V.

Érvényesülés


Érvényesülés nélkül is
érvényes vagyok
hiszen létezem.
Nekem már az is siker,
hogy nem lettem sziámi iker.

Értékesíthetem magam
olcsón vagy drágán
drágám -
Megvan mindenem, édesem,
minden, ami kell.

refr.: Érvényességem lejárta előtt
        hosszabbítsd meg, kérlek az időt
        hogy ne kelljen szereznem
        papírokkal szaroznom
        holnapután lejár a szavatos
        hogy én vagyok én, te vagy te, alapos
        rögzített tévedés
        dokumentált szétesés -

        aki igazolja, hogy él
        ez is több a semminél...


Falánk időnkbe zárva a palánk
túloldaláról nézed
hogy szétesem.
Nekem már az is siker,
hogy holnapra is jut hitel -

eladom magam a bolhapiacon
olcsón
ez a sorsom,
hidd el nekem
megvan mindenem.

refr.: Érvényességem lejárta előtt
        hosszabbítsd meg, kérlek az időt
        hogy ne kelljen szereznem
        papírokkal szaroznom
        holnapután lejár a szavatos
        hogy én vagyok én, te vagy te, alapos
        rögzített tévedés
        dokumentált szétesés -

        aki igazolja, hogy él
        ez is több a semminél...


Sugárban hányja a
nyár a fényt rám
elkészült végre a festőlétrám
hogy az eget is kifessem
a plafont itt felettem -

Falánk időnkbe
zár be a palánk
vesszőparipánk
mi rakja alánk?
Érvényességem lejár
ha elmúlik ez a nyár...

refr.: Érvényességem lejárta előtt
        hosszabbítsd meg, kérlek az időt
        hogy ne kelljen szereznem
        papírokkal szaroznom
        holnapután lejár a szavatos
        hogy én vagyok én, te vagy te, alapos
        rögzített tévedés
        dokumentált szétesés -

        aki igazolja, hogy él
        ez is több
              hidd el, jóval több a semminél.

Evangéliumok

shizoo:
Mária Könyve (János tollából)

teremt ha mondja –
cserepes-heges ajkát
még ne pecsételd!


shizoo:
Mária Könyve (Márk tollából)

Kitépett darab
enhusom! Kicsi fiam!
Amputált kínom!


natalie:
Mária Könyve (Máté tollából)

felhasadt testét
versek karja öleli
belül egésszé.


shizoo:
Mária Könyve (Lukács tollából)

Nem árulta el
nekem a harmadnapot –
tán ő se tudta?

Néha elfog

Néha elfog, mennyire sérülékeny

ez az idő fonta jámbor szimbiózis –

közös gerincünk mennyire törékeny

így, méregbe ázva (egyre nő a dózis).

Hogy olykor azt hiszem, megroppanunk,

ahogy zuhannak ránk egyre a napok -

Rákészülhetnék kimászni rom-alólad,

de nem tudok és nem is akarok.

Mert mind a ketten részekre szakadnánk,

mint a könyvtárunk, összekeveredett -

egyben nem tudnám amputálni rólad

gerincvelőig rád gyógyult lényemet.

Mert elég, ha a szemedbe nézek,

ha sírsz a vállamon – és elfelejtem,

milyen szédítő mód rohan a karmánk

e gravitáló, függő el nem ejtben,

Mert elég pár perc közös akármi

és elmosódik, elsatnyul a hamis;

hogy ne akarjak semmi mást akarni:

csak karjaidban hunyjon ki álmom is,

Hogy ártalmad és mérged is vagyok,

hogy gyilkolsz engem – mind lelepleződik.

Egymást egymástól hiába védenénk

hulltunkban a törmelékes földig –

Tépjük egymásban egymás gyilkosát

s a mozdulattal egymás szeretőjét.

De megfúlnék, ha zárnád e héjanász-tusák

szférikus palackos levegőjét –

Felmart időben élünk foszló egészt.

Tudom szemedbe nézve (szívem otthonába)

hogy belénk süvöltő kínban, de veled zuhanok

a megtapasztalt harmóniába.